BLOGKERESŐ

2014. február 11., kedd

3 kedvenc mostanában

Arra gondoltam, hogy mostantól bizonyos időközönként kicsippentem Nektek azokat a kozmetikumokat, amikkel per pill ismerkedek, és amikkel kapcsolatban az első benyomásaim pozitívak voltak. Remélem tetszeni fog, és találtok majd köztük számotokra is érdekes dolgokat! :)




Még egész fiatal lány koromban volt nagyon népszerű a barackos Labello, amit aztán valamiért kivontak, pedig az epres után szerintem tuti az volt a legfelkapottabb "íz". Amikor nemrég felkerült KM-re a Labello Fruity Shine Peach ajakápoló, nagyon megörültem, hogy megint kapható, igaz az elődre már csak aromájában hasonlít. Amúgy nagyon finom, hosszan érezhető barackillata van, enyhe barackos árnyalattal színezi meg és fényesebbé teszi az ajkakat, és jobban is hidratál, mint a "klasszik labello". Bár nem ez a világ leghatékonyabb ajakápolója, de nagyon szerethető kis darab, szóval örülök, hogy megvettem. (ár: 549 Ft)


Lassan kezdenek lekerülni a kesztyűk, szóval utazáskor mindig dobok a táskámba kézfertőtlenítőt, hogy ne szedjek össze semmit. Eddig a HiGeen darabjait használtam, de mióta kipróbáltam a Crabtree&Evelyn Citron Kézfertőtlenítőt, csak utána nyúlok. Egyrészt nagyon finom, erőteljes illata van, ami pont olyan, mint a frissen reszelt citromhéj, másrészt pedig hamar felszívódik, mindenféle kellemetlen utóérzet nélkül, és ahogy ígéri, hidratál is, szóval nagyon finom illatos és puha lesz tőle a kezem, szinte alig várom, hogy használhassam! (ár: 1190 Ft)

A The Body Shop mestere a finom illatú tusfürdőknek, amikért én valamiért sokkal jobban odavagyok, mint a híres testvajaiknak. A legújabb illat - vagyis relatíve új, mert régebben már egyszer elérhető volt ez a vonal - az áfonyás tusfürdője is hamar a szívembe lopta magát. Isteni gyümölcsillata van, kevés kell belőle, jól habzik, és nem is szárít. Már csak a tavasz jönne meg mellé.... (ár: 1690 Ft)


Ti próbáltátok már valamelyiket?

21 megjegyzés:

  1. A címkéknél Avon van a The Body Shop helyett :) Én egyiket se próbáltam még, mindegyik kategóriában megvannak már a jól bevált termékeim amiket nem vagyok hajlandó leváltani :)

    VálaszTörlés
  2. Ó tényleg,köszi! És mik azok a jól bevált kedvenceid? :)

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsivá tettél a TBS tusira, meg kell szagolnom, hogy mennyire áfonyás -téma. a Balea is meglovagolta a témát, egy igazi gyerekrágó illatú darabbal, kíváncsi vagyok, ez milyen.
    A Labello tippet pedig köszi, szerettem volna anya szülinapjára egy ajakápolót is venni, szerintem ez bejön neki, imádja a barackot - jó tudni, hogy ez a darabuk ér valamit.
    A havi kedvenceim jelenleg (egész télen ) a Bee natural ajakápolója volt, a MAC beauty powder, az Etude House cotton fit BB, az Innisfree Lip base, és szintén Innisfree Soybean szérum. :)
    Tusfürdőből meg a Lush Rose Jam, ami nagyon-nagyon-nagyon telitalálat lett. Fel kéne tankolnom, mert limitált, de ahogy látom már nem kapni. :(
    Ecsetből a Missha szemöldökecset, és a Joursna (LOL) stippling brush-om.
    Na. De még így is tuti kihagytam valamit....

    VálaszTörlés
  4. A Crabtree kézfertőtlenítőt már 4-5 hónapja nyúzom, a Gardeners példányt, a sminkcuccaimat is azzal szoktam fertőtleníteni, mármint a tokokat, a sminkesszekrény tetejét, billentyűzetet -nem ér röhögni, nem vagyok kényszeres!-, egeret, és IMÁDOM hogy vagy 2 napig érződik a finom illata. Legközelebb hozok egy másik illatút, mert nagyon bevált, nem szárít, sőt, valamennyire még ápol is, nem?! :) Úgyhogy nagyon ajánlom őket ebből a szempontból is.

    VálaszTörlés
  5. Zseniális, holnap megmutatom :) Ez nem olyan cukorkás, hanem tényleg inkább gyümis, de szerintem tetszeni fog!

