BLOGKERESŐ

2012. február 17., péntek

Kerülendő összetevők pattanásos bőrűeknek

Ha az ember lányának a bőre pattanásokra és mitesszerekre hajlamos, akkor nem csak azt jó tudni, hogy mit kell keresni a krémekben, hanem azt is, hogy mit érdemes kerülni. Egyrészt vannak az úgynevezett komedogén összetevők, amik az arra hajlamos bőrön apró kis pattanásokat okoznak (angolul ennek van is külön neve, az "acne cosmetica"), másrészt a pattanásos bőr "definíció szerint" egyben érzékeny is, és sok a bőrt irritáló összetevő szintén ront a helyzeten.



A komedogén összetevők

A komedogén azt jelenti, hogy komedót, vagyis pattanást okoz. A "nem-komedogén" feliratot sokszor olvashatjuk a kozmetikumok dobozán, ami elvileg azt jelenti, hogy a kozmetikum nem okoz pattanásokat. Hogy ezt mire lehet ráírni és mire nem, arra persze nincsen semmi szabályozás, úgyanúgy, ahogy arra sincsen hogy mire lehet azt mondani, hogy természetes és mire nem. Szóval a kozmetikumokra a gyártók leginkább azt írják, amiről úgy gondolják, hogy mi, a vásárlók örömmel olvassuk a dobozon. Így megint csak azt tudom javasolni, hogy olvassuk el az INCI-t, hogy biztosan ne legyen semmi olyan a krémben, amit nem szeretnénk.

A következtő lista a híres amerikai bőrgyógyász dr. Leslie Baumann The Skin Type Solution című könyvéből származik, ahol Baumann ezeket az összetevőket javasolja kerülni, ha pattanásokra hajlamos a bőrünk. Az összetevő utáni szám a komedogén indexet jelöli 5-s skálán, a linkre kattintva pedig a krémmánia összetevő szótárában láthatjuk a pontos INCI nevet.

Ennél egy teljesebb listát találunk a komedogén összetevőkről  itt, ezt is érdemes használni, és a Krémmánia összetevő szótárában is igyekszem feltüntetni, az összetevőknél, ha 4-s vagy 5-s az index.  

A bőrt irritáló összetevők

Ezt kevesen tudják, de a pattanásos bőr egyben érzékeny is. A The Skin Type Solution-ben Leslie Baumann négy féle típusú bőrérzékenységet különböztet meg, és ezek egyike a pattanásos bőr. Nem vagyok híve semmilyen bőrtípus irritálásának, és de ha rozaceás, pattanásos, allergiára hajlamos a bőrünk, akkor főleg nagyon érdemes kerülni az irritáló összetevőket. A leggyakoribbak a következők:
Irritáló növényi kivonatokról egy teljesebb listát itt találtok, és a Krémmánia összetevő szótárában is igyekszem megemlíteni, ha egy összetevő potenciális bőrirritáló. 

Nagyjából ezek lennének azok az összetevők, amiket szerintem érdemes kerülni. A lista nem teljes és  amit felsoroltam az se okoz persze mindenkinek gondot, de ha valaki azt veszi észre, hogy a kozmetikumok nemhogy nem javítanak, de rontanak a pattanás-mitesszer helyzeten, akkor első körben ezekre az összetevőkre érdemes gyanakodni, és kiiktatni őket az arcápoló rutinból. 


Te milyen összetevőket tartasz kerülendőnek?

19 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Köszi a posztot, hasznos volt, ezentúl jobban fogok figyelni erre. Le is írom egy lapra, ami benne lesz a tárcámban :]

    VálaszTörlés
  3. koszonom en is, mar nagyon vartam! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi, ez nagyon hasznos. Elborzadva látom mennyi mindenben megtalálhatóak ezek. Még az Alverde termékekben is. :S Pedig épp most szeretnék átállni rájuk.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon hasznos poszt, de számomra elkeserítő is egyben, lassan már semmit nem lehet használni, mert mindenben lesz valamilyen káros anyag. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű én nem akarom ezt sugallni semmiképpen, és azt se mondom, hogy ezek károsak olyan értelemben, hogy az egészséget veszélyeztetnék. Pl a komedogén összetevők nagyrésze száraz bőrre kifejezetten jó, nincs velük semmi baj. :) Ez tényleg arra akart segítség lenni, hogy ha valakinek mitesszeresebb/pattanásosabb lesz a bőre a kozmetikumoktól, akkor tudja mire kell gyanakodni.

      Törlés
    2. Nekem pattanásra hajlamos az arcom, mellette nagyon érzékeny és rengeteg féle allergiám van, úgyhogy nagyon örülök ennek a bejegyzésnek. :) Ha nem is olyan károsak, akkor is jobb figyelni rá. :)

