BLOGKERESŐ

2011. március 21., hétfő

Mitől natúr a natúrkozmetikum?



Öko, bio, organikus, természetes, natúr, növényi hatóanyagok. Néhány, azok közül a szavak közül, amik az utóbbi időben ellepték a kozmetikumok dobozait. De mitől is natúr vagy bio vagy természetes egy kozmetikum? Tényleg a természetes kozmetikumok jobbak mint a többi? Honnan lehet tudni, hogy amit veszünk az natúrkozmetikum?

A nagy helyzet az, hogy nincs semmiféle törvényi szabályozás arra, hogy milyen kencére lehet ráírni, hogy natúr vagy természetes. Szóval igazából pontos definíciót nem lehet adni. Az eredeti szándék szerint a natúrkozmetikum azt jelenti, hogy a kozmetikum főként növényi vagy a természetben is megtalálható (pl. ásványok, algák) anyagokból készült, ha még bio vagy organikus jelzők is vannak, az pedig arra vonatkozik elvileg, hogy a felhasznált növényeket vegyszermentesen termesztették.

A natúrkozmetikumok tényleg jobbak mint a többi? Az igazság az, hogy a bio, organikus, természetes, natúr és más hasonló jelző az összetevők növényi, természetes, vegyszermentes mivoltára utalnak, de ennek semmi köze ahhoz, hogy ezek a növények valójában milyen hatással vannak a bőrre. Bár sokunk fejében a természetes kezd a jó szinonímája lenni, szerintem azért érdemes néha a sok hasznos gyógyszerre gondolni, amiknek köszönhetően ma a várható élettartam már nem 20 év, mint a régi természetes időkben, és szintén érdemes gondolni arra, hogy nem minden növény ehető, rengeteg növényre allergiásak vagyunk és az sem igaz, hogy minen növény feltétlen hasznos a bőrre kenve. Az igazság valószínűleg az, hogy vannak remek natúrkozmetikumok és remek nem natúrkozmetikumok is.

Ezzel együtt nehéz tagadni, hogy valahogy örömtelibb arra gondolni, hogy olíva olaj van a krémünkben, mint arra, hogy ásványi olaj. Viszont ha nincs szabályozás, akkor honnan is tudhatjuk, hogy tényleg natúrkozmetikumot veszünk-e? Ahhoz, hogy az legyen a krémben, amit szeretnénk, a No. 1, legszupibb módszer szerintem az INCI lista elolvasása. A No. 2, de tagadhatatlanul egyszerűbb és gyosabb módszer pedig a tanusítványok keresése. Mivel a különféle tanusítványokhoz tartozó logókat nem lehet csak úgy kirakni egy krémre, ha szeretnénk természetes kozmetikumot, akkor ezeket érdemes keresni.


Tehát akkor mik az elismert kozmetikum tanusítványok Európában? A legnagyobb és legismertebb szervezetek talán a német BDIH, a francia Cosmebio és Ecocert, az olasz Icea és an angol Soil Association. Ami viszonylag új fejlemény az az, hogy a fenti szervezetek együttműködése révén tavaly év elején jött létre a COSMOS (COSMetics Organic Standard), ami azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egységesítse Európában a natúrkozmetikumok címkézésre vonatkozó szabályokat. A COSMOS Natural címkét olyan termékek viselhetik, amik többek között mentesek parabénektől, génmódosított összetevőktől és a legtöbb kőolaj származéktól is. A krém előállításánál pedig bizonyos környezeti előírásoknak kell megfelelni. A COSMOS Organic címkét pedig akkor viselheti egy kozmetikum, ha a benne lévő mezőgazdaságból származó összetevők legalább 95%-a organikus (azaz bio) termesztésű, és ezek az összetevők legalább a krém 20%-t adják összesen. A Cosmos szabályozás teljesen 2014-től fog életbe lépni, az együttműködő szervezetek addigra fognak áttérni az egységes COSMOS tanusítványokra és címkékre.

