2020. szeptember 21., hétfő

Hello 9. Krémmánia Beauty Box!

Ezúttal is olyan téma köré építettük fel tartalmát, amit a legutóbbi videónkhoz érkezett kommentekben a sokan kértetek, ez pedig nem más, mint a Krémmániás kedvencek! ☺ A kilencedik boxunkba olyan termékeket válogattunk össze, melyekről sok elégedett vélemény született már korábban a Krémmánián, így szinte garantált, hogy csupa hasznos és szuper kinccsel gazdagodtok, ha beszerzitek. 



Az, hogy pontosan mi került a dobozba, ismét meglepetés, de azt eláruljuk, hogy ebbe a box-ba 12 olyan terméket válogattunk össze, melyek már bizonyítottak a Krémmániás véleményezők körében. 

A 12 termékből 10 teljes méret, 1 utazó kiszerelés és 1 pedig minta. A márkák pedig ők lesznek:
  • Avon: A márkától egy olyan sminkterméket rejt a mostani box, mely régóta nagy kedvencek az oldalon. A Krémmániás vélemények szerint nem csak nagyon könnyű vele dolgozni, de a tartóssága sem hagy kivetnivalót maga után.
  • Carmex: Nem árulunk el meglepetést azzal, hogy a Carmex-től egy ajakápolót találtok majd a box-ban, mégpedig az egyik legnépszerűbb változatot, mely évek óta szorgalmasan gyűjti nálunk az ötcsillagos véleményeket. 
  • Dove: Már hosszú évek óta kategóriájának egyik top terméke ez a púderes tisztaság illatú, ¼ rész hidratáló krémet tartalmazó, klasszikus darab.
  • Estée Lauder: Az Estee Lauder sminktermékeinek egyik királynőjét is van szerencsénk a box-ban köszönteni egy-egy igazán nőies és telt színű árnyalatban. 
  • Estée Lauder: Dacára a kissé borsosabb árának, már a kezdetek óta a legnépszerűbb bőrápolók között szerepel a Krémmánián ez az ikonikus termék. A box-ba a nemrég megújult változatából tettünk.
  • Geek & Gorgeous: A Krémmániát alapító Rácz Judit és a Helia-D közös márkájának egyik legnépszerűbb terméke is belekerült a dobozunkba, mely biztosan feldobja majd az őszi arcápolási rutinodat! 
  • Helia-D: A magyar márkától egy igazi őszi kence került a termékek közé, mely remekül teljesített véleményezőink körében is. Azon túl, hogy jól hidratál és hamar beszívódik, még az illata is nagyon finom. 
  • Himalaya: Már több száz vélemény érkezett rá, melyek nagy része kategóriája legjének találta. A termék jó hatását növényi enzimtechnológiával nyert gyógynövényes formulája biztosítja.
  • Ilcsi: A Krémmánián nagyon népszerű magyar márka egyik legkedveltebb terméke azon túl, hogy simítja, megnyugtatja a bőrt, hidratáló, hámosító és bőrszépítő hatással is bír. 
  • Moyra: Ebből a a gyorsan száradó, már egy rétegben is tökéletes fedést biztosító, szépen terülő és tartós termékből öt különböző színárnyalatot kaptunk, melyek közül egy-egy árnyalat kerül a dobozokba. 
  • Tresemmé: Krémmániásaink mennyeinek tartják az illatát és az állagát, a használata után pedig eddig szinte mindenki puha, illatos és élettel teli hajról számolt be.
  • Uriage: A Krémmániás vélemények zöme szerint kíméletesen nyugtatja, hidratálja még a legérzékenyebb bőrt is ez a bőrbarát izotóniás, valamint ásványi anyagokban és nyomelemekben kiemelten gazdag bőrápoló termék.

A termékek összértéke 30 011 Ft lett, viszont az doboz ára csak 5 890 Ft (+postaköltség). 11 780 Ft-tól, vagy 2 doboz együttes vásárlása esetén a szállítási költség ingyenes.

A doboz október 2.-én (pénteken) 16:00-tól rendelhető a Skinsmarton. A hétvége során (október 2-4) rendelt dobozok kiszállítása szerdától-péntekig várható (október 7-9).




A zökkenőmentes kiszállítás érdekében folyamatosan válaszolni fognak Nektek a felmerülő kérdéseitekre ezen az e-mail címen: hello@skinsmart.hu

Reméljük, hogy szeretni fogjátok ezt a dobozukat is és rátaláltok vele új kedvencekre is! :)

16 megjegyzés:

  1. Szia! Ismét az várható, hogy a skinsmart nem fogja bírni a túl sok vásárlót, vagy erősítettek ezen a téren?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg már múltkor is kétszer akkora volt a kapacitás, mint az azt megelőző boxok esetén, csak egyszerűen döbbenetesen sok és elváráson felüli volt a vásárló. Ha minden igaz, természetesen most is az előző boxhoz képest viszonyítva készülnek kapacitásbővítéssel, reméljük, most elegendő lesz.

      Törlés
    2. Köszönöm a választ. Beneveznék egyre, de sajnos csak fél 5ig érek rá, de akkor remélem sikerül majd. :)

      Törlés
    3. Kétlem mert én fél négykor felléptem a webshoba 16óra 1 perckor betettem a kosaramba a boxot 35 perc alatt nem sikerült kifizetnem állandóan lehajintott a szerver. 16 óra 36 perckor pedig eltűnt a kosaramból a box.
      Sz@r a rendszerük ez nagy csalódás soha többet nem veszek tőlük semmit.

      Törlés
    4. Szia! Ebbol a boxbol lesz meg esetleg? 😕

      Törlés
    5. Skin! én pont így jártam. Pedig mást már többször rendeltem és mindig korrekt volt minden.

      Törlés
  2. Ismételten úgy omlott össze a rendszer, mintha előírás lenne...És ez már a sokadik alkalom. Elvileg egy informatikai guru Judit, hogyhogy nem tudják megoldani?!?

    VálaszTörlés
  3. Sikerült betennem a kosárba, majd 36 percig nyomkodtam a frissítést, mert a fizetésnél mindig meghalt a skinsmart, majd egyszer csak kiírta hogy már nincs készleten a Beauty Box. Miért engedi több embernek betenni a kosárba? Inkább lennék szomorú az elején, de így csak ráment egy csomó időm egy ekkora pofára esésre. Csalódás, hogy ezt nem tudjátok okosabban megoldani.

    VálaszTörlés
  4. Jóra sikerüt ez az összeállítás is, sajnos már el is fogyott a box...:(

    VálaszTörlés
  5. Szia.
    Osszeomlott a rendszer rendeles kozben. Mire sikerult rendeltem, kiderult hogy 2 rendelest adtam le. Decsak az egyiket szeretnem igenybe venni. Mia teendom?

    VálaszTörlés
  6. Sikerült betennem a kosárba az első percben, majd 36 percig nyomkodtam a frissítést, mert a skinsmart szervere folyton meghalt a fizetés különböző fázisaiban, majd egyszer csak kiírta a kosaramban hogy már nincs készleten a box. Miért nem csak az adott számú embernek engedi kosárba tenni? Inkább csalódnék az elején, mint hogy ennyi időt töltsek el ezzel, csak hogy pofára essek. Komolyan nincs ennél okosabb megoldás? Iszonyat nagyot csalódtam.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok, 45 percig próbàlkoztam,16.02-kor a kosaramban volt a box,màr a fizetési mód kivàlasztàsànàl jàrtam, onnan nem sikerült megrendelnem☹️

    VálaszTörlés
  8. Vigasz dobozt sorsoltok ki azoknak, akik server hiba miatt lemaradtak?

    VálaszTörlés
  9. Hát a kapacitás bővítése az nem jött össze.

    VálaszTörlés
  10. Csak azt tudnám ha én el utaltam a boxra a pénzt akkor mikorra várható az érkezés???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ebben a Skinsmartos lányok fognak tudni segíteni 😊 A hello@skinsmart.hu-n éred el őket.

      Törlés