2016. november 15., kedd

Mit érdemes tőlük venni: AVON

Ez a poszt egy eredetileg 2012-ben (majd 2014-ben újra)íródott összefoglaló volt, és gondolom mondanom sem kell, hogy azóta már többszörösen is elavult, viszont a márka továbbra is a legnépszerűbbek közé tartozik itt KM-en, ezért most leporoltam és felfrissítettem Mit érdemes tőlük venni sorozatunknak ezt a részét! :)
.
UPDATE: 2016 novemberében frissült a posztban szereplő termékek listája
Az márkát 1886-ban egy utazó könyvkereskedő, David H. McConell New Yorkban alapította. Ma az Avon a világ legsikeresebb direkt értékesítésen alapuló üzleti modellben értékesített kozmetikai márkája, világszerte több millió Tanácsadónő értékesíti az Avon termékeit.  
A márka termékei között találunk arcápoló és testápoló készítményeket, dezodorokat, tisztálkodó és hajápoló szereket, parfümöket és dekorkozmetikumokat egyaránt.

Arcápolás


A márka 5 termékcsaládján belül is kínál arcápolási termékeket - a hatóanyagokban gazdagabb Anewben és Solutionsban,  a problémás bőrre szánt Clearskinben, a természetesebb összetevőket is tartalmazó (de nem natúr!Naturals termékcsalád arcápolási vonalában, de a SPA élményt ígérő Planet SPA, valamint a basic Care vonalában is találkozhatunk néhány arcápoló termékkel. Ha szigorúan csak az összetevőkre fókuszálunk, a legtöbb arcápolójuk elég magas koncentrációban tartalmaz illatanyagot, ezért a nagyon érzékeny bőrűeknek nem biztos, hogy ez a márka a legjobb választás arcra való kencék esetében, ezen kívül a legtöbb arckrémjük sajnos tégelyes kiszerelésű, ami sem az instabil, fényre-levegőre érzékeny öregedésgátló hatóanyagoknak, sem a krém sterilen tartásnak nem kedvez.

A vélemények oldaláról nézve az Avon elsősorban arclemosók és -radírok, valamint az arcpakolások terén az erősebb: a Krémmánián legnépszerűbb arcápolási termék az Avontól a Clearskin Pórustisztító Arcradír, ami jelenleg  5-ből 4,65-ra áll, a vélemények többsége szerint pedig tisztává, puhává, friss érzetűvé teszi az arcot, de népszerű még ugyanebből a termékcsaládból a Pórustisztító Arcpakolás Fekete Ásványokkal és Szalicilsavval is, amiről a többség ugyanúgy azt állítja, hogy nagyon szépen megtisztítja a bőrt. Szintén ilyen toronymagasan kiemelkedő termék még 86 véleménnyel a Teafa és Uborka 2in1 Tonik és Arctisztító, ami egyébként egyúttal a legjobbra értékelt Naturals arcápolási termék is, és jelenleg 5-ből 4,33-ra áll. Jól habzik, jól tisztít, jó az illata, és persze ár-érték arányban is szuper.

A Planet Spa termékek között is találhatunk még sokaknál bevált arcápoló termékeket, főleg a pakolások között érdemes szétnézni. A viszonylag új, bőrsimító és ragyogást kölcsönző Planet Spa Caribbean Escape Luxus Arcmaszk például 29 véleményt kapott tőletek, és ezek közül sok maximális, összességében jelenleg 4,66-ra áll az értékelése, a zsír és olaj felszívó tulajdonságú agyagféléket (KaolinBentonite) is tartalmazó Planet Spa Perfectly Purifying Arcmaszk pedig 4,32-re áll - mindkettő pakolás a problémás, zsíros bőrűeknek kedvez - a tapasztalatok többsége azt állítja, hogy a pórusok láthatóan kisebbé válnak a használatuktól, felszívják a felesleges zsírt, puhítják a bőrt és a pattanások hegeinek gyógyulását is felgyorsítják.


Test- és hajápolás



Az Avon nagyon erős a testápolási termékek frontján, nagyon sok féle illat és textúra között lehet válogatni, jó áron. Az összetevőlisták vegyesek, de a testápolók jellemzően ásványi olajon, glicerinen és petrolatumon alapszanak, és jó néhányban vannak különféle növényi kivonatok, vajak is. A tusfürdők habzásáról minden esetben Sodium Laureth Sulfate gondoskodikés sajnos sokszor fordul elő az INCIjükben irritáló hatású összetevő (pl. oxybenzone vagy Butylphenyl Methylpropional). A termékekre ebben a kategóriában is jellemző, hogy sok bennük is az illatanyag, amitől isteni ugyan az illatuk, de érzékeny, ekcémás bőrűeknek sajnos emiatt ezek is könnyen kieshetnek.

Kizárólag a véleményekre fókuszálva Krémmánián az Avon Naurals testpermetek a legkedveltebbek, a választék is széles, és folyamatosan bővül, ráadásul nagyon finom illatokkal. A legjobbak az eddigi vélemények alapján a Gránátalma és Mangó, a Cukrozott Szilva és Vanília, illetve a Hidratáló Cseresznyevirág aromájúak. A Planet Spa testápolási termékek nagy részét is jellemzően elég magas pontszámokkal és elismerő szavakkal illettétek, érdemes közöttük is körbenézni, főleg a testradíroknál. A szinte csak maximális pontszámokat bezsebelő Planet Spa Fantastically Firming Testradír kellemesen sűrű állagával, apró, de hatásosan hámlasztó szemcsével, és isteni (bár nem kávés) illatával, a Planet Spa Perfectly Purifying Testradír pedig kiemelkedően alapos radírozó hatásával lopta magát a krémmániások szívébe.

Az Avon kéz-és lábkrémek is érdekesek lehetnek - nagyon olcsók, és meglepően jó a minőségük, a legtöbbjük 4 vagy annál magasabb értékeléssel bír: ezeken belül is a Care vonal kézápolói a legszuperebbek: a 269 véleménnyel és 4,43 csillaggal bíró, kakaó illatú Care Hidratáló Kézkrém Kakaóvajjal és E-vitaminnal, és a Care Glicerines Kéz- és Körömápoló Krém is jó választás lehet, ha olcsó és jó kézkrémet kerestek. Az márka Foot Works néven futó lábápolási vonalának legje 55 véleménnyel és 3,88 csillaggal a Foot Works Sarokpuhító Krém, mely azt ígéri (és nagyjából be is tartja), hogy ápolja a láb bőrét, és puhává varázsolva a száraz, berepedezett bőrt is, 28 véleménnyel és 4,5 csillaggal a frissítő, hűsítő hatású Foot Works Dezodoráló Láb- és Cipőspray, valamint 23 véleménnyel 4,52 csillaggal a puhító, kényeztető Foot Works Intenzív Lábpuhító Krém.

A Krémmánián az Avon hajápolási termékei közül egyértelműen a hajvégápolók a legnépszerűbbek: a Hajvégápoló Szérum, ami már 763 véleménynél jár 3,94 csillaggal és az egyik személyes kedvencem, az Advance Techniques Hajápoló Marokkói Argánolajjal is, 595 véleménnyel és 4,15 csillaggal. Mindkét termék segít kisimítani a száraz hajvégeket és táplálja a hajat, puhábbá, selymesebbé és fényesebbé varázsolva azt.
Az Avon többi hajápoló terméke annyira nem kiemelkedő, mint a hajvégápolóik, a hajsamponjaik az áruk miatt lehetnek esetleg vonzóak, de az igazán jó vételekért szemezgetni kell, a hajkefék, fésűk viszont nem szoktak csalódást okozni, és akad néhány jó hajpakolásuk is.


Smink & parfümök



Viszonylag nagy a szórás az Avon sminktermékek között - van rossz, de kiemelkedően jó dekorkozmetikumuk is, ezért mindig érdemes vásárlás előtt elolvasni a véleményeket, különben elég lutri, hogy mit kap az ember lánya kézhez.

Hogy csak a jókra fókuszáljunk: a Krémmánia 2. legjobb szempillaspirálját az Avonnak köszönhetjük. A Supershockról eddig 732-en írtatok véleményt, többségében 4 vagy 5-re értékeltétek, így jelenleg 4,03-ra áll. A szempillákat nem tapasztja össze, sűrűvé teszi őket, és szerencsére a nap folyamán sem pereg. (Népszerű szempillaspirál még egyébként a SuperShock Max Szempillaspirál is). Az Avon szemceruzái is elég kiemelkedő minőségűek - a gyémántfényű Diamonds Szemceruza  320 véleménnyel 4,29-re áll és a Supershock Gel Eyeliner pedig 296 véleményig és 4,03-es értékig vitte.

A márka az utóbbi években eléggé beerősített körömlakkfronton - az idén megújult, a géllakkok finisére hajazó Avon Gel Shine Körömlakk 41 értékelést és 4,41 pontot tudhat magáénak, míg a háromdimenziós szemcsés finisű Magic Effects Mineral Crush Ragyogó Körömlakk 30 szavazatig és egészen 4,6 pontig vitte.

A szájra való sminkek között a 4,32 csillaggal Matt Hatású Ajakrúzs a KM leg, amit korábban mi is teszteltünk már a blogon. Ár-érték arányban kiemelkedő darab, gyönyörűek a színek, kellemesen bársonyos a textúrája, nem szárítja az ajkakat és viszonylag tartós is. Népszerű rúzs még a 4,26 csillagos a könnyen kenhető, puha, jól pigmentált Luxe Ajakrúzs és a 4,5 csillagos 3D Ajakrúzs A Teltebb Ajkakért SPF15.

Az Avon parfümjei is nagyon népszerűek még Krémmánián - az örök klasszikus Incandessence, a nőies, elegáns Little Black Dress, a tiszta, lágy illatú Pur Blanca és a nyárias, vidám Summer White Sunset is mind nagy rajongótábort tudhat maga mögött.


Remélem hasznos volt ez a poszt, de ha valamivel nem értetnétek egyet, vagy kiegészítenétek a listát, természetesen ezúttal is várom az észrevételeiteket, tapasztalataitokat! :)

59 megjegyzés:

  1. "van kielemkedően rossz és kiemelkedően jó dekorkozmetikuk is"
    Mint minden egyes márkának. Csak ezt szeretik nagyon gyakran elfelejteni, ha az Avonról van szó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Csak ezt szeretik nagyon gyakran elfelejteni, ha az Avonról van szó."
      Hogy érted ezt?

      Törlés
  2. A sminkek közül hiányolom a 4-es szemhéjpúdereket, szerintem azok is jó vételnek számítanak, bár nem annyira olcsók, de jó minőségűek és szépek a színeik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlenül hagytam ki, elég eltérő a paletták minősége, van amelyik csak egy erős közepes.

      Törlés
  3. Avonból soha,semmilyen terméket nem rendelek.Elég egy pillantás az összetevőkre és a saját bőrömön tapasztalt negativ hatás.

    VálaszTörlés
  4. az Oriflame-ről is legyen ilyen poszt :)) :$

    VálaszTörlés
  5. Én majdnem az összes Avon rúzsról elmondanám ezt, nem csak erről az egy fajtáról. A hidratáló és az afrodiziákumos is szuper, a márka bevallasa szerint is a rúzsokból adnak el a legtöbbet. Amit hiányolok még, azok a Supershock ceruzák! :)

    VálaszTörlés
  6. Egyszer Lisa Eldridge-nél láttam, hogy AVON szemceruzát használt :) Egyébként én sajnos többször is csalódtam a termékekben, és ez a post sem tudott meggyőzni :( Najó, a testpermetek tényleg bulisak, de ennyi! :)

    VálaszTörlés
  7. Ami nekem nagyon bevált az a Thaiföldi Lótuszvirág luxus testápoló krém! Mennyei illata van és az AVON-os testápolók többségéhez viszonyítva még hidratálja is a bőröm!

    VálaszTörlés
  8. Sziszoo2-höz csatlakozva ezt én is megemlitettem volna, vagy inkább termékcsaládokat, mert a planet spa-ból szinte minden jó. De érdekes módon nekem a Color trend kétvégű szemceruzát is nagyon beváltak, pedig a colortrend elég gyenge vonal az avon-on belül. sok minden lemaradt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kifejezetten a legjobb dolgokat akartam összeszedni, nem az "egész jó" dolgokat. Leginkább a Krémmániás értékeléseket vettem alapul, szóval sok dolog egész egyszerűen azért nem szerepel a cikkben, mert lepontoztátok.
      "a planet spa-ból szinte minden jó"--- ezt írtam én is

      Törlés
  9. Szakképzett Avon tanàcsadó vagyok nagyon régen,.Talàn ki lehetne kèrni a mi vèlemènyünket is,akik ezzel dolgozunk.Borzadva olvasok ,,értékeléseket,,pl.fiatal bloggerinàktól lefitymàlva az àltaluk hasznàlt krémet,ami egyébként az édesanyjuk érett börére való stb.
    Az Oriflame dolgairól miért nem olvasunk ennyit?Szerencsère mellettünk ,,szavaz,, a sokezer nö,aki használja az Avont!És még valami: az Avon most volt 125 éves! Ennyi idöt a ,,piacon,, tölteni egyvalamivel lehet:MINÖSÉGGEL!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha komolyan azt érzem, hogy anélkül estek nekem, hogy utánanéznétek a post hátterének, vagy akár elolvasnátok... Ez egy postsorozat, amiben pont amiatt írok az Avonról, mert népszerű - szerintem semmi pejoratív nincs abban, hogy kiemelem az igazán jó produktumait.

      Törlés
  10. Sziasztok!

    Az Oriflame 45 éves,már anno a műanyagok világában a tiszta,természetes kozmetikumokat állított elő.Saját professionális termékei vannak amit saját kutatóközpontban állítanak elő,fejlesztenek stb.A legújab fejlesztésük egy teljesen naturalis kozmetikai család ami mentes parabenektől,ásványi olajoktól,állati eredetű eddig sem volt a termékekben.Nem is lehet egy lapon említeni az AVON-NAL.Csak nézzetek utána mi van az AVON termékekben!No meg egyéb más a TV-ben látható reklámozott márkákban.
    /lásd. magyar Nemzet és Bors/

    VálaszTörlés
  11. Az Avon a vilàg legjobb 100 cègèben találhato.Dollàrmilliókat költ kutatàsra,fejlesztèsre a tengerentuli ès európai gyàrai laboratóriumaiban.Jómagam a nèmet gyárban voltam,olyan,mint egy ürbázis.Allatkisèrleteket sose folytattak.Egy hadseregnyi börgyógyàsz,kozmetologus és belgyógyàsz,valamint ismert termèszetgylógyàszok segitik a kutató-fejlesztö munkát.

    VálaszTörlés
  12. Szerintem meg tök mindegy! Nézzétek meg az összetevőit és ahogy az avon naturals-jaiban nincs semmi natural úgy az oriflame termékei sem természetesek. Szóval teljesen mindegy,mindkettőnek vannak rossz és vannak jó termékei mint (ahogy már előttem írták) az összes többi márkának. Én mindkettőből szoktam rendelgetni. Komolyan mondom hogy egyeseknek enni bajuk van,hogy ezen vitázzanak....Jó hogy így ráértek meg ez a bajotok..Egyébként wishes neked meg grat! Szerintem jó lett ez a kis szösszenet. Sértődés ne essék,csak ezen vitatkozni..... Üdv mindenkinek! Wishes! Írhatnál több ilyesmit! Tetszett! :-)

    VálaszTörlés
  13. A kínaiak is több mint 125 éve vannak a piacon, nyilván ők is a MINŐSÉGGEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Rengeteg AVON terméket használok, a samponok között igen is van olyan, ami nagyon jó! Az Advance Techniques  Korpásodás elleni hajszelidítő 2 in 1 sampont használom, a hajam azóta nem korpásodik és sokkal simább is! A testpermetek közül egyedül a cukorozott szilvásat nem szeretem.

    VálaszTörlés
  15. LOLLER! :"D Mi folyt le itt! Aztapasztatapaszta.
    Az én személyes véleményem az, hogy az Avon egy nagyon szép pályát futott, igényes közvetítésű márka, ami leginkább gagyit forgalmaz. Örvendetes, hogy 127 éve van immáron a piacon, jó neki, hogy megmaradt, bár maradt volna a bácsika a parfümöknél.... Hisz' szomorú tény, hogy ennyi "űrbázis" és hosszú év nem volt elég rájönni, hogy milyen összetevőkkel lehet valóban működő, és jól használható terméket összehozni.
    Volt, hogy gimis koromban az összes zsebpénzemet Avonos-cuccokra költöttem, mert totál hatalmába kerített a szuper prosi, a kedves tanácsadónő, aki elhúzta előttem a mézesmadzagot, aztán pár hónap múlva teljesen leálltam, mert egyáltalán nem voltam elégedett. Egyetlen termékükkel sem volt kifogástalan a kapcsolatom, és simán nem éreztem úgy, hogy megérte volna.
    Azóta tavaly vettem egy pakolást, mert nagyon szép vélemények születtek hozzá, és keresnem kellett egy új tanácsadónőt, mert a régi Spanyolországban él bébiszitterként. Nyomatta a kutatóintézetes halandzsát, az ilyen-olyan ajándék cuccokat, a szuper marketingfogásokat, én meg a Krémmániás éveimmel mögöttem teljesen zárt fülekkel és bólogatva hallgattam végig, hogy végre eljussunk a rendelős-részhez.
    Dél-Korea a 20. század elejéig "remete királyság"-volt, teljesen elzárkózva működött, s láss csodát, önállóan micsoda remek termékeket voltak képesek kifejleszteni, amelyeknek az összetevői is majdnem-tökéletes, de legalábbis egyáltalán nem lehet ráaggatni a szemét jelzőt. Feltenném a kérdést: mekkora ország? Hány emberrel, hány tudóssal, és hány kutatóintézettel? Mert biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebb, mint az Avonnak, mégis összehozták.
    Évi, nincs kedved egy korai-márkanézőhöz? Úgy fellelkesültem rájuk! :D

    VálaszTörlés
  16. Tévedés. Ilyen hosszú időt akár jó marketinggel és agymosott tanácsadókkal is el lehet tölteni a piacon. Pl. A C&A-ban vásárolok és 3 tanácsadónő repül rám egymás szavába vágva, hogy ilyen-olyan kedvezményes ez meg az, csak kapkodom a fejem. Amikor pedig közlöm, hogy nem Avon terméket vásárolni jöttem a C&A-ba akkor személyes sértésnek veszik és fel vannak háborodva.

    VálaszTörlés
  17. nem, ők az árral.

    VálaszTörlés
  18. Abból a szempontból teljesen igaza van, hogy jó termék nélkül nem lehet 130 évet, folyamatos fejlődést elérni. Jó marketinggel sem. A jó termék mindennek az alapja. Ha ez hiányzik, max. rövidtávon lehet életképes a vállalkozás.
    A C&A-s tapasztalataidat (meg még a sok hasonlót) pedig abszolút megértem. Marketingesként, és egyben tanácsadónőként engem sokszor kiborít, amit a "tanácsadók" művelnek...

    VálaszTörlés
  19. Már évek óta használom a 2 az 1-ben hajfény sampon és balzsamot. Nagyon finom illatú a hajam tőle. Nem tartozik a KM-en a legkedveltebbek közé, én is inkább balzsammal használom, de nem tudok tőle megválni. :)) A másik nagy kedvencem a Solutions mattító nappali krém 15-ös fényvédővel. Ennek a krémnek csupa 5 csillaga van!

    VálaszTörlés
  20. A teafa-uborka tonik linkje nem jó, tipikus, hogy pont arra kattintok. Amúgy hát Avon... Nekem utoljára tinikoromban tetszett, imádtam, hogy vannak benne illatos oldalak, az összes illatos oldalt a kezemre dörzsöltem. :-D Meg persze bejött, hogy vannak nagyon olcsó sminkcuccok, amiket meg tudok venni a nagyon picike pénzemből. :-D A Miss Sporty mellett ez volt a másik kedvencem. :-D Ahhh, ha visszagondolok, hogy sminkeltem tinikoromban. Pl. volt egy kedvenc barna rúzsom, WTF???? :-D Háháhá, na a sötétbarna rúzs az, ami kifejezetten rosszul áll fehér bőrű szőkéknek, és rengeteget hordtam, senki sem tudott róla lebeszélni. :-D Mindehhez imádtam a színes szemfestést, és színes hajam is volt többször, pl. narancsos, pinkes. Ez volt az az időszakom, amikor a bátor kísérletező kedvem párosult a nulla önismerettel és a nagyon kicsi pénztárcával. :-D Még leopárdmintás meg neon-narancs miniruhám is volt. :-D Na erről az időszakomról ugrik be mindig az Avon, most itt röhögök hangosan magamon, szóval köszi, hogy eszembe juttattad, LOL. :-D
    A kozmetikumaik INCI-je minden, csak nem szép, sosem használnám már. Viszont sminkek terén előfordul egy-két jó cuccuk, pl. a diamonds szemceruzák, és ajakkontúrceruzám is van tőle, ami jó, meg egy-két rúzsom. De a rúzsok megint csak nem kiemelkedőek, bár nem rosszak. Összességében teljesen kihagyhatónak szoktam érezni, már rég nincs is Avon tanácsadónőm.

    VálaszTörlés
  21. Rengeteg avon-t használok mostanában. Hatalmas a termékskála, szín, minőség.... legjobban a Planet Spa ginszenges, török fürdős, holt-tengeri iszapos maszkjai váltak be. Szeretem nagyon az Anew BB krémet, épp ma kaptam meg a második tubussal ecsettel pikk-pakk eldolgozom, idomul az arcomhoz, nem sápasztja a világos bőrömet. A szemhéjpúderek nem a legjobbak nekem, mert viszonylag hamar eltűnnek, de napi sminkhez megfelelőek. Ja, nagyon bevált még a sminkfixáló spré és a már említett uborkás-teafás termékcsalád. is. Most tesztelem az Onduty golyós deót: isteni illata van és nap végére sincs gond. Az anew nutri-advance-ból a rich nourishment változatot vettem, ami valóban a szárazabb bőrre jó, nekem téli krémnek, heti néhányszor éjszakára nagyon bevált. Nagy kedvenc még a planet spa fekete kaviáros "eye gel mask", hihetetlen mennyiséget szív föl belőle a bőröm és nagyon jót tesz neki. A black dress parfümöt ajándékba kaptam, szeretem az illatát, de tartósságban és élményben nem vetekszik az armani és bulgari parfümjeimmel. Ez egészében igaz az avonra -nem szabad high end minőséget várni (azért az árak is sokkal-sokkal-... barátibbak). Hétköznapra tervezett, átlagos minőségű termékek, de sok közülük nagyon jól el van találva! Csalódást eddig csak egy olajzöld filces tus okozott, túl folyékony volt, belement a szemembe, brrr. Van ecsetkészletem is, nevetséges árért, nagyon jó ecsetekhez jutottam hozzá. Bocs, de tényleg sok tapasztalatom lett... a hab a torán a ginger bread illatú téli habfürdő, ami egyszerűen isteni, nagyon finom!

    VálaszTörlés
  22. Hővédő spray :) Nagyon ritkán rendelek bármit is, ez a legjobb. Régebben sok kézkrémem és spirálom volt Avon, meg voltam elégedve velük. Mással nem nagyon.

    VálaszTörlés
  23. Őszintén?Soha semmit nem veszek tőlük.
    Nem márkasznobság, egyszerűen nem szépek az összetevők, a sminkek pedig a legtöbb esetben allergiát váltanak ki nálam.

    Az MLM rendszer amúgy is vörös posztó az én szememben, a csúcsok csúcsa pedig a parfümök semmilyensége.
    Egy-két kivétellel 20 éve mindegyikben ugyanazt a tipikus alapillatot érzem.
    Sajnálom hogy a márka egyszerűen képtelen fejlődni és nem jobban odafigyelni a hatékony összetevők alkalmazására.

    VálaszTörlés
  24. Én viszonylag elég sok terméket szeretek az Avon-tól. Két éve nem volt a legnagyobb hidegben sem cserepes a szám a barackos univerzális balzsamnak köszönhetően. A szemhéjalapozójukat azóta nyúzom, hogy megjelent és imádom. Az uborkás lehúzható maszkjuk is nagyon jó. A málnás sampon volt a megváltás számomra, akár 5 napig is friss tőle a séróm. A hővédő hajformázójukat mindig kettesével veszem, ha besütöm a hajamat mindig azzal teszem, mert attól a löttytől maradnak a hullámok legtovább a hajamban. A régi csomagolású agyagos arcpakolásból szerintem legalább 3 tubussal elhasználtam és nagyon szerettem, az újat még nem próbáltam. A legnagyobb favoritom tőlük a Supershock Max spirál, amiből már legalább 10-et elhasználtam az utóbbi évek során. A Color Trend-es rúzsok is egész jók az árukhoz képest, bár lehetnének tartósabbak is. Imádom a Nailwear+ körömlakkokat, tizenvalahány darabom van, legtartósabb és leggyorsabban száradó lakkjaim és a minőségük sem romlik az évek múltán. Az illatok terén én sem vagyok elájulva, bár van pár ami nem rossz: Outspoken, Instict Forbidden, TTA Amour. Az utóbbit bevallom őszintén eléggé szeretem de drága.

    VálaszTörlés
  25. Ez annyira igaz. Tinikoromban pont ugyanilyen termékeik voltak. (Az MLM rendszereket meg simán betiltanám.)

    VálaszTörlés
  26. Csak megjegyezném: az AVON nem MLM rendszerrel működik, hanem direkt értékesítéssel. Az MLM rendszerben lévő tagok mindegyikének pénzt kell adniuk azért, hogy tagok lehessenek, és mindegyik MLM-em alapuló cég a leghúzásra megy rá. Az AVON-nál ingyen lépsz be, nincs semmilyen kötöttség, pláne nem pénzügyi, bukni nem bukhatsz vele, sőt, ha jól csinálod, még pénzt is kereshetsz. Érdemes azért ezzel tisztába lenni, mielőtt leírjátok magatokban és mások előtt az egész céget.

    VálaszTörlés
  27. Köszönjük az érdembeli kiegészítést és pontosítást. :-) Bár nálam a termék összetevőlistákkal írták inkább le magukat, és szerintem Medoránál is ez a fő ok, hogy nem vásárol Avont.

    VálaszTörlés
  28. http://money.howstuffworks.com/pyramid-scheme2.htm

    Javaslok kinyitni egy üzleti elemzést, vagy legalább egy makroökonómia tankönyvet mielőtt kioktatsz bárkit!

    VálaszTörlés
  29. Én is simán betiltanám az MLM rendszereket, felháborító, hogy a termékek árai nem tartalmaznak reklámköltséget és sok szászezer ember köszönheti nekik az életük jobbra fordulását! Gazdasági Nobel-díj jelölés ide vagy oda, én 10x annyit akarok fizetni a termékekért csak azét, mert óriás plakátokon jelennek meg minden utcasarkon és egy filmet nem bírok végignézni a TV-reklámok miatt!

    Iróniát félretéve én is azt javaslom, hogy mielőtt valaki a világhálón kifejti az igencsak határozott véleményét valamiről, legalább tájékozódjon az alapokról hiteles forrásból ;) Így talán elkerülhető volna az a rengeteg félreértés és téveszme, ami az emberek fejében megfosztja őket attól, hogy kilépjenek a saját kis mókuskerekükből.

    VálaszTörlés
  30. Hááát, AVON. A családban Anyukám az AVON fun, a Naturals termékcsalád krémeit használja. Könnyű neki, 70 évesen jelent meg az első ránc az arcán... :))) És az Incandessence parfümhöz is ragaszkodik, amúgy az illata pont passzol hozzá. Ünnepi alkalmakkor azért magára fújja a Chanel 5-öt :). A fiam hátán megjelenő pattanásokra hatásos volt a szalicilsavas test-lemosójuk a Clearskin termékcsaládból.
    Ezzel vége. Az én bőröm nem tolerálja, az arcomra az illatanyag használata kizárt. Régebben a body spray-kbe Triclosan-t tettek, már csak ezért sem vettem. Az újabbaknál már úgy látom, jobban figyelnek az összetevőkre. Összességében azért nem veszem, mert alig bennük hatóanyag, és az összetevők is csak lassacskán szépülnek Az új, 'gazdagon tápláló' krémükben 3 antioxidáns, 1 fajta hidratáló anyag, és 3 féle vitamin van (amiből kettő egyben az antioxidánsok között is szerepel). Hogy ez mitől táplál, ráadásul gazdagon...Hm. Lehet a méz és a napraforgóolaj keverékétől :) A Balea termékekkel összehasonlítva egyértelműen vesztésre áll az AVON (és az Oriflame is).

    VálaszTörlés
  31. Régen sok Avon termékem volt, lévén én is tanácsadónő vagyok, vagy mifene... :) Sőt még mindig űzöm az ipart, ami kb. kéthavonta 1-1 termék vásárlását jelenti, de ezeket sem én használom.. Van egy két termék, amit szerettem, pl. a Footworks termékek néhány példánya kifejezetten használható és az áruk is jó. Imádtam a mandulás habfürdőt, a Planet Spa lótuszos testradírt és még az ősidőben a Women of Earth parfümöt. Ha már parfüm, valóban, kiemelkedő illatot az Avon 10 éve nem tud felmutatni. A LBD is már nagyon régi, talán még a Rare Gold volt az, amiben volt fantázia. Ennek ellenére szinte minden illatukat kipróbáltam 4-5 évvel ezelőttig. A smink termékeiket is sokat használtam, több alapozóm is volt (Calming, Perfect Wear), de a legvilágosabb is sötét volt a bőrömhöz. Egyetlen spiráljukat szerettem, ez pedig a Superfull, és máig ez az egyetlen szilikonfejű spirál, amit szerettem. A Supershock-tól falra másztam... :( A szemfestékeikről az volt a tapasztalatom, hogy nem elég pigmentáltak, pár használat után megkövesedett a tetejük (ez a púderre is igaz). Nagyon szép kombinációkban lehetett őket kapni, de a bőrön ezekből semmi se érvényesült. Nagy kedvencem volt a Jillian Dempsey féle szemceruza, többet is elhasználtam belőlük, illetve a szemöldökceruzájukat is szerettem, amíg kapható volt belőle a Blonde árnyalat. Ami viszont elkeserítő, az a pirosító frontja a márkának. Átlagban 2(!) árnyalat közül lehet választani, egy rózsás és egy barackos.. :( Nem tudom most mi a helyzet, remélem azóta már hoztak be új árnyalatokat a palettára. Sok krémjüket is használtam, nagyjából azért, mert a drogériás cuccukban nem bíztam, és naív kis lelkemmel azt gondoltam, hogy jót teszek a bőrömnek azzal, hogy ezeket kenem magamra. Akkor még természetesen azt se tudtam, hogy eszik vagy isszák az INCI-t.. :D A legtöbb krémtől sok szép kis piros pöttyöm (rosszabb esetben gyulladt aknék) lett, pedig a prémium vonalat használtam (ANEW). Az első szérumok is ebből a termékcsaládból voltak, az én bőrömön nem javítottak semmit se. A rossz tapasztalatok ellenére sincs semmi problémám azzal, ha valaki Avont használ. Én inkább már a professzionális vonalról válogatok (ami nem egyenlő a high end-el), vagy koreai termékeket veszek, egyszerűn magasabb a hatóanyag tartalmuk és sokszor sokkal tisztább összetevőket tartalmaznak.

    VálaszTörlés
  32. Nem kioktatásnak szántam, csak elmondtam, hogy az ismereted hiányos. Javaslom neked, hogy jobban nézz utána az AVON-nak, mintsem hogy elhidd, amit egy ilyen cikk ír. Ha érdekel, szívesen elmesélem, hogy pontosan hogyan épül fel az egész, és te is láthatod, hogy tévesek az információid.

    VálaszTörlés
  33. Szívesen rendelek Avon-terméket, és ennek több oka is van.
    Az első és legfontosabb az árfekvés, és ezzel a szemponttal szorosan összefügg a termékekre vonatkozó garancia, amelyet nem csupán minőségi probléma esetén érvényesíthetek, vagy allergiás reakció esetén, hanem akkor is, ha valamilyen oknál fogva a termék nem váltja be a hozzá fűzött reményeimet. Ápolónői fizetésből NEM engedhetem meg magamnak a több tízezer Forintos tévedéseket.
    Ez a márka kiváló választás arra, hogy kísérletezzek és a sminktermékek színvilágában megtaláljam magamat.
    A színeskozmetikumok minőségével többnyire elégedett vagyok, bár tény, hogy NINCS szükségem arra, hogy a hétköznapok során professzionális sminkben pompázzak, és arra, hogy a melóban kapkodva elfogyasztott szendvics mellé High End márka rúzsát nyaljam be gyomorba :)


    Aztán:
    A tanácsadónőm számára fontos vagyok. "naja, pénzért teszi, amit tesz, a nyereségért mindent"-mondhatnák ezt fanyalgó emberek, de számomra ez fontos szempont, amikor kozmetikumot vásárolok. Akitől évek óta rendszeresen vásárolok, ismeri a kedvenc termékeimet, mindig van ötlete, és mindig megkérdezi, hogy bevált-e a választott termék. Probléma esetén azonnal érvényesíthetem a garanciát.
    Hogy ebből a tevékenységből ő mennyi pénzt lát, és milyen nyereséggel dolgozik, nem érdekel, mint ahogy a márka értékesítési rendszere sem, de ha az AVON-ra gondolok, nekem automatikusan az én tanácsadónőm jut eszembe, és egy rakás kellemes élmény, valamint a kényelmes, kockázatmentes vásárlás.


    A kedvenceim: a körömlakkok! :)
    A Gel Finish kollekció intenzív színei, és Nailwear Pro+ lakkok abszolút szívem csücskei.
    Szeretem a SuperShock Spirált, a Diamond szemceruzákat és a bejegyzésben szereplő rúzskollekció három árnyalatát.
    Ezenkívül nem tudom hová lennék, ha egyszer nem tudnék hozzájutni a legkedvesebb körömágybőr ápoló csőrös krémecskémhez.
    Remélem, hogy a cég hamarosan gondol majd az érzékeny bőrűek táborára is, és készít majd egy illatmentes, kíméletes bőrápoló termékcsaládot, erre manapság egyre nagyobb igény lenne, úgy vélem.

    VálaszTörlés
  34. Én alapvetően szeretem az Avont - igen, szeretem ezt a katalógusos rendszert, szeretem, hogy olcsók, sok az újdonság, és ki lehet fogni nagyon jó cuccokat. Hát igen, én az arcomra nem kenek illatosat, tehát nekem az a szekció kiesik, de dekorban nálam tök jók, szájfényem, szemceruzám és körömlakkom egy csomó van tőlük és szeretem is őket.

    VálaszTörlés
  35. Azt hiszem 1998-ban lettem tanácsadónő, 19 évesen tök jó dolognak tűnt olcsóbban hozzájutni mindenféle kencéhez, sminkhez mert nem voltam túlzottam eleresztve anyagilag. Aztán szépen lassan csökkent a lelkesedésem, a termékek nem igazán váltak be, úgyhogy egyre kevesebbet rendeltem (alapvetően csak saját és család részére rendeltem, sose akartam ebből élni), most már jó pár éve csak azért nem lépek ki mert nagybátyám ipari mennyiségben rendeli a Fottworks dezodoráló lábspray-t és így kicsit olcsóbban tudom hozni. Én néha-néha kipróbálok 1-1 újdonságot, de legtöbbször csalódás. Ami bevált, az a régi mandulás kézkrém és habfürdő, persze kivonták mindkettőt... Arckrémet, testápolót alapvetően nem rendelek tőlük az általában borzalmas INCI miatt, most novemberben kivételesen megrendeltem a két karácsonyi(nak titulált) illatú testápolót, mert nagyon ki voltam éhezve valami karácsonyi illatra, és az új tápláló arckrémeiket is kipróbáltam, nem is tudom milyen indíttatásból, nem rosszak, de inkább maradok másnál. Ami hatását tekintve bevált volna az az Anew Ultimate 7s szemránckrém, mert valóban sokkal szebb lett a szemkörnyékem, viszont viszketett tőle a szemem...úgyhogy egy hét használat után ment vissza. Sminkek terén amim van tőlük az 3 db szájkontúr, de nem mostani vásárlások, elhasználgatom őket de újra venni nem fogom, ha olcsó és jó kontúrt akarok akkor Catrice. Úgy általában nem tartom túl jónak az Avon sminkjeit, szemhéjpúderek nem elég pigmentáltak, rúzsok általában nem tartósak (bár az új Bold rúzs meglepően jól pigmentált és egész tartós is, abból használgatom a mintákat), spirálok között én nem találtam olyat ami nekem bevált volna, csak a szín miatt nyáron vettem egy lila Superschock-ot a hozzá illő géles szemceruzával (ez utóbbi viszont jó). Szájfényekkel esetleg érdemes próbálkozni, azok között néha van jó. Körömlakkok drágák és nem jobbak mint pl. egy Lovely, sőt utóbbi nálam jobban teljesít. A hajápoló vonalból semmi nem vált be, a szappan-tusfürdő vonal túlárazott és szárítanak, sokkal jobb és olcsóbb pl. a Balea. Táskák, kiegészítők nagyon túlárazottak és nem jó minőségűek. A parfümökről ne is beszéljünk, egyedül a City Rush az amiben nem érzem az Avonos mellékzöngét, az egész jól sikerült, vettem belőle valamikor egy üveggel, de nagyon ritkán fújom.
    Szóval összességében nem vagyok oda az Avontól, vásárolgatok néha-néha, próbálgatok mintákat, de belőlem nem fognak meggazdagodni a ranglétrán felettem álló koordinátorok, vezetők stb. (mert hát már hogyne lenne MLM...és hogyne reklámoznának, magazinokban is és TV-ben is reklámoznak, régebben talán nem tették, de már évek óta igen).

    VálaszTörlés
  36. Én is sok Avonos cuccot használtam, szinte mindent végigpróbáltam, de csak 1-2 termékcsaládnál ragadtam meg. Tetszik, hogy a katalógusban olcsóbb és drágább termékek közül választhatunk, mikor, mire van igényünk és lehetőségünk. Az én bőröm nem érzékeny és nem igényel extra ápolást, így az összetevők sem okoztak semmi
    problémát.
    Parfüm, illat:
    -Az én sportos életmódomhoz nagyon passzolnak a testpermetek, főleg a gyümölcsös illatokat szeretem. Most éppen gránátalmás van, mondjuk lehetnének tartósabbak.
    Smink:
    - Hétköznapokra a kezdetektől Color Trend szempillaspirálokat használok, a farmer-póló-göri szettemhez nem kell több. Már az összes fajtán végigmentem, ár-érték arányban
    jók. Sportoláshoz vízálló spirálokat veszek (Super Full, Extra Lasting) ezek nagy kedvencek és tényleg tartósak. Külön dicséret, hogy a spirálokat lefóliázva árulják, így biztos lehetek benne, hogy nem volt kinyitva.
    -Szemceruza: a Color Trendes fehér-ezüst van meg, vízvonalra is tökéletes, egyedüli problémám vele, hogy túl nagy és nem fér bele a sminkes neszeszerembe.
    - A szemfesték lemosó a rossz vélemények ellenére nekem hibátlan.

    - Volt néhány szájfényem, rúzsom, szemfestékem is, ezek nem kiemelkedők.
    - Viszont a körömlakk (Nailvear pro-Pink radiance) nagy csalódás, néha, főleg ha télen kint vagyok a hidegben, az első nap lepattog.
    Haj:
    - Főleg a Naturals vonalat használtam. Egyetemista koromban szinte az összes samponon végigmentem. Hatásuk nem kiemelkedő, de olcsók és jó az illatuk.
    -Többféle hajápolóm is volt, egyiknél sem ragadtam meg, talán a kiwi-mandarin hajpakolás jött be legjobban, de kivonták.
    Testápolás:
    - A Care testápolók a kedvencek, olcsók és jól hidratálnak, mindig visszatérek hozzájuk.
    -Volt pár kézkrémem is, de áttértem az Oriflame-re, azoknak jobb az illata, a hatása meg
    ugyanolyan.
    - A lábápolók és a napozás utáni krémek nem lettek kedvencek.
    Arcápolás:
    - Egy régebbi Solutions pórusösszehúzó-mattító tonik és a Clearskin SOS pattanásra való krém a kedvenc.
    - Szemkörnyékápolóm volt már többféle is, átlagosak.

    VálaszTörlés
  37. Nyáron rendeltem egy kék glimmerstick szemcerkát, és egy color trendes pink színű rúzst, már oda is adtam az unokatesómnak, annyira nem használtam:), most novemberben egy gél lakkot a sok csilli miatt, meg a kis univerzális balzsamkát, ezt amúgy nem tudom minek:) Ennyi az éves rendelésem, általában 2-3 termék. Amúgy a testpermetek jók, csak nálam lakás illatosítóként funkcionálnak, illetve pár cseppet vízzel hígítva vasaláshoz használom:) Szempillaspirálok egyáltalán nem jöttek be, amiket anno rendeltem, szóval nem is próbálkozom már vele. Régen imádtam a szemöldökcerkáját, de az árnyalat már nem passzol, illetve az arcradírjait, de már nem használok, illetve volt egy Planet Spa-s barnacukros shea vajas testradírjuk, haaaaaaaaaa, az totál imádat volt, de sajnos már kivonták. Arcápolási termékeket KM regisztrálásom óta nem rendelek, előtte persze, és tiniként a color trendes cuccok nálam is menők voltak :D Valaki írta már, ha olcsóbb cuccról van szó akkor inkább catrice, na ezzel én is így vagyok.

    VálaszTörlés
  38. Tinikoromban hasznaltam az alapozoikat, h elfedjem a pattanasaimat. Volt toluk mas szines sminktermekem is es nem volt osszehasonlitasi alapom jonak tunt. Aztan felfedeztem mas markakat...
    Mar regota nem rendelek semmit. Ha van neg itthon toluk valami, az jo regrol maradhatott es legfeljebb hajkefe, sarokreszelo, semmi, amit kenni vagy fujni kell :)
    A hugom is tanacsadono, de nem mozgatnak meg a katalogusok sem, pedig 3x is atlapozom. En sokat es soxor csalodtam a termekeikben :( Biztos le vagyok maradva beloluk, de mar nem kockaztatok.

    VálaszTörlés
  39. Az arcápolóik nekem kiesnek, nagyon csúnyák az összetevők, és ennyi pénzért sokkal jobb dolgokat is lehet venni.
    A sminkek közül az alapozók és a por állagú termékeik szintén felejtősek, sem a színeik, sem az összetevőik, sem a tartósságuk nem túl jó, és sokszor vannak bennük nagy méretű, hangsúlyos csillámok, amik nekem nem tetszenek.
    A Supershock spirál viszont tényleg jó választás hétköznapra, szuper érzés viselni, nem keményíti meg a pillákat, és nem is pereg le.
    A szájfényeik jók, de én inkább rúzsos típus vagyok, így ebből sem szoktam sokat vásárolni.
    Az új Bold rúzsaikat viszont szeretném megemlíteni, ezek (szerintem) szépségesek<3 Extra pigmentált, erősen fedő, merész színei vannak, elég tartósak is, úgyhogy ebből lehet, hogy több színt is be fogok szerezni, ha továbbra is jól teljesít:)

    VálaszTörlés
  40. Bandita... :-)))) "... nincs szükségem arra, hogy egy High End márka rúzsát nyaljam be a gyomromba... " :-))) Ez hatalmas ! :-DD Egyébként gratulálok a rendkívül szívmelengető, őszinte véleményért, mely hiába szubjektív és személyes, ennek keretein belül a lehető legtárgyilagosabb !!! Pussz...

    VálaszTörlés
  41. Tényleg nem agylóbálásból mesélem el, amit mesélek, mindössze saját "megtérésem" történetét szeretném leírni. IGEN ! Én elismerem, hogy huszonévesen kifejezetten cikinek tartottam Avont használni, mert milyen tréééé máááá katalógusból óccsó cuccokat rendelni ! Szomorú, de ez van - illetve volt ! Akkoriban még egyáltalán nem érdekeltek az összetevők, nem volt szempont - kizárólag a sznobság, ami elborította elmémet. Aztán úgy alakult, hogy legkedvesebb barátom New York-ba költözött, és természetesen tárt karokkal várt egy nyári, pár hetes látogatásra. Ő nap közben dolgozott, én pedig kolbászoltam szanaszét abban a hatalmas, fergeteges városban. Így "tévedtem" be Manhattan egyik lenyűgöző épületébe, Donald Trump tulajdonában lévő Trump Tower-be. Vörös márvány, vízesés, kristálytisztán tükröződő, hatalmas üvegfelületek és mindenhol csilivili ragyogás.... csak lestem kifele a fejemből, mint az a bizonyos vidéki .... az angol WC-n. Az első emeleten egy AVON üzletet találtam. Mit üzletet - ÁRUHÁZAT !!! Az a látvány beleégett a retinámba egy életre: az "ócska kis katalógus" termékek ott sorakoztak katonás rendben a fényűző boltban, azt sem tudtam, hova nézzek... de komolyan, egy itthoni Estee Lauder vagy akármilyen üzlet komoly leckéket vehetne attól a designertől, aki azt a boltot tervezte. Egyszerre három, kifogástalan megjelenésű, hibátlan bőrű és sminkelt-fodrászolt eladó hölgy sietett elém, majd miután látták, hogy kicsit tétován imbolygok, diszkréten magamra hagytak a nézelődésben, de megemlítették, hogy van egy második szint is, és az épület 9-10. emeletén avonos szépségszalont is találok, várnak szeretettel ! Hát csajok, én onnan úgy jöttem ki, hogy az összes szaros előítéletemet eltemettem fél pillanat alatt, de nagyon mélyen, magamban... és nem is igazán meséltem erről senkinek. Azóta, minden alkalommal, amikor kezembe akad egy AVON katalógus, mindig ez a kép jelenik meg, és az már ugyan igaz, hogy továbbra is kedvező áron, mindenki számára könnyen hozzáférhető termékekről beszélünk, és azt is aláírom, hogy az összetevők némely esetben nem a legszebbek, vagy a sminkek nem a legjobb minőségűek - de érdemes néha kísérletezni, mert lehet náluk találni kifejezetten JÓ cuccokat is.
    Jelenleg a szemhéjalapozójukat nyúzom már jó fél éve, szerintem sokkal jobb, mint az ArtDeco, ráadásul nem büdös. Nagyon szeretem a LUX szájkontúrjukat is, ami csavaros és legalább olyan tartós, jó minőségű, mint egy EL. A parfümökkel én sem vagyok kibékülve mostanában, régebben viszont az összes TTA parfümöt végig próbáltam, szerettem őket, és van most dugiban egy limitált Far Away - White lötyikém is (évekkel ezelőtt vettem és köze nincs az anyaillathoz), amire a férjem azt mondta, hogy fényévekkel jobb, mint a Joop parfümöm. :-)))

    VálaszTörlés
  42. Amúgy van itt valaki, aki nem tanácsadónő? Csak kérdezem... mer' ugye nem MLM.... :)

    VálaszTörlés
  43. Szia Edeseper! Olyan rég láttalak itt, már hiányoztál.. :-)

    VálaszTörlés
  44. Szia Pöti :))) de édes vagy :)) gürizek, mint a mókus, káemeskedni meg alig marad idő, de most igyekszem pótolni :))

    VálaszTörlés
  45. Valami bitang sminket dobhatnál, ha lesz rá időd.. :D

    VálaszTörlés
  46. Ez az egyik kedvenc sztorim Tőled! :)
    A szemhéjalapozót én is csípom, igaz, már elfogyott az első tégelyem, így nem tudtam letesztelni egy új, számomra érdekes funkciót, hogy vajon alkalmas-e rá.
    Kipróbálnád a kedvemért, hogy szem ALÁ (ahol nálam a karikákon kívül ráncocskák is vannak) kenve képes-e megtartani becsíkozódás nélkül egy fölé kent korrektort?
    Előre is köszi a segítséget, erre nagyon kíváncsi lennék.

    VálaszTörlés
  47. Nahát Bandita, a körömlakkok a kedvenceid??? Ezt sosem gondoltam volna :D
    Viccet félretéve egyetértek Veled. A melóban van negyven kolléganőm, és ebből csak páran sminkelünk. Egyszerűen nem olyan munkaköröm, h full sminkben legyek (nagy sajnálatomra:)), sőt, kissé feltűnő is, ha kissé merészebben sminkelek. Még ez sem riaszt vissza, mert én bizony szoktam :))) de több tízezer forintos kencéket én sem engedhetek meg magamnak, pedig nagyon szeretném. Nem mintha bárkinek is feltűnne, ha Avon helyett EL szemceruzában pompázom, de nekem biztosan jólesne :D

    VálaszTörlés
  48. Régebben több dolgot is rendeltem az AVONból, és mostanra már csak azokat rendelem meg újból amik beváltak. Smink fronton a Diamonds szemceruzák a kedvenceim, minden színből van, és minden nap használom is valamelyiket. Szerintem nagyon jók, de egy kolléganőm pl. utálta, mert a kis csillámok belepotyogtak a szemébe (nekem nem volt ilyen gondom), és a vízvonalat nem lehet kihúzni vele (ez igaz). Perfect Kiss rúzsom egy darab volt, a Natural Glow, de fel is tettem eladásra, mert a színe annyira nem jött be (nem elég pigmentált, inkább olyan, mint egy színezett ajakbalzsam). De pár napja segítettem barátnőnek költözni, kiszórtuk a felesleges cuccait, és így hozzájutottam egy újabb P.K. rúzshoz, a Lacy Mauve-hoz. Nos ez az árnyalat már teljesen más tészta! Gyönyörű pirosas rózsaszín, élénk, nagyon jól pigmentált, és jó érzés viselni. A minap egy forralt borozós estét is tökéletesen teljesített, nincs is több fenntartásom.
    Arcápolási terméket sosem használtam tőlük, testápolási cuccok közül se sokat, de a zabos (vagy zabtejes?) testápolójukat és a levendulás sarokpuhító krémet nagyon szeretem/szerettem. Van vmilyen Foot Works-ös lábspraym is, párom használgatja boldogan, neki tetszik. Anyukám szereti még a Planet Spa családból az olívás és shea vajas kéz-, és lábápoló kencéket.
    Nem is annyira rendelni, inkább nézegetni szeretem ezeket a katalógusokat, és ha van egy-két szép smink, akkor már megérte megnézni :)

    VálaszTörlés
  49. Miklósi Adrienn2015. február 11. 9:28

    Nitulino, annyival egészíteném ki, hogy bizonyos MLM cégeknél sem kell fizetned semmit....nem attól MLM, mert fizetni kell! Nálunk sem kell, de MLM cég....egyedül annyi, hogy regiszrálj, ha tőlünk szeretnél vásárolni, de fizetned nem kell, sőt kötelező vásárlás sincs!

    VálaszTörlés
  50. amúgy egyre több illatmentes cuccuk van, csak nem sokszor kommunikálják. Most perpill a Hydra Recovery 'éjszakai maszkot' (gyakorlatilag krém, jó erősen hidratál én minden nap használom) tudnám említeni mert azt használom épp és illat, színezék és parabénmentes :)

    VálaszTörlés
  51. öhm. ha nem is egy makroökonómia tankönyvet, de valamiféle alap közgazdaságtani ismeretet.. :D az Avon MLM (Multi-level marketing, ha valakinek ez nem lenne világos) rendszerben működik. Ennek nem az a lényege, hogy fizess amikor belépsz, illetve, hogy jól lehúzzanak. Jó esetben. Persze érthető, hogy mindenki, anélkül hogy tudná, hogy miről beszél, egyből ezt gondolja, amit te is írsz. Hiszen rengeteg rossz példát lehet hallani, de ezek a tisztességtelen módszerek nem szükségszerű velejárói ennek az értékesítési modellnek. A lényege, a névből is láthatóan az, hogy a tagok maguk alá gyűjtik a beosztottakat, akik aztán megint csak toboroznak maguk alá értékesítőket, és a felettesek a beosztottak munkájából profitálnak, ezért éri meg nekik. Lehet ezt jól csinálni, az Avon sem csinálja igazán jól (erről írtam a szakdolgozatomat) de itt vannak még a piacon, 130 év után is :)

    VálaszTörlés
  52. egyébként jó érzés olvasni tanácsadónőként, hogy vannak még valódi, értéket közvetítő tanácsadók a rendszerben. Sajnos nem sokan maradtunk/maradunk, köszönhetően az Avon növekedési politikájának :/

    VálaszTörlés