BLOGKERESŐ

2017. április 6., csütörtök

Helló új Krémmánia Beauty Box - helló, magyar márkák! :)

Tavaly ősszel az első Beuty Boxunkat nagyon pozitívan fogadtátok (köszi szépen! 😊), így rögtön utána el is határoztuk, hogy lesz még. Úgyhogy tádámmm, íme a második Krémmánia Beauty Box! :) Az az őszinte igazság, hogy az elsőből rengeteget tanultunk, és ez a mostani bátran mondhatom, hogy legalább egy nagyságrenddel jobb lett.



Ez a doboz ráadásul nem egy sima doboz, hanem egy magyar válogatás. Tíz kisebb-nagyobb, már jól ismert vagy pedig még felfedezésre váró magyar márkát és terméket ismerhettek meg vele.

Az, hogy pontosan mi került a dobozba, az persze megint meglepetés, de a 10 termékből 6 (!)  teljes méret, 2 utazó kiszerelés, és 2 kisminta. A márkák pedig ők lesznek:

  • Barilent:  Évi legelső kedvences videójából már ismerhetitek a márkát, a dobozzal pedig Ti is kipróbálhatjátok, milyen kényeztető a meleg, olvadt viasszal egy masszázs. 
  • DRHAZI:   Dr. Házi Edina gyógyszerész és natúrkozmetikum specialista márkája, amit egy korábbi tesztelős játékunkból a KM-ről is ismerhettek. A dobozba a márka egyik legnépszerűbb terméke kerül.  
  • Geek & Gorgeus: A Hélia-D-vel közös saját márkám, és a háromból az egyik hámlasztónk benne lesz a dobozban is. 
  • Hélia-D: Ha magyar márkákról van szó, akkor a Hélia-D nem hiányozhat a felsorolásból. Hogy mi került a dobozba meglepetés, de azt eláruljuk, hogy pontosan az, amit a legjobban szerettünk volna Évivel.
  • Ilcsi: A másik klasszikus magyar márka a boxban, akiktől egy könnyed, általánosan használható arckrémet próbálhattok majd ki.
  • Kell a Púder: Évi rendszeresen emlegeti a magyar sminkmárkát, a Kell a Púdert itt a blogon is, a KM-es véleményeitek alapján pedig szinte minden KAP termék kedvenc, úgyhogy nagyon örülünk, hogy őket is megtaláljátok majd a dobozban.
  • Phi: A kézzel készült, csak természetes alapanyagokat használó Phi termékei szorgalmasan gyűjtik a jó véleményeket nálunk, és annyit elárulunk, hogy a márka KM-es oldalán a legnépszerűbb kiemelésbe is bekerülő öt termék egyike lesz a dobozban.
  • Schüssler: A homeopátiás szemlélettel és ásványi sókkal dolgozó magyar márkától egy testápoló termék fogtok a dobozban találni.
  • Tibolina: Nála nehéz a meglepetés faktort megőrizni,  mert egy terméke van csak, de igen, ő is ott lesz a dobozban.  Hatalmas Krémmánia kedvenc, néhány éve még az éves “Krémmánia legjei” toplistába is bekerült.
  • Yamuna:  Az elmúlt 15 évben pici szappanmanufaktúrából az egyik top magyar márkává fejlődött a Yamuna, akiktől egy tényleg mindenkinek hasznos, fürdőtermék lesz a dobozban.

Sok márkától kupont és ismertető anyagot is találtok majd a dobozban, szóval nézzetek majd szét a doboz alján is. :) A termékek összértéke 17 665 Ft lett, viszont az doboz ára csak 4990 Ft. 

A doboz mától (ápr. 6) előrendelhető a Szépségbolton, viszont a kiszállítást csak április 10-n hétfőn kezdik majd el, hogy ne rontsuk el túl gyorsan a meglepetést. 


Ja, és ami a dobozt illeti: előzőleg azt a visszajelzést mondtátok többen is, hogy a kihúzós nem olyan praktikus, illetve az anyag sem volt a legjobb, úgyhogy teljesen újfajta dobozunk van, új anyag ("IPhone tok" anyag ezúttal, ami szerintünk gyönyörű), és klasszik levehetős fedél. 

Magunk is meglepődtünk, hogy milyen klassz választék van már itthoni termékekből, és nagyon örülünk, hogy sikerült egy szuper magyar dobozt megvalósítani. Reméljük, hogy szeretni fogjátok Ti is és rátaláltok vele új kedvencekre is! :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése