BLOGKERESŐ

2017. július 1., szombat

7 éves a Krémmánia - Írj véleményt és nyerj!

A szülinapi ünneplés most már hetedik éve hagyomány itt az oldalon, így természetesen idén is készültünk szuper nyereményekkel és a szokásos játékkal. :) A szülinapon évről évre számba szoktuk venni, hogy mi minden van az oldalon:
  • Több, mint 78 000 termék
  • 627 ezer vélemény (és 96 000 megjegyzés)
  • 48 000 eladó termék, amiből 35 000 már gazdát cserélt
  • A múlt hónapban pedig több, mint fél millióan látogattátok meg minket és több, mint 6 milló oldalt néztetek meg.
Az elmúlt év talán legnagyobb eseménye az oldal életében a Krémmánia Beauty Box elindulása volt, és külön is szeretnénk megköszönni, hogy milyen lelkesen fogadtátok a kis dobozainkat. :) És persze azt, hogy velünk vagytok, akár csendes olvasóként, akár aktív kommentelőként. 


A számbavétel után pedig jöjjön a lényeg, vagyis a nyeremények. :) A hagyományok szerint idén is négy dologgal készültünk:

1. Zoeva ecsetszett neszeszerrel: A Zoeva ecsetek most nagyon népszerűek és nálunk is csupa jót írtok róluk, így az első nyereménynek Évivel egy Zoeva szettet választottunk, amihez ráadásul egy tök szép neszeszer is van, csak helyhiány miatt nem fért fel a képre. :) A szett 6 ecsetet tartalmaz és megtaláltok benne mindent, ami a tökéletes szemsmink elkészítéséhez kellhet.

2. Anastasia Beverly Hills Modern Renaissance Szemfesték paletta: 19 lelkes véleménynél jár ez a paletta, és olyanokat írtok róla, hogy a "paletták palettája", "OMG", "Imádom!". A szépséges rózsaszín bársony tokban 14 fantasztikusan pigmentált, gyönyörű színt találtok.

3. Charlotte Tilburry Quick 'n' Easy - Daytime Chic Look: A szolid, napközbeni smink kedvelőinek egy Charlotte Tilburry szettet válaszottunk, amiben olyan CT bestsellerek és alapdarabok vannak, mint a Wonderglow primer, a Beach Stick (Formentera szín), egy klasszikus szemceruza (Audrey  - sötét barna) és híres Legendary Lashes szempillaspirál (utazó kiszerelések az összes termékből).

4. Bármi a Skinsmart.hu-ról, amit választasz: És végül bőrápoló terméknek idén azt gondoltam, hogy legyen bármi, amit a szerencsés nyertes választ a Skinsmart.hu-ról. :) Paula's Choice, Niod, Hylamide, The Ordinary vagy Geek&Gorgeous termékekből választhattok.


A szabályok pedig a következők (a KM-es pontokról és szintekről itt olvashatsz):
  • 2 eséllyel indulsz, ha már most is (vagyis a játék kezdetén) krémkedvelő vagy, és írsz legalább egy véleményt a játék alatt.
  • 4 eséllyel indulsz, ha már most (vagyis a játék kezdetén) is krémmániás vagy.
  • 12 eséllyel indulsz, ha már most (vagyis a játék kezdetén) is Krémek Krémje vagy.
A játékba való nevezéshez légyszi töltsétek ki ezt az egyszerű formot is. Így biztosak lehetünk benne, hogy csak az aktív krémmániázók között sorsolunk, illetve az ajándékok elosztásánál is próbálunk majd úgy sakkozni, hogy lehetőleg mindenki azt kapja, aminek igazán örülne. :)



A játék egész július hónapban tart, a hónap végén sorsolunk a random.org segítségével és emailben értesítjük a szerencsés nyerteseket!

Köszi mindenkinek a hetedik évet is! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése