BLOGKERESŐ

2014. április 24., csütörtök

3 tavaszi kedvenc mostanában

A tavasz beköszöntével nem csak a sminkelési szokásaim változnak meg, hanem elkezdek könnyed, virágos-gyümölcsös illatok után sóvárogni, és a bőröm ápolásán is változtatok picit. A mostani TOP 3-as kedvenceimet most ennek a jegyében szedtem össze - ezek azok a termékek, amik az idei tavaszi szezonban a legjobban megkedveltem.
.

Az arcápolási rutinom leglabilisabb része az arckrém, főleg azért, mert a bőröm minden szezonban más fajta ápolást igényel - télen egy sűrű, balzsamos Bobbi Brown krémet használtam, de a melegebb idő beköszöntével hirtelen soknak kezdtem érezni, és a La Roche-Posay újdonságára, a Toleriane Ultra Fluide-ra cseréltem, amit azóta is megelégedésel használok.

Erről a krémről azt kell tudni, hogy a korábbi LRP verziókhoz képest kiszedtek belőle minden káros összetevőt (meg azokat, amiktől mostanában félnek az emberek), ennek eredményeképpen született meg az ultra minimalistának mondott formula. Tényleg nagyon szép az INCIje, nem irritál, jól hidratálja a vízhiányos bőrömet, és gyorsan be is szívódik, szóval nem csak a tavaszi rutinom arckrémévé, hanem az egyik kedvenc LRP termékemmé is ez lépett elő. Ja, és mint kiderült, az erősebbik nem is szereti használni, szóval kifejezetten ideális közös kencének - nálunk is így van :) (5299 Ft / 40 ml)

A The Body Shop Vineyard Peach Barackos Testvajára KM zsibvásáron csaptam le (ajánlom Nektek is, nagyon jó kis dolgok szoktak felkerülni, jó áron!), amikor még nem tudtam, hogy idén tavasszal is visszatér a boltok polcaira. Régóta szerettem volna már megvenni, mert ez az egyik kedvenc gyümölcsöm, és ennek a testvajnak pont olyan friss, lédús illata van, mint az igazi őszibaracknak, ami ráadásul a bőrön is hosszan megmarad. A hidratáló hatása amúgy közepes, de ilyenkor nekem nincs is szükségem többre, így pont elég a tudása. (4990 Ft / 200 ml)

Régebben nem hogy tavasszal, hanem évszám nem cseréltem le az állandó parfümömet, mégpedig azért, mert szeretem, ha jól beazonosítható, hozzám köthető illatom van. Idén tavasszal viszont változtattam ezen, ugyanis belefutottam a Clinique klassszikusának, a Happynek a tavaszi kiadásába, a Happy In Bloomba, és beleszerettem. Valami kellemes emléket idéz bennem, és az illata is finoman belesimul a bőrömbe - nem tolakodó, de azért észrevehető. Tudom, hogy a parfümválasztás szubjektív dolog, de szerintem ha éppen könnyed tavaszi parfümre vadásztok, érdemes lehet ezt is megszagolni, tényleg nagyon kellemes! (12 700 Ft / 30 ml)


Nektek mik most a tavaszi kedvenceitek?

13 megjegyzés:

  1. Kedvenc tavaszi illatom a Guerlain Shalimar Parfum Initial L'Eau lett... Már a neve is olyan szép... :) Kedvenc sminktermékem a NARS Stylo tusa lett és természetesen az Envy rúzsok, kedvenc arcápolóm pedig a Tao hidrofil arclemosó olaja lett és a Dr. Scheller jojobás szérumot is mindennap használom.. :) Csodaszép tavaszt mindenkinek... :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is van most egy Guerlain kedvencem, az Aqua Allegoria Mandarine. Viszont annyira nyári, hogy muszáj lesz várnom a beszerzésével pár hónapot... :))

    VálaszTörlés
  3. Az én Guerlain-om igazi tavaszi tündermese... Orientális illat, így télen se lenne rossz, de tavasszal olyan szép citrusosan nyit, hogy szinte kéri a jó időt... :) Mandarin, na az se lehet rossz... :))

    VálaszTörlés
  4. Ha tudnád hogy én mennyire örülök, hogy így bejött a testvaj Wish Drága!:)

    Tavaszi kedvencem?MAC alapozó,az új Clinique fényvédő és az új Montale Candy Rose-om.
    +1 Olfactive Studio Chambre Noir a férjemen

    VálaszTörlés
  5. Mostani aktuális kedvencem illatban a Jour d'Hermés, és nálam is előtérbe került a mandarin, sokat fújkálom a TBS mandarinos testpermetét és a Diptyque Oyedo-ját. Kencék közül sokat használtam a Bioderma Hydrabio szérumát, most fogyott el. Kellemes meglepetés a Vichy Liftactive Advanced Filler retinolos krém, 5 ml-s mintát kaptam és nagyon jó a hatása, pedig a bőröm az esetek 95%-ában nem szereti a Vichy-t, tapasztalataimat leírtam a krém adatlapján. Még friss vétel a Balea Med Ultra Sensitive intenzív krém ami elsőre nagyon jónak tűnik, este próbáltam, jól hidratál, nem irritál, nem jött ki reggelre semmi csúnyaság. Kifejezetten csak hidratálót kerestem, mert a szérumokkal amúgy is sok szép dolgot juttatok a bőrömbe, de a vízhiány miatt kell a sok hidratálás, szerintem sokat fogom használni. Sminkek közül pedig nálam most a dobogó legfelső fokán az EL Envy rúzsok állnak.
    Wishes, szerinted a Toleriane Ultra jó lenne kombinált, nagyon érzékeny és erősen vízhiányos bőrre is, vagy azt azért már nagyon fényesítené T-vonalban?

    VálaszTörlés
  6. Nem hiszem, hogy zsírosítana, nagyon könnyű kis krém, de a leírása szerint is eleve zsíros-kombinált bőrre lett kifejlesztve :)
    Ezen a blogon azt olvastam, hogy neki bevált a kombinált bőrére, esetleg nézz rá az ő tapasztalataira is: http://suzythemakeupmaniac.blogspot.hu/2014/04/teszt-la-roche-posay-toleriane-ultra.html

    VálaszTörlés
  7. Én is nagyon örülök neki, remélem neked is bejött a csere tárgya;)

    VálaszTörlés
  8. "Meg azokat, amiktől mostanában félnek az emberek." Ez hatalmas, jót röhögtem rajta. :) (Mondtam már, hogy imádom, ahogy írsz?) A kencés kedvenceidről szóló postokkal egy problémám van csak, nincsen rólad fotó, de persze most mit fotóznál magadon? :D Mégis, a sminkes tesztjeid mindig csodás vizuális élménnyé fajulnak. ;)
    Az új LRP krémről való leírásod alapján szerintem is lehetne párhuzamot vonni a Balea Med Ultra Sensitive krémje között. NEkem átfénylik tőle a bőröm, kicsit sok, ezért éjszakai krémem, de nagyon kíméletes, és nem leszek tőle ragyás. Nyárra keresnem kell majd könnyebbet. Egyébként az a krém simán felveszi a versenyt az LRP és a Bioderma krémekkel, de csak egy ezres. (Szerintem tinikorom óta nem volt ilyen olcsó arcra való krémem. :D )
    Nekem a Clinique happy illata tetszik hihetetlen módon, na ez egy olyan termék, amiről alig tudok lemondani amiatt, hogy nem CF... Igazából sok mindent lehet pótolni CF cuccokkal, de jó parfümöt találni kincs, és helyettesíteni meg szinte lehetetlen. A happy in bloomnak is nagyon jó illata van amúgy, szerintem az kicsit romantikusabb, mint a "sima" happy, és biztosan nagyon jól áll a kifinomult egyéniségedhez. :)

    VálaszTörlés
  9. Jaj de drága vagy Ildi :) Én azért örülök, hogy nem minden posztban az én fejem virít, annyira azért nem vagyok exhibicionista :)
    Furcsa, valahogy kiesett eddig a látószögemből Balea Med Ultra Sensitive, pedig tényleg gyönyörűséges INCIje van.

    Na, nem is tudtam amúgy hogy te "Happy" vagy :) Mármint, hogy ő az illatod :)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen! -) Elolvastam, hasonló a bőrünk, csak nekem ott az érzékenység is, meg szerintem nekem sokkal vízhiányosabb. De nyáron szerintem jó lenne. Hezitáltam még az este hogy lecsapjak-e rá, mert van most fent egy a zsibvásáron 3000-ért, de erőt vettem magamon, per pillanat nem létszükséglet, ott ez a jó kis Balea. Most reggel is kentem, és megy is róla mindjárt a vélemény az adatlapjára. Nézegettem én már régóta ezt a krémet, de csak most szántam rá magamat a megvételére amikor elfogyott a Hydrabio és valami olcsó "csak hidratáló" krémet kerestem.

    VálaszTörlés
  11. Hát én egy igazi "happy" csaj vagyok. ;) :D Amúgy most is van jó parfümöm, a Jimmy Choo Edt, azt még a páromtól kaptam. Szerintem a minuszok nem állnak jól neki, de most, hogy itt a jó idő, azt előszeretettel használom. De parfümből nem árt, ha több van, kedv és alkalom szerint lehet őket válogatni. :)

    VálaszTörlés
  12. A Choodra arra emlékeztem :) Arra is, hogy a párod választotta. Amúgy jó kis illat, van belőle itthon mintám, és ha olyanom van, felfújom. Igazi csajos-magassarkús illat :)

    VálaszTörlés
  13. Igen, olyan dögös. :) Bár magassarkút nem nagyon hordok. :D

    VálaszTörlés