    VálaszTörlés
  6. Középiskolás korom óta nagyon kevés olyan alkalom volt, amikor úgy léptem utcára, hogy ne használtam volna szempillaspirált, nálam ez az alap, e nélkül úgymond csúnyának érzem magam. :D
    Nem mondom, ezt is kipróbálnám, de én is sajnálom rá azt a 3ezer Ft-ot, mert hiába a nagy ígéretek ha nem vagyunk "kompatibilisek" egymással.
    A képeid alapján nekem sem tűnik kiemelkedő hatásúnak, kíváncsi lennék az én pilláimmal mit kezdene. ;)

    VálaszTörlés
  7. Szia Wishes! :)
    Ezeket a fényes színes Labbelokat imádom ám! :)
    Én a meggyesért vagyok oda, de van most egy Labello-széria, ami még őt is kiütötte a nyeregből nálam: a Vitamin Shake mindkét árnyalata. Meglepően jól hidratálnak, gyengéd színük és illatuk van, szívből ajánlom, ha esetleg véletlenül még kimaradt volna a látóteredből.

    VálaszTörlés
  8. Nekem is volt olyanom, szerettem őket is :) Annyira jók ezek a gyümis Labellok, csak ilyeneket lenne szabad gyártaniuk! :D

    VálaszTörlés
  9. Labellok közül én az Angel Star-t szerettem, azt is beszüntették :( olyan színe és fénye volt mint egy szájfénynek.
    TBS tusik közül kaptam nemrég egy olívaolajosat, érdekes illata van... :D mint a frissen nyírt fűnek! Nagyon "zöld" illat, félre is tettem nyárra, akkor talán nem lesz olyan fura :)

    VálaszTörlés
  10. Labellot régen, de mindig borzasztóan kiszárította a számat ezért áttértem a natúr szájápolókra. Azóta semmi problémám :)

    VálaszTörlés
  11. Kíváncsi lennék a spirálokra műszempilla nélkül is..

    VálaszTörlés
  12. Az én szempilláim gyakorlatilag kezelhetetlenek: rövid, egyenes, átlagos sűrűségű, így mindig is gondjaim vannak a szempillaspirálokkal. Szeretek mindig újat kipróbálni, és mindig várom a csodát, de 10-ből 9-szer általában csalódnom kell. :( Én hajlandó lennék ennél többet is fizetni egy "álom szempillaspirálért", ha az olyan pillákat varázsolna nekem, amilyenem sosem lesz... ;)
    Azért jó lenne nyerni egyet, és kockázat nélkül kipróbálni! ;)

    Az szerintem is zavaró, hogy egy szempillaspirált műszempillával reklámoznak, de ezt minden márka csinálja...sajnos. Ahelyett, hogy velem reklámoznák! ;) Ami az én szempillámmal csodát tesz, azt nyugodt szívvel megveheti bárki! :)

    VálaszTörlés
  13. Jesszus, nagyon gagyi az a reklám! Saját magát szinkronizálja pocsékul. Amúgy semmi bajom vele, hajrá Barbi, csak ez most nem jött össze :)

    VálaszTörlés
  14. Eddig nem találtam olyan kézfertőtlenítőt, ami ne szárított volna! Ezt a Crabtree márkát hol veszitek?

    VálaszTörlés
  15. Eddig nem találtam olyan kézfertőtlenítőt, ami ne szárított volna! Ez a Crabtree márka hol kapható?

    VálaszTörlés
  16. Márkaboltban (Mammut) vagy az oldalukról is meg lehet rendelni. :)
    http://crabtree-evelyn.hu/termekek/kezapolas

    VálaszTörlés
  17. Nagyon tetszik, szívesen kipróbálnám! :)

    VálaszTörlés
  18. Enikő Strichovanyecz2014. július 17. 20:32

    Nekem nagyon tetszik. Szerencsére alapjáraton hosszú dús a szempillám ráadászl hatalmasak a szemeim is,de sokallom rá a 3000. Anyit nem ér meg egy szempillaspriál se. Annyit nem tudnak dobi a pillákon.

    VálaszTörlés
  19. Szerintem nagyon jó pillákat ad :))

    VálaszTörlés
  20. Állatokon tesztelés. Nem pártolom, egy ideje már rájöttem, hogy az állatkísérlet-mentes termékek megvétele még nem garancia arra, hogy a te bőröd jól jár! Csak a lelkiismeretedet nyugtatod meg, hogy nem támogatod a cégeket.
    Az állatokon való tesztelés az első fázis.
    A következő fázis, hogy önkénteseken tesztelik a kozmetikumokat, mielőtt piacra dobnák.Aztán jön a fogyasztó. Melyik az etikus? Otthon teszteled a terméket, és félév múlva, vagy hamarabb kiderül, hogy allergiás vagy rá. Rá van írva, hogy tesztelték, rá van írva, hogy érzékeny bőrűek is használhatják, hipoallergén, vagy kőolajat sem tartalmaz, vegán stb.
    Gyógyszerek szintén: első szint az állatok, ott is vannak önkéntes gyógyszertesztelők, egyik rokonom bele is halt a tesztelésbe, előtte teljesen egészséges volt. Van olyan gyógyszer, amit egyik országban betiltanak, másikban hagyják, hogy szedje a beteg.
    A profit a lényeg! A pénzed kell! Te megnyugszol, hogy állat nem szenvedett, Kínában meg azért nyugszanak meg, hogy már állatokon tesztelték, elvileg az emberre nem lehet káros. Egy folyamat láncszemei állat és ember. Akkor ezek után melyik tesztelés a jobb?

    VálaszTörlés