Te mit gondolsz? A natúrkozmetikumok valóban jobbak mint a sima kozmetikumok? Te milyen krémeket használsz, natúrt vagy sem?

facebookKövess minket a facebookon!

10 megjegyzés:

  1. A minap az interneten kerestem natúrkozmetikumot és találtam egy egész jót, a 100% Pure-t. Nagyon tetszenek a termékeik, viszont nem vagyok benne biztos, hogy mennyire is természetesek.. addig pedig nem szeretnék bevásárolni belőlük, mert nem olcsóak. Valaki hallott már erről a termékcsaládról?

    VálaszTörlés
  2. Nem ismerem a 100% Pure termékeket, de szerintem plussz pont az, hogy fent vannak a teljes összetevő listák a honlapon. Amúgy a makeupalleyn 100 percent pure néven fent van a márka, és ott olvashatsz pár véleményt.

    VálaszTörlés
  3. Nemrég vettem egy CERA di CUPRA olasz krémet. Elégedett vagyok vele. Azelőtt Alverdet és Alterrát használtam. Az a bajom ezekkel, hogy fénylett tőlük az arcom, s egy idő után valami olajos dolog folyt ki belőlük. Az Alterra kupakja mindig tele van. Az Alverde éjszakait viszont szeretem. Mondjatok valami jó szemránckrémet 50 fölöttinek.

    VálaszTörlés
  4. Itt nézz körül szemkrém ügyben: http://kremmania.hu/kremek/kategoriak/szemkremek :)

    VálaszTörlés
  5. Az Oriflame pure nature Nyugtató Arclemosó Aloe Verával és Árnikával termékében csalódtam nagyont, mikor a krémmánián elolvastam az összetevőket.
    Natúr?
    2-Bromo-2-Nitropropane-1,3-Diol-t találtam az összetevők listáján, ami rákkeltő lehet. Eztán elkezdtem nézni a többi Oriflame terméket, és nagyon sokban megtaláltam ezt. Hihetetlen. De akkor miért írja rá, hogy natúr???
    Többet nem vásárolok tőlük, elvesztették a bizalmamat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, tényleg a lényeg, hogy nincs szabályozás, és az írja rá a krémre, hogy natúr, aki akarja. El kell olvasni az INCI-t.... :)

      Törlés
  6. Apolka, azóta már képzettebb vagyok, Neked is köszönhetően. :) Én is nagy naturkozmetikum fun voltam, egészen addig, amig rá nem jöttem, hogy (többek között) a némelyikben található denaturált szesz csinálja ki az arcbőrömet. Ezért hagytam abba pl. az alverde arcra való termékek használatát. A testápolóikat továbbra is szupernek tartom.
    Szerintem nem az a lényeg, hogy natur-e egy kozmetikum, vagy sem, hanem, hogy mennyire való a használó bőrtípusához és bőrének érzékenységéhez. Persze azért jobb, ha minél több természetes anyag van egy termékben, és lehetőleg ne legyen benne káros anyag, de sosem szabad 'cimke' vagy márka alapján választani, meg kell nézni az összetevőket és a márka megbízhatóságát. Mit ígér és mi az, amit be is tart ezekből.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok! Nagyon érzékeny, ugyanakkor mitesszeres bőröm van. Engem már egyáltalán nem érdekel, hogy natúr vagy nem natúr. Elég sok csalódás ért már natúr-ügyben. A legfőbb problémának azt látom, ha a gyártó sensitive-ként tüntet fel egy-egy terméket, amelyikben látom, hogy az INCI első helyein alkohol denat, parfüm, stb. van. Teljesen igaz, át kell nézni mindig az összetevő listát. A komedogén összetevőket tartalmazó termékek címkéjén is gyakran látom, hogy "zsíros, pattanásos, mitesszeres bőrre" ajánlják.
    Üdv: bandita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, néha én is elcsodálkozom, hogy mire írják rá, hogy sensitive....

      Törlés
  8. KBarbi! Jó választás a 100% pure termékcsalád, kapcsolatban voltam korábban a gyártó cég angol képviseletével, bátran ajánlom! :)

    VálaszTörlés