BLOGKERESŐ

2021. november 10., szerda

Hatóanyag-mustra: vörös alga kivonat

A vörös alga kivonat gyulladáscsökkentő, hidratáló hatásáról mostanában egyre többet hallani, ezért utánajártunk, mint várhatunk e tengeri növény kivonatától, ha bőrápolóink összetevőjeként találkozunk vele.


A vörös alga, vagy más néven ír moszat, az INCI-ben Chondrus crispus extract néven található kivonat. Béta-karotin, zeaxanthin és lutein tartalmának köszönhetően (is) antioxidáns hatással rendelkezik, a kék fény ellen is védelmezheti a bőrt, kén tartalma pedig a pattanásos, rosaceás bőrproblémák kezeléséhez is hozzájárulhat. 

Találunk benne poliszacharidokat, peptideket és aminosavakat, emolliens, ily módon vízmegkötő, hidratáló tulajdonsággal bír, a transzepidermális vízvesztés (TEWL) ellen bevethető. A TEWL dehidratált bőrállapotot idéz elő, akkor beszélhetünk róla, ha a felhám külső rétegén található hidrolipid réteg megsérül, és a bőr alsóbb rétegeiből felfelé áramló vizet nem gátolja meg, hogy távozzon a bőrből. Így dehidratált bőrállapot léphet fel. A vörös alga kivonat pedig azáltal, hogy egyfajta filmréteget képez a bőrön, a jelek szerint ezt a védőréteget igyekszik pótolni, és ily módon hozzájárulni a bőr hidratáltságához. A vörös moszat kivonatot épp emiatt érdemesebb krémekben, szérumokban, tehát bőrön maradó termékekben keresni, és nem foglalkozni vele, tartalmaz-e az arclemosónk belőle.

A gond csak az, hogy nem számít túlkutatott területnek a vörös algák bőrápoló hatása, éppen ezért kérdéses, milyen koncentráció kell hozzá a kozmetikumok esetén, hogy kifejtsék a fentebb részletezett áldásos hatásukat. Megfordítva a dolgot: vajon a kozmetikumok tartalmaznak-e megfelelően formulázott, megfelelő koncentrátumú vörös alga kivonatot, hogy az kifejthesse hatékonyságát? Míg ez kiderül, afelől azért megnyugodhatunk, hogy ígéretes növényi kivonatról van szó.

Vörös alga kivonatot tartalmazó kozmetikumok

A Missha Time Revolution Red Algae Treatment Essence száz napig fermentált vörös alga kivonatot tartalmaz, így mondhatni, még egy kis csavart is ad a vörös alga képességeinek. Egyelőre még kevés vélemény érkezett rá, amik alapján nehéz eldönteni, mennyi jóságot várhatunk a készítménytől, ám ha vonzódunk a koreai bőrápolókhoz, és egy olyan plusz hidratáló esszenciával bővítenénk rutinunkat, ami még akár bőrünk ellenállóképességét is növelheti, érdemes lehet tenni vele egy próbát.

A Nu Skin Epoch Glacial Marine Mud agyagos maszkban szintén vörös alga kivonat található, mint fő hatóanyag. A tág pórusú, zsíros bőr számára lehet jó ötlet kipróbálni, a tapasztalatok alapján nemcsak a pórusokat normalizálja, de pattik esetén a gyulladáscsökkentéshez is hozzájárul. Azonban nem mindenkinél. Véleményezői vagy szerették még ára ellenére is, vagy abszolút pénzkidobásnak ítélték mert szárította, érzékennyé tette bőrüket.

A Biotherm Blue Therapy Red Algae Uplift Szérum egy bőrfeszesítő szérum, amely ígéretei szerint rendszeres használat mellett a bőrt kontúrosabbá, feszesebbé teszi. Tartalmaz szalicilsavat, adenosine-t, többféle hidratálót, és kétségtelenül alga kivonatot is, bár ez az INCI végén, a phenoxyethanol után van feltüntetve - persze, mint írtuk, nem pontosan ismert, milyen koncentrációban és formulázással hatékony az összetevő, így a bizalmat megelőlegezzük, míg befutnak az első értékelések rá.

Hidrogéles maszkok esetén gyakori összetevőnek számít a vörös alga kivonat, nem hiányzik az Image Skincare I Mask Biomolecular Hydrating Recovery Mask INCI listájából sem. Eddig elégedett vélemények érkeztek a termékre, dícsértétek látványos és intenzív hidratáló hatását, azt, hogy sokkal frissebb, puhább, élettel telibb lett a bőr, javította a bőrképet. Értékelése 4,23.

A Klairs Freshly Juiced Vitamin E Mask egy multifunkcionális kozmetikum, nemcsak maszkként, de hidratáló krémként is használhatjuk, a véleményezőink többsége pedig így is tett. Többet megtalálták a vágyott hidratáló krémet személyében, annak ellenére is szerették, hogy illata karakteres, állaga pedig pudingszerűen kocsonyás. A Krémmánián a márka egyik legnépszerűbb terméke, ami jól felszívódik, szépen hidratál, nem nehezíti el a bőrt és többlépéses rutinban is megállja a helyét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése