2021. január 29., péntek

Az INCI 1%-os szabálya

Az összetevőlistát helyesen értelmezni nem egyszerű feladat, ezért elárulunk hozzá egy aprócska trükköt, mely segítségetekre lehet. Hisz nem elég, hogy néha azt sem látni, hol kezdődik és ér véget egy komponens neve, de a kozmetikumok hatékonysága szempontjából sokat számít, hogy az egyes összetevők az INCI lista mely részén szerepelnek.



Mi is sok helyen írtunk már róla, hogy az INCI első öt-hat helyén lévő összetevők azok, melyekből a legtöbbet tartalmaz egy kozmetikum, ezért mindenképp fontos megnézni, a kerülendő vagy épp az aktív összetevők közül mennyi szerepel itt. Természetesen vannak aktív összetevők, melyek jóval kisebb mennyiségben is erős hatást fejtenek ki, tipikusan ilyenek a retinoidfélék, amiket a nem receptköteles készítmények általában 0,2-1% közötti mennyiségben tartalmaznak, és ez így van jól. 

Mégis felmerülhet a kérdés, miként hámozzuk ki egy 10-15, vagy annál is több összetevőt felsoroló listából, hogy az aktív hatóanyagokból megfelelő mennyiséget tartalmaz-e. Az aktív hatóanyagok egy jelentős részénél igenis számít, hogy kellő mennyiségben legyenek jelen, máskülönben valódi hatást nem tudnak kifejteni a bőrre. Ilyen tipikusan a C-vitamin, E-vitamin, vagy a niacinamide. 

Szerencsére van egy összetevőtípus, aminek mennyiségét a kozmetikumokban szigorú szabályokhoz kötik, ezért ezek INCI-listás helyéből következtethetünk az aktív hatóanyagok helyzetére is. Ilyen a Phenoxyethanol, ami 1%-nál nagyobb mennyiségben nem kerülhet bele a készítményekbe. Ez ráadásul egy maximális érték, tehát ennél kevesebb lehet a konkrét mennyiség, több azonban semmiképp sem.

Vagyis, ami az INCI-ben a Phenoxyethanol után kullog a sorban, az egész biztosan maximum 1%-os koncentrációban található meg a kozmetikumba. Illatanyagnál ez szuper, egy aktív összetevő esetén nem biztos.


A fenti képen például egy arcmaszk INCI-jét láthatjátok, melynél a Phenoxyethanol rögtön a 2. helyen van. Innentől kezdve pedig hiába hangzik szépen, hogy természetes almakivonatot is tartalmaz, valójában nem kapunk mást, mint egy tégelynyi színes-szagos glicerint. Ami amúgy tökjó, csak ne számítsunk ennél többre.

Ugyanígy természetesen a segítségünkre lehet, ha a gyártó konkrét százalékos értékkel adja meg bármilyen aktív összetevő mennyiségét: a hámlasztó savak, C-vitamin, zink PCA, niacinamide esetén egyre több márka hirdeti ily módon a termékeket. Ez pedig szintén segítségünkre lehetnek abban, hogy az összes többi összetevő mennyiségére is következtessünk és így arra is, valóban hatásos-e az adott készítmény vagy csak marketing bullshit, amit állítanak róla.

Ehhez hozzá kell tenni, hogy van az INCI-re vonatkozóan egy olyan szabály is, miszerint azokat az összetevőket, melyeket 1%-os koncentrációnál kisebb mennyiségben tartalamaz a készítmény, bármilyen sorrendben fel lehet tüntetni a listában az 1%-nál nagyobb koncentrációban előforulók után. Ezt például a gyakran 1%-nál kisebb mennyiségben jelen lévő retinoidok eseténérdemes lehet tudni.


A fenti INCI esetén már-már örülhetünk, hogy a Phenoxyethanol a lista utolsó előtti helyére került, azonban itt egy BHA hámlasztós készítményről van szó, melyben a márka 1%-ban jelölte meg a szalicilsav koncentrációt. Ez azonban az INCI 6. helyén szerepel, vagyis minden további összetevő is maximum 1%-nyi mennyiségben szerepel benne, ezért érdemes lehet utánanézni, van-e köztük olyan aktív hatóanyag, mely ekkora mennyiségben képes valamilyen hatást kiváltani.

2 megjegyzés:

  1. Wow. Ez most rendesen meglepett... ezt eddig nem tudtam a Phenoxyethanolról, és amint ahhoz a sorhoz értem a cikkben, ahol az szerepel, hogy maximum 1%-ban lehet jelen a termékekben, elkezdett a fejemben bevillanni a kismillió összetevőlista, ahol egészen elöl szerepel - kb. mint a példaként is felhozott kép, és csak pislogtam, hogy "what the f---". Még most is pislogok. Nem tudom, mikor volt utoljára bőrápolással kapcsolatban ekkora aha-élményem, de biztosan években mérhető.
    Nagyon köszi a gondolatébresztő cikket! Hirtelen kedvem támadt átnézni az összes cuccom INCI-jét :D

    VálaszTörlés
  2. Ehhez a cikkhez meg kell jegyeznünk, hogy ez a szabály csak az EU-s termékekre vonatkozik, és a manapság oly nagy népszerűségnek örvendő koreai kozmetikumokra nem. Ott ugyanis nincs az a szabály, hogy mennyiségi sorrendben kell az összetevőket felsorolni.

    VálaszTörlés