2014. szeptember 2., kedd

Mire jó és hogyan működik a primer?

Idén ősszel a nude rúzsok, falevélszínű szemhéjpaletták, vörös lakkok és egyéb megszokott sminktermékek közé szépen lassan beszivárogtak a primerek is, szóval most már szinte nincs olyan nagyobb sminkmárka, amely ne kínálna valamilyen arcra való bázisterméket, így én is elékezettnek láttam az időt arra, hogy kicsit jobban megnézzük, hogy mire és mitől jó is egy primer valójában.
.

.
Mire jó a primer?
A primerek arra jók, hogy a bőrt tökéletessé, egyenletes felszínűvé, és selymes érzetűvé tegyék, ezáltal előkészítsék azt a sminkelésre, valamint arra, hogy az elkészült sminknek tartósságot adjanak.

... és működik...?
A legtöbb primer szilkonbázisú, vagyis nagy mennyiségben tartalmaz különféle szilikonokat  - ilyen például a Dimethicone, a Dimethicone Crisspolymer, a Cyclohexasiloxane vagy a Cyclopentasiloxane-, ezért ha egy primer tulajdonságait nézzük, akkor elsősorban a szilikonok tulajdonságaira kell fókuszálnunk.

A szilikonok egyik jellemzője, hogy képesek a finom ráncok kitöltésére, ezért úgy tűnhet, mintha a primerek azonnal ható, ránceltüntető csodaszerek lennének. Ez persze (sajnos) nem így van, hanem csak egy átmeneti, optikai hatás, amit az esti lemosással a lefolyóba is mosunk, szóval a reklámok akármennyire is szeretnék az ellenkezőjét sugallni, a legtöbb primer nem váltja ki az öregedésgátlókat.

KM ajnlások: MAC Strobe CreamLancôme La Base Pro Hydra GlowHolika Holika Strawberry Pore Magic Cover SealerEtude House Sweet Recipe Baby Choux Base SPF25 , Clinique Superprimer Face Primers


.
A smink egyenletessé, tartóssá tevésére szóló ígéretek azonban valósak - mivel a szilikon a krémeknek csúszósságot ad, ezért van az is, hogy a primerek általában nagyon jól siklanak a bőrön, selymes, lágy érzetet hagynak maguk után, ezért az alapozót valóban sokkal könnyebb eldolgozni primerrel előkészített bőrön. A sminket pedig azáltal teszik tartósabbá, hogy kitöltik az apróbb mélyedéseket, melyekbe amúgy begyűrődne a smink, valamint a szilikonmolekulák miatt a bőrön levő olaj is kevésbé tud kölcsönhatásba lépni a sminkkel, ami egyébként az alapozó lekopásának a fő kiváltója. A szilikonok a száraz bőrre is jó hatással vannak, mivel a bőrre kenve védőréteget (protective barrier) képeznek, vagyis nem hagyják azt kiszáradni a smink alatt. Összességében tehát tényleg tartósabb, szebb sminket kaphatunk a használatukkal.

Milyen egy jó primer?
A legtöbbről már tudjuk, hogy szilikon alapokon nyugszanak, ráadásul nagyjából ugyanazokon a fajtákon, szóval a különféle primerek közti eltérés nem a szilikonokban keresendő, hanem a többi összetevőben.
Egy biztos, a legkevésbé érdemes olyan alternatívát venni, amiben szilikonon és színezéken kívül szinte semmi más nem található - ilyenek pl. a L'Oreal őszi újdonságai, a Nude Magique Blur és a Revitalift Magic Blur  is -, a sminket megelőző bőrápolás helyett ezeket semmiképp sem javasoljuk, csak akkor, ha mondjuk használnátok alájuk egy jó krémet és/vagy szérumot is. Érdemesebb lehet inkább befektetni egy hidratáló és antioxidáns összetevőben gazdag alternatívába, aminek a tudása nem csak a felületi tünetkezelésben merül ki, hanem egyéb pozitív hatása is van az arcbőrre.

Itthon egyenlőre a drágább árkategóriájú primerekre jellemző a hatóanyagokban gazdag formula, de ha nem akartok sokat költeni, akkor a koreai primerek közt érdemes szemezgetni, mivel rengeteg a pénztárcabarát verzió, és általában jók is, hiszen az ázsiai térségben nagy hagyománya van a bőr megfelelő előkészítésének (állítólag a japán nők 70%-a minden nap használ primert).


Ti használtok valamilyen primert? Szeretitek?

54 megjegyzés:

  1. Használok primert, ha nem is minden nap, de azért rendszeresen. Szeretem, szerintem sokkal szebben lehet alapozni és nem is szívja úgy be a bőr a festéket nap közben. Jelenleg 3 primerem van, egy Thefacedshop Velvet Skin primer, egy Etude House Baby Choux és egy Innisfree No Sebum primer. Használtam még Missha BB Boomert is, nekem azzal sem volt problémám, az illatát leszámítva használható darab volt... :D

    VálaszTörlés
  2. Ahogy ránéztem a Clinique-es képre, szinte éreztem a szilikon fojtogatását a bőrömön, brr. :D
    Aki hozzám hasonlóan nem szereti ezt az érzést, annak tudom ajánlani a Bourjois Happy Light Luminous primert. Abban is van szilikon bőven, de valamiért nincs az a tipikus szilikon érzet a használata során, nagyon könnyed viselet.

    VálaszTörlés
  3. Én az Orifalme-s Giordani Sminkalapot használom, nagyon szeretem, mert tényleg kitölti az apró kis barázdákat és tartósabb tőle az alapozó is. Nem pattog ki tőle a bőröm szerencsére és azt se érzem hogy fullasztaná a bőrömet. 30ml-s de sokáig elég és akciósan is sűrűn be lehet szerezni.

    VálaszTörlés
  4. Értem én, és tudom is, h mire való a primer (már...:)), és hasznát is látom, csak nem nálam. Vhogy ezeket a termékeket inkább szárazabb bőrön tudom elképzelni, mert nekem a zsíros bőrömre bőven elég az alapozókban amúgy is jelen lévő szilikon (amivel semmi baj nincs. próbáltam már szilikonmentes alapozót, többet is, de horror volt...) Természetesen az alapozó felvitele előtt hidratálok (nyáron fényvédővel, télen valami gazdagabb nappali krémmel), de egyelőre nem győztek meg, h primert is kéne használnom.

    VálaszTörlés
  5. Én még csak a Nude Magique Blur-t próbáltam egy termékminta képében. Én azt vettem észre, hogy éppenhogy jó a zsíros bőrnek a sok szilikon, valóban szebben lehet rá alapozni. Alá csak a L'Oreal Youth Code szérumot használtam. Valóban szilikonbomba egyébként ez a primer, meg nem vásárolnám szerintem, akkor már inkább valami ápolóbb dolog kellene.. De az biztos, hogy sokkal szebben terül rajta az alapozó. Ami kérdésem volna: nagyon sokat halljuk, hogy a hanak milyen ártalmas a szilikon. Ez a bőrre nem igaz?

    VálaszTörlés
  6. Én úgy tudom, hogy a hajra sem igaz.

    Érdemes elolvasni ezt a Paula cikket a szilikonokról: http://www.paulaschoice.com/cosmetic-ingredient-dictionary/definition/silicone

    (Itt van a cikknek egy nagyon jó, egyéb infokkal kiegészített magyar fordítása: http://www.szepsegreceptek.hu/amitol-a-borod-szep-lesz/tenyek-es-tevhitek-a-szilikonokrol/)

    VálaszTörlés
  7. Mattító primert sem próbáltál még soha?
    Amúgy a nagyon szilikonos primerek érzése még száraz bőrrel is elég vacak, de nálam elmúlik, amint rákerült az alapozó.

    VálaszTörlés
  8. Hú, szép nagy kiszerelése van :)

    VálaszTörlés
  9. Én nem szerettem a Missha BB Boomert, de ahogy te írod, valószínűleg az illata tette be nálam a kaput :( Az Etude House Baby Choux viszont azóta is kis kedvencem :))

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm, megnézegetem, bár a magyar cikk sajnos nem "jön" be. :/
    Egyébként hajra is bátran használok szilikonos termékeket, csak közvetlenül a hennázás előtt hanyagolom.

