BLOGKERESŐ

2015. január 13., kedd

Hogyan válassz szempillaspirált érzékeny szemre?

A szemünk igen érzékeny szerv; már a legkisebb behatás vagy irritáció hatására elkezdhet könnyezni, bepirosodhat, vagy kellemetlen, szúró érzés léphet fel, a nem megfelelő sminktermékek használata pedig még inkább súlyosbíthatja a helyzetet, ezért sokan inkább leszoknak a szemfestésről, többek közt a szempillaspirál használatáról.
.


Pedig nem törvényszerű, hogy ha érzékeny a szemetek, vagy esetleg kontaktlencsét viseltek, akkor le kell mondanotok a gyönyörű pillákról, csupán egy pár apróságra kell odafigyelni, és aztán gond nélkül spirálozhattok! :)

Mire figyelj?

Mint minden kozmetikumnál, itt is hasznos tisztában lenni az INCI-vel. A szempillaspirálok lényegi része különféle (növényi) viaszokból és a színért felelős pigmentekből áll, és általában pont ezekkel a főbb összetevőkkel szokott a legkevesebb gond lenni. Mivel szabályozva van, hogy milyen fajta színezékeket lehet beletenni a szem környékén használni, így általában olyan szervetlen pigmentek és természetes színezőanyagok kerülnek a festékbe, mint mint mondjuk a vasoxidfélék (pl. a CI 77499).

A leggyakoribb allergének elsősorban az illatanyagok (a KM-en kis "i" betű jelöli őket), de a beautybrains cikke szerint a szempilla hosszabbító spirálokban található mikroszálak is ludasak lehetnek: ezek a szintetikus kis szálacskák a szempillaspirál megszáradása után  könnyen a szembe kerülhetnek, és könnyen felsérthetik azt, főleg akkor, ha beszorulnak a kontaktlencse és a szem közé.  Az összetevőlisták böngészése közben amúgy elég könnyű kiszűrni őket: általában valamilyen nylon néven szerepelnek, a leggyakoribb a Nylon-6 vagy a Nylon-12

Az összetevők "tisztasága" is sokat számít, ezt viszont sajnos nem lehet ránézésre kiszűrni, mint egy adott összetevőt. Annyit viszont tehettek, hogy mindig  biztonságos forrásból (pl. drogéria, parfüméria, patika..) szerzitek be a spirálotokat!

+1: A gondosan megválasztott összetevőlistájú szempillaspirálon túl nagyon fontos még a tökéletes eltávolítás is: SOHA ne feküdjetek le anélkül, hogy maradéktalanul lemostátok volna a szempillaspirált! Szinte elkerülhetetlen, hogy alvás közbe ne kerüljön egy kis festék a szembe, amitől szinte garantált, hogy reggelre duzzadt, égő szemekkel ébredünk, összetevőlista ide vagy oda.

.
KM legek
Jelenleg az egyik legfelkapottabb érzékeny szemre való spirál Krémmánián a műkönnyet és tisztított pigmenteket tartalmazó La Roche-Posay Respectissime Extension Szempillaspirál, ami azon túl, hogy még egyetlen krémmániásunknál sem okozott kellemetlen tüneteket, a hatását is nagyon dicséritek. Népszerűek és jók még érzékeny szemre a Clinique szempillaspirálok, mivel az összes szemészetileg tesztelt és illatanyagmentes, ugyanúgy, ahogy valamennyi IsaDora spirál is. Az ultra gyengéd Bourjois Volume Glamour Ultra Care Szempillaspirál jelenleg 4,51-re áll 55 szavazat alapján, és még kontaktlencsét használó krémmániásaink is nagyon meg voltak vele elégedve.

19 megjegyzés:

  1. 6 éve vagyok kontaktlencsés. Emlékszem még a "beavatási szertartáson" a szemdoki mindenféle dolgokkal ijesztgetett, pl hogy nem használhatok sminket vízvonalra, meg hogy csak vízálló szempillaspirált használhatok majd. Persze hamar rájöttem, hogy nem kell vízállónak lennie, a lényeg, hogy ne potyogjon. A vízvonalamat azóta is festem, igaz, most már nem használhatok akármilyen szemceruzát. Egy-kettő ugyanis ráoldódik a lencsére. (Eddig az Avon Color Trend ceruzákkal jártam így, amit régen nagyon szerettem, már szinte egyáltalán nem használom, csak a pencil play-eket, azok viszont vízvonalon is jók; illetve a Barry M Bold black liner ceruza volt a jegrosszabb ebből a szempontból)
    Szerencsére nem nagyon van problémám a szempillaspirálok tartósságával (90 %-ban Avon szempillaspirált használok, imádom őket), kevés olyannal találkoztam eddig, ami rajtam nem működött, és kenődött, potyogott. Legutóbb az Yves Rocher Sexy Pulp szempillaspiráljában kellett csalódnom, a kenődés miatt.
    Azt már kitapasztaltam sajnos, hogy hajlamos a gyulladásra a szemem, persze a kontaktlencse használatával alapból növekszik ennek a kockázata.
    Tényleg soha ne feküdjetek le úgy, hogy nem mostátok le a sminket!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó cikk! Erről a nylonról még nem is hallottam, valahogy kimaradt ez a beauty brainses cikk. Nekem nagyon könnyen begyulladt a szemem. Hogy ezt már múlt időben írhatom, azon az is sokat segít, hogy szigorúan eldobom 3 hónap után a spirált, akkor is, ha még van benne. Illetve sokan azt sem tudják, hogy ha be volt gyulladva a szemük, pl. kötőhártya-gyulladásuk volt, és meggyógyult a szemük, akkor a régi spirált el kell dobni, meg visszafertőzhet. Ha pedig sok smink volt rajtam, akkor lemosás után még szemcseppezni is szoktam, hogy kimossa a lemosáskor esetleg a szemembe került sminket.
    Aminek pedig nagyon örülnék, hogy ha legalább lenylonoznák a drogériás spirálokat is. Utoljára a Müllerben láttam, ahogy egy lány lazán kinyitott egy spirált, kipróbálta a szemén, majd becsukta, és visszatette. Jaaaaaaj. :-S
    Amúgy nagyon jó cikkeket írsz mostanában, nagyon nívós így a KM blog, a gyönyörű fotóiddal kiegészülve. :-)

    VálaszTörlés
  3. ...mostanában? :D Azért szerintem régiek is hasznosak, csak mostanában több a "szakcikk", ahogy te hívod őket. :)


    Nekem hálistennek nem olyan érzékeny a szemem, bár a potyogós szemfestékeket sajnos meg szokta érezni. Épp a múlt héten volt kötőhártya gyulladásom, de eszembe nem jutott volna szempillaspirált használni....Van egyáltalán olyan, aki ilyenkor használ!? :/ Én örültem, hogy nyitva tudtam egyáltalán tartani a szememet...:D

    VálaszTörlés
  4. Persze, a régiek is nagyon hasznosak, anno azok voltak az első cikkek, amik alapján végre lett valami pozitív változás a bőrömön! De azokat már többször is elolvastam ugye. :-D Igen, csak azt akartam érzékeltetni, hogy mostanában több ilyen cikk is van, és ennek én nagyon örülök! :-) Nekem a gyakori szempillaspirál kidobálásnak nagyon örül a szemem. Illetve ami segít még nekem, hogy a vízvonalamat nem szoktam kihúzni. Na jó, nagy ritkán, ha valami erősebb sminket csinálok, de olyankor érzem is, hogy piszkálja a szememet, és kell a szemcsepp is.
    Igen, van aki szempillaspirált használ olyankor is, azt én fel nem foghatom... De ha valaki nem használt, akkor is jobb kidobni, mert lehet, hogy már volt baci a szemében, amikor utoljára használta, csak még nem volt tünet. A szempillaspirált meg nem lehet lefertőtleníteni. (Ha jól tudom, akkor szemgyulladásoknál is lehet egy lappangási idő, amikor már van baci, de még nincs tünet.)

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon hasznos volt, köszi, figyelni fogok a nylonra. Én is dobálom el a spirálokat, nem nagyon szoktam elfogyasztani őket, mert nem is festem magam minden nap, csak alkalomra és munkába.
    Az igaz, ha szemgyulladás van, akkor amit nem lehet tisztítani, fertőtleníteni, azt ki kell dobni, mert tuti fertőzött.

    VálaszTörlés
  6. Hálistennek a lappangási időt szemfestés nélkül húztam ki (éljenek az ünnepek!), szóval valsz egyik spirálomat se tehettem tönkre. Szomorú is lennék, mert most van pár jól bevált darabom, amitől nem szívesen szabadulnék még pár hónapig :)

    VálaszTörlés
  7. Csatlakozom ahhoz, hogy le kellene fóliázni a drogériás spirálokat. Én a Rossmannban láttam, hogy egyesek az állványokon az összes spirált végignyitogatják. Én legtöbbször Avonos spirálokat használok, azok le vannak fóliázva, a drogériákban meg próbálom alulról meg hátulról kivenni a spirálokat, hátha azokba nem nyúltak bele. Egyébként 15 éve kontaktlencsém van, de soha semmilyen problémám nem volt a sminkeléstől.

    VálaszTörlés
  8. Én sem értem, hogy miért nem fóliáznak még mindig! :( Én ha ilyen csajt látnék, eskü rászólnék.... Persze gondolom pont ez a típus nem veszi magára az ilyesmit...

    VálaszTörlés
  9. Szemfestéktől már volt szemgyulladásom és az a furi, h Clinique volt :( Mire rájöttem, kidobtam pár spirált feleslegesen... Akkor még drogériásat, nem a 6-8e Ft-os kategóriát. Szempillafestékkel még nem jártam így szerencsére. Nekem a huzat a legnagyobb ellenségem (autóban főleg). És ilyenkor ha begyullad persze nincs cicomázás a szem körül, még korrektor és szemkrém sem!
    Este addig nem hagyom abba a szemfestéklemosást, míg tök tiszta nem lesz a sokadik vatta. Aztán még arcmosáskor is átmosom a szemkörnyékemet.

    VálaszTörlés
  10. hát, szerintem az a baj, hogy nem mindenki megy orvoshoz, ha begyullad a szeme, hanem visine és hasonló szörnyűségekkel próbálják a tüneteket kezelni. Én még nem találkoztam olyan szemdokival, aki gyulladás esetén ne figyelmeztetett volna, hogy nem szabad sminkelni és amik fertőzöttek dobjam ki, vagy ha lehet akkor tisztítsam meg. Pedig volt, hogy kórházba kellett menni szemdokihoz, mert sürgős volt. de még ott is elmondta.

    VálaszTörlés
  11. én a kontaktlencse mellé alapból szoktam használni műkönnyet, mert könnyebben szárad a szemem a lencsével, hiába hiperszuper minden, azért más. :) ha valami belemegy, pl sminkeléskor szemhéjpúder, akkori is egyből cseppentek és azzal kimosom. így nem szokott gond lenni :) Az a baj amúgy, hogy mikor begyullad az ember szeme (leglaábbis én így szoktam lenni) akkor nem is tudom pontosan, hogy most miket kéne kidobnom meg fertőtleníteni :S Mert akár napokkal azelőtt cuccos is lehet fertőzött. Így jártam egyszer az egyik szemceruzámmal, amit ritkán használok, de sztem a 2. gyulladásomat okozta, mire leesett, hogy ő a hibás :S

    VálaszTörlés
  12. Sajnos nagyon sok drogériás cucc egész egyszerűen undorítóan néz ki a boltban... volt már, hogy több rossmannt jártam végig, mire az áhított cuccosból sikerült egy olyan darabot találnom, amit még nem trancsíroztak szét.. nevetséges...

    VálaszTörlés
  13. A szempillaspirál választás témaköre nagyon húzós téma...mert a szem az egyik legérzékenyebb testrész...amire vigyázni kell. Amit százan dicsérnek, magasztalnak, nem garancia arra, hogy nálad épp működik, vagy nem vált-e ki érzékenységet valamelyik összetevő. Egyszer már kaptam drogériás spiráltól kötőhártya gyulladást...a kis tinipics@k szokták nyitogatni a spirálokat...pedig ott a teszter...ki van téve a spirálforma is...azóta nem veszek, csak rendelek, mert az tutira bontatlan. A legjobb tapasztalatom a Mineralissima nevű spirállal kapcsolatban volt, a pilláim szénfeketék voltak tőle, pehelykönnyűek és egyáltalán nem irritált...sőőt, még nőtt is tőle. Több ásványi sminkcuccom is van...és sokkal kíméletesebb összetevőik vannak, mint a drogériás/agyonhájpoltnak.

    VálaszTörlés
  14. Na látod, én még egyetlen szemdokivel találkoztam csak, aki elmondta, hogy fertőzöttek lehetnek a sminkcuccaim, a legtöbb csak annyit mondott, hogy ne sminkeljek. De jó, hogy van erre is gyakori példa. :-)

    VálaszTörlés
  15. :O akkor nekem szerencsém volt.. ez azért alap lenne szerintem :/

    VálaszTörlés
  16. Remélem idővel nem a 4-600 forintosak lesznek a legmenőbbek...
    Nálam a lélektani alsó határ a 2000 ft. Örülök, hogy megengedhetem magamnak, és nem vennék semmiképpen kínait vagy 100 forintos boltosat. Az egyik szememmel éppen, hogy látok, a másik szerencsére jó, de sminkeléskor azért vannak problémák néha, és már megannyiszor belenyomtam sajna a szemembe a Cliniue, EL, Lancome spirálokat, és sosem lett semmi bajom ellenben, a látó barátnőm, akinek a gagyitól annyi baja volt, hogy ... szegény. Amit hozzá lehetne még csapni a spirál témához a tus és a szemcerka, főleg a vízvonalon. Lehet sznob vagyok, de sosem tennék a vízvonalamra olyat (már), amiről nem tudom biztosra hogy az jó. Persze nekem is volt essence és hasonló csodám, de már nincs hála égnek.
    Szemceruzát nem szoktam kidobni, de ha nagyon régóta nem használtam egy darabot, ha nem is kell, akkor is lehegyezek belőle egy ici picit, hogy olyan kerüljön a szememre, amit nem ért elötte x ideig a levegő.
    A fóliázást támogatom, bár szerencsére ahol én lakom, itt ez alap, még a dobozos cuccokat is zsugorfoliázzák.

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm ezt a posztot, még régebben volt róla szó, jó látni, hogy nem felejtetted el! :)
    Nekem a Maybelline the Falsies Volume Express is bejött, olcsóbb kategóriából, de a Lash Princess irritált. :( Csak szemüveggel használható.
    Az IsaDora is jó, de valahogy a Falsies után gyakrabban nyúlok.
    Nekem bármi csillámos/por állagú is tiltólistás a vízvonal festése amúgy sem áll jól, így nem sírok nélküle. (Vele viszont, hajjaj! :D)

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!
    Tud valaki nekem valaki, olyan szép INCI- jű szempilla spirált ajánlani, ami nem kezd leperegni nap végére sem? Sajnos idáig az összes spirál panda szemeket csinált nekem, pedig nagyon oda figyelek rá, hogy 2 húzásnál sose tegyek többet a pillámra.

    VálaszTörlés
  19. Ppd alergiám van, mit hasznalhatok a szempilámra?

    VálaszTörlés