      Törlés
  6. Nagyon szuper post! Már alig vártam! :) Én is nagyon szerettem volna áttérni a növényi dolgokra, most már értem, miért nem sikerült, pl. Alverde az arcomra, Sante még a testemre se vált be. Kicsit problémás, hogy mindig meg kell néznem, mi van egy krémben. Az arcomra már egyáltalán nem veszek krémet, amig nem jártam utána meg a krémmánián, hogy mi van benne. Ha nincs még fent, felviszem inkább, hogy lássam, mi micsoda a krémben. De ez a post hasznos lesz a későbbi döntéseimben is, köszi! :) Kár, hogy képtelen vagyok megjegyezni az összes komedogén dolgot... Már azon is gondolkoztam, hogy kinyomtatok magamnak egy listát majd, hogy milyen összetevőjű krémet NE vegyek, hogy a helyszínen képes legyek dönteni...
    Egy hasznos dolog másoknak, akik növényire térnének át. Nem azt mondom, hogy ne tegyék, de nagyon sok mindenre lehetsz allergiás növényi dolgokra. Én egy tökmagolajat tartalmazó krém után az orvosnál kötöttem ki, annyira bedagadtam... Szerencsére a dokihoz vittem a krémet, és rájött, hogy melyik összetevő okozta (szerencsére csak pár összetevő volt a krémben). A szezámmagolajat se bírom, de az legalább csak kicsit "üt ki", dokihoz azzal nem kellett mennem... Szóval érzékeny bőrüknek a növényekkel is csak óvatosan...

    VálaszTörlés
  7. Nem furcsa, hogy sok pattanásos bőrre való termékben van komedogén összetevő?

    VálaszTörlés
  8. Hasznos a cikk mindenképpen, de kicsit engem is elkeserít. Ez rengeteg összetevő... Néhány meg is lepett, mert pl a mannaszappan is ajánl pattanásokra kakaóvajas szappant (ha jól emlékszem), most is a neutrogena grapefruitos lemosóját használom, illetve pont a múltkor próbáltam ki egy rozmaring + kamilla keverékéből főzött pórusösszehúzó "teát". De most mindenképp megpróbálok odafigyelni, hátha okosabb (és szebb) leszek :-)

    VálaszTörlés
  9. Tudtok nekem ajánlani(kipróbált/bevált)alapozót,artisztítót pattanásos bőrre,amely nem tömíti el még jobban a pórusokat ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Arclemosókról írtam egy külön posztot, amiben benne vannak a személyes kedvenceim is: http://blog.kremmania.hu/2012/02/profi-borapolas-step-by-step-1-lemosas.html
      Alapozóból most a Chanel Vitalumiere Aquat (http://kremmania.hu/kremek/chanel-vitalumiere-aqua-alapozo) használom, és nem okoz nekem pattanásokat, de ez enyhén fed. Ha problémásabb bőröd, akkor az Estee Lauder Double Wear szerintem nagyon jó kis alapozó, sokáig használtam régebben. :)

      Törlés
  10. Mitesszeresedésre hajlamos a bőröm. Azt tapasztaltam, hogy a lemosó/sminklemosó, amiben van komedogén összetevő, nem gond számomra, gondolom, mivel úgyis lemosom. Az arcrém, fényvédő krém, alapozó,viszont igen! Amin a legjobban megdöbbentem, az, hogy a pirosító gyöngyöm, kőpúderem is problémás volt több összetevő miatt is. Időigényes volt ezeket leváltani de megérte

    VálaszTörlés
  11. Te írtad:
    "ha rozaceás, pattanásos, allergiára hajlamos a bőrünk, akkor főleg nagyon érdemes kerülni az irritáló összetevőket.
    Kismolekula súlyú alkoholok, ami az esetek 99%-ban Alcohol Denat néven szerepel az INCI-n."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öööö, nem értelek. Mi ezzel a baj? Ezt most is pont így gondolom.

      Törlés
  12. Érdekes poszt! Az alkohollal már egy ideje én sem vagyok jóban, de amióta babaarckrémet használok javult a bőröm, pedig abban is van a fent felsorolt komedogén összetevőkből, pl isopropyl palmitate. Ennek ellenére nincs vele gondom, viszont már több oldalon is láttam, hogy a szilikonok nem mitesszer képzőek. Hát nem tudom...én a szilikonos krémektől rettenetesen néztem ki, még az érzetük is idegesítő, gusztustalan csúszós. Úgyhogy ezeket, meg az ásványi olajokat is nagy ívben kerülöm, mert a gyulladt patikon kívül szépen repedező, viszkető bőrt is eredményeztek, így még a kézkrémekben és testápolókban sem használok olyat amik tartalmazzák ezeket. Problémás bőrre javaslom a Holt-tengeri iszapos szappant. Nekem nagyon bejött, nem szárít és puhává teszi a bőrt, finomat hámlaszt is. Szerintem az SLS és társai nem használnak az érzékeny, pattanásos bőrnek, én konkrétan vakaródzom tőlük. Szóval egy szó mint száz, már teljesen natúr a fürdőszobám, és azóta a komfortérzetem, meg a bőröm állapota is nagyságrendekkel javult. Aki masszívan küzd a pattanásokkal, azoknak még egy ételallergia vizsgálatot sem árt végeztetni vagy valamilyen diétával próbálkozni, mert én a glutén teljes mértékű mellőzése óta is nagy javulást tapasztalok.

    VálaszTörlés
  13. Köszi a tapasztalataidat. :) Amúgy nincs szerintem olyan összetevő, ami az emberek 100%-nak beválik, se olyan ami az emberek 100%-nak nem válik be. A posztban használt komedogén összetevő lista is gondolom, hogy többségi tapasztalaton alapul, de persze ez nem jelenti azt, hogy garantáltan mindenkinél gondot okoznak. :)

    VálaszTörlés
  14. Én legfőképpen az alkoholos termékeket nem szeretem. Garantált veleük a fényes bőr.

    VálaszTörlés