2015. január 29., csütörtök

Helló Krémmánia 2.0!

Ha itt vagy, és ezt olvasod, akkor azt hiszem, hogy a lényeget már látod is: megújultunk! :) Ez nem csak egy kis felszíni változás, új szín itt-ott, hanem igyekeztünk tényleg átgondolni, hogy hogyan tehetnénk az oldalt jobbá, szebbé, modernebbé, és ő lett a végeredmény. Amit láttok az egy egy éves projekt eredménye, és Wishessel mi nagyon lelkesek vagyunk miatta és reménykedünk, hogy Nektek is tetszeni fog az új KM 2.0. :)


Szóval nézzük akkor, hogy mik is a legfőbb változások (és miért):

1. Szép, új külső:  egy modern, letisztult, de mégis barátságos felületet szerettünk volna. A legfőbb változás talán az, hogy nincs többé oldalsáv. Ettől a "lényegre" sokkal több hely jut, és azonnal sokkal letisztultabb is lett a külső. Hőtérképpel is megnéztük, hogy hogyan használjátok most a KM fontosabb oldalait, és kiderült, hogy az oldalsáv egy fekete, vagyis inkább fehér lyuk, nem kap semmi figyelmet. Kivéve persze a keresőt. Havi több, mint 700 000-szer kerestek, így azt az új verzióban szuper központi helyre szerettük volna tenni. Az oldalsáv egyetlen másik eleme, amit szintén használtatok a kategória nézegető volt, így az is megmaradt, csak új formában: a Krémek fő menü pont almenüjeként tudjátok most elővarázsolni.

2. Mobilhoz alkalmazkodó oldal: Öt éve, amikor a Krémmánia készült még nem igazán voltak netezős mobilok. Ma viszont a Google Analytics szerint a látogatásaink 30%-a mobil telefonról jön. Emiatt szuper fontos volt, hogy a Krémmánia igazán mobil baráttá váljon. Különösen igyekeztem arra optimalizálni, hogy minél egyszerűbb legyen "az előkapom a telefont a boltban, rákeresek a kérdéses termékre, majd megnézem az adatlapját és eldöntöm, hogy megveszem-e" forgatókönyvet mobilon megcsinálni. A főoldalt, keresési találat és termék oldalt rengeteget teszteltem a telefonomon is, remélem Ti is úgy találjátok, hogy mobil barátra sikerültek. :) De egyébként a teljes Krémmánia mobil barát, és egy két apró funkciót leszámítva (pl. összetevő kereső nincs mobilon) teljes értékű oldal. Be is tudtok lépni és véleményezni, kommentelni, akár terméket feltölteni is tudtok kényelmesen telefonról.

3. Régi és új funkciók: Ahogy látjátok az oldal lényege, tartalma változatlan maradt, csak szép új külső kapott. Persze azért igyekeztünk egy két újdonsággal is meglepni Titeket. Még a megújulás projekt legelején kint volt három napig egy kérdőív, hogy mit hiányoltok, mit javasoltok az oldallal kapcsolatban, amit akkor több, mint 500-an kitöltöttetek.  A válaszokat mind átolvastam és rendszereztem, és a legtöbbet hiányolt és technikailag is megvalósíthatónak tűnő funkciókat igyekeztem az új verzióba betervezni. Az igazság az, hogy még jópár további új funkció is tervben volt, csak már kezdtem úgy érezni, hogy sosem leszek készen, így most indulásra végül ezek az újdonságok valósultak meg:
  •  Eladó fül: szuper hiányolt funkció, szóval egyértelmű volt, hogy az új verzióban lesz. Itt egy helyen nézegethetitek az eladásra feltett termékeket. Szintén kértétek, hogy kategória alapján is lehessen böngészni, és ezt is sikerült megcsinálni. Szóval ha eladó körömlakkokat kerestek, akkor most már megnézhetitek őket egy helyen (itt egyébként). 
  • Komedogén és irritatív index: szintén sokan kértétek, hogy tüntessük fel az összetevőkről a komedogén és irritatív indexet. Kikerestük az eredeti 1989-es tanulmányt, és az alapján azoknál az összetevőknél, ahol ezt kimérték feltüntettük. Részletek arról, hogy miket tudhatsz meg egy összetevőről itt
  • Ár, lelőhely, kiszerelés: arra a kérdésre, hogy mit hiányoltok a termék oldalakról a kérdőívben elég egyöntetű volt a válasz, ezt a három dolgot. Szóval ezentúl igyekszünk feltüntetni. Persze nem olyan egyszerű az oldalon lévő 50 000 termékre ezeket az infókat most hirtelen mind felvinni, ezért egyrészt mi is folyamatosan fogunk dolgozni azon, hogy egyre több terméknél ez meglegyen, másrészt a Ti segítségeteket is kérjük. Ha hiányoznak ezek az adatok (ami ugye most ugye nagyon gyakori, bár igyekeztünk legalább a legnépszerűbb termékekhez felvinni előre) , akkor találtok mellette "Feltöltöm" linket. Ha rákattintotok, akkor megjelenik egy kis mező, amibe be tudjátok írni az adatot. Nagyon köszi előre is, ha ebben segítetek, ezek valóban szuper hasznos infók és reméljük, hogy hamarosan a krémek nagy részénél már szerepelni fog. 

Azt hiszem a lényegi változások ők lennének. Tudom, hogy egy változás mindig megosztó, mindig lesz akinek nem tetszik, és biztosan most is van, aki szerint az új szín nem az igazi, vagy a régi oldal ezért vagy azért jobb volt, de nagyon reménykedem, hogy a többség szerint a KM 2.0 egy sokkal szebb és jobb oldal lett. :) 

Informatikai projekt nincsen bug nélkül, szóval biztosan elő fognak még jönni hibák az új verzióval, ezeket elvileg logoljuk és most még napokig intenzíven figyelem majd, és javítom ha kell, de légyszi legyetek türelmesek az oldallal most az elején (Update: hajnali fél 3 van, és nem működik a Google belépés. És még pár egyéb apróság. Ma éjjel már nem fog sikerülni ezt megjavítani, de igyekszem vele.... ). És persze nyugodtan írhattok külön is emailt, vagy kommentet, ha találtok valami gondot (vagy csak úgy, ha van bármi javaslatotok), nagyon örülünk a visszajelzésnek!

És végül de nem utolsó sorban, ahogy az elején is írtam ez egy egy éves projekt eredménye. Amit persze nem egyedül csináltam. Wishes mint mindig, mindenben ebben is segített. Egyrészt vitte az oldallal járó összes napi teendőt, hogy én a lehető legtöbbet tudjak a kódolással haladni, másrészt szuper ízlésével segített a szép új design megvalósulásában. Neki köszönhető hogy az irritatív és komedogén indexek már láthatóak, és hogy sok helyen van már lelőhely, ár, kiszerelés infó is. :) Szintén meg kell köszönnöm Molnár Zsuzsának, a korábbi főnökömnek a szuper javaslatait, plusz a külső nyomást, hogy egyáltalán ebbe az egész nagy munkába belevágjak. Széll Adri volt a designerünk, aki szerintem gyönyörű oldalt tervezett nekünk. Fehér Tamás és az Innoweb készítette el a design alapján a html+css oldalakat, ami hihetetlen nagy segítség volt, és nélkülük szerintem jó ha nyárra elkészültem volna.

És persze köszi Nektek a javaslatokat, és a türelmet. Biztos vagyok benne, hogy már sokan gondoltátok, hogy az oldal idejétmúlt, idegesítően használhatatlan mobilon, de ennek ellenére is velünk maradtatok. :)  

215 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett :)

    VálaszTörlés
  2. Jól meglepődtem ahogy hajnalban felnéztem, pislogtam is kettőt, hogy biztosan jól látok.. :)
    Nagyon szép lett, gratulálok és köszönjük a sok munkát amit belefektettetek! :)

    VálaszTörlés
  3. Csak egy a gond nem tudok a g+-al belépni a krémmániára, úgyhogy a felhasználói fiókom elérhetetlen... :( Bendőke voltam Amúgy nagyon szép lett. Csak be tudnék lepni... brühühü

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, szép lett, mobilról is remek ;-)

    VálaszTörlés
  5. Lányok, rengeteget dolgoztatok, le a kalappal, gratulálok!


    Viszont...
    ne haragudjatok, a belső újítások tetszenek, a külsőé nagyon nem, sorry:((
    Picit mintha.. nem tudom jól megfogalmazni, és a világért sem akarok itt kritizálni, de őszinte leszek, mert talán hasznos: nagyon zavarja a szemem ez a fáradt babarózsaszín, teljesen összefolynak a szemem előtt a szavak tőle, és a normál betűk is furcsák, nekem a régi tökéletes volt (félkövér?), ez nagyon nem.. pont azért ragadtam az oldalon, amikor idetévedtem, mert sok olvasás után is remek volt nézelődni, a karakteres betűk és a kék keret is szuper volt, most pár perc alatt már meresztgetnem kell a kocsányaimat..
    A többi, a belső változás nagyon tetszik, árak, lelőhelyek, szűkített keresés, stb.
    Remélem nem haragszotok, ez nem kritika, csak vélemény.. külsőre jobb volt a korábbi, nekem :(

    VálaszTörlés
  6. Húha! Nagyon meglepődtem reggel, mikor felnéztem ide, de nagyon tetszik:)) Szép, ízléses lett az oldal. Látszik, hogy sok munka van benne, köszönjük:)) Egy picit még szokni kell, de már most nagyon szeretem ezt az új külsőt:)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, szép munka! :-) Nekem nagyon tetszik, és a szín is szupi. Jó, hogy egyre több információ kerül fel a krémekről. (komedogén és irritatív index stb.) Köszönjük szépen!
    Ja, és örömmel segítünk majd kiegészíteni, hiszen a mi érdekünk! ;-)

    VálaszTörlés
  8. Google-lel próbálod vagy máshogy? Ha máshogy, akkor egy felhasználó nevet mondasz?

    VálaszTörlés
  9. Igen, tudok a gondról, dolgozok rajta. remélem még ma meg lesz oldva. :)

    VálaszTörlés
  10. Nekem is nagyon tetszik! :) Külső is (bár engem a külső annyira sosem hatott meg :)), de az eladó termékek közötti keresésnek nagyon örülök, nekem az nagyon hiányzott. :) Illetve a lelőhely feltüntetése az, ami szerintem még nagyon jó. :)

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörűek lettetek! Az oldalra nem tudunk belépni, pár pillanat múlva kiírja, hogy bad rikveszt... :D

    VálaszTörlés
  12. Hajnali 6kor én is megálltam egy ásítás közepén, amikor megnyitottam a telefonon az oldalt... felébredtem rögtön! :D
    Én nem gondoltam, h idegesítő, vagy idejétmúlt lenne, örültem (és most még jobban örülök), h tudok krémmániázni mobilról is.
    Köszönöm a sok munkát!

    VálaszTörlés
  13. Ohh,de szép lett,nagyon meglepődtem!!! Külön örülök,hogy a KM logóban meghagytátok azt a guszta krémet!;-) Lehet nevetséges,de azt annyira hiányoltam volna!;-)) A fáradt rózsaszín nem tartozik a kedvenceim közé,de 2 másodperc alatt nude színnek neveztem át magamban és kész is.;) Amúgy nagyon passzol az oldalhoz,nőcis,finom és tiszta szín. Nem vagyok egy kimondott zseni a gépeken,így "rettegek"a változásoktól,de ez még nekem is nagyon tetszik és teljesen feldobta a rosszul induló,álmos napomat!!;) Ez engem lepett meg a legjobban,általában több idő kell,hogy a változásokhoz szoktassam magam. Nagyon szép munka volt lányok! Ízléses lett az egész.
    A komedogén megjelölést vártam a legjobban,örülök,hogy ez meg is valósult. Nagyon tetszik!!!;)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon gyönyörűek lettetek, és kifejezetten örülök, hogy van külön fül a piactérhez :). Viszont nekem eltűntek a pontjaim, újoncnak ír ki, nem volt sok, de legalább a krémkedvelő szint már összejött. (Krémmániás belépéssel, a google nem engedte).

    VálaszTörlés
  15. Réka Gajárszki2015. január 29. 9:09

    Gratulálok a megújuláshoz, nagyon szépek lettetek! Sajnos a Facebook accountom nem működik, régen mindig azzal léptem be. Másnál is van ilyen probléma?

    VálaszTörlés
  16. Naaaaagyon szép!
    Gratula hozzá, sok szeretettel!

    VálaszTörlés
  17. Remek munkát végeztetek, nagyon klassz lett :) viszont valamiért az én szememet is fárasztja kicsit.

    VálaszTörlés
  18. Szépek lettetek, gratula, és köszönet a rengeteg munkátokért! :-) Mobilról még nem néztem, de le fogom csekkolni onnan is.

    VálaszTörlés
  19. Gyönyörű lett, nekem nagyon tetszik! Jobban mondva imádom! :) Egyszerre modern és csajos, gratulálok hozzá! :)

    VálaszTörlés
  20. én FB belépős vagyok, de nem tudok belépni én sem :) Amúgy nagyon tetszik, izgatottan várom már, hogy használhassam az új oldalt ^^

    VálaszTörlés
  21. Gratulálok és ezer köszönet a rengeteg munkáért. Nagyon tetszenek az új funkciók és külön öröm, hogy mobilon is könnyen használható az oldal, ami a random, ám - természetesen - feltétlenül szükséges vásárlásoknál igen jól fog jönni. Szuper, hogy a krémes logo megmaradt, már annyira ráállt a szemem.

    VálaszTörlés
  22. Szép lett nagyon! Ha valaki úgy érzi, hogy ez a kedves, elegáns a betűtípus nehezen olvasható, én azt javaslom - nekem is ez volt az első az első mozdulatom félálomban -, hogy nyomja meg a CTR+ -t. Nagyobb betűméretben teljesen rendben van, elvész ugyan az elegancia kis része, viszont jól olvasható lesz.

    VálaszTörlés
  23. Ja, és én sem tudok belépni a facebookos, rendes accountommal, a máshol használt disqus-os meg magától belépett...

    VálaszTörlés
  24. úristen ez a design gyönyörűre sikerült! amikor említettétek régebben hogy tervezitek az oldal átalakítását, én a pont egy ilyen rózaszínes, letisztult, modern külsőt képzeltem el. és olyan is lett :) az új funkciók (nekem különösen az eladó termékek kategorizálása és a mobilverzió tetszik nagyon) szintén zseniálisak.
    köszönjük hogy ennyi energiát és időt áldoztatok az átalakulásra!

    VálaszTörlés
  25. Gratulálok, szép lett, bár persze kicsit szokni kell. Kicsit nehezen, de belépnem is sikerült. Viszont nem találom, hogy hol tudok új krémet feltölteni... valószínűleg én vagyok ügyetlen....

    VálaszTörlés
  26. Ezt a meglepit ! :-) Nagyon baba lett az új oldal, gratuláció és köszönet Nektek Apolka / Wishes ! :-))) Mondjuk belépni én sem tudok a szokásos gmail-es fiókommal, de majd biztos helyreáll a rend...

    VálaszTörlés
  27. Jajjj, nekem nagyon tetszik és külön köszi, hogy az eladó termékeknél lehet kategóriában keresni, ezt nagyon hiányoltam! :) És a pontos ár is iszonyatosan jól jön, ha épp keresek valamit. Ezer meg egy köszi, le a kalappal, imádom! :)

    VálaszTörlés
  28. Csodás! Gratulálok, először azt hittem rossz helyen járok, de aztán woowwwooowww! Szuperek vagytok.

    VálaszTörlés
  29. Azzal én is bajban vagyok.Amikor beléptem,középen ott voltak a kategóriák,mutasd a sminked,elemezd ki a krémed stb.Ez eddig oké,de ha ellépek az oldalon belül máshová,utána már nem jön elő többet,tehát én sem találom.

    VálaszTörlés
  30. Fantasztikus! Szerintem nagy el lett találva a szín is és az új funkciók is jól jöttek. :) Jó érzés volt látni a reggeli kremmania kattintásomkor, hogy hoppá valami új és deszééép! Feldobtátok a napomat! *_*

    VálaszTörlés
  31. Mégis megtaláltam! A Krémmánia logójára kell kattintani és akkor beadja.

    VálaszTörlés
  32. Gratulálok! :) Én is a pontosabb ár-megjelölést hiányoltam, mert elég tág kategóriák voltak. Most már egy szavam se lehet.

    VálaszTörlés
  33. A keresési oldal alján van most a link. Az a logika, hogy az ember lánya először rákeres a termékre, hogy fent van-e már, és ha nincs akkor feltölti. :) Szóval keress bármire, és az oldal alján ott van a feltöltés gomb. :)

    VálaszTörlés
  34. Sajnos nekem se jó még mindig a Facebook-os belépés. :( De nagyon várom már,h. megjavuljon és ilyen szép oldalon véleményezhessek! Gratulálok hozzá,gyönyörű munka! :)

    VálaszTörlés
  35. Nekem a google-el nem megy sajnos. :( Én mindig azzal lépek be. :)

    VálaszTörlés
  36. Megpróbálod most? Elvileg a Google belépést már megűködik. :)

    VálaszTörlés
  37. Elvileg megjavítottam, próbáld meg majd megint légyszi a G belépést. :)

    VálaszTörlés
  38. Ja igen, nálam az INCI feltöltés nem működik jelenleg, vagyis elkezdem beírni az összetevőket, de nem dob ki rájuk semmit. Úgyhogy majd megpróbálom később. Egyébként jól fut az oldal, nálam mintha kicsit gyorsabb is lenne. :)

    VálaszTörlés
  39. Csodálatos lett, köszönjük a sok belé fektetett munkát!!! :)

    VálaszTörlés
  40. Írtam fb-on egy hibát üzenetben, amit észleltem. Amúgy nagyon jó!

    VálaszTörlés
  41. Dolgozom éppen az ilyen próblámákon, de biztosan megvan a profilod, szóval el nem veszett. A Google belépést légyszi próbáld meg, elvileg azt megjavítottam. :)

    VálaszTörlés
  42. Én fél egykor léptem be(km-es belépővel), eléggé meglepődtem :D feltöltöttem egy spirált, lehet, h én voltam béna, de az összetevődobozkákat nem igazán akarta magától bővíteni, és a plusz jelre se csinált nagyon semmit, de megoldható volt a dolog :)
    Tök jó lett az oldal, ideje volt egy kis újításnak!!!!! ;)

    VálaszTörlés
  43. Megtaláltam, köszi! És egyébként logikus :-)

    VálaszTörlés
  44. Megpróbálod most a Google belépést? Elvileg sikerült megjavítani. :)

    VálaszTörlés
  45. Dehogyis, nem haragszunk. Sajnos képtelenség olyat csinálni, ami mindenkinek tetszik, szóval készültem előre, hogy lesz ilyen. De remélem az új funkciók kárpótolnak majd. :)

    VálaszTörlés
  46. Köszönöm, akkor megpróbálom ismét :)

    VálaszTörlés
  47. Szép az oldal, viszont az eladó termékeknél óriási sortáv van a termékek közt, azt nyugodtan sokkal kisebbre lehetne venni, mert így rengeteget kell görgetni, nem praktikus és csúnya is. Szerintem nem szándékosan néz ki így, valószínűleg valami hiba folytán.

    VálaszTörlés
  48. Mit csinálok rosszul? Felajánlja, hogy kapcsoljam össze a google belépésem és a krémmániás fiókot, de nem történik semmi, és én korábban mindig google-al léptem be. Mindig erre az oldalra visz vissza, akármit teszek. Kéri a felhasználó nevet, jelszót aztán nem történik semmi.

    VálaszTörlés
  49. Légyszi írj mailt a felhasználó neveddel és akkor meg nézem, hogy mi a helyzet. :)

    VálaszTörlés
  50. Működik google-el a belépés! :)

    VálaszTörlés
  51. Lányok, sikerült meglepnetek! Az én világomtól ugyan ez az új cuki-muki rózsaszín oldalkép távolabb áll, de majd csak megszokom, a fontos, hogy az eddigi véleményeket olvasva a többségnek tetszik. A mobil telefonos alkalmazás pedig igazán nagyon barátságos lett, szuper gyorsan ellenőrizhetők a termékek, ezért külön köszönet Nektek!

    VálaszTörlés
  52. Köszönöm, sikerült ! :-) Nekem a legjobban az eladó termékek szekció tetszik !!! :-) Lehet bogarászni ! :-) De minden más is szupi !

    VálaszTörlés
  53. Én sem tudok belépni. :(

    VálaszTörlés
  54. Zseniális! :D Imádom az új funkciókat és hogy lett telefonos verzió is, így lényegesen lerövidül a drogériában telefonnyomkodással töltött idő :D És az új kinézetet is imádom. Nagyon megérte az a sok munka amit ezzel töltöttetek, köszönjük! :D

    VálaszTörlés
  55. Köszönöm! Mostmár működik a google belépés! :))

    VálaszTörlés
  56. Milyen belépéssel próbálod? FB, G vagy hagyományos?

    VálaszTörlés
  57. Ez a szétdaráltság az agyamra megy.Átláthatatlan az oldal abban a tekintetben,hogy szét van nyújtva,állandóan görgetni kell,hogy lássam teljes egészében.Tele van óriási fehér üres területekkel.Eladó cuccok között vastag szakadék,amit szintén nem látok át,csak ha görgetem és tök zavaró a méteres távolság.
    Ha márkára keresek,ott szintén óriási a kihasználatlanság.Le kell görgetni,hogy kategóriát válasszak,holott a márka bal oldali ismertetője mellett jobbról ott egy tenyérnyi felület feleslegesen.Na oda kellett volna rakni a kategória választót,hogy kéznél legyen.Adott kategória termékei között szintén arasznyi szakadék két sor között,ami baromi idegesítő.
    Eddig,ha az INCI listán rávittük az egeret bármelyik összetevőre,rövid infót kaptunk az adott összetevőről.Ezt nem lehetne visszakérni?Mert most rá kell kattintani,hogy tudjuk,hogy mi az az összetevő,aztán pedig vissza az adott termékhez.Megint egy felesleges mozdulat.Ráadásul ez az elnyújtott inci lista se olyan átlátható mint eddig.
    Remélem ezek változni fognak,mert nekem ez így ebben a formában nagyon nem adja.
    Nekem igenis hiányzik a régi kis tömör oldal,amin egy szemmozgással eligazodtam,nem kellett semmit keresni.A régi betűtípusról nem is beszélve!Ráadásul szemüveges vagyok,hát mereszthetem a szemem,hogy olvasni tudjam.Ha ránagyítok az nem megoldás,mert megint elveszik az oldal mivoltja.
    Az a rossz az egészben,hogy szét lett nyújtva teljesen,eddig egy kupacban volt,pillanatok alatt el lehetett igazodni.Ez a mostani felület számomra abszolút ésszerűtlen.
    Bocsánat a negatívért,de ez kijött,mert bosszant.

    VálaszTörlés
  58. Szép, csajos lett az oldal, gratulálok hozzá.
    Viszont jól látom, nem tudom értékelni a legutóbbi adásvételemet? :(

    VálaszTörlés
  59. A dolgok mérete tényleg nagyon más lett, én most a kezdőképen középen lévő terméket nem értem, hogy most legutolsó vélemény, de annak van külön helye, vagy legnépszerűbb vagy mi? :)
    Amit a következő verzióba el tudnék mégképzelni, az egy chat vagy fórum, az mondjuk hatalmas meló, vagy egy belső levelező rendszer, hogy ne mindig megjegyzést írjunk.

    Esetleg a profilokhoz, aki akar annak tók jó lenne plusz infó, pl honnan ír, milyen árfekvést vagy termékfajtákat szeret/kedvel, akármi :) Örülnék, ha modjuk kiderüln, hogy 2 utcával arrébb lakik egy lány, aki pont azokat szereti, mint én és egy kávé mellett jól kitágyalnánk.
    De ezek nélkül is egy csoda az oldal,nincs hozzá még csak hasonlító sem, vagy én nem találtam meg.

    VálaszTörlés
  60. Apolka, nekem tecik, ahogy van! Nagyon szép és igényes. Még nem néztem körül jobban, de úgyis most fogok egy véleményt újítani, szóval "élesben" is próbálom.

    VálaszTörlés
  61. Húú nagyon tetszik, gratulálok! :) A mobilos megoldásnak külön örülök így könnyebb lesz a drogériában eligazodni! Csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
  62. Szia Apolka! Régen a google fiókommal fértem hozzá, a felhasználói fiókomhoz, sajna a g+-al sem engedi, helyette csinált egy új profilt. Nem tudom mit tegyek hogy működjön, és én Bendőke be tudjak lépni. Tehetetlen vagyok. Segíííííítséééééééég!!!! Amúgy az oldal nagyon tetszik jól használható! Köszi előre is a segítséget!

    VálaszTörlés
  63. Szerintem is jót tett a használhatóságnak, eddig is a toppon voltál a szememben, de nem sok programozót ismerek, aki képben lenne a usabilityvel, Te meg expert vagy már abban is, akárcsak SEO-ban. :-) Szóval dupla-tripla-mega gratula! :-) A design is letisztult, szubjektíven nem vagyok jóban ezzel a bugyirózsaszínnel, de így is marad a kedvenc oldalam, és örülök a cserének, mert az új KM-mel még egyszerűbb lesz a bjúúúti életem. :-) Szóval köszi mindkettőtöknek a remek munkát! :-) Amit hosszabb távon még el tudnék képzelni, az az eladás finomítása, pl. hogy van szabadszavas kereső külön az eladókra, meg lehet márkára, vagy éppen árra szűrni, de nem akarok egyből elégedetlenkedni. :-D Látszik, hogy rengeteg munkát tettetek bele, és szépen meg is lett az eredménye. :-)

    VálaszTörlés
  64. Írj légyszi emailt az ügyben, és akkor meg fogom tudni csinálni, hogy megint a régi profilod lásd a Google belépéssel! :)

    VálaszTörlés
  65. Ma többször visszanéztem, remek új funkciók vannak, de azt hiszem, el kell búcsúznunk :(( egyszerűen ezt nem bírja a szemem, pár perc, és bekönnyezem tőle. Sajnálom, nekem a régi sokkal ésszerűbb volt, egyszerű, letisztult, olvasható, imádtam itt böngészni, de így maximum csak benézni tudok, mazsolázni már nem.
    Ettől függetlenül továbbra is terjesztem az oldalt, nagyon jó kis társaság van itt, meg úgy unblock, csak nekem ez már nem az, amiért szerettem itt lenni... természetes a többség kedvét kell keresni, csak picit úgy érzem, megint minden a fiataloké, meg ez már túl baba, túl nőcis, olyan kifejezetten fiatal-csajos.. nem baj persze, csak így már nem vagyok ide való, talán idővel megszoknám, de a szemem ezt semmiképp nem tolerálja :(
    További jó munkát nektek, és azért majd benézegetek:)
    Lenne egy tipp, kérés, vagy nem is tudom.. ha valaki KERESne eladó xy terméket, talán annak is lehetne valahol helye :) ez nyilván ráér, és csak a fejlesztés miatt említem.
    Köszi mindent, jó munkát nektek, üdv csajszik, lányok, hölgyek, fiúk, hapik, pasik :D

    VálaszTörlés
  66. Én még mindig azt keresem hol lehet a színeket átállítani, mert ez a rózsaszín-fehér valami rettenetesen bántja a szemem...

    VálaszTörlés
  67. Sziasztok!


    2 észrevételem lenne, az egyik, hogy a mobilon való nézegetésnél szerintem nagyon sokat dobna rajta, ha a termék képei újra láthatóak lennének, illetve, hogy a " legújabb vélemények" lapozgatása közben, ahogyan most észrevettem, a véleményező státusza a leghangsúlyosabb ( ami engem/minket kevésbé érdekel) sötétebb rózsaszín, ezzel szemben a termékre kapott csillagok száma kevésbé kivehető, szinte el is tűnik a felületen, teljesen elterelődik róla a fókuszom.
    Illetve utóiratként, hogy nekem azért nem tetszik ez, mert a korábbi felület is tökéletes volt, azt szó szerint imádtam, de annál jobbat nem is lehet alkotni. De figyelemre méltó az oldalba feccölt energia a szerkesztők részéről.

    VálaszTörlés
  68. Mindig a google fiókommal léptem be, de nekem valahogy nem sikerül. A regisztrációmhoz képest időközben módosítottam az e-mail címem, de ez nem hiszem, hogy roblémát jelenthet. Már mindenhogy próbáltam bejutni.

    VálaszTörlés
  69. Telefonon élvezhetőbb szerintem, mint laptopon, de ez általában így szokott lenni, ha egy weboldalt mostanában megújítanak, mivel egyre több a mobilos felhasználó. :(
    Azt én sem bánnám, ha a termék neve mellett a képe is látható lenne mobilon, szerintem ez fontos, mert könnyebben beazonosítható a termék.

    Viszont tetszik a színvilág, maga a stílus, olyan igazán Krémmániás lett.
    Köszönjük a munkátokat!

    VálaszTörlés
  70. Szép és jó lett az oldal, de azért van pár zavaró dolog.. Desktop verziónál a light betűtípus nagyon nehezen olvasható, a kéthasábos terméklista oldalaknál pedig megnehezíti a böngészést, hogy a szemnek ide-oda kell cikáznia a két oszlop között. És tényleg fájdalmasan hiányzik hoverre az info az összetevőknél. A mobil oldal megkockáztatom, hogy jobb lett ennél. Egy kicsit azért nekem is hiányzik a krémek képe a böngészős oldalakon, kicsit mint egy szakácskönyv guszta ételfotók nélkül. :)

    VálaszTörlés
  71. Pár napja nem voltam az oldalon, és hát mikor beléptem, egy nagy széles mosoly volt a reakcióm! :) Abszolút gyönyörű a design, a szín, nagyon ízléses. Gratulálok, szép munka volt. Köszönöm, hogy fenntartjátok, és létezik ez az oldal :)

    VálaszTörlés
  72. Amennyiben én szeretnék eladni terméket, azt hol és hogy tehetem meg? Köszönöm!

    VálaszTörlés
  73. Én sem kritizálni szeretnék, csak megosztani véleményem. A termékek adatlapja tetszik, átláthatóbb, és jobb, hogy a kép is nagyobb róla. És természetesen a plusz információk is nagyon jól jönnek, rettenetes sok munkába fog kerülni, de egyszer készen lesz, és minden nagyon hasznos. (-:

    Ami viszont nekem nem tetszik.. A betűtípus és a színek egyértelműen jobbak voltak régen. Lehet öreg vagyok hozzá, de nekem túl sok a rózsaszínből, régen olyan szép, ízlésesen színes volt az oldal. A csillagok színe is jobban tetszett és a felhasználók nevei is, mint fentebb is írták, a név fontosabb a státusznál, és számomra az a rész egysíkúan rózsaszínre sikeredett. Nincs annyi élet benne, mint régen.

    A mobil verziót kényelmesebb számomra is olvasni, bár én őszintén szólva a telefonos böngészőt desktopra állítom, mert jobban szeretem az asztali verziókat.
    Természetesen én fogom használni az oldalt ez után is, hiszen egyedülállóak vagytok. (-: És természetesen én is köszönöm a sok fáradozást és munkát, amit mind miértünk, felhasználókért tesztek! (-:

    VálaszTörlés
  74. Nem mindennel értek egyet, de ahhoz csatlakoznék én is, hogy tényleg rengeteget kell görgetni, rettenetesen nagyok a távolságok sorok/területek között. Mondjuk nem tudom, hogy ez esetleg a mobilos nézegetés miatt jobb-e, de sima asztali gépen, monitoron tényleg kevésbé átlátható az oldal.

    VálaszTörlés
  75. Először is köszönet az új honlapba fektetett munkáért! :) Tetszenek az új funkciók, különösen a keresés lehetősége az eladó termékek között. Ezzel szemben nekem az egész design nagyon nem tetszik, számomra csalódás. :( Imádtam a régi oldalt, szerintem sokkal praktikusabb volt a kialakítása, és azt hittem, hogy csak funkcióbővítés lesz a megújult honlapon, esetleg minimális design korrekció. Ez a rózsaszín dolog nagyon nem jön be, főleg így a fehérrel párosítva, valóban nem túl kedvező a szemnek, pedig nincs is problémám a szememmel. Na mindegy, valahogy majd megszokom, de hiányozni fog a régi design, kialakítás, nekem az volt az igazi Krémmánia. :( Pont néhány hete valahogy elkeveredtem egy hasonló külföldi oldalra, amelynek hasonló volt a kialakítása, mint a megújult honlapnak. Majd magamban megjegyeztem, hogy jó, jó, de olyan snassz, a mi Krémmániánk sokkal menőbb, egyedibb...erre tessék. :) Sajnálom a negatív véleményem, de ennek ellenére még egyszer köszönet a munkátokért! És biztos, hogy még sokat itt fogok lógni, annak ellenére, hogy nem jön be az új külső. :) Egyébként nem látom a hasznos vélemények számát, amikor megnyitom az összes véleményt (akár a saját profilomét, akár másét). Ez most máshova került vagy csak ez is egy kisebb probléma, ami hamarosan megoldódik?

    VálaszTörlés
  76. Keresd meg az oldalon azt, amit el szeretnél adni; az összetevői alatt találod "A termék eladása" lehetőséget.

    VálaszTörlés
  77. Jaj, most megajándékoztam valakinek egy véleményét négy hasznos minősítéssel. De ha hússzor kattintok rá, akkor hússzor lenne hasznos. Ez egy hiba?

    VálaszTörlés
  78. Természetesen meg kell szokni, hogy a megszokott dolgok máshol vannak, de erre pár nap alatt majd rááll a szemem. Szerintem nagyon klassz lett, mind a design, mind a funkciók, rengeteg munka van benne. KÖSZÖNÖM!!!

    VálaszTörlés
  79. Engem pont "mániázás" közben ért a változás, múlt éjjel, és teljesen felvillanyozódtam! :)
    Nekem nagyon tetszik az új arculat, pedig az első pillanatban szétaggódtam az agyam, hogy informatikai antitálentumként vajon mindent megtalálok-e a megszokott módon, de persze az öröm hamar felülkerekedett ezen, ráadásul ugyanolyan könnyedén navigálok az oldalon, mint azelőtt. Nekem olvasni se gáz egyelőre, nem fáraszt, vagy ilyesmi. Ami még fontos, szerintem, hogy pasiszemmel az új dizájn étvágygerjesztő, és nagyon csajos, legalábbis a párom szerint.
    Amikor észrevettem, hogy az eladó cuccok között rá tudok keresni a körömlakkok-lemosók-kategóriára, akkor pedig úgy éreztem, hogy ez egy megvalósult álom! :D


    Szuper lett Lányok, nagyon profi munka. Ajándék.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  80. Megint írok :)
    Komoly kérdésem lenne, Apolkához és Wishes-hez, illetve a felhasználótársaimhoz.
    Láttam vannak fenn árak, és láttam, hogy vagy forint és van dollár, ami gondolom USA dollár, bár lehetne akár kanadai vagy ausztrál is.
    Kérdésem az lenne, hogy melyiket részesítitek előnyben, a forintosítottat, vagy az eredetit? Az árfolyam változik, viszont van, aki nem akar az átváltással bajlódni, főleg, ha majd megjelenik a font, a zlotyi, a korona, az stb ... (és igen a dollár félreérhető)
    A másik kérdésem, hogy ha valami 3540 ft átváltva, ma, holnap meg már nem annyi, arra mi a jobb a 3500 ft körül, 3400-3600 ft között, valamivel 3500 ft felett, vagy x y valuta?
    Igyekszem több észrevételt nem tenni :)

    VálaszTörlés
  81. Úgy fél órát küzdöttem, hogy visszakapjam az "asztali" verziómat, többször ki-, és beléptem, mire beletörődtem, hogy EZ van. Tudom, hogy rengeteg munka, szép is, meg minden, de örültem volna ha kiderül, hogy nem csak mobilra való alkalmazás van, hanem a régi, megszokott is marad, hogy választhassak (mikor melyik praktikusabb). Gratulálok, de sajnálom a régi oldalt, hiányzik a bámészkodás "csak úgy".

    VálaszTörlés
  82. Én vagyok az egyetlen, aki nem tud belépni google-fiókkal, mint régen?

    VálaszTörlés
  83. köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
  84. Szia Ildi! Hááát, ha egy termék csak külföldről szerezhető be, akkor az (amerikai) dolláros és az Eurós árnak örülök :)


    A másidik kérdésedre pedig az első a válasz, az X Ft. (lehetőleg nagy F-el, hogy ne kelljen egyenként átjavítanom)


    Nyugodtan tegyél észrevételt a jövőben is, örülünk neki :)

    VálaszTörlés
  85. Nem te. A Google+-szal sem tudok belépni. És nagyon nem tetszik, hogy a sima belépés eltűnt. Én nem akarom a Google pluszt használni és a Facebookot sem erre a célra, tehát ha másképp nem lehet, akkor sajnos nem fogok Krémmániázni... :/

    VálaszTörlés
  86. Köszi a két javaslatot, mindegyik tök konstruktív és értelmes, szóval megfontoljuk őket. A képeket mobilról a lista oldalakról sokan hiányolják, szóval lehet, hogy vissza fognak kerülni. :)

    VálaszTörlés
  87. Oh, sajnálom elfi, ha mész. De azért reménykedem, hogy hátha idővel megszokod a dolgokat. Plussz amit sokan kérnek, azt javítgatni is fogjuk természetesen, szóval lesz ez jobb is. :)

    VálaszTörlés
  88. Szia, Sajnos nem Te vagy. De írj légyszi emailt, és akkor tudunk segíteni, és meglesz a régi profil is. :)

    VálaszTörlés
  89. Nem tűnt el a sima belépés. Gépes verzión jobbra találod, mobilon pedig görgess lejebb és ott vagy. Ha hagyományos regisztrációd volt eddig, az működik most is. :) Ha mégsem írj mail, és segítünk. :)

    VálaszTörlés
  90. A mobil oldal is teljes értékű, néhány tényleg apró dolgot leszámítva. Ugyanúgy lehet olvasgatni a véleményeket, rajta, minden egyes oldal, ami létezik megvan mobilon is. Szóval érdemes egy picit felfedezni a dolgot mobilon, szerintem sokkal használhatóbb lett, mint régen. :)

    VálaszTörlés
  91. Oh, bandi, köszi a bíztatást, annyira örülök, hogy azért van akinek tetszenek a változások. :)

    VálaszTörlés
  92. A hasznos vélemény számot azt hiszem sikerült lefelejtenem, de beírtam a hiba listába, vissza fog majd kerülni, köszi, hogy szóltál. :)

    VálaszTörlés
  93. Légyszi írj mailt, és segítünk.

    VálaszTörlés
  94. Mobilon nincsenek képek a lista oldalon, igen. Helyhiány és sebesség miatt dönöttünk így, de sokan hiányolják, szóval meggondoljuk, hogy legyen-e. :)

    VálaszTörlés
  95. Elvileg ezt most javítottam. Megnézed, hogy erre gondoltál-e?

    VálaszTörlés
  96. Én két megjegyzést tennék, bár lehet már írta valaki, akkor bocsi.
    1: a lelőhelynél nem jó, hogy nem lehet bővíteni - az meg senkitől nem várható el, hogy minden lehetséges beszerzési forrást ismerjen. Így viszont elég félrevezető és hiányos lehet a végén, jobb lenne, ha többen is szerkeszthetnék.
    2: szerintem nagy hiány egy "vissza az oldal tetejére" gomb. Sok felesleges görgetéstől megkímélne. :D
    Egyébként szerintem nem lett rossz az új oldal, sőt, csak még meg kell szokni. Bár a rózsaszín nekem is erős és ugyan többségében nők, lányok vagyunk a felhasználók, ez az új dizájn nem hiszem, hogy bejön a férfiaknak, pedig sokszor jól jön az ő véleményük is. :)

    VálaszTörlés
  97. Na, és akkor hadd legyek a 100. kommentelő :) Minden irányból kipróbáltam. Mobilon is. Szuper! Nem érdekel, hogy rózsaszín, vagy hupilila, szerkeszthető legyen és a tartalom a lényeg! Amúgy csajok jön vissza divatba a rózsaszín, így még meg is szeretitek majd (akinek most nem jön be). Én függő vagyok és voltam és leszek, a végtelenbe és tovább :DD!!!

    VálaszTörlés
  98. Affene valaki megelőzött :)

    VálaszTörlés
  99. Több helyen is csökkentettem a sortávokon (amit amúgy 1-1 nagoyn hosszú termék név okozott), remélem most jobb lett. :)

    VálaszTörlés
  100. Pár javaslat még - az összetevőkre rámenve régen feljött az értelmezés - ez nagyon hiányzik. És azt nem értettem soha, miért kér a blog újra accountot, amikor a krémmániára már beléptem. Lehet egyébként, hogy csak én vagyok ennyire béna, és/vagy másoknak ez nem zavaró...
    Régen még itt, a hozzászólásnál lehetett választani, be lehetett írni esetleg kézzel a krémmániást, de most automatikusan a disqus belépő jön föl itt lenn, és nem látok más opciót.

    VálaszTörlés
  101. Sima Google belépésre gondoltam, bocsánat, rosszul fejeztem ki magamat. Addig, ha a gmailembe beléptem és megnyitottam a KM-et, máris bent voltam. Vagy rámentem a Google logóra, és beléptetett. Ezt hiányolom, mert a Google + nem akarom használni.

    VálaszTörlés
  102. Rendben, örülök, hogy segíthettem az észrevételemmel. :)

    VálaszTörlés
  103. Sima Google belépés nem létezik már. Maga a Google megszűntette és G+ van helyette. Ez van. A gmailbe is G+-al lépsz ma már be, mint minden G szolgáltatásba. Ha belépsz hozzánk G-vel és nem a régi profilod látod, akkor ha írsz emailt vissza tudjuk állítani és akkor olyan lesz mint régen.

    VálaszTörlés
  104. Köszi, értem. Akkor megpróbálom!

    VálaszTörlés
  105. Okés, értelek. Az INCI listára vissza tettem a rövid infót, megint ott van. És sok helyen a lista oldalakon lecsökkentettem a sortávokat, például az eladónál, meg máshol is.

    VálaszTörlés
  106. Nekem annyi lenne az észrevételem, hogy szerettem volna felvinni egy krém összetevőit, de most már nincs az ami régen volt - hogy ha elkezdem beírni akkor egy legördülő listából kiválaszthatom melyik az. (Ez ugye a sok hasonló nevű összetevőknél nagyon hasznos, mert nem tévesztjük el.) De most csak beírom és igazából semmi sem garantálja hogy az meg fog úgy jelenni, vagy nem, esetleg elírtam... Ja és egy kis helyesírási hiba volt az összetevőknél, a mentés gombon csak az van hogy "Menés". :)

    VálaszTörlés
  107. Az összetevőkre rámenve a magyarázatot visszaraktam, megint működik. :)


    Blog és az oldal: bár a kettő ugyanúgy néz ki, a Krémmánia igazából két független része a blog és minden más. Maga a blog egy sima Blogger blog (vagyis a Googles, blogspotos blog), az oldal pedig egyedi fejlesztés. Emiatt van, hogy a két helyre két külön belépés kell. Ez mindig is így volt egyébként, és valószínűleg így is fog maradni. Csak úgy lehetne máshogy hogyha a blogot is mi magunk fejlesztenénk, ami hatalmas munka, és soha nem tudnánk olyan jóra megcsinálni, mint a Google. :)

    VálaszTörlés
  108. "Ooopsz, hiba történt!"


    Ezt írja ki, sajnos nem megy. Majd megpróbálom pár nap múlva, hátha addigra rendeződik minden. Biztosan unjátok már a sok hiba miatt sipákoló nőcit (engem is beleértve). :)

    VálaszTörlés
  109. Légyszi írj mailt ez ügyben és segítünk.

    VálaszTörlés
  110. Megpróbálod frissíteni az oldalt Ctrl+F5-tel? Amit írsz annak most is működnie kéne, nálam működik is.

    VálaszTörlés
  111. Húú,Apolka nem irigyellek! Azt hiszem sokunk nevében mondhatom,hogy ne stresszelj nagyon,ha nem lesz meg ma vagy holnap,akkor elkészül jövő hétre. Nem állt le az élet itt,senkinek nem lesz semmi baja,ha még egy ideig nem úgy működik minden ahogy elvárnák!;-)

    VálaszTörlés
  112. Köszi a bíztatást. Valóban elég stresszes napok... Amit gyorsan meg tudok javítani, azt igyekszem, de sajna nem minden megy így sem. De már éppen kezdek beletörödni, hogy ez van. :)

    VálaszTörlés
  113. Nagyon szép lett az oldal. Külön örülök a megújult Eladó fülnek. Amit még hiányolok, hogy az eladó termékek között is lehessen keresni, esetleg márkára szűrni, ne csak a terméktípusok között.
    Annyiban jobban tetszett a régi oldal, hogy a márka oldalon a termékek listája kompaktabb volt. Most sok-sok görgetés áttekinteni egy oldalnyi terméket, míg a réginél elég volt egyet görgetni és már lapozhattam is.

    VálaszTörlés
  114. Látszik, hogy nagy munka volt az egész oldalt átváltoztatni, ezért elismerésem. DE 2 perc után patakokban folyt a könnyem, mert ez a fehér (kiégeti a szemet) háttér, rajta ez a cuki (nagyon-nagyon halvány) rózsaszín színvilág...A betűtípust szerintem gondoljátok át. Mire végig olvastam a blog bejegyzést meg 2-3 kommentet hozzá, már fájt a szemem a megerőltetéstől és a vakító háttértől, pedig nem vagyok szemüveges. Rengeteg a kihasználatlan tér, ami fehér, kicsit olyan ettől mintha félkész lenne a mutatvány, pedig nem az. Az újítások között sok jó dolog van tetszik, de félek napi egy terméknél többet nem fogok tudni végig olvasni. :( Kár.

    VálaszTörlés
  115. Na mostmár jó az INCI feltöltés, viszont a végén a Mentés gombnál "Menés" a felirat :)))

    VálaszTörlés
  116. Ha az összetevőre visszük az egeret az EWG kockázat mértéke számmal kifejezve nem látszik, csak annyit ír ki, hogy EWG kockázat.

    VálaszTörlés
  117. Internet Explorerben élvezhetőbb az oldal, Mozillában valóban fehér szakadékok vannak az eladó termékek között, ahogy Kat írja...

    VálaszTörlés
  118. Hú, nem mertem erről írni, mert féltem lenyakaztok, de látom nem vagyok egyedül aki a régi oldalt jobban szerette. Tényleg szép lett és igényes meg minden, nagyon köszi az igyekezetért, félre ne értsetek! De a maga mezei módján szerettem a másikat. Lehetne kérni egy fület amin elérhető a régi verzió? Úgy rémlik a Gmail-en vagy Freemail-en van olyan alkalmazás hogy váltás az eredeti verzióra.
    Bocsi csajok, de Hiányzik a régi KM már most! :(

    VálaszTörlés
  119. Komolyan légyszi egy képet dobjatok már emailen és mondjátok meg pontosan milyen böngésző verzió. Az én Mozillámban becsszó nincsenek fehér szakadékok, hanem tök normálisan néz ki.

    VálaszTörlés
  120. nos, végre működik a belépőkém, úgyhogy szorgosan használgatom az új felületet, és én összességében elégedett vagyok vele!
    A korábbi hozzászólásokban is van igazság, tényleg többet kell görgetni, tényleg kicsit szétszórtabb a dizájn, de szerintem ehhez könnyen hozzászokunk majd :)
    Viszont rengeteg nagyon jó dolgot kaptunk, ami eddig nem volt!
    - személyes kedvencem a komedogén indexek feltüntetée az inci listán az összetevők mellett! Állati jó, hatalmas segítség, hogy nem kell egyesével bogarászni az összetevőket mielőtt kipróbálnék valamit <3
    - az új menürendszerben sokkal könnyebben lehet kategóriánként keresni dolgokat, szerintem.
    - a termékek nagyobb képeinek is nagyon örülök, mert korábban az apró képek sokszor semmitmondóak voltak
    - a véleményeknél tetszik, hogy nagyobb hangsúlyt kapott a véleményező profilja, hiszen nem mindegy, hogy egy adott terméket véleményező milyen bőrtípussal rendelkezik, szerintem legalábbis nem feltétlenül egyformán mérvadó egy száraz bőrű véleménye egy zsíros bőrre való terméknél egy zsíros bőrűével.
    - nagyon jó, hogy van külön fül a zsibvásárnak is :) sokkal könnyebben elérhetőek, egy helyen az eladó termékek




    ötletek/javaslatok:
    - amikor értesítésem jön, és rákattintok, hogy megnézzem, a termék adatlapján a "csak vélemények"-hez ugrik alapból, de jobb lenne ha ilyenkor egyből a hozzászólást látnám
    - nagyon jó funkció lenne még szerintem, ha pl. tudnék úgy terméket keresni, hogy én szabom meg, hogy mondjuk hidratáló krémet keresek, 5000 Ft alatt, esetleg a lelőhelyet is meg lehetne adni, ha valaki pl. nem akar online rendelni vagy hasonló esetekre.
    VAGY ha összetevőkkel is össze lehetne kötni, pl. olyan hidratálót keresek, ami tartalmaz szalicilsavat.
    Persze tudom, ez már kicsit elszállt lenne, de hatalmas ugrás lenne az biztos


    Mindenesetre én összességében elégedett vagyok, fejlődésnek látom ezt a megújulást, és látom, hogy jó sok meló volt vele. 4 éves (vagy mennyi?) krémmániásként nekem üdítő az újítás. Egészen érzem azt a lendületet, mint amikor annak idején rácuppantam erre az oldalra :D (Ami érdekes sztori mert épp csak kerestem vmit a neten és mindenáron titeket adott ki, és megláttam az elemezd ki a krémedet feliratot. Regisztrálni kellett, mondom legyen, felhasználónév? tökmindegy, úgyse fogom használni.. [így lett a facebook-os, már semmi másra nem használt e-mail címemből a felhasználónevem :D.. egyszer lenne értelme agyalni valami normálison, és pont kihagyom na mindegy]majd szépen lassan elkezdtem kivesézni az akkoriban használt kozmetikumaimat stb stb.. gondolom, tudjátok hogy megy ez :D
    Egyszóval hajrá lányok, így tovább, és köszönöm :)

    VálaszTörlés
  121. GabrielaSabatini2015. január 30. 23:13

    Bocsika, még egy kérdés. Látom, meg van adva a termékek ára (vagy felvihető), de eddig tól-ig árkategória volt, most pedig egy darab konkrét ár, ami nem tudom, milyen ár? Egy konkrét drogériában az ár? Melyik nap? Melyik kiszerelésé? stb. A tól-ig árkategória ilyen szempontból praktikusabb volt.

    VálaszTörlés
  122. GabrielaSabatini2015. január 30. 23:26

    Igen, abszolút modern kinézete lett az oldalnak, de én a korábbi - picit egyénibb - oldalt is
    szerettem. A színvilág szerintem illik az oldal témájához, egy csomó illatszer színe vagy csomagolása ilyen rózsaszínes. A szürke betűk viszont nekem is csöppet nehezebben olvashatók, pedig tökéletes a szemem. Viszont vagy az esztétikum vagy az olvashatóság, a kettőt teljesen egyforma prioritással kezelni sajnos lehetetlenség.

    Most nézem, Az ’Inkább vendégként írok’ nem működik, mindenképpen bejelentkezést kér. Egyébként be vagyok lépve a Krémmániára, így nem annyira egyértelmű nekem, hogy miért nem szólhatok hozzá a témához ezzel a felhasználónévvel (?), hanem ehhez is újra kellett regisztrálnom.

    VálaszTörlés
  123. GabrielaSabatini2015. január 30. 23:27

    Ami viszont igazán gondot okozott az előbb... Egyik parfüm oldalát nézegetve látom, középen megjelent az eladásra váró parfüm (ahogy eddig is, csak most nagyobban), és én csak meg akartam nézni azt a terméket, de hirtelen átsiklottam a gombfelirat felett, és majdnem megvettem azonnal a parfümöt! Szerencsére nem voltam belépve, de őszintén szólva, leizzadtam! (Az az égés, hogy én csak megnézni akartam az eladandó terméket, és aztán úgy rákattintok, hogy megveszem, aztán nem is venném meg... Apám szavaival élve "pofámról leégne a bőr!".)
    Valahogy kéne oda még egy lépés, vagyis az a gomb a termék oldalán még csak az eladandó termék oldalára vigyen (mondjuk "Megnézem" és ne mindjárt "Megveszem") feliratú gombbal, és csak még egy lépésből tudjam megvenni a terméket. Vagy ez most így van? Csak jelenleg megtévesztő (vagy veszélyes) az a "Megveszem" gomb. Vagy csak én parázom túl, és ez így mindenkinek rendben, hogy egy gombnyomással már meg is vett valamit, akár a termék megnézése nélkül?

    VálaszTörlés
  124. bocs, hogy belekottyintok, de én is tapasztaltam már ezt, még a régi verziónál, megijedtem, otthagytam azt a véleményt, majd visszaléptem ugyanoda, és akkor már csak a jogos egy hasznos szavazatot láttam.
    Kipróbáltad, hogy ottmarad-e a sok "hasznos" jel?
    Amúgy én se értem, mi lehet az oka.

    VálaszTörlés
  125. Jó lett ez az oldal örülök krémek és a smiktermékeket is külön meg lehet nézni.Ami viszont nekem nem tetszik mobilról böngészve nem látom a képeket és ez nagyon nem tetszik.Sokszor nem is tudom mi az a termék! Ez jó lenne ha látható lenne!

    VálaszTörlés
  126. Halihó csajok! Én is nyomtam véletlenül egy véleményre több hasznos jelölést és ahogy vissaznéztem ott is maradt.

    VálaszTörlés
  127. Kipróbáltam megint,maradnak a hasznos jelek!

    VálaszTörlés
  128. Csatlakozom Natalihoz, Apolka, relax! :)
    A művetek fantasztikus, már így is, a finomításokat pedig inkább végezd a saját tempódban, fontossági sorrendben, nem tűzvész ez, amit haladéktalanul oltani kell!
    Egy ilyen nagyszabású változás esetében a legtöbb megrögzött mániás, köztük én is, az első időkben már annak is örül, hogy az oldal szép és működik!
    Hogy tudjuk használni, mert ez a legfontosabb. Részemről a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy rózsaszín, meg vékony betűs, meg izé, stb...
    Egyszóval nyuginyuginyugi, ne engedd, hogy a stressz megölje az oldalhoz fűződő örömedet.

    VálaszTörlés
  129. Drága Apolka! Gratulálok minden belefektett energiához az új oldalt illetően. Kérdésem, hogy a mobil nézetben, ha konkrétan rákeresek egy termékre, mert a vélemények érdekelnek, ott sajnos NEM LÁTOK DÁTUMOT, tehát nem tudom, mennyire friss a hozzászólás, pl. hány évvel ezelőtti vagy tegnapi?! Nagyon kérlek ott is tüntessétek fel, a MOBIL NÉZETBEN, hogy egy adott terméknek mikoriak a hozzászólásai. Nagyon meghatározó, hogy aktualizálni tudjam, ki-mikor-mit gondolt az adott termékről. NAGYON KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGET! Eddig számomra ez mindig nagyon sokat jelentett, ebből is tudtam arra következtetni, egyáltalán mikori volt az utolsó vélemény...Lehet-e még kapni...STB. Köszönöm előre is többed magam nevében!

    VálaszTörlés
  130. Hú, ez tényleg így van, én épp most adtam Natali az utolsó véleményedre 4 hasznost, és úgy maradt! :D

    VálaszTörlés
  131. :-)) Mérget vettem volna rá,hogy kipróbálod!;)))
    Láttam bandim,hogy írtad,Te sem vagy egy technikai megszállott,hát mint én! Aztán lehet,hogy át kell gondolnom az ezirányú képességeimről gondoltakat,hitteket mert bagoly szemekkel lestem a blogon írt gondokról,egy pillanat alatt beléptem itt is,mobilon is,azonnal tudtam írni a blogra is és nem látok sehol nagy üres területeket,gyakorlatilag "nálam" minden jól működik!!!:-) kivéve a csillagozás!:)

    VálaszTörlés
  132. Igen most már működik :) Nem tudom mi lehetett akkor a probléma. Köszi :)

    VálaszTörlés
  133. Én ezt nem értem.Nálam az eladó terméknél két sor között még mindig akkora széles a sortáv,hogy még két sor termék beférne közé.Ha rányomok f5-el akkor összeugrik,rendesen egymás alá rakja a sorokat,ahogy kellene,de lapozásnál kezdődik minden elölről.Szóval nem jó.
    Ugyanez a probléma ha márkanévre keresek.Beadja az adott márka összes termékét vagy ha szűkítem kategóriára a termékeket,akkora a sortáv,hogy oda meg vagy négy sor termék beférne még. :O

    VálaszTörlés
  134. Akkor ez tuti biztos, hogy valami hiba, mert ilyen giga sortávoknak nem kellene lennie (ennyire nagyoknak amúgy sem, de miután írtál kisebbre is vettem mége egy picit). Azt megírnád, hogy pontosan milyen böngészőben nézed? Verziót is ha esetleg tudsz. Illetve a javascript futtatása ugye engedélyezett a böngésződben? Köszi!

    VálaszTörlés
  135. Felírtam és átírjuk megnézemre, mert természetesen attól hogy oda kattintasz nem veszed még rögtön meg. :)

    VálaszTörlés
  136. Felírtam a hibalistára, igyekszem majd visszatenni a dátumot. :)

    VálaszTörlés
  137. Belépni az oldalra nem sikerült a FB-s accountommal, pedig korábban aktívan pötyögtem róla. Most ide erre a felületre sikerült. Eltűntem volna? :-))

    VálaszTörlés
  138. Köszi, hogy szóltatok, tényleg lehetett sok hasznosat adni egy véleményre, de ha minden igaz megjavítottam. A feluleten lehet most is nyomkodni, de ha frissítesz, akkor már csak 1-nek fogja mutatni, és nem mentődik el a többi. :)

    VálaszTörlés
  139. Köszi Ági az egész kommentet és a konstruktív javaslatokat is. :) Technikalilag nem egyszerűek, szóval ígérni nem tudok, de felírtam a listámra őket.

    VálaszTörlés
  140. Nemtudok belépni az oldalamra. Segits.

    VálaszTörlés
  141. A régi krémmánia jobban tetszett. Ez nem jó.Be se engedlépni a (régi) profilomba

    VálaszTörlés
  142. Légyszi írj mailt a felhsználó neveddel, email címeddel.

    VálaszTörlés
  143. milyen cimre?
    G belépésem van
    peldakitty@gmail.com
    felhasználonév: Klau$$x

    VálaszTörlés
  144. Mozilla Firefox 35.0.1 verzió fut,javascript futtatása engedélyezett.

    VálaszTörlés
  145. Apolka! Nem tudsz olyan alkalmazást, amivel át lehetne váltani az eredeti verzióra? A Freemail-nek van...

    VálaszTörlés
  146. Milyen cimre kell mailt küldeni ?

    VálaszTörlés
  147. GabrielaSabatini2015. január 31. 19:27

    Szuper lett, köszönöm Apolka! Nagyon gyorsan megcsináltátok. :-)

    VálaszTörlés
  148. köszi, teszteltem, rendben van! :)

    VálaszTörlés
  149. Nagyon köszönöm kedvességed Apolka! Remélem lesz a mobilverzióban is dátum a termékek véleményezésekor. És persze a képeknek is örülnénk a friss hozzászólásoknál. Sőt, lehetne egy teljes verzióra váltás, amiben a teljes nézet megjelenik és átvált a mobil verzióról az asztali, teljes verzióra. Nagyon várjuk a fejleményeket. Puszilunk: Több éve Hűséges Krémmániás Barátaid!

    VálaszTörlés
  150. Írtam már dicsérő szavakat, de pár nap használat után már látom a gyerekbetegségeit az oldalnak. Napok óta nem sikerül a véleményt rögzíteni(pc) csak homokórázik. Mobilról nem látom, hogy mikor írták a véleményt.

    VálaszTörlés
  151. Még nem sikerült alaposan szét néznem,csak az első benyomás kívánkozik ki belőlem : szuper lett a design,végre nem csak tartalmilag,de küllemileg is egy igazán trendi oldalon érzem magam! időszerű volt,köszönjük! :)

    VálaszTörlés
  152. Nekem is ilyen a legfrissebb Mozillában, Explorerben meg minden teljesen normális és Chromeban is.

    VálaszTörlés
  153. Ráadásul ebben a verzióban az inci lista feltöltése sem működik.Beadja az első kettő rubrikát és semmi tovább.

    VálaszTörlés
  154. Valóban. Én sem látom a mobil nézetben a vélemény írásának időpontját és képeket sem látok a felsorolt termékekről...

    VálaszTörlés
  155. A mobilos oldal nagyon jó!

    VálaszTörlés
  156. Sziasztok!
    Nagyon szép lett az új oldal!
    Viszont sajnos eltűntek az utolsó eladásaim, így nem tudom értékelni az aranyos kis vevőimet! Kaphatnék egy kis segítséget ez ügyben?
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  157. Én esténként mobilon nézegetem át az aznapi véleményeket, az új felülettel kapcsolatban borzasztóan zavar hogy nincsenek mellette képek. Jobban megmarad az emberben egy színes kép, mint egy sokszor 5-6 szóból álló termék elnevezés...Elment a kedvem az olvasgatástól teljesen, ez nem hiszti, csak így valahogy nincs meg az érzés :). Szerintem tegyétek vissza.

    VálaszTörlés
  158. Az csak nálam van, hogy eltűntek a termékleírásokból a pontokba szedett felsorolások? Kipróbáltam, és szerkesztés közben még működik (a számozással együtt), de mentés után már nem láthatók, csak 'sima' sorok. Az eladó termékeknél ugyanez van. Ha így is marad (és nem nálam van a hiba), akkor szerintem felesleges ez a szövegszerkesztési funkció.
    Más: a megújulás óta rengeteg termék lelőhelyéhez került fel, hogy "online külfüldről", nyilván másolással. A használatot ugyan nem befolyásolja, de azért bosszantó. :) Egyébként ennél pontosabban nem is lehet megadni? Mert én próbáltam olyan termékeknél, amik csak adott oldalról rendelhetők, de ez lett feltüntetve. Gondolom nem akartok reklámozni, és ezért (?), ami végül is érthető, de elég sokat elvesz ennek az - egyébként remek - újításnak a hasznosságából...
    Még valami: eladó cuccnál most gyakorlatilag kétszer szerepel 'A termék Krémmánia oldala'. Mivel szerintem tök jó, hogy alul képpel és csillagokkal együtt látni lehet, a 'Szállítás, fizetés' alatti sor helyére javasolnék egy 'Az eladó összes terméke' linket (azt már lassan úgyis mindenki beleteszi a hirdetéseibe).

    VálaszTörlés
  159. Köszi a hiba listát, javítgatom őket. A leírás listákról tudok már, folyamatban a javítás, az eladó összes terméke link jó ötlet.


    Igen, online lelőhely esetén szeretnénk az online vagy online külföldrül megnevezésnél maradni. Ha valakit érdekel, akkor a Google-n meg tudja nézni. Köszi ez ügyben a megértést. :)

    VálaszTörlés
  160. Nincsen, új KM van csak mostantól.

    VálaszTörlés
  161. Légyszi írj emailt és segítünk.

    VálaszTörlés
  162. Tervezem megcsinálni, hogy az ár mindig frissíthető legyen bárkinek, és akkor remélhetőleg közösségi erővel nagyjából naprakészek maradnak majd az árak, legalábbis a népszerűnn, fontosabb termékeknél.

    VálaszTörlés
  163. Igen, többen szóltak már, szóval ez a javítás is folyamatban van, remélem a héten meglesz.

    VálaszTörlés
  164. Köszi, őt már meg is csináltam. :)

    VálaszTörlés
  165. Haliho Apolka!!! Szerintem tok jo lett, csak igy tovabb!! Jol mondjak a Nok lent, nem eletbevagoan fontos h minden tokeletes legyen, a lenyeg h mukodik, es megtalaljuk amit kell;) mi kremmaniasok ha az aprobetuket kibogozzuk egy kisujjnyi tegelyrol akkor ez sem jelent nekunk gondot;)
    Annyi eszrevetelem van Iphonerol, Safarival h en egy arva kepet sem latok a termekek listajarol, csak mikor megnyitom a konkret termeket, es ez meglehetosen nehezze teszi a velemenyezest/keresgelest ha nem tudom a konkret nevet. Majd ha egyszer ez valtozik tokeletes lesz, addig meg elvezem igy ami van:)

    VálaszTörlés
  166. Nagyon klassz lett az oldal, bár meglepett a változás, gratulálok. :) Imádom a rózsaszínt, de sajnos egyszerűen bántja a szemem a felület olvasás közben hunyorgok, pedig még csak szemüveges sem vagyok, már a monitor fényét is lejjebb vettem, hogy valamennyire tudjak böngészni itt. A betűtípus hiányzik, mert könnyebben olvasható volt.


    Az eladó termékek felületre ráfért az újítás, ez egy nagyon jó ötlet volt. :)


    Amit én még szívesen látnék, ha már újdonságok, az egy hozzászólós felület a termékösszetevők alatt. Azért szeretem, annyira ezt az oldalt, mert itt lehet INCI listát is nézni, ezért hasznos lenne, ha az összetevők alatt is lehetne hozzászólásokat írni. A komedogén lista persze már alapba egy jó ötlet, mégis hasznos lenne többet tudni. Pl szintetikus vagy természetes e egy összetevő, állati, növényi, ásványi stb. Sokan megkérdezik egy termékértékelésnél pl. hogy ...összetevő miért baj, ha benne van? Ezeket meg lehetne vitatni az összetevő alatt.


    Plusz, tudom ez nem a kívánság kosár. :D De az állatkísérlet mentes márkák, igazán kaphatnának legalább a leírásukba egy CF logót, vagy Vegán logót, amennyiben azok. Sokunk számára hasznos infó lenne ez, plusz ezentúl ennek is itt néznének utána az érintettek. :)


    És ha már itt van mellettem megkérdezem, használják ezt a hatalmas, számomra átláthatatlan címkefelhőt, itt a felület jobb oldalán? :)


    A borítóképet egyébként imádom, olyan mintha mindig is ez lett volna itt. :D


    Gmaillel tudtam csak belépni, pedig eddig volt ide felhasználóm. Nem sokat próbálkoztam, gondoltam belépek ezzel gyorsan.


    További sok sikert a fantasztikus oldalhoz. :)

    VálaszTörlés
  167. Nagyon sokan írtak emiatt, szóval vissza fogjuk tenni, ha minden jól megy még a héten sor kerül rá. :Szóval csekkold pár nap múlva a dolgot, addigra szerintem ott lesznek a képek. :)

    VálaszTörlés
  168. Na, csináltam is egy képes verziót a vélemények mobilos oldalra. Remélem így jobb lett. :)

    VálaszTörlés
  169. Szia Rita H, én szoktam bogarászni a cimkefelhőt. Le ne vetesd a Lányokkal, mert megeszlek :D!

    VálaszTörlés
  170. A régi oldalon azt is megjelent, hogy hány véleményünk volt hasznos. Olyan jó lenne, ha ezt is meg lehetne néha nézni. :))

    VálaszTörlés
  171. Az úgy akkor jó, ha szerkeszthető lesz. :) Köszönjük! :)

    VálaszTörlés
  172. Drága Apolka!

    Nagyon köszönjük, hogy már láthatunk dátumokat a rákeresett termékeknél. Csupán attól konyoltunk le, hogy pl. rákeresünk a Biodermára és ott kiadja az összes Bioderma terméket, viszont képek NÉLKÜL és így a beazonosítás nehezen megy, mert vizuálisak vagyunk, többször a termék képét nézzük ELŐSZÖR és azt nyitjuk meg. Képeket sajnos nem látunk még a keresett termékek felsorolásánál. A dátumok nagyon sokat jelentenek mindnyájunknak, hogy kronologizálni tudjuk, mikori volt az utolsó hozzászólás. KÖSZÖNET ÉS HÁLA!!
    Ha a képek is meglesznek, mennybe megyünk az örömtől. :-))) Előre is hálás köszönet és sok puszi a lelkiismeretes, odaadó honlapátalakításért!

    VálaszTörlés
  173. Jajajj! A címkefelhő maradjon ha lehet!:-)Minden blogbejegyzést olvasok rendszeresen,de gyakran visszatérek,ha nem ugrik be valami,na meg csak olvasgatni! Szerintem nagyon jó!

    VálaszTörlés
  174. Jut eszembe, nagyon fontos: A MOBIL NÉZETRE ÉRTETTEM AMIT ÍRTAM.

    VálaszTörlés
  175. Felkerültek a képek a keresési találat, és a legújabb vélemények oldalra is. Pillants rá, hogy erre gondoltál-e. :)

    VálaszTörlés
  176. Szia vica!
    Tudsz azóta véleményt írni? A többségnek működni látszik. Ha nem megírnád, hogy pontosan milyen eszközről és böngészőről próbálod?


    A mobil nézetre felkerültek a vélemény dátumok azóta. :)

    VálaszTörlés
  177. Mindkét javaslatodat megfogadtuk és javítottuk, majd nézd meg újra a legújabb vélemények oldalt mobilon. :)

    VálaszTörlés
  178. Jaj meg valami teljesen mas. Bar nem kremesdolog, de baromi jo lenne babacuccokrol velemenyeket olvasni. Mint pelenkak:D nyilvan nem etetoszekre gondolok, meg a legtobb fontos dolog, a kozmetikumok fent vannak, de olyan jo lenne tudni melyik pelenka kinek h valt be..
    Meg mikor szuletett a lanyod remenykedtem babacuccos tesztekrol...azok is lehetnenek. Akar szivesen irok en is ha kell:)
    Bar lehet rajtam kivul nem sok mindenkit erdekel.:)

    VálaszTörlés
  179. Juhuj igen koszonom:)
    Taft hajhabot vettem, kivancsi voltam a velemenyekre utolag..:D...hat mit ne mondjak kepek nelkul az eletbe nem jovok ra melyik volt az:)

    VálaszTörlés
  180. Drága Apolka!

    Varázsló vagy, nagyon köszönjük ezt az expressz remek intézkedést. Nagyon jót tesz a lelkünknek, ahogy az egész Krémmánia! :-) Mobilos és teljes verzióban, egész Élet-Nagyságában! :-)

    Hálásan Puszilunk!

    VálaszTörlés
  181. Úgy láttam, hogy másnak is zavarja a szemét az új oldal, sajnos engem is nagyon irritál. :( Jó lenne valami más színkombináció, ha lehet, mert így elkerget.. Pedig eddig ilyet nem tapasztaltam, nagyon fárasztó és kényelmetlen. Nem tudom konkrétan meghatározni, hogy mi zavarja a szemem, de nem tudok rendesen olvasni. Amúgy nekem tetszene az újítás, ha kényelmes volna..

    VálaszTörlés
  182. Az Eladó fül alketagóriáit nem tudom végigpörgetni, mert ha a sor elején és végén található fülecskékre rákattintok, akkor csak felugrik az oldal tetejére.

    VálaszTörlés
  183. Ó, nagyon jó lett, most már szinte mindenhol jó a távolság,a sorok közt, szép átlátható minden.
    És a jó munkához idő kell :-)
    Nálam még a krémfeltöltés nem működik, de látom, hogy mindennap javul valami, így várok türelmesen!

    VálaszTörlés
  184. Ctrl+F5 után megnézed, hogy nem javul-e meg a krémfeltöltés? Elvileg annak is működnie kellene. :)

    VálaszTörlés
  185. Apolka Drága, továbbra is minden dicséretünk a Tiéd, csupán ahogy bogarásztuk az oldalt a mobilverzióban, rögtön a SHOP ablakot, ahogy a SHOP szóra kattintanánk, nem lehet megnyitni- ráklikkelni. Tehát az az ablak nem nyílik meg. Lehetne kérni ennek az orvoslását?

    Valamint az új véleményekre kattintva, szintén a mobilverzión, lehetne látni a legújabb véleményeknél a dátumot (pl. ma írták vagy tegnap vagy tegnap előtt...) Ez is megkönnyítenè a választásokat, hogy mikoriak a legfrissebb vélemények... Millió köszönet ezért, előre is! Szép napot kívánunk Mindenkinek!

    VálaszTörlés
  186. A dátumot fel is raktam. :) Viszont a SHOP doboz nem kattinthatósága nem hiba, hanem az nem kattintható by design.

    VálaszTörlés
  187. KÖSZÖNJÜK APOLKA, hogy így ápolod a lelkünket! A kérdésünk most még annyi lenne, hogyha megnézünk pár általunk kedvelt vagy kedvencnek tartott véleményező adatlapot (pl. MStindigo, stb.), hogy pl. miket véleményezett mostanában, ott láthatnánk képeket a termékekről a mobilverzióban? Mivel most csak a véleményeket olvassuk az adatlapján és a vizuális hatás nincs meg, pedig sokszor csak a képeket nézegetjük, hogy kell vagy sem, érdekel vagy sem... :-) Hálás köszönetünk minden oldal-gyógyításért!

    VálaszTörlés
  188. Ó, így működik, szuper :-), köszi!

    VálaszTörlés
  189. Szép, szép, csak eddig nem tudtam én sem belépni, Guglis belépésre "oops!" jön. :(
    A zöld színű nekem is jobban tetszett, friss-egészséges-tiszta asszociációk jutnak róla eszembe.

    Jó lenne látni mások kívánság listáját, ha esetleg ismerem, meg tudjam lepni. (Vagy mások engem, muhahaha.)

    VálaszTörlés
  190. Sziasztok! Érdeklődnék, hogy a véleményem megszerkesztésére hol van lehetőség mert nem találom. Lehet csak én vagyok figyelmetlen de meg köszönném ha segítenétek.

    VálaszTörlés
  191. Módosítottam most valamit a Google belépés kódon, próbált meg légyszi újra megint, hátha most jó lesz. Ha nem akkor pedig a kremmania@gmail.com-ra írj légyszi mailt. Köszi!

    VálaszTörlés