BLOGKERESŐ

2014. december 8., hétfő

Retro kozmetikumok - emlékszel még rájuk?

Nemrégiben felmerült a blogon egy olyan kérés, hogy az év vége alkalmából szedjük össze Nektek azokat régi, híres (és hírhedt) kozmetikumokat, amik pár évtizede olyannyira uralták a kozmetikai piacot, hogy még most is élénken élnek az emlékeinkben. Bár én az ifjabb csirkék közé tartozom (Viva la 90s), így nekem golyós szájfény és a Spice Girls dezodor a retro, de a poszt kedvéért egészen a 60-as évek kozmetikumaig kerestem vissza, szóval kellemes nosztalgiázást, lányok! :)

60'-70'es évek.
A Caola annak ellenére, hogy egy ma is létező márka (a jelenleg kapható Caola család arculata és termékkínálata 2006 őszén került kialakításra), a legtöbbekben mégis a régi időket idézi fel.
A mai generáció számára leginkább nosztalgikus terméket gyártó vállalat több vegyipari cég egybeolvasztásával jött létre 1961-ben, és az Illatszer és Kozmetikai Vállalat nevet kapta, ezt pedig 1981-ben Caolára változtattak. Ez volt egyébként a rendszerváltás előtti Magyarország egyik legnagyobb cége, nem csoda hát, hogy a termékeik szinte minden háztartásban megtalálhatóak voltak. A cégcsoport nevéhez fűződik többek közt a borotválkozással és férfi bőrápolással hajdan egyet jelentő Figaro, Derby és Barbon, az Exotic kozmetikai cikkek (az első dezodor!), a Camea test-és kézápolási termékek, Panatta "a mozgás szerelmeseinek", az óceánt (nem túl jól) imitáló, jujkék színben pompázó Óceán termékcsalád darabjai, de nekik köszönhettük a még ma is létező Baba és Gabi babaápolási termékcsaládokat is; utóbbi elsősorban a szappanjaival és az amorf elefántot ábrázoló csomagolásba bújtatott fogkrémeivel vésődött örökre az elmékbe, és állítólag az íze miatt az akkori gyerekek szerettek megenni is. A Gabi fogkrém mellett pedig ott volt még a Hófehérke is, amit akkoriban szintén jóízűen fogyasztott az apukám és anyukám generációja.
A 70'es évek elején indult el a napozótermékeiről, babaápolóiról és tini-tonikjáról híres Fabulon sikertörténete is, aminek Pataky Ági magyar szupermodell 20 éven át volt a reklámarca.

80'-90'es évek

A nyolcvanas évek egyik legmegkerülhetetlenebb sminkterméke az ajkak hőmérsékletéhez igazodó, színváltós „hangulat”-rúzs, a Caolához köthető Mystic volt, amelyek bár sárga, zöld és kék színben voltak kaphatóak, az ajkakon piros, rózsás és pink árnyalatot vettek fel, és nagyon-nagyon tartósak voltak, az evés-ivás sem fogott ki rajtuk, sőt, sokakon napokig ott virítottak. (A nosztalgiázni vágyóknak egyébként a KM-es vélemények alapján a Lora Mystic Rúzs állítólag nagyon jó alternatíva rá.) A Caolának sminkfronton még két nagyobb sminkmárkákat is köszönhettek a 80'as évek hölgyei: a kor divatszíneiben kapható Cala és a Tímea dekorkozmetikumokat.
Aztán ott volt még a napraforgószár-kivonaton alapuló Hélia-D is, amihez a nagymamám annyira ragaszkodott, hogy minden születésnapjára azt kért a családtól. Bár a márka sosem került le a polcokról, a rendszerváltás eléggé megviselte a piaci pozícióját, ezért 2004-ben újra feltámasztotta egy befektetői csoport, a modern Hélia-D termékeit pedig természetesen KM-en is megtalálhatjátok, ugyanúgy, ahogy a Fabulont is.
A 80'-90'-es években illatszer fronton talán a legmarkánsabb alkotások a Limara és az Impulse parfümdeók voltak, és jó hír, hogy mindkettő fenn van KM-en, szóval lehet hozzájuk nosztalgikus véleményt írni :) Limarából egyébként leginkább a sárga verziót hiányoljátok, míg Impulseból a Spice Girls Sprayt (olyanom már nekem is volt, és imáááááhdtam!), viszont képzeljétek, néhány verzió (pl. a La Pantera) még mindig kapható.
Végül pedig ott voltak még a különféle gyümölcsös és édességes ízekben kapható golyós szájfények, az első szájfényeim... - szerencsére még kapható :)


Most pedig meséljetek Ti - mire emlékeztek, mit szerettetek, mit utáltatok, és ha hiányolnátok valamit felsorolásból, írjátok meg kommentben azt is! :)

63 megjegyzés:

  1. Hú, de öreg vagyok, ezek mind voltak. Vagy nekem, vagy a családomnak. Az a nagy sárga flakonos kézbalzsam nagymamám jolly jokere volt, mindenre azt kente, legyen az horzsolás, szárazság, válogatás és a páciens megkérdezése nélkül. A mai napig az orromban van az illata.
    Amo szappan, ha jól látom, kimaradt, és volt a Nettodor nevű deostift, a Bac dezodor és az az ezüst színű flakonos, aminek sötét kupakja volt, és kék kör rajta. Nem volt túl nagy választék, ezért majdnem mindenki ugyanazt használta. Amikor kezdtek bejönni az NSZK-s dezodorok, már a paradicsomban éreztük magunkat. :)

    VálaszTörlés
  2. Jet volt a kék körös. :)

    VálaszTörlés
  3. Nem is tudtam, hogy volt Tímea nevű márka, wow. :D Én is 90-es csirke vagyok, a golyós szájfényre és az Impulse dezodorra emlékszem csak :(

    VálaszTörlés
  4. My Melody parfüm és dezodor! Imádtam a kéket és a rózsaszínt is. :)

    VálaszTörlés
  5. ó, az a pattanásra való izé mennyire nagyon rossz volt, és a szaga, hát az leírhatatlan 😊

    VálaszTörlés
  6. Jujj,Spice Girls deom nekem is volt!! Meg a golyos szajfeny, es a szinvaltos ruzs is. :-) most kicsit oregnek erzem magam... ;-)

    VálaszTörlés
  7. Egy picurit én is.... :) Nagyon icipicit :))) Amúgymeg olyan jó lenne szerezni olyan Spice Girls deót valahonnan, szívesen megszagiznám újra....

    VálaszTörlés
  8. Az Oxi pattanástalanító termékek jutottak még eszembe. Egyszer egy osztálytársammal elég durván elbánt. Megnézném most milyen összetevői voltak:)

    VálaszTörlés
  9. Jó ég, az OXIt még én is toltam a fejemre.... hát szerintem alkohol és mentol a köbgyökön :D

    VálaszTörlés
  10. A Gabi fogkrémből együltő helyemben képes voltam fél tubussal becsócsálni, szerintem egyébre sem volt jó! :D
    Én amúgy arra emlékszem a legélénkebben, hogy a legizzadósabb éveimet úgy kellett átvészelnem, hogy szinte semmi értelmes deo nem volt kapható, ami volt, az vagy iszonyatszagú volt, vagy pedig hatástalan.
    És a ragyáim, úristen! A Tini Tonic milyen jó volt! :)
    A nagy sárga flakonos kézkrém illata nekem is az orromban van! :)
    Lányok!
    Emlékszik valaki arra a stiftes deóra, amit a most 70-75 éves szüleink használtak?
    Narancssárga, kb 12 cm hosszú, 1,5 cm átmérőjű műanyag hengerben fülzsírszínű zselés-viaszos deorúd volt, amit az ujjal, alulról kellett nyomni fölfelé. :D
    Hülye szaga volt, de amikor kifogyott, játékszerként funkcionált :)


    Aztán: Anyámnak volt egy nappali krémje, foszforsárga tubusban, kék csíkokkal, az elején egy stilizált négyzet alakú óra, kék számlappal. A krém illata isteni volt, és finom, rózsaszín színe....


    Aztán jól emlékszem még egy Helia D tubusos vmi "regeneráló" krémre, már nem kapható, de ez a cucc azt tudta, hogy szénné napozott bőrömet egy éjszaka alatt rendbe tette, szinte hihetetlen, azóta ezt a hatást csak az ALSOL kenőcsnél tapasztaltam, de még az se volt ennyire gyors!


    A körömlakkokra is jól emlékszem, naná! Caola lakkok voltak, kerek üvegcsében, fémgolyó helyett vmi kavicsszerű volt bennük, a kupakjuk kúpos volt, fehér, barázdált. Kisóvodásként készítettem Anyám egyetlen piros lakkjával életem első pedikűrjét! (Nem volt otthon aceton :D :D)


    Na és a "köpködős, kefés szempillafesték? Opera talán? Mamám, hogy milyen álompillákat lehetett azzal a holmival festeni! A végtelenségig rétegezhetted, és akkor se volt póklábas.


    A fabulonszagú Balatoni nyarak...néha visszamennék ám! :)

    VálaszTörlés
  11. Hogy nézett ki a Nettodor stift? Fentebb írtam egy deóról, esetleg nem ez volt az?

    VálaszTörlés
  12. Vagy az volt, amit írtál vagy inkább kékeszöld, és a fülzsír is benne olyan kékes. :D De már nem vagyok benne biztos.

    VálaszTörlés
  13. Jaja, nem is voltam hajlando hasznalni, mert olyan rossz erzes is volt felkenni. Pedig nagyon pattanasos tini voltam :)
    Es a stiftes Fa dezodor, ami eleinte csak zoldben volt? Ki emlekszik meg?

    VálaszTörlés
  14. Lànyok, hàt az Elope sàrgadinnyés parfüm!! És nekem az exclamation illatok is retrok, és természetes a spice girls spray, na meg a Naomagic, bàr ez màr pont 2000es kreáciò, de akkor is!!! Egy jò lenne mindegyikből, ojjjjajj.Aztàn zöld szìnvàltòs rùzs- nagyanyámnàl, golyòs szàjfény nanà, oxi, tini tonik, gabi fogkrém. Meg az a pici műanyag flakonos pár szàz ft-os bronzolaj, anyàm kenegette magàt anno, nem tudom mi volt a neve. az Amo szappan ugye-ugye, mamàm a ruha közé is dugta origi csomiban, mert annyira erős illata volt :D

    VálaszTörlés
  15. constance caroll pùder, meg rùzs.
    Szintén mamàm hasznàlta. Még ùgy is eszembe jut vmi :)

    VálaszTörlés
  16. Jet dezodor,anyu kedvence volt.Melinda sampon.Limara dezodor,azt Bécsből kaptuk azt hiszem,az üres flakonokat is kincsként őriztük.Fa szappan.

    VálaszTörlés
  17. Istenem! :D Nagyon köszi, feldobta a reggelemet! :D

    VálaszTörlés
  18. Kodóné Kiss Erika2014. december 9. 8:59

    Milla Duo és Trio...nagyon jó volt a pattanásos bőrre...és a szürke-fekete flakonos Jet dezodor...remélem jól írom...na meg a 8x4 :)))

    VálaszTörlés
  19. Bűzfronton hiányolom a Maliziát meg a BU-t. Annó a csapból is ezek folytak.

    VálaszTörlés
  20. Ultimate retro! http://youtu.be/jwjEJ1C2J4Q

    VálaszTörlés
  21. Hát most bearanyoztad ezzel a napomat. :D Emlékszem, hogy volt egy barna flakonos Gabi hajsamponom és persze a márka habfürdőjében is sokáig lubickoltam. Akkor bezzeg még szép volt a hajam.. :'(
    Életem első arcápolási terméke nekem is Oxi volt. Bár a bőrömmel semmi gond nem volt, azért én elkezdtem használni, mert az a "menő". Bár ne tettem volna. :D
    Aztán jött életem első parfümje, a sárga és kék színekben pompázó B.U., a mai napig nem értem, hogy a reklámban a csaj miért a hűtőből kapta elő. xD Na és persze azok az illatos szájfények. Hát mi egy csomót felhalmoztunk barátnőmmel és folyton ettük, bár borzalmas íze volt. Anno volt az Első Csók című (jesszusom) sorozat, annak volt egy része, amiben az ilyen szájfényeket nyúzzák a szereplők és hát okvetlenül be kellett szerezni belőle nyilván. :D

    VálaszTörlés
  22. Jaj nagyon jo cikk volt! Az Ocean krem, ami a kepen is van, a nagy tegelyes...na az meses volt:)

    VálaszTörlés
  23. Jajjjj az első csòk sori, igen-igen megvolt. Na és a beverly hills 90210, jézus, rajongàsig imadtam, szò szerint minden részét megnéztem :D

    VálaszTörlés
  24. Wishes, megzabállak, de drága vagy, remek poszt lett:)))))


    Lányok.. szinte megkönnyeztem ezt az írást:)))
    a 70-es években születtem, mind használtuk a képeken levő cuccokat.
    Anyukám, lévén munkásember, nem használt sosem sminket, krém a fentiek, illetve az akkor szinte luxus tégelyes Nívea (azóta is utálom, a régi telek -20fok körüliek voltak, mindig bekente vele a kezem, mire beértünk oviba, suliba, kockára fagytam és kirepedt a bőröm, a Nívea védett, de nekem olyan bálnazsírnak tűnt:DD).
    Valaki írta a 8*4 deót, abból a piros és a fekete volt a kedvencem:)))
    A régi férfi borotvák megvannak? Cserepenge, a borotva szárát kellett elforgatni, felül kinyílt, na és a pamacs hozzá, és a borotvaszappan?:DD
    Alapból mindig hófehér voltam és száraz, mimóza bőrű.. anyu vett a strandon napozóolajat, rátukmálták hogy az milyen jó (Bronzolaj néven futott, méregdrága volt a csóróknak, kis üveg 19 Ft), és kent lelkesen.. rákvörösre égtem mindig, egymillió anyajegyem van és szeplőm.. felnőttként beleszaladtam a cuccba, erre mi van ráírva?? Csak napbarnított, napot jól tűrő barba bőrre... hát, amennyiszer leégtem, bőrrák nekem garantált:(((( szegény anyu, jót akart, de egy életre elintézett vele:((( :D
    A golyós színes szájfény nekem kimaradt, amikor bejött, már nagylány voltam:))))
    Az OXI akkor jött be, amikor 18 lettem, vettünk a barátomnak, a zsíros bőrére nagyon jó volt, kipróbáltam én is, csajok, szinte lemarta a bőröm, a pasim meg vinnyogott a röhögéstől, miket visítok össze:)))
    A Fa fehérje volt nálunk a favorit, még anyu is rákapott, piacokon olcsón vettük.
    Amikor sminkeltem a dizsibe, a Connstance C márkát vettem, szintén piacon, szemcerka, alapozó,stb elérhető volt, de vakolat hatású az összes, mégis, kellemes emlékek kötődnek hozzá:D
    A kis fatartós rózsaolajra emlékszem, de nekem sosem volt, csak a menőknek:)))))
    A nagy sárga flakonos cucc nálunk mindig volt, munkásember alapkelléke, kézre vették a pasik is, mint a cukrot, felkenték, utána a Derby vagy hasonló kéztisztító cuccal mostak kezet, jobban lejött a kosz, az olaj..


    Így visszatekintve.. jajjj de öreg vagyok:))).... 90' körül a hiperszuper cucc nekem az avon kétszínű korrektora volt, nem takarta a patikat, de legalább volt valami:D alapozóból pedig a Max F v Maybelline-nek volt egy kicsi üveges alapozója, fekete kupakos, két csík volt rajta, talán narancs és zöld?? jujjj, az valami isteni volt, csak nagyon drága...de olyan szép bőrt csinált, nagyon szépnek éreztem magam:)))


    Viszont... az akkori fogkrémek katasztrofálisak voltak.. kicsiként a Hófehérke és a Gabi, később a Kolynos... sajnos genetikai átok, nálunk senkinek nincsenek szép fogai, de ezek teljesen kicsináltak, lett egy csomó tömött-húzott fogam, nem tisztítottak semmit:((((


    Fabulon még jó volt, a tini tonik nekem nem használt, de isteni illata volt:)))
    A Tímea cuccokat is szerettem:))


    De jó volt, köszi szépen a lehetőséget!!
    Még az ugrott be, hány noname márka futott a bolhákon, régen nem a kínai volt a menő, még nem is jöttek ide, hanem lengyelek, csehek, és hozták a saját márkáikat, meg a kilós márkátlan kávét, amire még bőrradírnak is remek volt:))))
    A Baba fürdetős képet külön köszönöm, nagy kedvenc volt, eszembe jutott a felnőtt férfi tesóm másfél évesen... édes, betettem a kádba, ő meg az üres flakont megtöltötte a víz alatt, és képen spriccelt, az a nevetés mellé, az mindent megért:))) (olcsó vízipisztoly á la '80-as évek:))))


    Nagy pusz mindenkinek, és boldog karit, és csajok, aki emlékszik ezekre... mi még most is fiatalok vagyunk:))))))))))))) viva la retro-girls:)))))

    VálaszTörlés
  25. Szinten 70-es evekbol szarmazom. Bezony, mi nem szulettunk bele a joba :) sajat borunkon tapasztaltuk ki (szo szerint) hogyan fejlodik a kozmetikai ipar. Mar mondhatom, h bezzeg az en idomben :) !

    VálaszTörlés
  26. A 80-as években születtem, így az első csoportból csak a barna Gabi sampont és a zöld Gabi fogkrémet használtam rendszeresen, legalábbis csak arra emlékszem.
    Golyós szájfényeim nekem is voltak, de nagyon szárították a számat, azóta sem szárított még semmi annyira. És a Constance Carrol körömlakkok voltak még népszerűek. Ilyen rossz körömlakkal azóta sem találkoztam. Igaz, hogy olcsók voltak (ezért vettük), de 1-2 nap alatt lepattogtak és rettenetesen besárgították a körmöt, alaplakkról akkor még nem is hallottunk.

    Még a dezodorokra emlékszem abból az időből: Limara (sárga és rózsaszín), 8x4 - még a Müllerben lehet kapni, az Impulse-ból a Spice Girls mellett volt még a Zen és az O2 (miért pont a legjobbakat szüntetik meg???) és a Fa dezodorok-tusfürdők voltak még menők: Kiwi mix, Ice tea, Exotic garden, Ocean, emlékeztek???
    Az OXItól meg kiütéses lettem.

    VálaszTörlés
  27. amodent, fogat ment. Angyali hisztik, mindez a misztik:)

    VálaszTörlés
  28. Úristen, olyan fakapszulás olajat én is kaptam a mamámtól :D Persze már régi volt, és őrülten büdös, anyum folyton ki akarta vágni a kukába (persze nem hagytam). Nem is tudtam amúgy, hogy ez is ilyen mindenkinekvolt cucc:)

    VálaszTörlés
  29. Jajjjjj, nem mertem leírni az Első Csók sztorit, de én is valahol ott kattantam el ezekért a kis golyós rémekért..... Arra a részre pedig élénken emlékszem, a gonosz szőke csajnak vaníliás volt, és azzal vagizott, a rész végén a megbántott főszereplő csaj kapott egy csomó ízűt a pasijától és végigkóstolgatták őket nyálcsere útján :D Istenem, micsoda sori volt :D

    VálaszTörlés
  30. Impulse spray még nekem is van a fürdőszobai szekrényben. nosztalgiázni megtartottam :D

    VálaszTörlés
  31. Már kisgyerekként is nagy kencemániás voltam, persze akadtak csalódásaim is a kozmetikumokkal kapcsolatban. Az egyik ilyen nagyon utált retro termékem a WU2 sárga samponja... Brrrr. Nálam szalmaszáraz hajat eredményezett, az illatától a mai napig rosszul vagyok, bár sokak szeretik, én kifejezetten utáltam, azért viszont piros pontot kap, hogy lehet(ett) kapni kis kiszerelésben is, így nem kellett magunkkal cipelni nyaralásra az egész literes flakont. Pozitív hajas emlékem viszont a Golf hajöblítő balzsamok, abból is a sárga, mennyei volt az illata. Az ápoló hatására már nem emlékszek, de az illata még mindig az orromban van. Creme 21 és kék Nívea testápoló, még a régi flakonos, imádtam. Tini tonik, annak ellenére, hogy nem voltam pattanásos és a bőröm se volt zsíros, én azért használtam, mert az olyan menő volt. Utána jött a Fabulon arctisztító tej és rózsaszín tonik. Impulse deo nekem is megvolt, egyik bécsi kirándulásom alkalmával két dolgot vettem, egy pumpás Impulse-t (magamnak) és egy prémium kutyaeledelt a kutyámnak... Volt is pillázás, amikor otthon kicsomagoltam... :D Első sminkes élményeimet a Constance Carrollnak köszönhetem, volt púderem és alapozóm (arra még folyékony púder volt ráírva), mindkettő természetesen rémesen sötét volt a bőrömhöz. Hú bronzolaj, na azt még én is használtam, persze én is paprikapirosra égtem, de nagyon akartam egy kis bronzos színt, az illatát pedig kifejezetten szerettem. Semmire se volt jó, de volt Velmetina hajzselém is, bár sose zseléztem a hajamat, de ennek is olyan jellegzetes illata volt, nagyon szerettem. Golyós szájfényem is volt, ez nekem már gimis emlék, akkor mindenkinek ettől ragadt a szája.. :D Aztán az über kedvenc, aminek sajnos a nevét nem tudom, de esküszöm, bármelyik krémemet odaadnám érte, az az ibolyakrém. Ibolya illatú, lilás krém volt, kis tubusban, gyerekkorom egyik legcsodásabb emléke, szerintem már tuti nem kapni, de én bármikor vennék belőle, már csak az emlék miatt is.. Ha valaki tudja mi volt ez, kérem ossza meg velem.. :)

    VálaszTörlés
  32. Ja igen, tényleg. De ellenszenves volt az a szöszi a fura kinézetével meg a hangjával. :'D Utólag belegondolva igen sok nyál cserélődött abban a sorozatban. :D

    VálaszTörlés
  33. Kicsit rövidke lett ez a poszt :(. Pedig a téma érdekes,nagyon.

    VálaszTörlés
  34. A kis rózsaszín(es) flakonos fújós intimdeo? Naná! :D
    Isteni illata volt, és jobb volt használni hónaljban, mint bármi mást, mert ennek legalább kellemes volt az illata.
    Aztán persze jöttek az Impulse-ok, és én még nagyon kedveltem a rózsaszín flakonos Fa deót-parfüm híján használtuk diszkó előtt...persze anno még csak iskoladiszkók voltak, ellenőrzött körülmények között, nehogy elkanászodjon az ifjúság, persze titokban a WC-n azért rágyújtottak a bátrak! :D


    Anyum is a ruhásszekrényben őrizgette a Fa, Amo, és egyéb illatos szappanokat, használni meg jó volt a pöttyös Baba, vagy az Opera.
    Engem nem vittek kozmetikushoz, de Anyu eü-dolgozóként a ragyáimra íratott valami patikai kikeverős krémet receptre, na az tényleg nagyon jó volt, kicsit emlékeztet Wishes patikai kikeverős arckrémjére egyébként.


    Apum Derbyt használt, jobb volt, mint a Barbon, de visszagondolva iszonyat volt mindkettő.


    És volt otthon Orosz kölnink, ez is funkcionált arcszeszként, néha pedig parfümként :D

    VálaszTörlés
  35. Nem emlékszem az első alapozómra! Viszont most beugrott, hogy a smninkcuccokat mi mindig az ún "lengyelpiacon" vettük, fehér műanyag csomagolású púderek, folyékony púderek, szemhéjfestékek (szinte csak középkék, fehér és sárga színekben léteztek), rúzsok.
    Nem volt egy értelmes színű púder a lengyis cuccok között, minden pirított szalonnabőrszínű volt!
    Én már tiniként is krémmániás voltam, imádtam az egyetlen illatszerboltunkban portyázni, és persze azonnal feltűnt, ha szökőévenként egyszer újdonsággal találkoztam.


    A fogkrémek iszonyata még csak hagyján, de a fogkefék!!!!! Nem volt olyan példány, amivel lehetett volna sérülés nélkül fogat mosni!!! Ha alaposan csinálta az ember, tutira véresre csiszatolta az ínyét vagy a sörte, vagy a műanyag sorja.
    Hm...és az iskolában nem tanítottak fogápolást-"este lefekvés előtt rágj el egy almát"-ez volt a slágerszöveg.

    VálaszTörlés
  36. Sajnálom, pedig így is sokat dolgoztam vele:( Sajnos az emlékeimre nem hagyatkozhattam... :/ De a kommentek közt szerintem sok remek sztori van, remélem azok kárpótoltak azért :)

    VálaszTörlés
  37. Ezt a deo rudat én is akartam írni, csak nem bírtam megfogalmazni.. :D Na az tényleg nagyon retro :-)

    VálaszTörlés
  38. Azaz bandita, a jó kis piaci cuccok, és a remek árnyalatok:D
    Ne is mondd.. később mondta egy fogdoki, szanaszét ment az ínyem, attól lett a legtöbb problémám:(( én meg abban a hitben nőttem fel, hogy tök jól csinálom, kemény és durva fogkefe, az a tuti:(( :DD

    VálaszTörlés
  39. Yes:)) pont erre gondoltam, és emlékeztek, mikor először mondták a hírekben az ózonlyukat?? Esküszöm, egy osztálytársam sírva fakadt, hogy akkor mi most meghalunk, reszeltek nekünk, meg jönnek az ufók:D

    VálaszTörlés
  40. Tényleg az intim deó!!! jaj, meg volt valami barna flakonban gáz nélküli pumpás izé, kb a testpermet elődje.. amikor kifogyott, azzal spricceltem a mini növénykémet, kimosás után:))

    VálaszTörlés
  41. Annyiban illik ide a sztori, hogy nekünk elmondták az áltiban, hogy ez főleg a csúnya USA miatt van, mert minden spray-ük gázos, és ugye a környezet, meg a bőrrák.. egy lánynak ezek után kiesett a táskájából egy gázos asszem Limara deó.. megállt az idő, a levegő megfagyott.. a tanár is csak nézte.. aztán a banda ráugrott a lányra, hogy környezetgyilkos, minden fiú cikizte, a csajok is, de közben irigyen lesték.. na ez ment kb 2-3 hétig, aztán amikor a környék egyetlen kisbutikjába hoztak új fajta Impulse-okat, meg deókat (nagyon menő cucc volt, sok szín, drága, meg a szekrény tetején gyűjtöttük a teljes kollekciót:D), na, akkor az egész iskola betámadta a boltot, és szétkapkodták, főleg a sárgadinnyést, mert az annyira más volt, mint a többi.DD ennyit az ózonlyukról, meg a bőr-és környezetvédelemről:DD és a szenyó ufók is messzire menekültek a gázainktól:)))

    VálaszTörlés
  42. Schablik Viktória2014. december 10. 8:05

    Emlékszem az Óceán fogkrémre, mely iszonyú sós volt, használhatatlan, és borzasztó ízű. Kellemes emlékeimben él a lila Nicole deo, és a Limara különféle változatai. Abban az időben ezek voltak a fényűzés, és luxus csúcsai. Hajlakkokból is igen szegényes választék volt, a Cameát fújtuk ezerrel, ami azért mégiscsak jól rögzített, iszonyú erős volt. Hajbalzsamként emlékeztek még a Velmetinára? Bontó képesség tekintetében nulla, de ez volt, ezt kellett szeretni. Később jött be a sárga Golf, mely már csúcs kategória volt. Nem volt haj' de nagy választék, de mégis minden volt. Jó ezekre az időkre emlékezni, a cikk a fiatalságomat hozta vissza.

    VálaszTörlés
  43. Termeszetesen:). Csak nagyon szeretem az iromanyaidat, h mindig rovidnek tunnek;).

    VálaszTörlés
  44. Jaj Bibi, annyira kedves vagy, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  45. Atyavilág, mennyi emlék... :)
    Podium deo-ra emlékszik valaki? Embert lehetett ölni a szagával, de fújtuk lelkesen, mert legalább volt egy kis változatosság a Jet és az Intim dezodor mellett. Borzalmasan agresszív, fullasztó "illata" volt. Ma már belehalnék, ha használnom kellene. :D

    VálaszTörlés
  46. A WU2 sampont én most tervezem újravenni, mert nagy hajlakkfogyasztóként az utóbbi időben elkezdett zavarni, hogy nincs az a sampon, ami letakarítja a hajamról a lerakódásokat, ez pedig tutira lehoz mindent, egy menetben!
    Utána egy laza kis pakolás, vagy csak sima balzsam, és teljesen rendben vagyok.
    A párom szerint pedig nincs is ennél a terméknél jobb szélvédőmosó adalék, kis mennyiségben is betöltve a szmosófolyadékhoz, perfect bogároldó, és autósamponként is kiváló!
    Padlót is hótisztára lehet mosni vele, és jó a mikrohullámú sütő, fritu, gáztűzhely nagygenerálozásához is! Tekintve az ünnepek előtti nagytakarítási munkálatokat, nagyon nem mindegy, hogy veszel-e horrorért minimális hatékonyságú 2-3 flakon terméket, vagy leemelsz a polcról egy hajsampont, és kicsinosítod vele az egész házat! :D

    VálaszTörlés
  47. elfi777, köszi, nagyon jót röhögtem XD

    VálaszTörlés
  48. Úristen! Hát ez nagyon jó történet! Sírva röhögtem! :-D :-D :-D Hát köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  49. A nap fénypontja a cikk és a hozzászólások :D Mindenre emlékszem, ami a képen van :)
    De jó, hogy már van igazi drogéria, nem az illatszerben kell kérni a pultnál álló nénitől a cuccokat.

    VálaszTörlés
  50. Milla Duo bőrradír, azaz, anyámnak volt.

    VálaszTörlés
  51. Nekem pont ilyen lakkal festette ki a szomszéd a körmömet, ovis voltam. Anyám kikelt magából és lemosta nitrohígítóval. De sajnáltam :(

    VálaszTörlés
  52. Zita Kálaziné Légrádi2014. december 10. 13:26

    Arra emlékszem, hogy a Gabi habfürdőkben régen úszott egy pici gumifigura, kék vagy piros hal, vagy teknős! A kollekció mindig ott virított a kád szélén és az illatuk örökre megmaradt. Talán most is kallódik egy anyáéknál. És a legnagyobb kincsem egy szappangyűjtemény volt a Vuk figuráival! És igen, a különleges szappanokat nem használtuk, ment a fehérneműs fiókba. Röhögjetek ki, nekem még most is ott pompázik egy modernebb darab. :)

    VálaszTörlés
  53. Fehér Fa..rémlik még valakinek?Kuriózum volt,és ennek volt a legjobb,legkülönlegesebb illata ..Mindenhol ezt vadásztam,mert leginkább csak rózsaszín,zöld és kék színekben lehetett kapni.Volt belőle tusi,spray, gázos és pumpás kiszerelésben is..Az első jobb,sőt kifejezetten minőségi samponok pedig talán a Vidal Sasson Wash&Go volt,a csapból is ez folyt,amikor bejött..az első sampon,amiben hajbalzsam is volt.Isteni illata volt,habzott rendesen,és utána tényleg csúszott a fésű a hajban..Borzasztó boldog voltam mikor végre szert tettem rá:)Zöld flakonban volt.Előtte csak Médea hajbalzsam létezett,az sem volt rossz hatását tekintve,de az illata hagyott némi kívánnivalót maga után:)Szép emlékek,mindet használtuk..Tojás sampon,madarinos,zöldalmás illatú habfürdő stb.:)

    VálaszTörlés
  54. Igaz, francia, de nosztalgiázásnak megteszi :-)
    https://www.youtube.com/watch?v=NR48kFUDnNY

    VálaszTörlés
  55. Nekem ami beugrott még a Fetish spray és "parfüm", kemény sárgadinnye illattal. :D http://www.fragrancex.com/images/products/parent/medium/397W.jpg

    VálaszTörlés
  56. Ó, az a flakonos, sárga kézkrém...mindig a nagymamámat juttatja eszembe, nála mindig volt ilyen...egyébként illatában hasonló a most kapható Anaconda kézkrém, fehér tubus, kék minta, DM-ben van.
    Az Impulse-ok nekem is megvoltak felsős koromban, bár a Spice Girls-ről már lecsúsztam, akkor már a pargümök szerelmese voltam.
    A retro sminkek még nem voltak meg, '79-ben születtem, közel 20 voltam amikor sminkelni kezdtem, de a Mystic rúzst hírből ismertem, barátnőm nővérének volt, egyszer talán ki is próbáltuk. Golyós szájfény viszont már megvolt.
    Egyébként a Panthenol is retró, csak modernizálva van.
    Gabi fogkrémet én is ettem :-) , fürdetőt pedig most is használok a gyerekeknek.

    VálaszTörlés
  57. Maybelline-nek volt az az alapozója, pink és zöld csíkkal, talán az első alapozóm volt, tök jó volt kombinált bőrre. :-)

    VálaszTörlés
  58. A Valdivia arckrémre nem emlékszik valaki? Nyolcvanas évek vége, még reklámozták is (bár épp az volt a szlogen, hogy "A Valdiviának nem kell reklám, a Valdivia magáéért beszél":-) valami mézes-méhpempős csoda volt, imádtam.

    VálaszTörlés
  59. A Panatta ajakírnek milyen jó illata volt! Hol voltak a '80-as évek végén állványok... volt a Háztartási bolt, annak a sarkában egy kis üveggel fedett asztal, benne néhány sminkcucc, Tímea rúzs szigorúan két színben (fehér gyöngyház és rózsaszín), én a fehéret használtam, hát nem élénkítette fel az arcom. :)

    VálaszTörlés
  60. Szuper ez a poszt, nagyon jó volt nosztalgiázni!!!
    Nekem is eszembe jutott egy-két márkanév: Helena habfürdő kék vagy zöld színben, vagyis fenyő és óceán illatban; a pici kölnivizek: Opera, M.Puck, M.Moser vagy a Pitralon arcszesz; a Gyöngyvirág és Ó-Levendula szappanok, meg a Kék-Vörös és a Lux is; a Wash & Go és Organics samponok; a fogkrémek közül az Amodent, Kolynos, Hófehérke, Ovenall-T, Óceán, Gabi; a Melinda sampon, Wu2 és a Tojássampon (imádtam az illatát); a Bánfi hajszesz; dezodorok közül a Limara, Impulse, 8x4, Bac; a Kézbalzsam és az Atrix kézkrém; a hajlakkszóró, ami egy szórófejből, üvegcséből és gumiflakonból állt, és az gumiflakon pumpálásával spriccelte ki a hajlakkot!
    És még sorolhatnám...... De jó visszaemlékezni rájuk, még ha nem is szerettem mindegyiket!!

    VálaszTörlés
  61. 50 éves vagyok, Istenem! Hogy vártuk Erdélybe a 70-es években a magyarországi ismerősöket, rokonokat, akik évente felkerestek Székelyföldön. Mennyi kincset hoztak ajándékba, amiből itt semmit se lehetett boltban kapni: Amo szappant, ebből volt vagy 4-5 féle, a Lilla Amo volt a kedvencem, később alma, citrom, mandarin és gyöngyvirág szappant, Óceánt, Kámea szappant és Ó-levendulát, Kék-Vöröset, Intim spray-ből volt rózsaszín és zöld, mindkettő finom volt, ma is használnám, zsíros Caola krémet, lapos, narancssárga fedelű, aranyszínű fémbobozban és Caola gyöngyházfényű rúzst meg körömlakkot, édesanyám, hogy féltette!! A 80-as években már Kolozsváron jártam egyetemre, az égvilágon semmit nem lehetett kapni, de a határ metén (Nagyvárad, Szatmárnémeti) élő kollégáink, akik kis határátlépővel rendelkeztek, havonta elláttak bennünket ezekkel a "luxus" termékekkel. Médea spray, Velmetina hajlakk, 8x4-es deok, a diákzsebnek elég borsos árért kereskedtek többen is, de az utolsó baninkat is odaadtuk, csak a miénk lehessen egy-egy áhított darab, vagy eladtuk akár a menza (mi kantinnak hívtuk) jegyet is!
    '90 után a Limara, Fa, Rexona, CD pumpás deok lettek a sláger, ezekből még ma is van a szekrényemben, akárcsak egy megsárgult Kámea szappanom gyűrött lakk dobozban (kb. 40 éves ereklye, nem tudom, hogyan, de nem avasodott meg, talán mert szeretem és sok emlék őrzője.
    De jó is volt, hogy örültünk ilyen, mai szemmel nézve: semmiségeknek! Ma egy drága parfüm sem jelenti ugyanazt az örömet, amit jelentett egy ilyen évekig őrizgetett apróság.

    VálaszTörlés