2021. szeptember 3., péntek

Hatóanyag-mustra: Béta-glükán

Kozmetikai összetevőket bemutató sorozatunk újabb állomásához érkezett, ezúttal a béta-glükánt ismerhetitek meg.


E méltán népszerű komponens nem más, mint egy élesztőből, gombából, hínárból vagy zabból is kivonható poliszacharid (cukorféle), ami

  •  a bőrgyugtatás terén, a pirosság enyhítésében nyújthat hathatós segítséget. Ez alapján segítségünkre lehet ekcéma, dermatitisz, napégés vagy kisebb hámsérülések, pattanások esetén. 
  • Antioxidánsként segíti csökkenteni a napkárosodás hatását, a ráncok mélységét, a bőr öregedésének jeleit.
  • Hidratáló hatását sem érdemes alulbecsülni, sok helyütt olvasható róla, hogy e téren jobban teljesít mint a hialuronsav. Humektáns, azaz vízmegkötő, vagyis képes a vizet magához vonzani a bőr középső rétegéből, a dermiszből, a felső réteg (epidermisz) felé.
  • Továbbá erősíti a bőr barrier funkcióját is.

A béta-glükán tartalmú szérumokat, kozmetikumokat a nap bármely szakában használhatjuk, nemcsak esti, reggeli arcápolási rutinunkba is érdemes beépíteni. Már csak amiatt is, mert a C-vitaminos készítményekkel nagyon jól együttműködik, és segíti fényvédőnk munkáját is. Retinolos készítménnyel, hámlasztóval is passzítható egy rutinba.

Béta-glükán tartalmú kozmetikumok



Paula's Choice Calm Repairing Serum már régi motoros a témában, ide kattintva elolvashatjátok egy korábbi, részletes elemzésünket is róla. Összetevőlistája mondhatni hibátlan, kiszerelése pumpás, véleményeitek szerint kellemes az állaga, az érzékeny bőrt szépen nyugtatja, hidratálja - bár volt, aki egyáltalán nem kapta meg az elvárt hatást.
Igaz, a Kosmetic Immunity Béta-Glükán Helyreállító Szérum még nem kapott értékelést, érdemes tudni a márkáról, hogy a béta-glükán különleges, kizárólag kozmetikai használatra kifejlesztett formáját, a ritka Schizophyllum gombából származó mBeta Glucan-t állítja a szépségápolás, egyben termékei középpontjába. A szérum minimalista formulájú, alapvetően egy glicerines hidratáló bázisban találjuk a béta-glükánt, amit gotu kola kivonat és kövér porcsin kivonat egészít ki, mindkettő a készítmény gyulladáscsökkentő, bőrnyugtató hatását erősíti tovább.
IUNIK Beta-Glucan Daily Moisture Cream 4,39-es értékelésű intenzív hidratáló krém, nem elhanyagolható bőrnyugtató hatással, amiről a béta-glükán mellett még több más gyulladáscsökkentő hatóanyag is garantál. Véleményeitek szerint nem hagy zsíros érzetet, nem kukacoskodik, néhányan azonban szilikonos jellegével nem voltatok kibékülve.
A Geek & Gorgeous 101 Stress Less még egy friss újdonság a piacon, amiben egészen izmos mennyiségű, 0,2 % béta-glükán található, amit 0,3 % madecassoside egészít ki. A szérum géles állagú, érzékeny, irritált, és vízhiányos bőrre kifejlesztett. Gyors felszívódású, a hidratálást is erősítő szérum, érdemes C-vitaminnal együtt használni a reggeli rutin részeként.
Sidmool Polysaccharide Real Mask Sheet egy többféle hidratáló összetevőt tartalmazó fátyolmaszk béta-glükánnal, édesgyökér kivonattal. Hogy mennyire hatékony, arról sajnos véleményeket még nem olvashatunk, összetevőlistája azonban ígéretes, ezért aki szereti a k-beauty kozmetikumokat próbálgatni, izgalmas újdonság lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése