2021. január 11., hétfő

Mindent a helyi pattanáskezelőkről

Ha a pattanások kezeléséről beszélünk, a BHA hámlasztás vagy a zsírtermelést normalizáló szérumok alapvetések, néha azonban jól jöhet egy kis plusz célzott segítség is a piros dudorok eltüntetéséhez. Erre szolgálnak a helyi pattanáskezelő készítmények.



Kiknek ajánlottak a helyi pattanáskezelők?

Ezzel kapcsolatban érdemes különbséget tenni az aknés, gyulladt, pattanásos bőr és aközött, ha időnként egy-egy patti megjelenik rajtunk.

Az előbbi csapat számára mindenképp egy jól átgondolt és konzekvensen betartott arcápolási rutin az, ami segíthet (ha pedig nem tudjuk, mit tegyünk vagy semmi sem segít, érdemes bőrgyógyász szakemberhez fordulni), nem az, ha esténként egyesével pöttyözzük tele a fejünket ezekkel a krémekkel. Persze ez esetben is segíthetnek, de hatásuk messze nem olyan átfogó és alapos, mint amit a bőrprobléma megkíván. 

A helyi pattanáskezelőket sokkal inkább azoknak érdemes kipróbálniuk, akiknek aknéügyileg okés a bőrük és csak időnként, például fűszeres ételek, túl sok cukros étel vagy olajos magvak miatt jelennek meg pattanások, de ide tartozhat a menstruációs ciklushoz köthetően, szinte óramű pontossággal felbukkanó pár szem patti is. A jól felépített arcápolási rutint persze ekkor sem helyettesítik, de valóban segítségünkre lehetnek, hogy mérséklődjön a duzzanat, csökkenjen a gyulladás.

Fontos, hogy ezeket a krémeket mindig csak a pattikon használjuk, ügyelve rá, hogy a környező bőrfelületre is a lehető legkevesebb jusson, ott ugyanis erősen szárító hatásuk lehet.

Jellemző összetevőik közé tartozik a kén, mely baktériumellenes, gombaellenes és gyulladáscsökkentő hatással is bír, (ha a krém maga nem tartalmaz) érdemes használata előtt szalicilsavas BHA hámlasztót használni, hogy még jobban kifejthesse hatását.

Gyakori azonban, hogy tartalmaz kémiai hámlasztót a pattanáskezelő, a szalicilsav mellett a glikolsavval dolgozó készítmény sem ritka, illetve szinte mindegyikük esetén fő helyen megtalálható a niacinamide is. Ez segít csökkenteni a faggyútermelést és normalizálni a pórusok méretét, plusz hidratálja is a bőrt, amely tulajdonságok mind segíthetik, hogy szépen gyógyuljon az érintett bőrterület.

Végül persze nem elhanyagolható az sem, ha többféle gyulladáscsökkentő összetevőt tartalmaz a készítmény, például ázsiai gázló vagy aloe vera kivonatot.


Helyi pattanáskezelő készítmények

Újdonság a piacon a The Inkey List Succinic Acid Blemish Treamtment készítménye, mely nem csak ként tartalmaz, de a nevében szereplő borostyánkősavat is, melynek szintén pattanáskezelő hatást tulajdonítanak: csökkenti a patti méretét, mérsékli a faggyútermelést és segíti az eltömődött pórusok tisztulását. A termék jósága tovább, hogy 1% szalicilsavat is tartalmaz, plusz hidratáló összetevőket, szkvalánt, és persze illatmentes.

Kiehl's Breakout Control Targeted Blemish Spot Treatment a Krémmánia egyik legnépszerűbb terméke a témában, melyre eddig csupa szuper vélemény érkezett (értékelése 4,88). Itt is a kén erejére építenek, mely mellett fő helyen találjuk az INCI-ben a niacinamide-ot és a glikolsavat is, de nem hiányoznak belőle a gyulladáscsökkentő összetevők sem. Illatmentes, alkoholmentes készítmény.

A Vichy NORMADERM S.O.S. Pattanások Elleni Célzott Ápoló múlt évben jelent meg itthon, előnye, hogy extra magas, 10% ként tartalmaz, mely mellett esetében is a niacinamide és a glikolsav sorakozik fel, hogy hatását kiegészítse, erősítse. Összetevőlistáját tekintve minimális egyébként a különbség a Kiehl's fenti készítményéhez képest, így ha azt nehezebb valakinek beszereznie, ezzel is bátran próbát tehet.

K-beauty rajongók számára nem ismeretlen a "pulyka", vagyis a Pyunkang Yul márka, melytől a Pyunkang Yul Acne Spot Cream okozhat erős szívdobogást. A készítmény egész más eszközökkel dolgozik mint a fentiek, nem találunk benne sem ként, sem borostyánkősavat, ellenben tele van jóféle gyulladáscsökkentő anyagokkal, természetesen niacinamide-dal, hidratáló összetevőkkel, plusz még Copper-tripeptide is került bele, melynek bizonyítottan remek sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatása van.

A La Roche-Posay Effaclar A.I. szintén a pattanásos bőr célzott ápolására szolgál, melyben nincs kén, ellenben niacinamide igen, savakból pedig kettő is, a BHA szalicilsav mellett egy LHA sav is segíti a pattik múlását. Rajtuk kívül még bőrpuhító emolliensek és némi hidratáló található benne, illetve esetében illatanyag is, igaz az INCI utolsó elemeként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése