BLOGKERESŐ

2019. április 27., szombat

Miben más a kisbabák fényvédelme? + termékajánló

A fényvédelem témáját már jó pár módon körbejártam az utóbbi években a blogon, egy viszont kimaradt - a babák fényvédelme. Mivel idén már személyesen is érint, ezért még jobban beleástam magam a témába és természetesen Veletek is meg szeretnék most osztani mindent, ami fontos lehet a babák fényvédelmével kapcsolatban. ☺


A fényvédelem fontossága a babákra kiemelten érvényes: nekik egyrészt még sokkal érzékenyebb, vékonyabb és védtelenebb a bőrük, a gyermekkori UV-terhelés pedig sajnos szó szerint összeadódik, és akár a kétszeresére is növelheti a felnőttkori melanóma kialakulásának az esélyét.
A másik fontos szempont pedig, hogy egy tudatos, fényvédőt használó felnőtt "kinevelése" már ilyenkor megkezdődik, én például már most el szoktam mesélni a kisbabámnak, hogy azért kenjük be a pofikáját, hogy ne bántsa a nap, és közben a kezébe adom a fényvédős flakont, hogy nézegesse, ismerkedjen vele.


Ruha vagy krém?

Egészen picit korban (fél éves korig) a nemzetközi ajánlások szerint a legjobb, ha nem éri a babákat egyáltalán direkt fény, mivel a bőrük még nagyon kevés festékanyagot tartalmazElkerülni 100%-osan a napot sajnos nem lehet, krém helyett viszont első fél évben inkább védőruhával, kalapkával érdemes óvni a bőrüket (esetéleges strandoláskor, a vízben is!). Egy sima napi sétánál jól szellőző, de sűrű szövésű, világos ruha, és a babakocsi kupolája/napernyője is szuperül véd a nap ellen, sapka téren én például a H&M-ben találtam nagyon szuper 50 faktoros sapikát a kisfiamnak, ami karimával és nyakvédővel is el van látva, ami az arcocskája nagy részét és hátul a nyakát is óvja.

Illat- és alkoholmentes, minkét féle fizikai szűrőt tartalmazó fényvédőkLavera Kids Sensitiv Napvédőkrém FF50Bioderma Photoderm Mineral SPF50+ SprayMentholatum Sunplay Baby Milk SPF34Biobaza Ásványi Napozó Lotion SPF30+Uriage Bariésun Mineral Krém SPF50+


Bio vagy sem?

Benne vagyok pár mamicsoportban (na jó, most már csak egyben☺), és gyakran látom, hogy az anyukák szinte csak bioban hajlandóak csak gondolkozni, pedig a bio és natúr nem feltétlen a jó, bőr- és bababarát szinonimája. Ettől még vannak szuper natúr fényvédők (az ajánlások között is találtok egyet), viszont a "bio" címke helyett érdemes inkább az INCI-re koncentrálni - sokkal fontosabb például, hogy egy babáknak szánt naptej illat- és alkoholmentes legyen és ne tartalmazzon allergizáló összetevőket.


Kémia vagy fizikai? Hány SPF?

A fél évesnél idősebb babák bőrére egyértelműen a legjobb választás az SPF25 vagy annál magasabb faktorszámú, fizikai szűrőket tartalmazó fényvédők. A fizikai fényvédők azok, amik nem szívódnak be a bőrbe, hanem a felületén tapadnak meg, onnan visszaverik a káros sugarak zömét, és a felkenés pillanatától kezdve védenek. Ha lehet, akkor olyan fényvédőt válasszatok, amiben lehetőleg mindkét féle fizikai szűrő összetevő megtalálható, lehetőleg nem nano formában. És ha megvan a tökéletes, akkor ne felejtsetek el: mindig vigyétek fel az elvi védelmet biztosító mennyiséget és ezt 2 óránként kenjétek újra!


Ti hogyan óvjátok a babátok vagy kisgyereketek bőrét?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése