BLOGKERESŐ

2012. december 7., péntek

Vendégposzt: A karácsony illatai

Íme a várva várt összefoglaló - parfümszakértő vendégbloggerünk, Medora most az idei karácsony legjobb illatait szedte Nektek össze! :)



Fenyő, vanília, fahéj, narancs, hajnali hideg templom tömjénfüstje, az első hó szinte meg sem fogható párája, mit jelent neked a karácsony illatban kedves Olvasóm? Titok, várakozás, a nagymama süteménye? Nézzük meg egy kicsit ezt közelebbről.

Karácsony a keresztény világban Krisztus születését jegyzi,  a nem vallásos emberek számára pedig a szeretet ünnepe, szellemiségéhez hasonló korábbi ünnepek is léteztek, ilyen volt a pogányok téli napfordulókor tartott szaturnáliája. A karácsony ragyogása, a fények mind emlékeztetnek minket, embereket arra is, hogy nem lesz örökké sötét és hideg,  hiszen december 21., a téli napforduló után, már a tavasz felé bandukol az idő is. Az évszázadok alatt Európában számos szokás vált rendhagyóvá az ünnepek alatt, ilyen a fenyőfaállítás, ami már egyfajta támpont is, ha az illatok mentén szeretnénk elindulni. Gyantás, semmihez sem fogható egyedi aromája kétségkívül az ünnep középpontjában áll. Nincs még karácsony, de már vágysz a fenyő illatára a lakásban? Aromájáért ne menj illóolajat venni, két-három friss gally a fűtőtestre téve garantálja a semmihez sem fogható igazi műérzet nélkül illatot. Még egyszerűbb és dekoratívabb beszerezni , vagy  feldíszíteni saját magunknak  egy valódi fenyő alapra készült adventi koszorút, illata 1-2 nap után teljesen betölti a helységet. Fűtőtestre helyezett közhelyes megoldás működik még a narancs és mandarin héjával és az azonnali illatélmény garantált. Amennyiben a klasszikus cserép lámpát választjuk az illatosításhoz, ahhoz természetesen már érdemes jó minőségű illóolajat venni, ebből is inkább a saját egyedi keverést javasolnám, mert a gyári „karácsony” fantázianévre hallgató olaj pont annyira élethű, mint egy műanyag pulyka a hentes kirakatában. Fél dl vízhez 2-3 csepp szegfűszeg, fahéj, eukaliptusz vagy narancsolaj illata nemcsak megtölti, de fertőtleníti is a szobát,ami a téli influenzás időszakban kimondottan hasznos is.

Illatlámpa használatát kiváltja a fűtőtestre tett nagy üvegtál, én ezzel a következőket szoktam tenni: 2-3 dl víz, mandarin és narancshéj, félbevágott vanília rúd, szegfűszeg és 2-3 kanál bázisolaj: mandula vagy kókusz. Az olaj hatására a növényi alkotókból remekül oldódik az illatanyag, a meleg hatására pedig a vízzel együtt párologni kezd, kell-e mondanom?

Szegfűszeggel megtűzdelt alma is fantasztikus illatot eredményez a lakásban, érdemes szintén meleg helyre tenni, én ezt főleg szobadíszként fellógatva vagy a gyümölcsöstálba csempészem.

Egy fáradt, átfagyott téli estén a következő fürdőrecept az, amitől lehetetlenség nem jókedvre derülni: 1 teli kád szinte már tűréshatárt súroló forró vízhez a Lush bármelyik fürdőtömbje (az én kedvenceim: Floating Island, Ceridwen's Cauldron, Butterball) ízlés szerinti mennyiségben valamint 1 nagy pohár holt tengeri só és 2 pohár kókusztej. Írjátok majd meg mit tapasztaltatok.:)

A másik elképesztő illatú és hatású fürdő szeánszom a következő: mandulaolaj, méz és kókusztej. Érdemes ezeket előtte összekeverni és szép lassan csorgatni a fürdővízbe.

Persze az ünnepek és az ajándékozás közeledtével, a parfümök is előkerülnek  tudom, hogy van is egyfajta „elvárás”  valamilyen lista összeállítására, hiszen a kérdések, bárhol is járok ugyanazok:Mit vegyek a páromnak? Mit vegyek magamnak a hideg  hónapokra?

Egyszerű a válaszom, majd a te orrod megmondja. Csak egy sorvezetőt adok hozzá, a személyes téli  kedvenceimet Hölgyeknek és Uraknak egyaránt. Most kimondottan testes, fűszeres darabokat választottam, bízom benne, hogy hoznak némi fényt, a szürke téli napok  csöndjébe és legalább ennyi  izgalmat a még sötétebb éjszakák melegébe.

Boldog, Szeretetben és illatokban gazdag Ünnepeket kívánok Mindenkinek!

Medora

Lista női:

Lista férfi:

6 megjegyzés:

  1. Ez a cikk semmihez sem fogható.:D A tippek tetszenek, kipróbálom, az ilyen kis apróságokon kívül sajnos úgy sincs sok időm az adventre.

    VálaszTörlés
  2. a fahéjas ötlet Nekem is nagyon tetszett, ki fogom próbálni, mert már egy ideje az egész piacon nem találtam olyan illatosítót, pedig imádom. Már nagyon karácsonyi hangulatban vagyok, vásárlások, mindenkinek jó sok csoki ... http://ly.my/csoki

    VálaszTörlés
  3. Nagyon színvonalas kis írás ez, tetszik. Kicsit giccsnek találom magát az ünnepet, de ezekkel a tippekkel biztosan elviselhetőbb. :-) Gratulálok Medora, olvasni foglak!

    VálaszTörlés
  4. Kicsit közhelyes, kicsit kiszámítható, de legalább hatásvadász. A listák jók, a körítés (most is) sok. Magánvélemény, a nyilvánosság ezzel jár.

    VálaszTörlés
  5. Számomra az igazi és utánozhatatlan karácsonyi parfüm a Sweet Oriental Dream a Montale-tól. Olyan, mintha az ember egy karácsonyi vásárban sétálna. Kürtőskalács, édességek, az utcai bódék kemencéiből felszálló füst, egy forró mézes tea a kézben, számomra mindez jelen van benne, imádom. Lehet, hogy van, akinek ez már túl tömény, de én odavagyok érte.
    A másik nagy kedvencem most (bár nem kifejezetten karácsonyi illat) az Epic Woman az Amouage-tól. Fűszeres, tömjénes, füstös, igazi mesebeli titokzatos kincs.

    VálaszTörlés
  6. Évek óta az Angel az őszi-téli illatom, telitalálat! :-)

    VálaszTörlés