BLOGKERESŐ

2020. március 16., hétfő

Kozmetikumok koronavírus idejére

Nagyon hosszúnak ígérkező és nagy önfegyelmet, összefogást igénylő időszak elé nézünk most. Szeretnénk, ha a Krémmánia egy kis boldog szigetecske maradhatna ebben a káoszban, ezért úgy tervezzük, hogy nem fogunk titeket koronavírusos cikkekkel bombázni. Ettől még mi is minden óvintézkedést betartunk és nagyon is komolyan vesszük a vírus terjedése elleni harcot valamint ezzel a kis szösszenettel nektek is szeretnénk segíteni az elkövetkezendő hetek legfontosabb kozmetikumainak kiválasztása kapcsán.




Szappanok

Kézfertőtlenítőt nem is érdemes keresni a boltokban, mindenhol hiánycikk, jó hír viszont, hogy az alapos szappanos kézmosás jelenleg a védekezés első és legfontosabb eszköze, mivel eltávolítja a bőrfelületen lévő mikroorganizmusok nagy részét, ezért a legfontosabb kozmetikum per pillanat minden háztartásban a szappan. Jó hír, hogy jelenleg még hiány sincs belőlük és rendelni is könnyedén lehet, ráadásul bármelyik szappan jó, nem szükséges antibakteriális, antiszeptikus jelzővel ellátottnak lenni. Ha engem kérdeztek, szerintem ezek a szomorú idők azok, amikor érdemes egy finom, illatos luxusszappannal simogatni a lelketeket - én például épp most tervezek hosszú évek után újra rendelni pár darabot a kedvenc Nesti Dante szappanjaiból.

Alternatív kézfertőtlenítők

Ahogy már említettem, sajnos most nem igazán dúskálnak a boltok és patikák kézfertőtlenítőkben, ezért érdemes más alternatívákban gondolkodni, mert sokszor van, hogy nincs lehetőség alapos kézmosásra. Az Alcohol fertőtlenítő és antivirális hatással bír, ezért olyan kozmetikumokat érdemes keresni, amiben nagy mennyiségben megtalálható. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint 60%-ban már hatásos alkohol például a parfümök, testpermetek fő alkotóeleme (a híres 4711 kölnivíz alkoholtartalma például 85%), ezért ha más nincs, akkor a legkézenfekvőbb az "illatos-fertőtlenítés". 



Kézkrémek

A rendszeres kézmosás és kézfertőtlenítés sajnos nagyon hamar ki tudja szárítani a kezeket, ezért érdemes beszerezni egy jó kis kézkrémet is, a Magazinon ezért olyan darabokat gyűjtöttünk nektek össze, melyek a legdurvább kézszárazsággal is elbíró, akár webshopból is beszerezhető, nagyon jó értékelésű kézkrémek a Krémmánián.

+1 Krémmánia piactér OFF

Tudjuk, hogy most sokan vagytok otthon és ráértek foglalkozni az eladó termékeitek KM-re töltésével (a feltöltések számának növekedéséből ez egyértelműen látszik), viszont mi most mégis szeretnénk megkérni titeket arra, hogy a következő hetekben az érintkezések minimálisra szorítása és a koronavírus elleni harc érdekében hagyjatok fel kicsit a "zsibizéssel". A legjobb, ha leszedtek minden terméket, ami fenn van, és csak akkor teszitek vissza, ha már biztonságos szabadon mozogni.  


Nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra! Kitartást kívánok mindenkinek!

14 megjegyzés:

  1. A kölnivíz milyen jó ötlet! Hogy nem jutott eszembe! A 4711-est szeretem is ^^

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy másnak is eszébe jutott, hogy a piactér milyen veszélyeket rejt! Én le is vettem az összes hirdetésem, eszem ágában nincs postára mászkálni vagy személyesen találkozni senkivel! Ezt jóval komolyabban kéne venni, megfontolhatnátok, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében lezárjátok ezt a funkciót. Ez csak egy vélemény...

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Abszolút megfontoltuk és tervben is van, de most céges szinten (Centrál Médiacsoport) sajnos a rendkívüli állapotok miatt nem ez a legfontosabb (fejlesztői) prioritás, azért kérünk egyenlőre meg titeket ahelyett, hogy belenyúltunk volna az oldalba. Sajnos most ez van 😕 Egyébként már ma látványos, mennyire nem vesz senki semmit és feltöltés is csak elvétve van. 🙏🏻

      Törlés
    2. Ha majd a fejlesztök idejebe esetleg belefer, lehet esetleg bevezetni olyan funkciot ami a hirdeteseket nem teljesen kitörli, hanem mondjuk "szundira teszi"? Hogy csak en lathassam amit eladnek, es ha mar megnyugszik a helyzet, ujra lehessen aktivalni. Igy megsporolhatnank az idöt amit az ujrafeltöltes jelent :)

      Törlés
    3. Sajnos biztos, hogy nem lesz a piactéren semmilyen fejlesztés az idén, mivel eleve nem tervezett az oldal üzemeltetője semmi hasonlót és a KV miatt a tervezett, sokak által régóta kért fejlesztésekkel sem tudom mi lesz így 😭😢 Tényleg őszintén sajnálom, de most közel sem olyan egyszerű a szitu nálunk, mint ahogy elsőre tűnhet. 😕😩

      Törlés
  3. Jó szívvel tudom ajánlani a Lavera Neutral kézkrémet is. Illatmentes, így akinek érzékenyebb a bőre, és emiatt nem tud illatosított kézkrémet használni, annak jó lehet :-) És minősített natúrkozmetikum, ha valakinek még ez is fontos :-)
    Jó egészséget mindannyiunknak! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjünk szépen a tippet! Minden jót kívánok neked!❤️

      Törlés
  4. Azt nem tudjátok, hogy az Avonos testpermetek hány százaléka denaturált alkohol, azaz ha nincs más jók-e fertőtlenítésre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem, de rá tudok kérdezni! Amint választ kapok, írok!

      Törlés
  5. A zsibivel kapcsolatban én is gondoltam ,hogy leszedek mindent. Azonban nem tettem,mert sajnos nagyon kevés időm lenne rá visszatöltögetni. Én magam nem vásárolok most ha lehet. Fogja vissza magát mindenki ez a megoldás. Bár ahogy látom az internetes kereskedelem virágzik. Van rá mód hogy lefertőtlenítsük a csomagokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pont ezért is tervezzük lezárni, ahelyett, hogy letörölnénk mindent - az egy csuklómozdulat lenne nekünk, de nem szeretnénk titeket szívatni 🥴 A zsibivel az a baj, hogy postára mennek az emberek miatta + eleve már használt dolgokról van szó... 😪 Amúgy hál istennek senki sem használja már szinte, már csak azért is, mert az informatika még mindig nem jutott oda ebben a gigakáoszban, hogy lezárja ☹️☹️

      Törlés
  6. Férfi After Shave is alapból kiváló fertőtlenítő! Minden családban van belőle általában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, valóban! :) Köszönjük szépen a hasznos tippet!

      Törlés