    VálaszTörlés
  11. Igen, mostmár működik, és köszönöm még egyszer! :)

    VálaszTörlés
  12. A BB Boomernek konkrétan szaga van. Én se rendeltem újra.. :-(

    VálaszTörlés
  13. Én a smashbox olajmentes primer-ét használom és imádom. A legeslegjobb, amit valaha is próbáltam. Zsíros, problémás bőrre csak ajánlani tudom. Sajnos itthon nem kapható és egyébként sem egy olcsó darab, de szerintem abszolút megéri.

    VálaszTörlés
  14. Nem, mert úgy nagyon mattításra sincs szükségem... Azok nagyon szárítanak... :/ hjajj, nem egyszerű! Most már csak a megfelelő hidratálásra figyelek, és az orrom hegyének mattítására. A többi megy magától :) túlságosan "csúszkál" az arcom, ha túl sok mindent kenek rá.
    Viszont valami őszi-téli hidratáló körkép lehet jó lenne... Tápláló, de nem nem nehéz és zsíros krémet keresek... nappalra is, éjjelre is.

    VálaszTörlés
  15. Na, az előző kommentem eltűnt :(
    Azt akartam mondani, hogy aki nem szereti a szilikon fojtogató érzését a bőrön, annak tudom ajánlani a Bourjois Happy Light Luminous primerjét. Annak ellenére, hogy az is szilikonos, valamiért nem hagy fojtogató érzést a bőrön, nagyon könnyed formula. Annyira utálom a szilikon érzetét a bőrömön, hogy megláttam a Clinique-es képet és szinte éreztem is :D

    VálaszTörlés
  16. Én a Paese Smoothing primerét használom, szuperül hidratál és egyenletessé teszi a bőrfelszínt, plusz szépen terülnek rajta a BB krémek / alapozók is. :)

    VálaszTörlés
  17. A múlt heti alapozós poszt után pont az jutott eszembe, hogy jó lenne egy írás a primerekről is, mert sokan szerintem idegenkednek a használatától, pedig nagyonn hasznosak.
    Én bő egy éve kaptam rájuk, próbáltam többfélét is, ami most nagyon bevált az a Holika Strawberry. A TBS Instablurt is próbáltam előtte, az is jó volt, de ez a kis epres lenyomta. :-) És már a hónap kedvenceinél említettem a Balea hidratáló koncentrátumot (kis kék kapszulás), azt plusz hidratálás céljából vettem nyaralás alatt, de kiváló primer is egyben, úgyhogy a hétköznapokban most azt használom BB alá, amikor pedig alapozót használok akkor a Holikát. Amiért én nagyon szeretem a primert:
    - simább bőrfelszínt varázsol és tényleg sokkal szebben terül rajta a BB, alapozó
    - amikor használom akkor a színezett dolgok nem emelik ki a száraz részeket, hámló foltokat (ami nekem a masszív vízhiány miatt kombinált bőrrel is nagyon jellemző, akárhogy is hidratálok)
    - valóban sokkal tartósabbá teszi a sminket, nem csak a BB-t és az alapozót, de a pirosítót, bronzosítót, highlightert is. Eddigi tapasztalataim szerint primerrel egy drogériás alapozó is tartóssá tehető, simán kibír annyit vagy még többet is mint a legtöbb high-end alapozó primer nélkül.
    Egyébként nem vettem észre, hogy a T-vonal jobban zsírosodna vagy fénylene a szilikonos primertől, sőt éppen ellenkezőleg, tovább megmarad a matt/félmatt hatás. Szerintem csak a szilikon érzete miatt gondolják sokan, hogy zsírosít, fényesít. Amúgy a szilikonos érzet nálam is eltűnik amint felkerül rá az alapozó.

    VálaszTörlés
  18. A pattanásosodásra hajlamos bőr hogyan kezeli a primereket? Tehát pl mennyire komedogének ezek a kencék?
    Catrice alapozóm van, ami szilikonos, de nem pattogok ki tőle tehát tudom hogy ő ludas nem lehet. :)
    Még sosem használtam, de érdekel a dolog, főleg az alapozó tartósítása miatt.
    Szemhéjon nagyon jól működik, de az én arcbőröm nagyon kényes, már ami a komedogén összetevőket illeti...akár kis mennyiségben is "halálos" rám nézve. :)


    OFF: Én nem a rémisztgetések miatt nem használok már több mint egy éve szilikont a hajamra, hanem a józan paraszti észre támaszkodva - már ha ezt annak lehet nevezni, nem tudom :) - azt gondolom, ha műanyagot kenünk a hajszálainkra, az nem fogja átengedni a hatóanyagokat, azokat amik pl az olajakban vannak. Nekem láthatóan, érezhetően szebb a hajam mióta nem szilikonozok. Heti két olajos pakolás + hennával festés megtette a hatását. Gyorsabban is nő. Tehát a szilikon nem árt éppen, csak nem is használ....én pedig szeretném hogy amit rápakolok a hajamra az használjon, főleg hogy eléggé vékonyszálú.......

    VálaszTörlés
  19. Hennából ki vagyok kupálódva, Svivkóval találkoztam múlt héten, gyönyörű a haja :) nekem inkább sötétbarna, bár imádom ezt a gesztenyés árnyalatot is. ;)
    Igen igen a zöldből van.
    Az én bőröm sárgás, de mióta hámlasztok nagyon vigyázok a nappal, alig fekszek már ki - a régi időkhöz képest - ..... de a genetikai akkoris látszik rajtam :) háááát lehet akkor kipróbálom. :) Köszi.

    VálaszTörlés
  20. Nekem egyetlen bajom a primerrel, hogy tomeny szilikon. Ugyanis ahogy en eszrevettem sajnos erzekeny vagyok ra, az osszes fajtajara. Ez a bajom a pc antioxidans szerumaival is, meg a vizes alapuaktol is apro pici pottyok jelennek meg az arcomon. :( Alapozot sem merek mar hasznalni, mert a jo minoseguekben mindben van szilikon. Pedig szemezgettem a clinique primerjeivel is, meg az a mac sem lehet rossz... Hjajj, hogy miert vagyok en szuper borrel megaldva..?

    VálaszTörlés
  21. Nekem 1,5x vastagabbak lettek a hajszálaim, és láthatóan egészségesebbek, erősebbek, mióta 1-2 éve hennázok . :) És: én is és a hajam is szeretjük a szilikont, egyszerűen jót tesz a hajvégeimnek, és nagyon puha, könnyen fésülhető lesz tőle. Ami jó dolog, ha az ember lánya köldökig érő hajat szeretne növeszteni, a lehető legkevesebb járulékos veszteség (centi) nélkül. ;)
    Szóval keep calm & do henna Eszti. ;)

    A primerhez pedig: olvastam már több helyen, hogy kiütnek a komedogén dolgok, és meggyűlt a bajod jópár termékkel, így azt javaslom, ha szeretnél primerezni, akkor mindenképp olyan terméket vásárolj, amin feltüntetik, hogy nem komedogén. És ha lehet, valami koreai, minden földi jóval megpakolt cuccot. :)
    (Nekem is bejött az epres fönt. )

    VálaszTörlés
  22. :) én is nagyon szeretem a hennát, de jól megfér a szilikonnal? Mindenhol azt olvasom hogy ha hennázol nem lehet szilikonozni.
    Köszi!!! ;) Koreai lesz. ;)

    VálaszTörlés
  23. Ó, köszönöm a dícséretet! :)))) Nekem most bejött a 1+0,5 (cosmios alapanyagokkal dolgozom, tehát 100g+50g) henna + indigó. Ezelőtt sokkal vörösebb volt. Szerintem az 1+1 aránnyal elérnéd a kívánt sötétbarnát simán. :)

    VálaszTörlés
  24. Nekem most sötétbarna :) szerintem legalábbis. :) Én KHADI-t használok, annak van sötétbarna színű hennája, ami persze indigóval van keverve. Nem kell kevergetnem színeket, pont jó. ;) Mondjuk mivel maradt még mogyoróbarna régebbről, így a legutóbbi s.barnához kevertem, de csak hogy fogyjon. :-D

    VálaszTörlés
  25. Dior glow maximizer illuminalo primer
    Maga a tökely. Jo ez persze alap ettöl az arkategoriatol. Ugy fenylik h cseppet sem zsiros hatas, szoval barmilyen börre felkenhetö. Söt inkabb azt mondanam, h mattitva csillogtat. Hehe. Brutal tartos es a sminket is nagyon szeppe teszi. Igen nem olcso cucc, de nekem a szep smink mindent meger. Plusz idejet nem tudom mikor szenvedtem zsiroa pattanasos koszos erzetü börtöl. Kb amig nem high endet hasznaltam. (Term.alaposan apolom es tisztitom az arcom) szval en primer teren is azt mondom mint alapozo teren, inkabb evente egy beruhazas, mint evente 5-6olcsobb felmegoldas...

    VálaszTörlés
  26. Bizti a szilikonra vagy allergiás?:(

    VálaszTörlés
  27. A Bourjois Happy Light itthon is kapható? Valamiért úgy volt a fejemben hogy nem...

    VálaszTörlés
  28. Erről a primerről én is sok szépet olvastam :)

    VálaszTörlés
  29. Én sajnos béna vagyok az internetes rendelésben. Tudnátok segíteni, hogy
    honnan lenne érdemes beszerezni? Már nagyon régóta vágyom rá. Előre is köszi.

    VálaszTörlés
  30. Holika eprese olyan cuki :) Persze azon túl, hogy tényleg jó kis cucc..

    VálaszTörlés
  31. Hát, az én fejemen 1 év után sem vesztek össze. :)
    Az elején fél évig én is mentes voltam, de hiányzott a John Frieda Frizz-Ease, ami a világ legjob pakolása. Illetve, a hajformázó termékek (mivel eredetileg gördör mamagésa hajam van, minden mosás után kiszárítom). :) De nem lebeszélni akarlak, a majdnem-mindenmentes FIN termékek például hasonló szinten mozognak a JF kiválóságával, csak sajnos hosszú hajra nem igazán gazdaságosak. :/

    VálaszTörlés
  32. Én növesztem :) szóval nálam sem játszanak a FIN-ek.
    Enyém is göndör vagyis inkább vatta, amit utálok....most szemezek egy elektromos körkefével mert kb már minden érdekel csak álljon valahogy. :-D
    Megkukkantom azt a pakolást. ;) Milyen sampont használsz?

    VálaszTörlés
  33. Lehet, hülyeséget kérdezek, de a primert az egész arcra kell kenni, mint pl a hidratálót?

    VálaszTörlés
  34. Nem kérdezel hülyeséget :) Akár az egész arcra is lehet kenni, de elég csak a problémás területekre is felvinni belőle.

    VálaszTörlés
  35. Eddig még nem láttam itthon. Neten (ASOS) viszont láttam már.. Kb. 15 Euro volt.

    VálaszTörlés
  36. Igen, cuki pici tubus :-) , és a méretéhez képest lassan fogy.

    VálaszTörlés
  37. Ih, ezt nem tudom! De nekem nagyon bevált, szóval ha megjelenik, érdemes egy próbát tenni azoknak, akiknek nem jön be a szilikonos életérzés :D

    VálaszTörlés
  38. Érdemes kipróbálni, ha valahol belefutsz:))

    VálaszTörlés
  39. Sajnos internetes rendelésben nem tudok neked tanácsot adni, én külföldön vettem.

    VálaszTörlés
  40. Véleményem szerint nem a sampon a fontos, hanem a balzsam, vagy a pakolás. (Egyébként jelenleg épp egy Yves Rocher szilikonmentes sampont használok Golden Highlights a neve, nyárra vettem, a melírtincseim miatt :D, és finom kamilla illata van. )
    A balzsamom a többször egekbe marasztalt Fructis Goodbye Damage, amit mostanában 20 perces pakolásként is használok, és szuper! :) (Legolcsóbban általában a Müllerben tudod beszerezni 4-600 Ft között mozog az ára.)
    Hajmosások előtt pár órával mindig bekenem a hajam egy kis kókuszolajjal, utóbbi időben az YR Hajregeneráló Olajával keverem össze, mert abban is sok jó olaj van.
    A seborrheámra amúgy Bioderma Nodé ds+-t is használok minden hajmosásnál a fejbőrömre, de ez nem is fontos. :)
    . . . :D fú, de elvetemült vagyok.

    VálaszTörlés
  41. :-))) a hajadat látva lehet feladom a szilikonmentes életet, mert utánanéztem a fructis-nak, nincs elöl a szilikon az inci-ben, ennyit talán elbírnék. Sampon az marad a bevált. ;) De ez jól hangzik...amit írtál.Köszi.
    Én heti 1x kókuszpakolok, 1x pedig ricinust kap a hajam. :)

    VálaszTörlés
  42. Én még nem találtam meg "A primert"... Zsíros bőrre nem tudsz valami jó kis koreai matt darabot, ami aránylag szép INCI-vel bír? Az Etude House Mint Choux színben szimpi amúgy. :-)

    VálaszTörlés
  43. Te, most így hirtelen nem akarok butaságot mondani, de amikor nézegetem az INCIket, nekem úgy tűnt, hogy nagyon nincs különbség zsíros és nem zsíros bőrre való közt, maximum névben, de azért nézz majd rá te is...
    Ha szeretnéd, viszek neked kis tégelyben az Etudemból, sztm tetszene neked, mert annak eleve mattos a finise :)

    VálaszTörlés
  44. Igen szeretném! :-) Köszi! INCI-kben tényleg nem nagyon van különbség, de az alapozóknál sem értem ezt a dolgot. Nagyon hasonló a high-endek INCI-je is, mégis tartósabbak, szebb bőrképet csinálnak stb. Vajon mitől???

    VálaszTörlés
  45. Na látod, ez engem is nagyon érdekelne...

    VálaszTörlés
  46. Háááát.. Egyelőre úgy tűnik. Mivel a retinolos, a skin balanced szérum és a resist super light is kiütött. Mindháromban van szilikon, de az összetevő lista más. Persze ha csak zónásan vinném fel a primert és csak alkalmakkor akkor gondolom nem ütne ki annyira.

    VálaszTörlés
  47. Én most már teljesen meg vagyok zavarodva. Ez az epres izéke engem is érdekelne, na de most... Felkelsz reggel, előkészíted a bőröd, kezdesz egy jó antioxidánsos paula szérummal, majd jön a hidratáló, a fényvédő, a primer legvégül a bb vagy cc vagy alapozó. Ez így egyszerre nem sok? 5 réteg a bőrön.

    VálaszTörlés
  48. lányok, én ezt a primeres dolgot csak alkalom előtt tudom elképzelni, áá, nem tudom, tényleg...

    VálaszTörlés
  49. A Paula szérumok nagy része eleve szilikonos, én pl. ha PCzek, nincs is szükségem primerre.

    VálaszTörlés
  50. Amúgy sztm is felesleges minden nap primerezni, hétköznapra én sem állok le vele szöszölni, csak ha valahova extraszép arcbőr kell :)

    VálaszTörlés
  51. Hát, nekem ennyire nem bonyolult a reggeli rutinom. :-) Komolyabb szérumot este használok, reggel csak olyan hidratáló-táplálót ami belekeverhető a hidratálókrémembe, és így az egy lépés lesz. Ezután vagy jön Paula's Resist színezett krém spf30 fényvédővel, vagy az spf42-es Missha Perfect Cover BB, vagy primer+fényvédős alapozó. Tehát nálam a fényvédő sem külön termék, külön fényvédőt csak akkor használok amikor a szabadban töltöm a nap nagy részét, jellemzően nyaraláskor. De akkor arra smink nem jön, legfeljebb mattító transzparens púder. Így nálam 5 rétegről szó sincs, de amúgy is a szérum és a hidratáló beszívódik a bőrbe, ami tényleg réteg lehet az a fényvédő, a primer és az alapozó/BB/CC.

    VálaszTörlés