2015. június 20., szombat

Hogyan működnek a szőkítő hatású sprayk?

Bár a hajvilágosító termékek diadalmenete még jó pár évvel ezelőtt indult (egész konkrétan a John Frieda Sheer Blonde termékcsaláddal),  a L'Oreal idén nyáron a Sunkiss Jellyvel mondhatni teljesen csúcsra járatta a trendet. Engem ugyan kicsit szórakoztat a tény, hogy pont akkor kezdik elárasztani a polcokat a napszítta hatást ígérő termékek, amikor éppenséggel nap is "kéznél" van, de úgy tűnik ez senkit sem zavar, és mostanában óriási népszerűségnek örvendenek a napcsókolta fürtökkel kecsegtető hajszőkítők, ezért gondoltam, épp itt az ideje egy kicsit körbejárni a témát. :)




Mi a kulcsösszetevő?
Bár sok hajvilágosító termékbe tesznek citromot vagy kamillát, mert az ember lányában azt az illúziót keltik, hogy ezekkel a természetes hajvilágosítóként ismert anyagokkal éri majd el a termék a hatását, de ne dőljetek be nekik...

Általában az összes termék kivétel nélkül ugyanannak az összetevőnek köszönheti a hatását, ez pedig nem más mint a hajfestés kapcsán jól ismert hydrogen peroxide, ami egy igen erős, agresszív oxidálószer, amit nem olyan meglepő módon a haj világosítására, szőkítésére is szoktak használni. Az összetevő szőkítő hatása azon az elven működik, hogy az anyag elkezdi lebontani a haj sötét színét adó melanin nevű fekete festékanyagot, ezáltal egyre világosabb tincseket érünk el.

"Mezei" hajszőkítéskor (más néven blancholáskor) egyébként a hidrogén peroxidot az intenzív világosító hatás érdekében általában ammóniával és/vagy ammónium-perszulfáttal szokták keverni - ez az elegy nyitja meg a legjobban a hajszálakat ahhoz, hogy a legtöbb melanin lebomoljon - és természetesen a hidrogén peroxidot sokkal nagyobb koncentrációban (kb. 3-12%-ban) is használják, mint a boltokban kapható szőkítő sprayk esetén.


Mire figyelj?
Bár a hajvilágosító termékekben töredékét visszük fel a hajunkra, mint mondjuk hajszőkítés során, és ha nem is látszik meg azonnal, de a hidrogén peroxid ettől még szárító és hajszerkezet károsító hatással van a tincsekre, így ha nem figyeltek oda a helyes használatra, szinte borítékolható, hogy egy idő után törékennyé, fénytelenné, élettelen kinézetűvé válhat a hajatok.
  • Először is nagyon fontos, hogy a hajvilágosító termékeket nem szabad túl sűrűn használni: általában egymás után csak pár alkalommal (kb. 2-3 használat) javasolt csak alkalmazni, majd pihentetni kell a hajat. 
  • Ne használjátok őket festett hajon, mivel megváltoztathatja a hajszínt (a leggyakrabban vöröses beütése lesz) vagy éppen ponthogy nem világosít semmit a haj árnyalatán.
  • Figyeljetek a megfelelő ápolásra! Bár a hajvilágosító termékek a szárító hatás mérséklése érdekében tartalmaznak különféle ápoló összetevőket, olajakat (a Sunkiss Jellyben pl. kaméliaolaj van), de általában nem elégséges mértékben, így mindenképp érdemes mellettük hajápolókat (hajolajat vagy hajpakolást) használni.

KM legek
A KM legje természetesen az agyonhájpolt L'Oreal Paris Sunkiss Jelly, ami jelenleg 78 véleménynél és 4,28 csillagnál jár, a vélemények alapján pedig nagyon szép, természetes hatása van, és néhány használat után is már elég látványos hatást értek el vele a Krémmániásaink, még azok is, akiknek egészen sötét hajuk van. 17 véleménnyel és 4,47 csillaggal nagyon népszerű még a Balea Professional More Blonde Aufhellungsspray is (az elődjére egyébként 82 vélemény és 4,21 csillag érkezett) - ez talán a piacon kapható legolcsóbb alternatíva, és ugyanolyan jól teszi a dolgát, mint a drágább alternatívák. A Schwarzkopf újdonsága is jó választás lehet: az Essence Ultime Citrus+ Oil Blond & Bright Hajvilágosító Spray ígérete szerint negyed árnyalatonként világosítja a hajat. Én is próbáltam egyébként, és nagyon szeretem - 1-1 alkalommal használva nem szárít észrevehetően, és nagyon szép természetes, egyenletes a hatása. Bár KM-en "csak" 3,7 csillagja van, végül meg kell hogy említsem még a leghíresebb hajszőkítő hatású sprayt, a John Frieda Go Blonder Színvilágosító Sprayt is, ami bár alapvetően sokaknál jó vételnek bizonyult, de azért volt akinél inkább természetellenes hatásúba, sárgásba hajlott a végeredmény, de olyan is volt, akinek túlzottan kiszárította a tincseit.


Ti használtatok már hajszőkítő termékeket? Mik a tapasztalataitok velük?

21 megjegyzés:

  1. Nekem most a Body Shop kifutó édescitromos valamint az Oriflame fügés-levendulás tusfürdője a nyerő:)

    VálaszTörlés
  2. c&e la source :), és tbs satsuma ami bár mandarinos, engem totál a zselés szaloncukor illatára emlékeztet <3

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem az Alverde mandarinos tusfürdőjét nyárra. Kicsit fagyiillatú. :D De nekem az összetevők a legfontosabbak, így a fentiek közül a legtöbb kilőve....

    VálaszTörlés
  4. Yves Rocher Mango-maracuja tusfürdője,az epres és a mangós Body Shop tusik és persze az Earth Lovers sorozat tőlük,ami sajnos itthon most valamiért nem kapható.És hiányolom idén az olajos frangipanis Balea-t,férjet ehelyett egy Erboristica mandulással kényeztetem,okos és szépséges Vauci kutya pedig újfajta Tigi Pet Head-et Life is an Itch nevű sampont kapott érzékeny bundára ami maracuja illatú:))))

    VálaszTörlés
  5. Baba Ginkos tusija a kedvencem a nyári kánikulában, olyan mint a zápor utáni növények illata, isteni! :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem az Alverde Frangipanis tusija az aktuális kedvencem meg a mandarinos változat is. :)

    VálaszTörlés
  7. The Body Shop tusikat szeretem, nyáron a gyümiseket leginkább. Most az őszibarackos a kedvencem.

    VálaszTörlés
  8. Ziaja tusfürdőm már volt, a sima, kecsketejes változat, de annak ellenére, hogy elég drága volt és különlegesnek tűnt, nem adott semmi pluszt, volt nála jobb és olcsóbb tusfürdőm, ezért nem vettem újra. Most már jó ideje hanyagolom a tusfürdőket, és adalékanyagmentes kézművesszappanokat használok, lehetőség szerint olyanokat, amiket élő vízben is lehet. Így próbálom mérsékelni a környezeti terhelést, valamint csökkenteni a háztartásban képződő műanyaghulladék mennyiségét - és nem utolsósorban a bőrömet is sokkal jobbnak érzem azóta. Jelenleg egy rozmaringos szappant használok, nagyon jól frissít ilyenkor nyáron.

    VálaszTörlés
  9. Az Earth Lovers sorozat (is) megszűnt, kiárulták mindenhol. Én is szerettem, mert állítólag vízzé és sóvá bomlott le a csatornában. Ha valami ennyire környezet-és vízbarát, miért szűntetik meg? Árban sem volt drágább, mint a hagyományos. Még párat lehet kapni egy ismerőstől, azokból veszek majd:)

    VálaszTörlés
  10. Na igen, festett haj... Én ugyan nem használok és nem is használtam soha ilyen terméket, és már jó ideje csak színezem a hajam (L'Oréal Casting Créme Gloss) azt is csak max. évente kétszer, de persze a nap kiszívja a hajam végét kicsit, és ez -mivel barna vagyok- vöröses lesz. Szuper lenne, ha világosbarnára "szőkülnék", de nyilván nem :D 9 éve volt festve a hajam utoljára, de a mai napig "nem heverte ki" , úgyhogy nyár végén, amikor a nap ki is szárította, és vörösre szívta a végét, le szoktam kicsit vágni, és akkor esedékes egy színezés is, hogy újra "normális" barna legyek :)

    VálaszTörlés
  11. Hajszőkítés terén a természetes megoldások híve vagyok. Napfény, citromlé, kamillatea. :)

    VálaszTörlés
  12. Nekem festett hajam van, de a baleásat nézegetem egy ideje. Talán ez a spray megoldás otthon jobb eredményt ad, mint egy kézi melír, nem lehet elrontani:) Nade én a John Friedán kiakadtam, a legfurcsább kozmetikum, amivel valaha találkoztam, az inciben a szalicilsav és a foszforsav között paracetamol (acetaminofen) van, bizarr érzés lenne, hogy egy kis panadolt is fújkálok a hajamra:)

    VálaszTörlés
  13. Én éveken át citromoztam és napoztattam a hajam nyaranta :) Kicsivel lassabb, de tényleg klassz módszer az is :)

    VálaszTörlés
  14. Én még megemlíteném ebben a kategóriában a Henna Plus szőkítő spray-jét, amely natúrabb, mint a többi, de szomra tökéletesen tette a dolgát.

    VálaszTörlés
  15. Nekem nyáron egész fura színűre fakul, és igen, nekem is kúszik bele valamiért egy kis vöröses, mondjuk én pont szeretem, főleg amikor már kezd lenőni, és ilyen ombre hatású picit, az olyan poén :)

    VálaszTörlés
  16. És tényleg, köszi, hogy írod, mert tökre átsiklottam felette. Holnap kiegészítem majd vele a posztot :)

    VálaszTörlés
  17. Fura, nekem jobban használt a Loreálos, mint a Baleas.

    VálaszTörlés
  18. Én régen avonos szőkítő krémet használtam, az nagyon tetszett, mindenki azt hitte, hogy a nap szívta ki a hajamat, de 1-2 év után kivonták a forgalomból. Most a régi baleás van, annak sajnos sokkal gyengébb a hatása, ha találnék jobbat, leváltanám.

    VálaszTörlés
  19. S mi történik, ha hennás hajra használjuk? Sötét vörös most a hajam, s szeretném picit vilagositani.

    VálaszTörlés
  20. Úgy tudom, a hennás hajat nem bántja, mert ott nincs ugye a festékben semmilyen olyan anyag, ami előzetesen lebontott volna a haj pigmentjeiből. Arról viszont sajnos nem olvastam, hogy milyen szín várható, de mintha rémlene, hogy a Sunkiss Jellynél valaki írt volna hennás-szőkítős tapasztalatot. :)

    VálaszTörlés
  21. Köszi a választ, kipróbálom:).

    VálaszTörlés