BLOGKERESŐ

2022. december 8., csütörtök

Ráncosak leszünk, ha dörzsöljük a bőrünket?

Gyakran halljuk, számít, milyen mozdulatokkal dolgozzuk be a bőrbe a kozmetikumokat, hisz a sok ismétlődő, helytelen mozdulat ráncosíthatja a bőrt. Valóban lehet ezeknek a mozdulatoknak negatív hatása?


A kérdésre Lab Muffin videójában találtunk választ, aki szerint az, milyen mozdulatokkal oszlatjuk el a kozmetikumokat, feltehetően vajmi keveset ad vagy vesz el anti-aging rutinunk sikerességéből. Rávilágít, egy átlagos napon ezernyi mozgást végez arcunk, így rajta a bőrünk is, eszünk, nevetünk, beszélünk, bőrünk pedig erre lett kitalálva: hogy képes legyen ezeket a mozgásokat rugalmasan lekövetni. 

Az alvás például legalább ekkora mértékben képes nyomot hagyni bőrünkön, és talán nem is gondolunk rá. Ha jellemzően az oldalunkon alszunk, arcunkon a bőr jóval többet nyomódik, gyűrődik, és ettől idővel alvás ráncok alakulhatnak ki.
Ezek a ráncok azzal párhuzamosan jelennek meg, mélyülnek el, hogy az életkor előrehaladtával, illetve a külső környezeti hatások miatt csökken a kollagén és elasztin a bőrben. Romlik annak rugalmassága, és emellett a bőr alatti zsírszövet, izomzat, kötőszöveti állomány is csökken, kevesebb "anyag" lesz, amire rásimulhat a bőr.

Fotó: envypillowthailand

Ez ellen tehetünk, ha kipróbáljuk, tudunk-e háton aludni, és állítólag a selyem párnahuzat is kíméletesebb a bőrnek, de a ráncok mérsékléséről szólnak az anti-aging kozmetikumok és kezelések hosszú sora is.

Mindehhez képest az, hogy reggel és este 1-2 percig milyen mozdulatokkal dolgozzuk el a krémet a bőrön, csekély jelentőséggel bír. Ettől még felesleges intenzíven nyúzni magunkat a procedúra során, ám fontosabb, hogy a használt kozmetikumok milyen aktív összetevőkkel bírnak és miként vannak formulázva. 

Nevetni pedig csak bátran és sokat tessék! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése