BLOGKERESŐ

2015. március 13., péntek

Mi a titka a hajvastagító samponoknak?

A vékonyszálú hajú lányok tutibiztos csaliszava a "hajszálvastagító", nem véletlen, hogy az elmúlt 1 évben nem egy olyan termék született, ami azzal kecsegtetett, hogy megvastagítja a vékonyka fürtöket. Régóta érdekelt már, hogy mi lehet az a bizonyos hajturbózó összetevő (egyáltalán létezik-e), ezért kicsit utánanéztem az INCI-knek, és most elhoztam Nektek is minden olyan érdekességet és lényeges infot, amit csak a témában találtam.
.

Azt hiszem, talán a L'Oreal lehetett az első, aki széles körben is elérhetővé tette ezt a termékkategóriát: az Elseve Fibralogy néven egy komplett termékcsalád debütált, a sampon hivatalos leírása pedig így hangzott:

"A Filoxane hatóanyag a hajmosások során bejut a hajszálakba, és belülről terjed szét, hogy a hajszál belsejében maradva fokozatos vastagító hatást érjen el. A hajszálakban így létrejött anyag minden használat után a hajszálakban marad, így a haj egyre vastagabb lesz."

Filoxane nem hivatalos összetevő (azaz a CosIng, vagyis az Európai Bizottság Kozmetikum Direktívájának hatálya alá eső kozmetikai összetevőket összegyűjtő adatbázis nem tartalmazza), hanem egy hangzatos fantázianév, ezért hiába rövidke - összesen 20 elemből áll - az összetevőlista, nem volt egyszerű kibogozni, hogy vajon melyik elem(ek)re vonatkozhat az elnevezés. Az összetevőlista teljesen átlagos, rengeteg más samponban is megtalálható tisztító és emulgeáló összetevőkkel és természetesen vízzel kezdődik, majd találunk benne néhány szintén teljesen átlagos stabilizáló és hidratáló összetevőt, végül a sor tartósítószerekkel és illatanyagokkal zárul.

Az egyetlen összetevő, ami szemet szúrt, egy bizonyos Aminopropyl Triethoxysilane volt, ez volt ugyanis az egyetlen elem, amit a termékcsalád minden egyes tagjában felleltem, sőt, több más L'Oreal alá tartozó márka vékony hajú szálra való termékében is megtaláltam, így a Fibralogy sampon kistesójában, a Garnier Fructis Densify Hajvastagító Samponban is - igaz, itt más fantázianevet kapott, ebben a samponban ugyanis Fybra-cylane-ként hivatkoznak rá. Utánaolvastam, és kiderült, hogy az Aminopropyl Triethoxysilane egy L'Oreál által szabadalmaztatott vegyület, mely állításuk szerint vastagabbá teszi a hajat, szóval L'Oreal-Garnier téren ez volna az a bizonyos csoda-összetevő, az viszont, hogy valóban működik-e, az már kérdéses: a KM-es vélemények alapján a L'Oreal samponja maximum dússá, de vastagabbá nem igazán teszi a hajat, és a Garnierre eddig érkezett vélemények sem számolnak be hajvastagító hatásról....

A hajvastagító-vonal viszont nem állt meg a L'Oreál kapuin belül: nemrégiben a Balea szinte tagadhatatlanul lekoppintotta a Fibralogyt, a dupe, vagyis a Professional Fülle + Pracht Sampon viszont csak ígéreteiben (és kinézetében) hasonlít a L'Oreal samponjára. Náluk nem 1 összetevő viszi a hátán a terméket, hanem többféle, ráadásul azok elég jók: a sampon olyan hajerősítő hatású vitaminokban és fehérjékben gazdag, melyek ha hajvastagító tulajdonságuk nem is, de hajerősítő mindenképpen van, vagyis nagyobb eséllyel érünk el vele egészséges kinézetű, jó tartású, azaz "vastagabbnak", dúsabbnak tűnő hajkoronát. Úgy tudom, itthon még sajnos nem lehet kapni, de ha bejön végre hozzánk, ha valamivel, hát ezzel szívesen tennék egy próbát.... :)


Ti próbáltatok már hajvastagító hatású samponokat? Mi a tapasztalatotok velük?

62 megjegyzés:

  1. Szerintem jó ötlet, különösen a high-end vonalon. Vannak olyan termékek, amiket higiéniai okok miatt nem szívesen próbálok ki teszterekkel (szempillaspirál, tégelyes krémek, szemfesték), viszont ahhoz elég drágák, hogy a szemetesben landoljonak, ha nem válnak be. Ha pont egy olyan van a dobozkában, amin gondolkodik az ember, akkor ez egy jó lehetőség a próbára.

    VálaszTörlés
  2. Maybelline: egy okés drogériás szempillaspirál, az egyetlen, ami szerintem rendben, szempillaspirál minden sminkelő nő készletében fogyóeszköz.
    Greenland fruit emotion: INCI-t nézve sima illatosított só, hihetetlen, hogy van, aki megveszi 2590 FT-ért, ez az év biznisze a gyártónak, ki se számolom a haszonkulcsot, de én 1000-ért (vagy 1500-ért?) szoktam venni 3 kiló himalaya fürdősót a nagykerben...
    Deborah: INCI-je alapján szintén tök olcsó kategóriás, javarészt vizet, szilikont és ásványi olajat tartalmazó drágán eladott akármi. Itt ismét nem érzem az árérték arányt, lehet venni pl. 600-ért is Baleásokat, azok is ásványi olaj alapúak, ennél szebb INCI-vel és sokkal barátibb árral. A Bioetyc felirat szintén tök félrevezető rajta, egyszer jó lenne erre egy szabályozás.
    AHAVA: ez is az, ami árérték arányban sehol nincs mondjuk egy Paula's Choice-hoz, ilyen vagy szebb összetevőjű krémeket töredékéért is lehet kapni. Őket kifejezetten nem kedvelem, mert natúrnak állítják be az igencsak kétes incijű termékeiket, és ráírják, hogy parabénmentes, de nem egy szép tartósítót választanak, hanem egy formaldehid kibocsátót. Gázok...
    Szóval én biztos soha, de soha nem fogok meglepetésdobozokat vásárolni, és hála KM-nek, ezentúl is előbb idejövök, és INCI-ket elemezek, véleményeket olvasgatok, mielőtt új krémet illesztenék be a bőrápolási rutinomba. Így kiváló minőségű, jó árértékarányú, saját bőrtípusomra szabott termékeket találhatok, és nem lesz pénzkidobás. Nagyon szigorú vagyok most, de szerintem egy ilyen doboz sehogy sem ér 5.000-et sem. Még ha rá is írják, hogy ennyit spórolok, nekem akkor is inkább az jut eszembe, hogy ennyit dobok ki az ablakon. Inkább veszek egyetlen tényleg jó, nekem való terméket 5.000-ért, mintsem egy rakat kétes feleslegeset, mint ezek.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem érdekes és változatos dolgok vannak benne, én nem néztem most olyan szigorúan az INCIt, csak a "fancy" arányt vettem vigyelembe :)
    Abban viszont teljesen egyetértek, hogy majdhogynem vérlázító, ahogy szegény dobozkákra rásütik az "ezzel X ezer Ft-ot spórolsz jelzőt", az barokkos túlzás :D
    Kicsit olyan ez, mint a leárazás, hogy amúgy nem kéne a kis ruha, de ha 70%-al olcsóbb, már megveszem. Az egy dolog, hogy megérte, de ettől még a szó szoros értelmében nem spóroltam... sőt.. :D

    VálaszTörlés
  4. Lehet azért is vagyok ilyen szigorú, mert nálam szigorú INCI ellenőrzésen megy át minden, amit magamra kenek, ezek közül a szempillaspirálon kívül semmit nem használnék, azért drága lenne 5.000. ;) Sajna a KM egy krém-őrmesterré tett. :D

    VálaszTörlés
  5. -Mélylevegő- Well then, no szépségbox. :D
    Igazad van. Ez az illatosított só... Legalább a csomagolás igényes hozzá :)
    De! Olyan izgi. *o*
    Amúgy én ha vennék Pixiboxot vennék, abban 8 db teljes kiszerelésű cucc van mégis egy ezressel olcsóbb, és ahogy néztem, abban (is) tök jó cuccok vannak.

    VálaszTörlés
  6. pontosan...mondjuk ha lenne kidobandó 5000-em akkor lehet kipróbálnám.. de így nem túl szimpatikus ez a zsákbamacska téma... megveszem én magamnak amit kinézek, és tényleg szeretném, de csalódott lennék h 5000-ért egy 2000 ft-os cucc lenne csak amit tényleg használni akarok...
    ezek a cuccok jól működnek amúgy "gazdagabb" országokban, de a magyar kereslet nem hiszem, hogy hosszabb távon életben tartaná ezeket a dobozkákat.

    VálaszTörlés
  7. Ahh, én már leszokok az ilyesmiről, és abszolút tudatos vásárlóvá válok. Most próbálok átállni. Krémek terén már 100%-ra sikerült, és semmit nem veszek "csak úgy". Ezért simán megtehetem most, hogy veszek egy-egy drágább krémet, szérumot is, mert nem kell anyumnak ajándékoznom, mint régen. Egyre inkább próbálok tudatos lenni ruha, cipő terén is.
    30 fele már érzem, hogy kialakul egy saját, nem annyira divatkövető, egyéni, és sokkal nőiesebb, sokkal kifinomultabb stílusom, ami nem is igényli, hogy évente a legújabb divatban járjak. Bár a homokóra alakomra mindig a klasszikus szabású ruhák voltak a legjobbak. :) Szóval tényleg az a célom, hogy most már csak olyat vegyek majd meg, amit tényleg nekem találtak ki, és inkább egy jót, mint 5 akciósat.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem pont, hogy azok veszik, akiknek kevesebb a pénze. Amikor nekem kevesebb volt, akkor azt néztem jobban, hogy minél többet kapjak a pénzemért, hogy "megérje". De akkor még nem voltam tudatos vásárló, pláne nem értettem a krémekhez. Most már azt nézem, hogy jót kapok-e a pénzemért... Szerintem nálunk még mindig megy ez de sok mindent kapok kevés pénzért, vagy féláron, és ilyenkor a legtöbb lány megveszi, és nem nézi, hogy igazából mit is kapott.

    VálaszTörlés
  9. mondjuk igazad van, ebbe nem gondoltam bele, csak magamból indultam ki, de tényleg a legtöbb ember nem éppen tudatosan vásárol... hát mindegy, nekem nem kell :D

    VálaszTörlés
  10. Nem, nem, NEM, szerintem semmiképp nem éri meg egy ilyen boxért pénzt kiadni. Én ugyan nem tartom magam tudatos vásárlónak, inkább intuitív módon választok terméket a bőrömre, de ami lényeg, hogy ilyenkor mindig ÉN VÁLASZTOK, és épp azt dobom a kosaramba, amire ráizgultam, vagy szükséges.
    Egy ilyen zsákbamacska számomra biztos, hogy nem okozna örömet, sőt.
    Mstindigo-hoz hasonlóan én is INCI-vadász vagyok, és pl ebből a dobozból a spirálon kívül nem használnék semmit....talán még azt sem.

    Azt értem, hogy az összérték jóval több, mint amennyiért hozzájuthatunk egy kazal termékhez, de nem látom értelmét, annak sem, hogy az összérték töredékét kifizessem.

    VálaszTörlés
  11. Ne tévesszen meg a Pixiboxos teljes kiszerelés duma, az csak a speckó nyári kiadásban volt, amúgy ők is csak termékmintákat osztogatnak. Én eddig két pixiboxot rendeltem, mindkettő hatalmas csalódás volt, úgyhogy feladom a önmeglepizést... :(

    VálaszTörlés
  12. tyú. :/ Hát akkor ennyit a boxokról.

    VálaszTörlés
  13. Én nem vagyok ennyire szigorú az összetevőkkel, inkább impulzus vásárló vagyok. A dobozt azonban biztos nem venném meg. Nekem látni kell, hogy mit kapok ennyi pénzért. A kis minták ötletesek, de szinte minden magazinban van valami minta, plusz a drogériákban is kapok (ha kérek). Egyedül a spirál, amit ebből a dobozból megvennék.

    VálaszTörlés
  14. A Szépségboxom engem sem győzött meg. Ötezer forint már elég sok ahhoz, hogy nem tudom, mire költöm. Hiába a teljes méretű termék, ha nincs rá szükségem. Lehet, hogy pont egyikre sem.
    A Douglas Box of Beauty-nak pont az az előnye, hogy ismerve a tartalmát, el tudom dönteni, hogy szeretném-e vagy sem.
    A Pixibox előnye pedig, hogy high end mini termékeket próbálhatok ki, amiket nem biztos, hogy teljes méretben ismeretlenül megvennék. Ez nem volt igaz a nyári kiadásra, olcsó drogériás termékekből teljesen felesleges meglepetés dobozt gyártani... De a normál verziót lehet ki fogom próbálni.
    A kedvencem a Clinique ajándék neszesszer! Tudom mit kapok és milyen minőségben. Ezért még lehet akkor is veszek terméket, ha épp nem lenne aktuális... :-)

    VálaszTörlés
  15. Szerintem egyáltalán nincs sok értelme,főleg az anyagi helyzetekből kifolyólag az országban és hogy nem tudni,mi van benne...azért 5 kilóért már megvan elég sokmindenem,amire szükségem is van és nem csak portörlésnél hat (az idegekre),amikor arrébb kell rakni.. :)

    VálaszTörlés
  16. :D Eddig nem is gondoltam rá, hogy az idegekre is így hatnak a kozmetikumok, de van benne igazság határozottan. :D

    VálaszTörlés
  17. Hát ez a portörlős nagyon nagy! :D Igazad van! :)

    VálaszTörlés
  18. Köszi:)
    Anno nekem a szekrényemben is úgy volt megoldva,hogy nem volt ilyen pipere asztalom,hanem ami szokott lenni italkínálós rész (vízszintesen lehajtható ajtóval),abban voltak nekem a kencéim, és amikor nem használtam,vissza csuktam,így annyira nem porosodott. :D
    Mostmár azért kevesebb van,és elfér kisebb helyen is. ^-^

    VálaszTörlés
  19. Mikor ezek a dobozkák "divatba jöttek" én is gondolkoztam, h milyen jó házhoz jön és kipróbálhatok mindenfélét. Akkor még dolgozó nő voltam, de lebeszéltem magam, mert személy szerint kevés dolgot tudnék belőle hasznosítani és csak a szívemet fájdítanám azzal, hogy nem tudok nagyban megvenni egy luxus-krémet, ha beválna. Anno majdnem beugrottam. Sztem inkább annak való, akinek van bőven kerete ilyesmire és ami nem kell még el is tudja ajándékozni. Manapság nincs sok kenceficém, már nem nagyon hűtlenkedem, maradok a beváltnál lehetőleg és alkalmakra (szülinap...) kérem a finomságokat. Ha 20-as éveimet taposnám lehet, h még kísérleteznék :)

    VálaszTörlés
  20. Így a 36. évemet taposva már nem igazán hiszek az ilyen hangzatos ígéreteknek. :-) Ennek ellenére a Fibralogy-t én is megvettem akkortájt amikor megjelent, mondjuk a vastagító hatásában nem hittem, de többen mondták hogy dúsít. Hát nekem erre sem vált be. Most 4-5 hónapja használom a Vichy Neogenic samponját, ami hajvastagítást ugyan nem ígér csak dúsítást, tartást, de azt tényleg be is tartja, sokkal szebb azóta a hajam, dúsabb is és jobb a tartása is (és egy nappal kitolta a hajmosást), szerintem ennyi ideig még egy sampont sem használtam egyhuzamban.
    Ezt a Balea sampont minta már láttam volna a DM polcain, de nem esküszöm meg rá, lehet van egy színeiben hasonló, nem néztem meg közelebbről, mert amióta a Vichyt használom nem érzek késztetést arra, hogy más samponokkal próbálkozzam. De azért ha legközelebb DM-ben jársz vess egy pillantást a Balea samponos polcra, mert lehet hogy már tényleg kapható.

    VálaszTörlés
  21. Kamu.
    Sajnos a L'Orealnak már akkor sem lehet elhinni semmit ha kérdeznek, nemhogy állítanak.
    Annyi ilyen áltudományos vegyületükről derült már ki hogy parasztvakítás, hogy ebben végképp nem hiszek.
    Másrészt a haj nem élő szövet,hanem elhalt keratin így minden kezelés, balzsam, pakolás, etc. csak tüneti megoldás, méghogy hajvastagító sampon.
    Mellnövelő krémet nem akarnak esetleg árulni? :)
    Az egészséges haj egyetlen alapfeltétele a megfelelő tápanyagbevitel és a fejbőr egészségesen tartása.


    A Balea sampon engem is érdekelne, ha megérkezik, biztos ki fogom próbálni.:)

    VálaszTörlés
  22. Szinkronicitás!!! Én ma voltam egy speckó fejbőr kezelésen, tudod, amit írtam, hogy viszketek, erre hazajövök, és a hajról írtál. :) Megnéztük ilyen nagyítós cuccal a fejbőrömet, és ott lehetett látni, hogy szeborreás a fejbőröm, és nincsen kint az egész hajszál, hanem picit olyan, mint amikor benő a szőröd. Nem olyan szép tölcséres, mint ahogy a metszeti képeken ábrázolják, pedig elvileg olyannak kéne lennie. Egy ilyen tüszőből 3 szál is nőhet, nekem van, ahol ez még így van, de ezektől a lerakódásoktól már van, ahol csak 1 szál van, ami ennek az eredménye, és azok is vékonyodnak. Most nagyon bízom ebben a kezelésben, ellentétben a samponok hatásával. Skalptisztítás van először, egy agyagpakolással, aztán szérumot visznek be dermarollerrel és lézerrel. (A dermaroller annyira nem is fájt, mint gondoltam.) Azonnal lehetett látni az eredményét, abban, hogy sokkal több normál tölcséres tüszőm lett. (Jaj, ez leírva így béna, de csinálok legközelebb jobb fotókat, és postot is belőle, mert tényleg nagyon izgi.) Szóval én is inkább Medora véleménye felé hajlok, hogy megfelelő tápanyagbevitel és egészséges fejbőr. Nálam ez utóbbi most nem játszik, és kezd meglátszani a hajamon is sajnos. A L'Orealnak én sem hiszek el semmit, de egy ilyen Baleás sampon nem akkora beruházás, hogy bárki megbánná. :)

    VálaszTörlés
  23. A Balea sampont és kondicionálóját ma láttam a dm-ben, akciós éppen 449 Ft vagy 499.

    VálaszTörlés
  24. Nagyon jó kis poszt! Anno minden tudámonyos nevet bekajáltam,elég volt egy jól hangzó szó és rohantam is megvenni a sokat ígérő csodaszereket. Most viszont átestem a ló túloldalára és egy bizalmatlan,hitetlen nőszemély lettem,na ez sem túl jó!;-) Talán egyedül a hajra való cuccokban nem hittem igazán sosem,mert nekem bárki bármit mond,szerintem a hajon már nem segít semmi. A haj már nem élő,ha az megtört vagy száraz,azon már nem segít semmi csak az olló. Na egy kis szilikon azért javíthat a helyzeten ideig-óráig. Én pl rosszul vagyok attól,amikor valaki azt állítja,hogy a gyakori hajvágástól gyorsabban nő a haj vagy ne adj Isten sűrüsödik. Ápoltabb maximum és a frissem vágás miatt a vége minimálisan "tömöttebb". Ennyi. Amúgy mi köze a hajvégnek a hajtüszőhöz kérdésemre csak lesnek bután gyakorta.Van ismerősöm aki a kislányának már vagy 5-ször leborotválta a fejét,mert attól sűrűbb lesz a haja szegénykémnek.Nem és ennek az ismerősnek sem lesz sosem esze! Jó lenne több hasonló témájú poszt,amikor kielemzésre kerülnek a tudományos,földönkívüli kifejezések és a mögöttük lévő igazság!;-) Szerintem a hajzatunk nagyrészt genetikai örökség,de persze ronthatunk és ugyanígy javíthatunk is az állapotán. A szőkítés,vasalás de még a hajszárítás sem tesz jót neki,kenhetünk rá bármit is. Az egyetlen testtájékom amivel tökéletesen elégedett vagyok,de teszek is érte...azaz nem teszek vele semmit. 90%-ban magától a levegőn szárad,nem terhelem sem habbal,sem lakkal,gyakorlatilag a mosáson és a fésülködésen kívül nem éri semmilyen külső hatás.jaj,ne hazudjak,festem rendszeresen,natúrbarna színre,mivel erősen őszülök.:-)Ennyi.

    VálaszTörlés
  25. hát igen eléggé humbug szagú valahogy ez a hajszálvastagító dolog.. én arra gondotlam, hogy valamiféle szilikon lehet ami esetleg vastagabbá teheti ahajat, de különösebben nem fogtak meg ezek a termékek, nem nézztem utána és ki sem próbáltam mert túl szépen hangzott, hogy igaz is legyen, plusz eddig a l'oreál hajápolói mind nagyon csúnyán szerepeltek nálam :/
    Én is a vékonyszálú hajjal rendelkezők közé tartozom. Ami nekem eddig legjobban bejött, az a hajerősítő hajápolók kategóriája. A mostani kedvenc samponom az Avon Advance techniques Strengthen and Protect (asszem) nevű erősítő samponja, mindig azt használom. A balzsamja is nagyon jó, bár balzsamot mindig váltogatok.
    Ez nekem egészen jól bevált. Tényleg erősebb a hajam, jobb a tartása, kevésbé károsodik, szóval nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
  26. Ez ismét tankönyvi példája annak, hogyan lehet a hiszékeny emberekről totál legálisan legombolni egy csomó pénzt kamu cuccokkal. :(
    A címet olvasva azt vártam, hogy a sampon valamilyen külső, fizikai bevonatot képez a hajon, amely minden hajmosással értelemszerűen egy picivel vastagabb lesz (amellett persze hogy amúgy kopik is a mindennapi igénybevételtől). Egy ilyennek több értelme lenne. De hogy "bejut a hajszálakba, és belülről terjed szét" - nem csak, hogy valószerűtlennek találom ezt, de még rémisztően is hangzik :D
    A vékony szálú hajra a legjobb látszatmegoldás a rendszeres vágás, ugyanis a töredezett, *még inkább* elvékonyodott hajvégeknél nincs rosszabb.

    VálaszTörlés
  27. Hát ezzel teljesen egyetértek - de könnyű nekem, dús és erős a hajam. Még hajszárítóm sincs itthon.

    VálaszTörlés
  28. Lehet kapni már a Balea sampont-balzsamot-szérumot! És most még akciósan is! :) egyébként remek cikk. :)

    VálaszTörlés
  29. Most azt hiszem kollektíven irigyelünk téged :D

    VálaszTörlés
  30. Jaj de szuper, hogy mondod, tuti szerzek is majd belőle! <3

    VálaszTörlés
  31. Köszi gigi! (A remek hírt is) :)

    VálaszTörlés
  32. Nagyon szerencsés vagy, én borzasztóan küzdők azzal, hogy ne nézzek ki szopottgombócnak! :( Állítólag sok hajam van, viszont az annyira vékonyka, hogy lófarokba kötve elkeserítően vékonyka a copfom átmérője, szóval folyton vacakolnom kell vele. Jó, ilyen csodasamponokban már jó ideje nem hiszek én sem, viszont tényleg van olyan, amitől jobb a hajam tartása. Hát igen, hello szilikonok... de sokat számít mondjuk egy jó vágás, bizonyos hajformázó termékek (újfent hello szilikonok) is, szóval az életem folytonos keresés... :P

    VálaszTörlés
  33. Én is erre gondoltam először, de neeeem! :D
    Amúgy olvastam, hogy elvileg léteznek olyan összetevők, amik vastagabbá teszik a hajszálakat, de azok meg annyira károsak, hogy jobb is, ha nem kerülnek hajra.
    A rendszeres vágás tényleg nagyon sokat segít optikailag, én is 3-4 havonta eljárok, hogy rendezettnek érezzem a hajamat :)

    VálaszTörlés
  34. Hello Ildi! :) Ez komoly? Nagyon kíváncsi leszek, hogy mire juttok majd!

    Nekem sajnos születésemtől fogva nagyon vékonyszálú a hajam, és tapasztalatból mondom, hogy bizonyos samponoktól sokkal jobb a hajam tartása (hangsúlyozom, hogy nem vastagabb meg ilyen bullshitek, csak többnek néz ki), szóval szerintem nem mindegy az sem, hogy a samponod mit tud... vagy legalább ne rontson már a helyzeten. A hajvitaminok/egészséges táplálkozás nekem csak azon segített, hogy ne hulljon annyira, a minőségén pl. sajnos nem vettem észre változást.

    Amúgy BB-n találtam egy tök jó cikket - elvileg tényleg vannak olyan összetevők, amik képesek a hajszálak vastagítására:
    http://thebeautybrains.com/2009/09/23/do-hair-thickening-products-work
    Igaz, ezekkel meg ártasz a hajadnak, mint a franc...

    VálaszTörlés
  35. Medo drágám, lényegretörő és pontos vagy, mint mindig! :D

    VálaszTörlés
  36. Ha előbb vennéd meg ezt a Balea sampon mint én Wish Drága, nagyon vár ék egy véleményt tőled! Puszillak :)

    VálaszTörlés
  37. Igen, tuti előbb fogom, mindenképp írok majd véleményt!

    VálaszTörlés
  38. Én két napja megvettem a Balea balzsamát, úgyhogy érdemes körbenézni, mert már ott van a polcokon :) Ma este tesztelem is :)

    VálaszTörlés
  39. Á, most olvasom a véleményed, elég biztató, amiket írsz!
    Nekem a Tigi vált be nagyon sokáig, de mióta hosszabb a hajam, folyton le van lapulva, szóval most megint elölről kell kezdeni a samponkeresgetést :( Rá is tettem wishlistre a Neogenicet, hátha nekem is bejönne...

    VálaszTörlés
  40. Kezdem magam furán érezni...Eddigi életem során igazán csak az Elséve samponok jöttek be, semmi más. Kallos, Avon, de még a márkásabb Alfaparf és társai is csak ideig óráig tűntek jónak. A Balea samponok újabban már tisztítani sem tudják a hajam, nem számít, hogy milyen módszerrel mosom :/ Azzal meg már nem is törődök, hogy itt a véleményeimet updateljem mert akkor elég sok mindent átírhatnék :D Ez az új verzió engem is érdekelne, de félek, hogy megint mellényúlok vele.
    Szóval a kérdésem az lenne, hogy ha az Elséve, L'Oréal cuccok ennyire károsak, akkor miért csak attól lesz nekem szép a hajam, a natúr, bio dolgoktól meg undi, ápolatlan szénakazal?

    VálaszTörlés
  41. A bio, natúr dolgokban nincs szilikon, azoktól nekem is olyan a hajam, mint a szénakazal, de persze egyénfüggő, kinek mi válik be, mert van aki a szilikonmentességre esküszik.
    Amúgy egy szóval nem írtam, hogy a L'Oreal cuccok mennyire károsak (én is használok a márkától jó pár hajra való cuccot), csak azt, hogy a termékleírásaik megfogalmazásakor szeretnek kicsit színezni meg túlzásba esni, és ez nem annyira korrekt a vásárlókkal szemben.

    VálaszTörlés
  42. Értem én Wishes, csak kicsit hangosan gondolkodtam a komment írása közben! :) Eszembe jutott a sok szilikon-nem szilikon vita, mi a káros mi a jó, stb, elnézést. Tény, hogy erős túlzás a reklám is, és érdekes a "leleplezés" erről az összetevőről, hasznos volt a cikk.

    VálaszTörlés
  43. A L'Oréal samponját és balzsamját használtam együtt hosszú-hosszú hetekig és az én csoffadt, reménytelen, vékonyszálú hajamnak bizony bejött, valahogy sokkal rugalmasabb is lett tőle az egész hajzatom, mondhatnám, hogy visszarúgott :) Viszont amint elfogytak a termékek és a Kérastase samponjára átálltam, szinte azonnal kisebb lett a hajam tömege, újra a könnyű, vékonyszálú hajam köszönt vissza reggelenként.

    VálaszTörlés
  44. Én is abszolút értelek téged, nem is okoskodni akartam, sőt. Őszintén szólva nekem pont a nagy szilikonmentes láz szúrta anno a szemem, szegény szilikonokról elég sok légből kapott valótlanságot állítottak akkoriban. Mondjuk ettől függetlenül én is megpróbálkoztam velük, de inkább nay volt mint yay...

    VálaszTörlés
  45. Én őszintén szólva nem próbáltam még őket, de örülök, hogy neked beváltak! :)

    VálaszTörlés
  46. Én is! Majd írok róla. ;-) Elég komoly gépeik is vannak. Persze a genetika az genetika, nekem sem lesz ettől vastag, erős hajam, ilyennel nem is áltattak. Viszont azt mondták, hogy azt el lehet érni, hogy több hajszálam legyen, tehát sűrűbb legyen a hajam, és mind "normál" vastagságú legyen, ami persze nekem vékony lesz a jövőben is. Na meg azáltal, hogy nem lesz benőve a hajszál, jobb tartása is lehet a hajamnak. Nagyon reménykedek. :D Nem véletlenül hordok rövid hajat...
    Persze ők is csak annyit tudnak tenni, hogy egészséges legyen a hajam, a genetikámon nem tudnak változtatni. Nekem a szilikonos samponoktól esik össze teljesen a hajam, és igen, ha az én hajam helyzetén még ront is egy sampon, tényleg siralmas lesz a helyzet, volt már erre is példa. :D Egyébként szerintem az árától nem lesz jobb egy sampon, iskolapélda erre az általad felhozott Balea, ami semmivel sem rosszabb, (sőt, simán jobb lehet,) mint egy többszörösébe kerülő flincflanc márkás sampon.

    VálaszTörlés
  47. A beauty brains cikket is elolvastam... Hát igen, én se vállalnám be, az biztos. :-S

    VálaszTörlés
  48. Én már feladtam azt hogy a lapos szíros vékonyszálú kevés hajam valaha is szép lesz. Minden reggel egy küzdelem. próbáltam már mindent....vigyázok rá nem festem. Természetes hajnövesztőt is próbáltam. Csalánteaöblítő, ricinusolaj. Csak illatanyagmentes szilikonmentes sampont használok. Mivel minden mástól viszketek és hámlik a fejem. Kipróbáltam "hajvastagító" kollagénes hajfeltöltést. Teljesen feleslegesen.... úgyhogy marad a küszködés a szíros haj...a gyakori hajmosás. Esetleg kis hajhab segít a nedves hajon eloszlatva...beszárítva...de abból se sok mert elnehezíti és szintén lapos lesz.....max fél napig néz ki valahogy. De ha valakinek van tuti tippje szóljon.

    VálaszTörlés
  49. Nos ez a sampon (fibralogy) ténylegesen hat. Dús erősszálú hatást ad (nálam). De említésre érdemes, hogy tartós használatra találták ki, mert elhagyva a hajam a korábbi felére esik vissza.

    VálaszTörlés
  50. Van egy fodrászati márka, a neve Landoll, évekkel ezelőtt ismertem meg az akkori fodrászom által. Nekik van egy Body Volume nevű volumennövelőjük, még hasonlóval sem találkoztam. Na azzal igazi oroszlánsörényt lehet elérni, tényleg nincs párja. Megpróbálkozhatnál vele, szerintem nem csalódnál.
    Elég sok terméküket kipróbáltam, egyszerűen verhetetlenek, bármihez nyúltam, a Tigit akármennyire is szeretem, elbújhat mögötte. Az egyetlen gondja a beszerzés, az bizony nem egyszerű.

    VálaszTörlés
  51. Nem tökéletes a hajam ám wishes,csak en vagyok vele tökéletesen elégedett. Anyukám fehér bőrű és koromfekete, eszméletlen dús,erős és hullámos hajú és láttam a sok küzdelemet.;-)Amíg hosszú volt neki,addig nem volt gond vele,de később amikor levágatta,akkor jött elő a hátránya ugyanis egyszerűen formázhatatlan. Az olyan hajjal nem lehet semmit kezdeni,az úgy áll ahogy akar,sem hajformázó,sem sütővas nem segít csupán néhány percig. Tesóm dettó ugyanígy küzd,fekete drót hajú ;-)és nyaranta szerencsétlen ritkítatja(komolyan),ugyanis olyankor korpásodik,mert a melegtől befülled a feje,hiába rövid a haja. ;-) Nekem is nagyon sok van,de szerencsére nem olyan vastag szálú így van esélyem vele kezdeni bármit is,főleg úgy,hogy többet volt rövid a hajam,mint hosszú!

    VálaszTörlés
  52. Utálni fogtok, mert a sok-hajúak táborát erősítem, de ennek hátránya, ahogy korábban is írta valaki, hogy rakoncátlan. Hullámos is, meg nem is, itt-ott sprőd, hiába vágatom, nem csak a vége, hanem a hajszálak is. E mellé annyi szőrt is kaptam a genetikai sorsoláson, ami egy mókusnak is díszére válna XD
    A lényeg, hogy amikor rendbe jött a fejbőröm, (korpa) akkor vettem egy szilikonmentes sampont és akkora oroszlánfejem lett, hogy még! Ugyan nehezebben zabolázható, de legalább nem nehezíti el a hajat a szilikon. Amúgy nem vagyok szilikon-ellenes, sőt arcomon rendszeresen használom, de a fejbőröm nem bírja. egyszerűen nem szellőzik, vagy mi...
    Ahogy Medora írta a többi sztem is vakítás, de megértem azokat, akik mindent bevetnek, hogy többnek látszódjon a hajuk. Én is mindent kipróbálok, hogy összébb álljon az enyém :D

    VálaszTörlés
  53. A hajvastagítás/dúsítás az egyik olyan téma, amihez nem tudok érdemben hozzászólni, mivel alapvetően azért küzdök, hogy kevesebb hajam legyen.. :( Ez sem egyszerű, mert ha nem lenne ritkítva, olyan lennék mint egy oroszlán. A hajvastagító termékekben nem hiszek, ahogy Medora barátném is mondta, a hajszál nem élő szövet. Azért, hogy vastagabb legyen, kizárólag belülről tehetünk, étkezéssel, vitaminokkal, a dohányzás mellőzésével. És persze genetika kell hozzá, nem is kevés. A meglévő hajunkat viszont pikk-pakk tönkretehetjük káros anyagokkal, túl sok napfénnyel, túl meleg szárítással, formázással, aminek az eredménye az elvékonyodott hajvég. Semmilyen sampon/balzsam/pakolás nem fogja megvastagítani a hajat, legfeljebb puhábbá tudja tenni.. Inkább a vitaminokban hiszek.

    VálaszTörlés
  54. Medora, de igen ! Árulnak mellnövelő krémet ! :-))))) És még olyanok is vannak szép számmal, akik megveszik ! :-)))
    Egyébként igazad van, a bevitt anyag számít a haj minőségét illetően...

    VálaszTörlés
  55. Ha valaki szeretné a haját erősíteni és vastagítani akkor azt ne egy sampontól várjátok kamu összetevőkkel, csak a természetes hatóanyagok tudnak segíteni ezen, a vitaminok, fehérjedús táplálkozás, stressz kerülése, ha van valami egyéb egészségügyi probléma az is meglátszódik a hajon. A legjobb hatást olajos, sőt a meleg olajos pakolással lehet elérni, ricinusolaj+ tiszta kókuszolaj+makadámdióolaj. Ha ezeket az összetevőket összekevered, vízgőz fölött felmelegited, a hajadba dörzsölöd és benne hagyod pár órán át (durvább a hatás ha egész éjjelre hagyod, nem árt törölközőbe csavarni) akkor szép lesz a hajad, mert ez a cucc mélyen ápolja. Használd hetente legalább egyszer és láss csodát..

    VálaszTörlés
  56. á, fölösleges... talán a 80-as években lett volna ez valódi előny, ma csak annyit jelent, hogy a fodrász leritkítja a felét, miközben visszafogottan cseszeget, hogy miért nem kevesebb....

    VálaszTörlés
  57. Ismerős a helyzet, én is küzdök ezzel, hogy ahogy nő a hajam egyre laposabb, így egy idő után mindig besokallok és inkább vágatok belőle, most is lekerült 5-6 cm, így fényévekkel jobb a helyzet (persze a sörénytől messze vagyok így is), csak hát így soha nem lesz igazán hosszú hajam, lapocka alá egyszerűen értelmetlen növesztenem. Amúgy meg nekem is azt mondták, hogy sok hajam van csak nagyon vékonyszálú, pedig sokáig meg voltam győződve róla, hogy a hajam mennyiségével van a gond. Szerintem tényleg jó a Neogenic, november óta használom, és azóta hidegen hagy mindenféle új sampon.

    VálaszTörlés
  58. Ezen már sokat gondolkoztam, hogy a bejegyzésben említett termékeknek tényleg van-e hajvasagító hatása, és ha igen még is hogyan működik? Vagy, ha ezek nem is működnek mégis a hajszálvastagításnak milyen lehet a kémiája? Mondjuk most félig választ kaptam, ha az igazán hatékony összetevők egyben károsak is, akkor köszönöm nem kérek belőle. :D
    Megvettem egy-két hete ezt a Balea sampont, ami nagyon tetszik benne, hogy nem irritálja a fejbőrömet. Majd ha már elhasználtam a felét tudok érdemben mondani valamit. :) Amúgy a L'oreal fibralogy balzsamot is használtam, úgy a flakon feléig szerettem is, aztán mintha nem lett volna olyan hatásos. Egy kis tartást adott a hajamnak, egy picit, mintha erősítette volna a hajszálaimat. Viszont nem lett tőle egy idő után olyan puha és selymes a hajam, szóval nekem ez nem hozta meg a kedvem a hosszútávú használatához.

    VálaszTörlés
  59. Hajtémában csak a Kerastase-nak hiszek már. Drága, szívfacsaróan drága, de az én göndör hajamon csak ez az, ami működik. Rengeteg professzionális cuccot végigpróbáltam már, és hiába hogy azonos az összetevőlista, ez a K. nálam verhetetlen. És persze az argán-tejföl-tojássárga home-made combo.

    VálaszTörlés
  60. Én ma vettem BALEA sampont és kíváncsi vagyok..a hajam végülis dús én inkább a fényességre hajtok illetve arra hogy talán kevésbé legyen szálas a hajam...

    VálaszTörlés