2015. május 23., szombat

A nagy lábápoló körkép

Nemrégiben kértétek, hogy ha lehet, akkor szakítsak időt egy lábápolós körképre, és mivel az időpont nem is lehetne aktuálisabb, ezért gyorsan sort is kerítettem rá. :)



A szavazatok alapján a Krémmánia legnépszerűbb lábápoló terméke a bőrpuhító összetevőkben gazdag Alverde Lábápoló Vaj Mandulafenyő és Shoreavaj, amire eddig 91 vélemény érkezett, és jelenleg 4,37 csillaga van. Viszonylag hamar beszívódik, és jól hidratál, negatívumként a kissé szokatlan illatát és a nem teljesen maradéktalan beszívódását szoktátok kiemelni.

A gazdagabb, tápláló krémek közül jellemzően az urea tartalmúak közül kerül ki a legtöbb kedvencetek, ami nem csoda, hiszen az urea egy szuper vízmegkötő, bőrpuhító hatású összetevő. A legtöbb pozitív szavazatot kapó lábkrém ebben a a kategóriában az 10% ureát tartalmazó Fusswohl Intenzív Lábkrém, melybe még olyan szuper bőrpuhító- és vízmegkötő összetevők is kerültek, mint a méhviasz és a tejsav, a szintén 10% ureatartalommal rendelkező Balea Ureás Lábápoló Krém, melynek érdekessége, hogy sejtkommunikáló hatású B3-vitamin is van benne, illetve a (nem olyan meglepő módon szintén 10%-os) Oriflame Feet Up Sarokápoló Krém, amiben nem kevesebb, mint 12 féle emolliens (bőrpuhító) összetevő került, sőt még 2 féle gyulladáscsökkentő összetevő is. Ennek fényében nem túl meglepő, hogy többen is arról számoltatok be, hogy pár nap alatt rendbe teszi még a repedezett sarkakat is, és pihe-puha lábakat hagy maga után. Az ureásak között sokatok kedvence még egy magasabb, konkrétan 25% urea tartalommal bíró darab, a Balea Sarokbőr Repedés Elleni Krém is.

Bevált krémek és dezodorok lábra

A könnyedebb állagú krémek közül 46 szavazattal és 4,43 csillaggal a KM leg a Balea Teafaolajos Lábkrém, melybe 3 féle vitamin és többféle növényi eredetű hidratáló összetevő (pl. avokádó- és kókuszolaj) is került, a teafaolaj tartalma révén pedig fertőtlenítő hatása is van a láb bőrére. Ugyan nem KM leg, de az én jelenlegi kedvencem, ezért nagyon ajánlom még a Scholl Velvet Smooth Intenzív Szérumot, ami nem csak szuperkönnyű állagú és pillanatok alatt beszívódik, de hasznos összetevői közt a hialuronsav mellett nagy arányban tartalmaz egy bizonyos pentavitin nevű összetevőt is, ami több tanulmány szerint is kiemelkedően hosszú ideig biztosítja a bőr hidratáltságát.

A sima lábfrissítő, szagtalanító hatással bíró sprayk közötti leg a 4,95 csillagos Oriflame Feet Up Élénkítő LábsprayFő összetevője a gombaellenes hatású eukaliptuszolaj, mentol- és borsmentaolaj tartalma révén pedig szuperül frissíti, hűsíti is a fáradt lábakat, és sokak szerint a szagokat is rendkívül jól kordában tartja. Hasonló elven és hatással működik a 4,86 csillagos Balea Lábápoló Spray (nála a teafaolaj a kulcsösszetevő), valamint a Helia-D Lábizzadás Gátló Permet, amiben pedig a borsmentaolaj a titok.
Ha pedig nem csak a szagok, de az izzadás ellen is ható alternatívát kerestek, akkor jó választás lehet a 4,4 csillagra álló, kifejezetten kellemes illatúnak mondott Scholl Freshstep Lábizzadás Elleni Spray és az eddig kizárólag csak maximális értékeléseket begyűjtő Naturland Lábizzadás Elleni Spray is, melyekbe került alumíniumsó, vagyis a legtöbb lábsprayvel szemben tényleges verejtékcsökkentő hatásuk is van.

KM-leg radírok, reszelők és lábfürdetők

Bár szerintem nem kifejezetten nélkülözhetetlen darabok, de ha külön termékkel szeretnétek kiáztatni a lábatokat pedikűrözés előtt, jó szolgálatot tehetnek a lábfürdetők - a KM legnépszerűbb darabja ebben a kategóriában a 4,98 csillagos Balea Fuss Lábfürdősó amibe nem csak sima és tengeri só, de többféle hasznos növényi kivonat is került, valamint nagyon klasszul felpuhítja, frissíti a bőrt és kiválóan előkészíti azt a pedikűrre.

A lábradírok jellemzően természetes eredetű, darabos és por formájában is remek hatásfokkal csiszoló habkövet, vagy pedig egy bizonyos Polyethylene nevű műanyagfélét tartalmaznak az erőteljesebb dörzsölő hatás elérése érdekében. Utóbbi van például Avon Foot Works Élénkítő Lábradír Tengeri Sóval-ban - ennek 4,03 csillaga van a ráérkezett eddigi 29 véleményből, amikben azt írjátok, hogy a nagyobb bőrkeményedésekkel ugyan nem tesz csodát, de szépen karbantartja a lábat, jó az illata és kellemesen frissíti a bőrt -, az 5 csillagos Avon Foot Works Bőrlágyító Lábradírban pedig előbbi. Ha a kifejezetten sűrű állagú, nagy szemcsés lábradírokat preferáljátok, akkor a habkődarabkákat tartalmazó Hansaplast Intensive Help 2in1 Bőrkeményedés Elleni Bőrradír lehet egy jó választás.

Végül pedig az eszközök... :) Jó hír, hogy a leg egy elég olcsó darab, és 15 véleményből még csak maximális (!) pontszámú szavazatok érkeztek rá. Ez a csodaszer(szám) pedig nem más, mint a Balea Bőrsimító Sarokreszelője, ami állítólag még az extra száraz, elhanyagolt sarkakkal is csodát tesz, többen ahhoz hasonlítottátok a hatását, mint mikor sajtot reszteltek. Ezen kívül a Rossmann sajátmárkás lábápolási vonalának is köszönhetünk még 2 szuper terméket - a szintén maxcsillagos Fusswohl Lábradírozó Követ, ami szerintetek nem csak szuperhatásos, de egyben kíméletes is, valamint a Fusswohl Habkövet.


Nálatok milyen termékek, eszközök váltak be a lábatok ápolására? :)

24 megjegyzés:

  1. Bevallom őszintén, hogy 3 termék, amit használok a lábaimon, a körömvágást kivéve, mégpedig a Ped Egg marhaságot, ha elhanyagoltam a reszelést, egy Oriflame-es sarokreszelőt szinten tartáshoz naponta és főleg Nivea fémdobozost a puhításhoz, hidratáláshoz. Az utóbbit csak este, vagy zoknis-cipős időben. Szandálban nem az igazi. Ahhoz csak a sarkam "élét" kenem be, hogy ha száraz, ne látszódjon, különben csúszkálok.
    Ezek az egyszerű dolgok sok évi vacakolás letisztult eredményei. Nekem ez vált be a legjobban. A dezodoráló spray-k nem váltották be a reményeimet, miszerint akadályozzák az izzadást. Ha igazán meleg van, akkor tenyerem-talpam is izzad mindegy mivel kezelem (szerencsére nem büdi sosem :D).

    VálaszTörlés
  2. Köszi a cikket Wishes! :)
    A Balea Sarokbőr Repedés Elleni Krém valóban nagyon jó, 1 hét használat után babasima lett a talpam, a sarkam is alakul. Minimálisan problémás a lábam, reszelés nélkül is intenzíven puhít ez a kence. Egyedül az zavar benne, hogy másnapra sem szívódik be teljesen, ha lemosom utána selymes a bőr. Tényleg jó ez a magas urea, nem a glicerin vagy a szilikon csücsül a bőrön, nem kamupuhaságot ad, valóban puhít. Először a Carnation ugyan ilyen krémjét akartam megvenni (20%urea), de aztán kiszúrtam ezt 25%urea tartalommal és még olcsóbb is. Idáig ez ér tényleges valamit, az egyéb lábkencék nekem nem érnek semmit, se a híg, se a gépzsír, magas ureát a lábra hölgyeim! :D
    A lábizzadásban nagyon hatékony a Helia-D lábspray, semmi, azaz semmi lábszag! És ezt úgy mondom, hogy napi 8óra fizikai munkát végzek, acélbetkós munkavédelmicipőben... Sokat kísérleteztem, mire megtaláltam azt a spray-t, de enyhe lábizzadásra az Avon-os lábspray-k is bőven elegek.
    Annyi tippet még tudok javasolni, hogy kéz és lábápolásra nagyon jó a tiszta mandulaolaj! Én egy MosóMamis olajat használok, isteni az illata és nagyon hatásos, imádom. ^^

    VálaszTörlés
  3. évek óta nagy kedvencem az AHA savat tartalmazó avon planet spa shea vajas könyök-és lábápoló krém. imádom ^^

    VálaszTörlés
  4. Nekem bármilyen lábkrémtől jobban bevált a rendszeres 15%-is aha testápoló használata.
    Mist látom, h Ági is erre szavaz :)

    VálaszTörlés
  5. Hát igen, a lábápolás kérdésköre.... Sajnos még mindig elég sokan elhanyagolják, rosszul leszek néha, miket látok nyaranta. És itt az alap lábápolásra gondolok, nem arra, hogy van e strassz a nagylábujj lakkozott körmén! A legdurvább számomra az egész szépen lakkozott köröm, és a berepedezett sarok... mintha mozaikokat raknának össze :-).
    Én tavasztól őszig heti fél órát szánok a tappancsaim rendbetételére. Nagyon bevált a Balea sarokreszelő gépe (írtam is hosszan véleményt), nem bántam meg, hogy megvettem. A pedikűr estéjén jöhet az Alverde lábvaja (imádom, de sajnos kivonják, jön helyette egy új, azt még nem próbáltam), zoknival, jó vastagon. A többi napon ugyanez, csak kicsit vékonyabban, vagy simán a kézkrém, amit éppen használok.
    Reggel a Balea teafaolajosa évek óta favorit. Ha vékonyabban kenem, elég gyorsan beszívódik, és rettentő jól dezodorál. Ami hihetetlenül meggyőző volt, hogy a 85 éves nagyikám lábán tényleg látványos szépülést hozott. Kéthetente jár hozzá a pedikűrös, nem hanyagolja el a kérdést, de mégiscsak van már pár kilométer a lábaiban. Nem csak én vettem észre, többen megdicsérték neki. Mindig vinnem kell neki az utánpótlást.

    Lábszag ellen férj és én is az Avon normál deóját használjuk, feltuningolva egy kis teafaolajjal (ez nálunk a házi mindenes). Jól bevált, évek óta vesszük.

    VálaszTörlés
  6. Ami nekem a legfontosabb: egy jó habkő! 6 éve találtam meg álmaim habkőjét, semmiért nem cserélném le. Minden tusolás alkalmával átmegyek vele a talpaimon alaposan, így soha nincs keményedés, repedezés. Napi 1 perc az egész, cserébe mindig puha a sarkam.

    VálaszTörlés
  7. Hetente 1-2-szer bekenem a lábam testápolóval, vagy az Alverde lábvajával, aminek én kifejezetten szeretem az illatát. Nekem ennyi pont elég. :)

    VálaszTörlés
  8. Melyik ez a szuper habkő? :)

    VálaszTörlés
  9. Valami noname török gyártmány, nem Mo-on veszem :( De a lényeg az, hogy nem icipici lyukú, lényegesen nagyobbak a lyukak rajta, mint amiket szoktam látni. A felülete is sokkal érdesebb. Nagyon alapos munkát végez.

    VálaszTörlés
  10. gyógyszer összefoglaló név, nem azt írtam, hogy ezt a gyógyszert, de teljesen mindegy, neked van igazad, hülye vagyok úgy ahogy vagyok, és mért is merészelek egy blogon véleményt írni, csak úgy, mert kedvem van, de a legjobb, hogy fogalmam, vagyis fingom sincs arról, amit írok.
    Mintha nagykéssel mentem volna neked, nem is értem...

    VálaszTörlés
  11. Van egy titok amit tudnak, de ez nem titok igazából. Szerintem egyszerűen csak komolyabban veszik. Komolyabban veszik azt, hogy le kell mosni a sminket, hogy kell a napkrém, kell hidratálás kombinált bőrre is. Emellett korábban kezdik és tudatosabban, ami a szülőknek is köszönhető. Nem Babaszappant ad az anya a lányának, meg "jó lesz arra a pálinka", vagy "menjél napra, attól majd elmúlnak a pattanásaid"

    VálaszTörlés
  12. Karhosszteszt a szabott őr2015. május 25. 22:41

    Semmi személyes, csak ha valaki hülyeséget ír, akkor azt szóvá szoktam tenni! Nemtom, szerintem érdemes lenne elolvasnod azt a kommentet amire reagálsz, akkor kevésbé szaladsz bele egy ekkora pofonba:/

    VálaszTörlés
  13. Nem írtam hülyeséget, de ha kivetnivaló lenne abban amit írok akkor sem a te dolgod lenne ezt szóvá tenni. Neked csak kellett valaki, akivel paraszt lehetsz.
    Ha nem tetszik valami kulturált módon is lehet jelezni.
    További szép napot! És a jövőben nyugodtan mellőzd a kommentjeim elolvasását

    VálaszTörlés
  14. áááá, vénusz csepp! igen, én is töltöttem fel. : ) régebben szedtem, menstruációs fájdalmakra épp mostanában terveztem újravenni. remélem, nálam is fog hatni a pattanásokra. köszi szépen!

    VálaszTörlés
  15. Oh, kár :( Még sosem volt habkövem, szívesen kipróbálnék valami jót egyszer...

    VálaszTörlés
  16. Karhosszteszt a szabott őr2015. május 26. 13:43

    De kisszívem hülyeséget írtál, tekintettel arra, hogy azt sem tudod, hogy az isotretinoin nevű hatóanyag gyógyszerben szedhető de te folyamatosan "kence"-ként hivatkoztál rá! Nem gáz bevallani, ha valamihez nem értesz, de úgy tenni mintha okos lennél, utána meg foggal-körömmel ragaszkodni a butaságodhoz, majd duzzogva felszólítani valakit, egy nyilvános fórumon, hogy mellőzze a kommentjeidet, több mint nevetséges!:DD

    VálaszTörlés
  17. A lábápolást sajnos sokan hanyagolják, pedig télen-nyáron fontos. Nagyon kiábrándító, amikor egy szép szandálban ápolatlan láb van. Sajnos teljes pedikűrre ritkán van időm, tehát a lakkozás általában kimarad, ezt egy négy és féléves mellett amúgy is lehetetlen, hiszen ő akar lakkozni, így a végeredmény általában inkább vicces mint szép. Na de amiket rendszeresen használok: Avon Foot Works termékcsalád, innen végülis minden jöhet, mert általában akciósan lehet hozzájuk jutni, így olcsók is és elég hatékonyak. Amiket rendszeresen megveszek a termékcsaládból, azok a lábfürdetők, radírok és dezodoráló spray-k és a mélyhidratáló krém. A krémet csak este tudom használni vagy zoknis időben, mert főleg nagy melegben csúszkál a talpam tőle. Tavaly nyáron fedeztem fel a Balea lábápoló vonalát, köszönhetően a sok jó KM-es értékelésnek, így vettem lábspray-ket, kéket és zöldet, szeretem mindkettőt. A teafás krém is nagyon jó, bár a teafa illatát én nem szeretem, de a hatása csodás. Állandó kellék még a Balea lábhintőpor. Lábápolásban még fontosak az eszközök, nekem leginkább a körömvágó olló, mivel bőrkeményedésem nincs, így csiszoló eszközöket nem szoktam használni. Az Extrametál ollóit, csipeszeit használom, nagyon minőségi acélcuccok, egyszer megvevős termékek, mert nagyon strapabíróak, a kisollóm pl. legalább 10 éves és kutya baja. És ami nyáron mindig nálam van, az a DM-es vízhólyag tapasz.. Szandálos időszakban musthave.

    VálaszTörlés
  18. Ha már téged nem védett meg a sötét butaságtól és az alap nélküli okoskodástól.

    VálaszTörlés
  19. Bernadett Török2015. május 27. 19:46

    Sziasztok!
    Hát ez

    VálaszTörlés
  20. Én a Fusswohl lábkövet használom (nem a színeset hanem a sima szürkét) zuhanyzás végén. Nekem bevált, nem túl erős, nem dörzsöli ki a bőröm, de leszedi a felázott bőrt. Mindennap használva szerintem karbantartásnak nagyon jó. Nem málik szét és hamar kiszárad, nem büdösödik be (volt már olyan...). Néha még a párom is ezt használja a tenyerén levő bőrkeményedéseire. :)

    VálaszTörlés
  21. Engem a fenyő illatára emlékeztet.

    VálaszTörlés
  22. Ez egy nagyon szuper könyv, nekem is megvan. :-)

    VálaszTörlés
  23. Na, kíváncsi lennék, hogy az illatanyagokkal teletömött, vagy citrusfélék olaját, de akár egy adag jó kis borsmentát tartalmazó natúrkozmetikumok mit művelnének a rosacea-s bőrömmel... inkább nem képzelem el. :)

    VálaszTörlés
  24. Tímea Császár2015. május 29. 16:20

    Évente párszor profi pedikűr, köztes időben rendszeres reszelgetés, most épp a müller sajátmárkás, kétoldalú reszelőjével (nagyon jó!), és valami jól beszívódó, lehetőleg ureás krém, most a müller 10%-os urea tartalmú kézkrémét kenem a lábamra is. Szuperül puhít és nem zsíros egyáltalán.

    VálaszTörlés