2016. augusztus 31., szerda

Szerkesztői kedvencek: 2016 augusztus

Huss, el is ment az augusztus, aminek egy részét nyaralással töltöttem, egy másik részében pedig vidékre utaztam az egyik barátnőm lánybúcsújára, rá egy hétre esküvőre, majd körbenéztem a Szigeten is, szóval egy kicsit kevésbé forgott most az életem a kozmetikumok körül, vagy ha mégis, akkor is inkább a praktikum és az utazásbarátság volt  fő szempont. Mutatom tehát az ehavi TOP 5 kedvencemet!




La Roche-Posay Serozinc

Hozzánk is megérkezett a La-Roche Posay ikonikus arcpermete, a Serozinc, pont jókor, hiszen nálam nyáron mindig bekerülnek az arcápolási rutinomba az termálvizes arcpermetek, erre ráadásul már régóta kíváncsi voltam, hiszen nagyon jókat olvastam róla külföldi blogokon. A Serozinc különlegessége, hogy cink-szulfátot tartalmaz, ami miatt hivatalosan pattanásos-zsíros bőrre ajánlják, de irritált bőrre is nagyon klasszul működik, nekem pillanatok alatt komfortos érzetűvé és egységesebb tónusúvá teszi a bőrömet, és nagyon kellemesen frissít. Külön jó benne, hogy remekül porlasztja a vizet, nem "köpköd", szóval smink felé is bátran lehet fújni!


Batiste Sweetie Dry Shampoo

Bár nálam a Klorane szárazsamponjai a kategória all-time-favorite termékei, de amikor megláttam, hogy mennyi féle Batiste van az iparfümérián, valami nagyon elpattanhatott bennem, mert vettem vagy 4 féle verziót, ami mellé küldtek még ajándékba egy kis kiszerelésű cseresznyéset is, szóval egy ideig most gond letudva szárazsampon fronton... Persze mindet végig is próbáltam már azóta, és a kedvenc illatverzióm egyértelműen a Batiste Sweetie Dry Shampoo lett a finom édes, de nem fojtogatós (és amúgy hamar el is illanó) vattacukros illatával. Persze a dolgát is remekül teszi, elég sokszor húzott ki a csávából, mikor nem volt időm hajat mosni, vagy egyszerűen egy kis plusz volumenre volt szükség. Újravevős, az biztos!


Max Factor Masterpiece Nude Paletta

A Max Factor Masterpiece Nude Palettával volt nemrég teszt is a blogon, és már ott is eléggé dicsérgettem, de ha lehet, a teszt óta még jobban belehabarodtam. Igen, picit porol, de olyan pihe-puhák benne a festékek, hogy egy álom összesatírozni a színeket, ráadásul az összes árnyalat nagyon jól kihasználható, nincs olyan szín, amiért ne nyúlnék szívesen, bár a kedvencem talán a feketébe hajló mélybarna, amivel nagyon szép szem körüli satírt lehet készíteni, illetve a matt taupe árnyalat, ami egy álom a mélyítővonalba. A pici, stabil csomagolása kiállta az utazás próbáját is, és nem volt hiányérzetem egyik utazásom alatt sem, pedig más szemfestéket nem is vittem magammal rajta kívül. Egyébként nagyon szépen megy hozzá a MAC Coffee szemceruzája tónusban, szinte minden erősebb vele készült szemfestést ezzel bolondítottam meg.


L&Y 217 Blending/Shading Brush

A eBayről egyszerűen nem tudok leszakadni, ami nem is csoda, mikor legutóbb például egy olyan szuper kis ecsetet újítottam ott be, mint a L&Y 217 Blending/Shading Brush, ami egyébként a MAC 217 Blending Brush dupeja. Pillanatok alatt megszerettem! Nagyon puha, és tök jól kézre áll az ecset tövénél levő faragott mélyedés miatt, tulajdonképpen az egyik legkényelmesebb fogású ecsetem. Svivko felhívta a figyelmemet, hogy a márka más nagy márkák agyonhypeolt ecseteit is előszeretettel másolja, valószínűleg hasonlón jó minőségben és persze töredék áron, szóval azt hiszem, nem ez volt az utolsó ecsetem innen.


Bourjois Rouge Edition Rúzs

Nem új szerzemény, de nemrég ismét rábukkantam a fiókom aljában a Bourjois Rouge Edition Rúzs 10 Rouge Buzz nevű árnyalatára, és őszintén nem értem magam, hogy miért tettem el?! Egyrészt nagyon szép, tiszta, erős, teljes fedést biztosító színe van, másrészt a minősége is szuper, nap közben alig-alig kell megigazítani, az evést-ivást is nagyon jól bírja, és csak icipicit, alig zavaróan szárít. Már egy jó ideje éltem a gyanúperrel, hogy egy az egyben olyan a színe, mint a MAC Lady Dangernek, szóval tegnap elzarándokoltunk Pötivel a MACbe, hogy egymás mellé kenjem a kettőt, és szerintem hajszálra ugyanolyan a színük, csak ugye ennek nem matt a finise, amit mondjuk annyira nem is bánok, mert nekem nem igazán áll jól, és még csúnyán szárítja is a számat a Retro Matte formula. Szóval tegnap óta ha lehet még jobban szeretem, és Nektek is ajánlom, ha olcsó(bb) Lady Danger dupe-ot kerestek!


Ti próbáltátok már valamelyiket? Szeretitek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése