BLOGKERESŐ

2023. március 6., hétfő

Ezért fontos a pH-érték és ezért felesleges a lakmuszpapír

Smart beauty körökben időről időre felröppenő téma a kozmetikumok pH-értéke, hogy e tekintetben a készítmények valóban megfelelő-e vagy sem bőrünknek. Vegyészbe átmenni azonban a legnagyobb jószándékkal sem érdemes, elmondjuk, miért.


pH-érték - gyorsan az alapokról

A pH-érték a termékek savas vagy lúgos kémhatására utal, alapvetően a pH 0-6 közötti értékek tekinthetők savasnak, és a pH 8-14 közöttiek lúgosnak. A pH 7 érték számít semlegesnek, ám érdemes tudni, hogy bőrünk pH értéke ennél alacsonyabb. Az egészséges bőr pH értékéről sokáig úgy gondolták, 5.4-5.9 között van, ám mostanra lefelé bővült ez a tartomány, és úgy tartják, a bőrsemleges pH-érték 4.7 körül mozoghat. 

pH-érték és készítmények

Vagyis a bőrfelszín alapvetően savas pH-értékű (ún. savköpenye van), ami kedvező a jó baktériumoknak, ám nem megfelelő a rossz baktériumoknak, ezért is fontos, hogy például az arcmosás során ne erősen lúgos szappanokat használjunk, amik rendszeres használattal túlzottan kibillenthetik bőrünket az alapállapotából.
A savas pH szükséges egyébként a bőrben lévő néhány enzim működéséhez is, amik olyan fontos alkotóemeleket gyártanak mint a keramidok vagy zsírsavak, így nem érdemes packázni vele.

Az arclemosók, illetve az arcmosás lúgosabbá tehetik a bőrt, (felfelé kúszik annak pH-értéke), ezért szokás azt javasolni, hogy arctisztítást követően használjunk alacsony pH-értékű tonert (ezek pH 4 körül mozognak), hogy visszaállítsák a bőr pH-értékét és előkészítsék a terepet a savas közeget kedvelő, pH-érzékeny hatóanyagoknak, mint például a tiszta C-vitamin (ám itt is van DE, amiről lentebb még írunk).
Hasonlóképp a kémiai hámlasztók is a savas tartományban foglalnak helyet, általánosságban az otthon használatos készítmények esetén a pH 3-4 közötti érték az ideális.


pH érték és túlzások

A készítmények pH-értékét egyre gyakrabban tüntetik fel azok dobozán, vásárlás előtt így könnyedén tájékozódhatunk erről. Az információ hiánya azonban nem feltétlenül jelent rosszat, teljesen felesleges felülni az olyan TikTok hájpokra, mint hogy lakmuszpapírral nézegetjük, mit tud a készítmény. 

Ahogy arra LabMuffin is felhívta a figyelmet egy posztjában: ha van egy kozmetikum, amit már egy ideje használunk, elégedettek vagyunk vele és úgy látjuk, pozitívan reagál rá a bőrünk, ne dobjuk ki csak azért, mert a tesztcsík szerint "nem jó" a pH-értéke.

Az olyan extrém dolgokon kívül, mint a pH 10-et is produkáló, lúgos szappanok, valójában  nem jelenthetjük ki, hogy egy termék jó vagy rossz a bőrünknek csak a pH-értéke alapján. A termékfejlesztések folyamatosak, a formulázások terén szinte hónapról hónapra előjönnek újításokkal a márkák, köztük olyanokkal, amik képesek megugrani ezt a pH-érték dilemmát. 
A C-vitamin esetén például már számos, magasabb pH-értékű terméket is találunk a piacon, holott korábban egy tanulmányra hivatkozva az volt az ukáz, hogy a megfelelő pH-szint valahol 3,5 körül mozog, hogy a tiszta C-vitamin kifejthesse hatását. Csakhogy vannak ma már olyan formulázási eljárások, amik esetén a termék magasabb pH-szintje mellett is hatásosan működnek a készítmények, lakmuszpapírra csepegtetni őket ezért félrevezető lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése