BLOGKERESŐ

2013. november 17., vasárnap

Babaápolás svájci módra

Jó pár hónappal ezelőtt írtam már a bőrápolás terhesen posztot, és most itt a folytatás, az egészen pici babák ápolásáról szóló írás. :) Az "ahány ház, annyi szokás" mondás a babaápolásra is úgy tűnik, hogy igaz, mert Svájcban ezt egész máshogy csinálják, mint otthon. De remélem, hogy azért hasznosnak találjátok majd, nekünk nagyon megtetszett ez a módszer, és eddig beválni látszik. :)

A baba fürdetése
Baba fürdés közben két hónaposan



Szóval, ami most jönni fog azt nem én találtam ki, hanem itt Svájcban ez a szokás. Nem tudom, hogy írtam-e már, de Svájcban lakom, és itt született Emma is. Hogy az elején kezdjem a dolgokat az első itteni szokás, hogy a babát születés után csak megtörlik, de nem fürdetik meg (leglábbis természetes szülésnél, ha minden rendben ment, akkor nem, vagy ez otthon is így van? Bennem az élt, hogy születés után fürdés van. :)).  A babán lévő magzatmáz védi a baba bőrét, felesleges azonnal lecsutakolni. Az első fürdés az a hazamenésünk előtti este volt, 5 nappal a születés után. És hogy mivel volt fürdetve a baba? Tiszta vízzel. :) Tudom, hogy rengeteg jó és szép INCIjű babafürdető van, de itt azt tanítják a kórházban, hogy egy kisbabára nem kell semmiféle fürdető, elég a tiszta víz, és egy kis törlő, amivel végig törölgetjük. Persze meglepetten megkérdeztem, hogy meddig elég csak a tiszta víz, és azt mondták, hogy amíg a baba nem rohangászik az udvaron és nem lesz koszos a keze, addig elég. :) A fürdetés gyakorisága szintén meglepő lehet, de itt nem naponta, hanem heti egyszer fürdetik a babákat, és mi is így csináljuk. A víz kívülről ugyanis szárítja a bőrt, egy baba még nem izzad és nem lesz büdös, így a megszokáson túl nem sok ok van a napi fürdésre.

A bababőr ápolása
Emma és a mandulaolaj

Ebben az országban egy dolgot szokás a babákra kenni, az pedig a natúr mandulaolaj. Hogy miért pont mandula, azt nem pontosan tudom, az én elméletem szerint, azért, mert finom állagú, elég könnyen beszívódó és szagtalan olaj, de szerintem lehetne más hasonló növényi olaj is. Egy üveg mandulaolajat kaptunk a kórházban és itt bármelyik patikában lehet venni. A tiszta vizes fürdés után ajánlott a baba egész testét jó alaposan bekenni, hogy nehogy kiszáradjon a bőre. Babamasszázshoz szintén mandulaolajat használnak. Ha hámlik a baba bőre (főleg a hajlatokban előfordul), akkor azt szintén manduolajos fültisztítópálcikával szokás áttörölgetni.

A popsi ápolása
Ööö, ennek semmi köze a popsi ápoláshoz, ez csak úgy.... :)
Az előzőek után gondolom már nem lesz meglepő, hogy itt nem szokás nedves popsitörlőt használni.Lehet kapni olyan száraz törlőt, ami arra való, hogy bevizezzük és aztán azzal töröljük le a babapopót (otthon is lehet? kerestem a DM-ben, de nem találtam :(). A popsi pirosodása ellen a szellőztetés és persze a mandulaolaj ajánlott. Alapvetően itt is követjük a svájci módszert, de azért itt néha csalunk. Ha pirosodni kezd a popsi, akkor egy kis Neogranormont szoktunk kenni rá. :)

Mit szóltok ehhez a natúr babaápoláshoz? Szimpatikus vagy inkább maradtok a magyar szokásoknál? :)


56 megjegyzés:

  1. Soha nem ítélem el más szokásait, hiszen más kultúra, nevelés, stb, de ez a poszt azért meglepett pár dologban.
    A baba születés utáni letörlése: a vér higiénikus közeg, amíg a testünkben van, de a törléssel nem jön le a bőrről minden vér, márpedig a testre száradva a fertőzések táptalaja. Az első fürdetés, lemosás nem csak a magzatmázat oldja le, de stimulálja a bőr idegeit, illetve a vérkeringést serkenti. (Direkt figyeltem, az én gyerekem simán minden kence nélkül a csap alatt leöblítették, és már kapta is a ruhát).
    A tiszta vizes fürdés rendben van, kinek mi szimpatikus, de a hajlatok váladékát nem oldja le, és bármennyire is szeretem az olajat, nem hiszem, hogy pusztán az olaj kenegetése felér egy alapos lemosással.
    Nekem főleg a pelenkázás körüli sima vizes lemosás csípi a szemem, egyszerűen nem tűnik higiénikusnak, hogy csak nedves törlővel törölgessem, nem hiszem, hogy a kaki teljesen lejön, és az 5 naponta fürdés is teljesen irreális, hogyne izzadna a gyerek, ezt nem értem, honnan vették, a babám sokszor volt csatakos az ordítástól:))
    Az, hogy természetes módon, mindenféle vegyi cucc mentesen igyekeznek ellátni a babát, szimpatikus, de ez már más világ, mint régen, ha csak elvisszük sétálni a gyereket, gondoljunk bele, mennyi kár éri (szmog, por, stb.).
    Összefoglalva értem én, kedves hozzáállás, de kizárt, hogy így nevelném a babám, ha most lennék kismama - viszont igyekeznék a legtermészetesebb kencéket használni, és minél kevesebb félét, kis mennyiségben.


    Kiegészíteném egy dologgal: amikor én voltam kisgyerek, egészen magas, u.n. újszülött babakocsi volt a divat, nagy kerekekkel, rugózással. Ez jó volt a mamának is, nem kellett annyit hajolgatni, a babának is, mert akinek nem tellett bölcsőre (vagy nem fért el), az is tudta így nem-kézben ringatni a kicsit, de a legnagyobb előnye az volt, és ez napjainkban igen fontos, hogy MAGAS volt, így a gyerek nem került egy szintbe a kipufogó gőzeivel. (Tudom, azóta már környezetbarátabbak a kocsik, de akkor is...).
    Hátránya persze a súlya és mérete, de azért elgondolkoztató :)


    ps: drága apolka, ha már anyuka vagy, sok gratuláció és igen halkan mondom: biztos kismillió tippet kapsz, de mindig menj az ösztöneid után, TE tudod, mi a jó, a legjobb a te babádnak :)

    VálaszTörlés
  2. Nem is tudom, már hallottam a német szokásokról, ők 2 naponta fürdetik a babát, ez a heti egyszeri nekem elég horrorisztikus, persze úgy általában nem koszolódnak el, de egy bébi sem hetente egyszer végzi a kis és nagydolgát pl. Ezek után nem vagyok kiváncsi a francia szokásokra... :D

    VálaszTörlés
  3. Nálunk megfürdetik szülés után a babákat. Én is utánanéztem ennek a kérdésnek, és nem kellene, épp azért, amit írsz. Ha én szülök, és lesz rá lehetőségem, kérni fogom, hogy ne fürdessék meg a babámat a születése után rögtön. Én is inkább efelé a svájci babaápolás felé hajlok, egy kisbaba még nem izzad, nem rohangál, és nem lesz koszos. A mandulaolajnak van egy enyhe illata, ha hidegen sajtolt. Nem tudom, milyet adnak Svájcban, de a nálunk a gyógyszertárban kapható olajak mind dezodoráltak, vagyis finomítottak. Ilyenkor egyiknek sincs szaga már. A mandulaolajat a natúr kozmetikában azért kedvelik, mert ez a legkevésbé irritáló növényi olaj, és nagyon érzékeny bőrre is ajánlott. A kisbaba termékekbe is ezen tulajdonsága miatt teszik sokszor.
    Ez most egy fura kérdés, de a babapopót sem szoktátok lemosni vízzel? Csak áttörlitek egy vizes kendővel? Szerintem Te klasszul csinálod, ha egyszer babát várok, az új bőrápolási rutinomat a Te cikked alapján fogom kialakítani. :) Amikor a saját blogomon írtam a legjobb babakozmetikumokat, gondolkoztam, hogy beleírjam-e az osztrák mintát, csak nálunk az erős megszokások miatt nehéz lenne megmagyaráznom, hogy egy babának teljesen elég a víz is. Lehet, egyszer írok még arról is egy cikket, bár kb. ugyanezt lehetne írni. :)
    Egyébként annyira, de annyira cuki a kisbabád. :) Kis gyönyörűség, nagyon imádnivaló. :)

    VálaszTörlés
  4. Nem tudok a poszthoz hozzászólni; se tapasztalatom, se szerzett tudásom nincs eleddig a témában, de az Emma és a mandulaolaj képen egy igazi Krémmániás baba van, csak ő, meg a kencéje. :) Cukor!

    VálaszTörlés
  5. Igaz hogy én még nem vagyok anya, de szimpatikus minden amit itt olvasok, kivéve talán a heti egyszeri fürdetés. :) Egy biztos. Nem kell egy babát agyonfertőtleníteni, és agyon vegyszerezni hogy tutira szupertiszta és baktériummentes legyen. Én szeretem az arany középutat mindenben, és látom egy ismerősömnél pl azt, hogy semmi vegyi anyagot nem ken a babájára, tiszta vízzel mosdatja és shea vajjal keni a popsiját.
    Én éltem Svájcban, imádtam, és most készülök a párommal külföldre menni élni, és egy dolgot tudok biztosan, szülni nem M.o.-on fogok....vagy ha itthon, akkor kizárólag magán kórházban ahol minden úgy van ahogy én akarom. Kicsit elfajult itthon ez a dolog már....
    Én olvastam könyvet francia gyereknevelésről, babanevelésről, semmi nem olyan szimpatikus mint az.
    Szóval Apolka hajrá :) kicsit azért irigyellek, Svájcban igenis tudják mi a jó, akkor is ha nekünk furcsa innen M.o.-ról. Én nyitott lennék rá, max a saját szám íze szerint alakítanám.

    VálaszTörlés
  6. En is Svajcban elek:)
    Mi a magyar modszert kovettuk, a gyerekorvos rank bizta, mit es hogyan csinalunk, leven mar masodik gyerekkel kerultunk hozza.
    A furdes pedig elsosorban az alvas elotti rutin kialakitasa miatt jo, nyilvan nem a sarat kell lemosni meg roluk, de azert a mindenhova kenodo anyatejes kaki- visszabufizett anyatej kombotol illik naponta legalabb tiszta vizzel lemosdantni a babakat, legalabbis szerintem:)

    VálaszTörlés
  7. En a mosdokenocsot (Ung. Hyd. Nonionicum) hasznaltam furdeteshez, es kenegeteshez is szaraz borre, nagyon szepen helyrehozza.

    VálaszTörlés
  8. Mi Németországban is hasonlóan gondolkodunk. 10 naposan lett először megfürdetve a fiam, addig csak a hajlatok voltak tiszta vízzel letörölve. Majd hetente egyszer- kétszer fürdettük, előbb sima vízzel, majd lassan hozzászoktattuk egy nagyon kevés Weleda fürdőhöz. Persze mikor sokat bukott, akkor akár naponta fürdött. Kb. mióta megtanult járni azóta naponta tusol, fontosnak tarom, hogy meglegyen ez a rituálé lefekvés előtt.
    Mi is csak mandulaolajat használunk, heti kétszer kb. Soha nem volt semmi gond a bőrével, biztos, h a következő babánál is ezt az elvet fogom követni.
    Emma nagyon édes :)
    Andrea H.

    VálaszTörlés
  9. jaaaj, Emma nagyon cuki! Igazi reklám baba:) Mandulaolaj reklám baba :) :)

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!
    Először is nagyon-nagyon édes a kisbabád :)
    Én Svájcban vagyok au pair, ezért gondoltam hozzászólok a témához. Azon én is meghökkentem, hogy nem használnak mindenféle kozmetikumokat, ennél a családnál még mandulaolaj sincs. A popsi törlésére mondjuk pont használnak nedves törlőkendőt, de ez minden, ha kipirosodik a popsi kicsit szellőztetik, amúgy is már nagyobb (2 éves) a kisfiú.
    És tényleg csak heti 1x kell fürdetni, a másik, 4 éves kisfiút is.
    Hát ahány ház annyi szokás

    VálaszTörlés
  11. Mint minden szélsőség és túlzás, szerintem ez a módszer sem a legmegfelelőbb. Én sem mosdattam Johnsonnal a babám (bár a kórházban megtették), sőt leginkább "tiszta" termékekkel kezeltem a bőrét: Farfalla, sheavaj, és egyéb bdih-s vagy natúrkozmetikai dologgal. Az első egy hétben pedig csak vizes szivaccsal.
    De az az igazság, ha pl. fogzáskor irtózatos lángvörös volt a popija, csak a hintőpor vagy a jó öreg Sudocrem segített, a "szellőztetésen" jót mosolyogtam...Nem tudom, volt-e igazán kiütéses a babája feneke, aki ezt komolyan gondolja..Az meg egyenesen durva, hogy heti egyszer fürdetik a babákat, gyerekeket. A kislányom nyári baba volt, kifejezetten jól esett neki, mikor a nagy melegben megfürdettem, utána többször el is aludt (végre). Ja és nem tudom, aki így tisztítja a baba popsiját, annak tojt-e egyáltalán olyan jóóó emberes, zöldet, amitől a hátáig fostis lett?:)) Mert ha igen (márpedig minden baba csinál olyat), akkor kétlem, hogy erre a vizes kendős törölgetés higiénikus.. Nem részletezném a szagokat, stb. Azt gondolom, ilyenkor igenis kell egy alapos alvázmosás és nemcsak vizzel, hanem pl egy olivaolaj szappannal, vagy "tiszta termék" lemosóval, mert igenis kakaszagú marad a gyerek. Akit ez nem zavar, biztos követi ezt az útmutatást.

    VálaszTörlés
  12. Egyem is meg, irtó cuki azokkal a nagy szemekkel Emma baba.
    Nos én Szerbiában élek (igen, az az igazi balkáni ország... :)))))) és az itteni tapasztalatokat tudom csak megosztani veletek. Szülés után rögtön leöblítik a babát (habár elég felületesen, m másnap vakargattam róla még a száraz vért:(() egy kis samponnal megmosva. Ott tartózkodás alatt a csecsemős nővérek csak áttörlik őket nedves törlővel. A következő fürdés csak hazajövetel után van (függetlenül, hogy hány napig vagytok benn, akár 3 akár 10 nap). De a babagondozó nővér nálunk olyan lusta volt, hogy 3 napig felénk se jött utána meg ugy gondoltam én is megtudom fürdetni a fiamat.
    Arról, hogy hetente egyszer fürdetni... Hát az azért elég durva. Igenis a babák tudnak izzadni, csak az izzadságuknak még nincs szaga. De 1-2 nap alatt az is jó kis illatfelhővé tud alakulni a pici nyakánál ha nincs fürdetve. Az hogy töröljük meg nedves kendővel, hát nekem nem tetszik. A víz kevésbé ártalmas, mint a törlőkendőben levő összetevők. Nyáron én naponta 2-3 alkalommal tusoltam le a 3-4 hónapos fiamat, mert a + 35-40 fokot másképp nem igen tudtuk volna elviselni. Tusi után meg olyan jót alukált, hogy öröm volt nézni. :))

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok a pici lányhoz Judit, gyönyörű baba, igazi gombszem hercegnő!

    VálaszTörlés
  14. Ez volt eddig a leges legcukibb bejegyzés :)

    VálaszTörlés
  15. Gratulálok Apolka! A cikkedet kétszer is el kellett olvasnom, mert elsőre fogva tartotta az elmém az információ, hogy Svájcban élsz! :)
    Másodszori olvasás után próbáltam értelmezni az olvasottakat, bevallom, nem könnyű, mert a tisztaság fogalmáról én magyarul szocializálódott személy egészen másképpen gondolkodom.
    Nincs gyermekem, de amikor majd lesz, ezt az írásodat feltétlen elő fogom venni.
    A heti fürdetés témaköréhez sajnos nem tudok hozzászólni, mert fogalmam sincs, hogy egy kisbaba mennyire koszosodik meg ennyi idő alatt, de abban biztos vagyok, hogy minél idősebb, annál inkább. Az első pár nap, hét szerintem is jó, ha a vegyszermentesség jegyében zajlik, és tényleg indokolt, hogy csak öblítsük, és csak tiszta vízzel.
    Az olajozással egyetértek, mert a kosz az olajban oldódik, tisztára lehet egy bőrfelületet törölni édesmandulaolajjal, még a kakisat is! Csak alaposan kell csinálni, aprólékos gondossággal a hajlatokban, és az olaj maradékát is letörölni.
    Ilyen módon a kaki-pisi sem fogja kicsípni a popót.
    Ellenben, ha pl szappannal fürdetek, megbontom a bőr természetes ph-ját, és ekkor igenis már károsodhat a kakis felület.

    Ez a módszer, amiről írsz, szerintem jó!
    Még akkor úgy is látom benne a logikát, hogy a neveltetésem tiltakozik.
    Az biztos, hogy amikor sor kerül rá, megpróbálom, és a tapasztalatok fognak dönteni, ha működik, akkor folytatom a módszert, ha azt látom, hogy nem, akkor abbahagyom.
    Tetszik, amit írtál, számomra forradalmi. A legfontosabb, hogy nem tűnik ápolatlannak a babád, sőt :)

    VálaszTörlés
  16. Nem tudom, ha véres a baba, akkor hogy van, Emma nem volt az, tényleg nem. Nekem teljesen tisztának hatott egy kis törölgetés után, mondjuk csak félig voltam magamnál az is igaz. :)


    Egyenlőre csak az anyatejes kakiról tudok nyilatkozni, de azt teljesen lehozza a víz, legalábbis látszatra, illatra, érzetre sem tűnik úgy, hogy ne így lenne. Nem tudom, ha enni kezd a gyerek, akkor hogy lesz....


    De ezzel együtt is tudom, hogy tök furán hangzanak ezek a dolgok, Emma nagyszülei is mindig mulatnak rajtunk, hogy hetente fürdetjük a gyereket, és kicsit fura bogaraknak tartanak minket, pedig itt tényleg ez tök normális.... :D

    VálaszTörlés
  17. A svájciak többsége így csinálja, és nem egy igénytelen ország, hidd el. :)

    VálaszTörlés
  18. Köszi. :)


    Hm, érdekes, hogy még 4 évesen is heti egy fürdés van. Kiváncsi vagyok nálunk majd hogy alakul....

    VálaszTörlés
  19. Tök jó, a német szokások egész hasonlóak. :)
    Egyébként az esti rutin nekem a legnagyobb érv a napi fürdés mellett, nem fogok meglepődni, ha mi is majd emaitt térünk át rá....

    VálaszTörlés
  20. Köszi, örülök, hogy van, aki szimpatizál a módszerrel. :)


    Amúgy Svájcot szülés szempontból csak ajánlani tudom. :)

    VálaszTörlés
  21. Köszi. :)


    Vizes papírral töröljük át a popsit, többször is, amíg nem teljesen tiszta, de mosni nem szoktuk, csak hetente. Most még csak anyatejet eszik, és igazából ezt tök könnyű letörölni, nem tudom, hogy lesz ha elkezd rendesen enni....

    VálaszTörlés
  22. Köszi bandita! :)


    Mi úgy voltunk vele, hogy hm, érdekes, otthon ez máshogy megy, de próbáljuk meg akkor így, ha itt így szokás, aztán meglátjuk. És eddig bevált, kifejezetten szép a gyerek bőre.. :)


    Amúgy a szüleim jöttek meglátogatni, és természetesen hoztak egy nagy rakat mosdókenőcsöt, testápolót, popókrémet, úgyhogy fel vagyunk szerelve, de még nem bontottuk meg egyiket se, csak a Neogranormont. :)

    VálaszTörlés
  23. Nagyon örülnék neki, ha később is írnál hasonló babaápolós bejegyzéseket, és megosztanád, hosszú távon hogyan működött ez a módszer, változtattál-e rajta, stb.

    VálaszTörlés
  24. Egy amerikai barátnőmtől tudom, hogy az USA-ban is a heti egyszeri fürdetés a szokás csecsemőknél. És arra is emlékszem, ezt mennyire furcsának találtam, amikor elmesélte. Éppen annyira, mint ő, amikor megtudta, hogy a magyar babákat naponta fürdetik :-)
    Egyébként a lány Magyarországon él és magyar a férje, úgyhogy amikor megszületett a fiúk, kompromisszumot kötöttek és azóta hetente 3x van náluk fürdetés.
    Ez is, mint annyi minden, kultúra függő.

    VálaszTörlés
  25. Nagyon szép babuci, gratulálok hozzá :-)

    Hát nem is tudom, mond mindenki százfélét a babaápolással kapcsolatban.

    Ahány ház annyi szokás.
    Itt is szerintem, az a a fontos, hogy az anyuka a saját ösztöneire hagyatkozzon, és úgy csinálja ahogy jónak látja.

    Bár a heti fürdetés szerintem is kicsit kevés, főleg, ha tényleg jól bekakil nyakig/hátközépig. Még pici korban talán elég lehet, de pl az én 1 éves fiam már jár, belefekszik az avarba, homokozik, csúszik- mászik a kertben.....mindenhol ott van... mosdatom, megmosom a kezét többször is... de kell a fürdetés is :-)

    De egyébként van aki itthon is csak 3-4 naponta fürdet.

    Az én babucimat lefürdették tuti szülés után is és minden nap a kórházban is éjjel. Én azóta is fürdetem minden nap Mosdókenőccsel, már 1 éves. Nyáron volt, hogy 3 szor is fürödtünk a nagy melegben /tiszta vízben/. Plusz a medencében is úszkáltunk :-)
    Én azért is fürdettem elejétől fogva minden nap, hogy hozzá szokjon, és szeressen fürdeni később is. 1-2 hetes kora óta, imádja a pancsizást, a vizet. A bőre szép selymes, nem kenem semmivel sem jó ideje. Popsikrémnek Bepanthen-t használok, az a legjobb szerintem, néha finomítatlan shea vajjal kombinálva. De a shea vaj önmagában nem elég. És pospsikendőnek Babydream extrasensitive vagy Babylove sensitive kendőket használok. Ezeknek "szépek" az összetevői, soha nem volt tőlük baja. Pelenkázásnál szerintem az a fontos, hogy mielőbb ki legyen cserélve a pelus, ha bekakil, vagy sok a pisi. Így megelőzhető a pelenkakiütés, normál esetben. Egyszer volt csak pelenkakiütéses, mert hasmenése volt /hiába cseréltem azonnal a pelust/, a Bepanthen-t vastagabban kentem, így 1-2 nap alatt elmúlt.
    Babydream Extrasensitive ápolókrémet kentem néha az arcára, míg szopizott, mert erős tejtől kipattogott kicsit, azt is szépen elmulasztotta. De már nem kenem azt sem. Minden kence nélkül szép a bőre.
    Egyébként a mandulaolajról, már több helyen olvastam milyen jó, lehet veszek én is kipróbálom a popsijára.

    VálaszTörlés
  26. Érzékeny lelkületűek NE olvassák!


    Elhiszem, de gondolj bele, ahogy kijön a gyerek, az mennyi vérrel jár, váladékkal, amik a hormonok hatására jönnek létre..nekem a babát rögtön a hasamra.mellkasomra tették, valóban nem volt, inkább csak mázas, de nekem gátmetszésem is volt, az egy nagy nyílt seb, kizárt, hogy ne került volna a picire is..
    Igazából nem megdöbbentő a dolog, a természeti népeknél sincs popsitörlő, meg babafürdető, ilyenek, mégis gyönyörűen felnőnek:))
    Csak főleg abból indulok ki, nekem is többször volt hasmenéses vírusom, nem éreztem jól magam, amíg rendesen le nem fürödtem.
    Természetesen furcsállom, de nem ítélem el, ha valaki másképp áll a dolgokhoz, de a heti egy fürdés szerintem nagyon kevés, a picur is hámlik, persze, nem úgy, mint egy felnőtt, és izzad, ha melege van, még,ha nem is látványosan.. tudom, náluk máshogy megy a védelem, és nyilván csináld, ahogy akarod, csak én biztosan nem így tenném:))
    de mindkettőnk gyereke egészséges (és lesz is), úgyhogy nincs egy igazság, csak anyaság van:D
    ha jobban belegondolok, az anyatejes kaki, mivel nagyrészt híg, okozott nálunk gondot, persze nem fürdettem le mindig, csak felkaptam és bedugtam a popsit a csap alá egy kis J&J babafürdetővel öblítés, és kész is voltunk.

    VálaszTörlés
  27. Legelőször is, a baba csodálatosan gyönyörű,gratulálok hozzá!
    Nem nem értek egyet azzal,hogy hetente egyszer van fürdetés,hiszen a baba bukik,kakil,és igenis izzad,főleg,ha jó nagy a haja.
    Valaki írta itt,hogy még a 4 éves gyereket is hetente fürdetik.Ez most komoly?
    Nyilván nem egy üdvözítő út van,és mindenkinek másképpen jó.
    De,gondoljunk csak magunkra,mennyire jó érzés megfürdeni nap végén,még ha nem is vagyunk koszosak,csak pihentünk egész nap!
    Két kislányom van,mindkettőt mindennap fürdettem,fürdetem,és nem mellékesen mindig élvezték is,egész kis szertartás volt este. :)
    Nagyon odafigyelek a lányaim bőrére.Víztisztító berendezés van felszerelve és minden kemikáliától mentes lemosót használok a fürdéshez.Ha mégis kiszárad a bőrük télen,shevajajjal kenem őket.
    Gyönyörű a bőrük. :)
    Kíváncsian várom a fejleményeket,Apolka,hogyan csinálod később.

    VálaszTörlés
  28. Igyekszem. :) Ha lesz olyan változás, amiről érdemes írni, akkor mindenképp fogok majd. :)

    VálaszTörlés
  29. Nem olvastam most végig mindent, először inkább véleményezek. Apolka, talán emlékszel, nincs sok különbség a babáink között. Az enyém most 7 hónapos és igen, már eszik mást is. Az, hogy megfürdetik-e azonnal a babát, leginkább kórház függő. Persze itt nem napokat várnak, hanem néhány órát, de születése után a mellkasodon pihen, elvégre ott van a legjobb helye úgy ahogy éppen van. Utána valóban nem árt neki egy kis öblítés, főleg ha szülés után ez az rajta marad. Nekem is azt tanácsolták a kórházban, hogy ne fürdessem újszülöttként csak heti 1-2 alkalommal, mert egyszerűen nincs szüksége többre, a bőre kiszárad és az senkinek sem jó. Nekem az olívaolaj teljesen jó volt a hajlatokban, később babaolajjal kentem be masszázs közben minden este (most is). Száraz popsitörlőt szintén lehet használni, nem figyelnek rá de a legtöbb nedvesnek közel sem szépek az összetevői, nyilván van kivétel. Amikor elkezdett mást is enni, akkor bizony változott a váladék és pirosodott a popsija, akkor pár napig Sudocrem de általában a gyógyszertári kence és igen, a szellőztetés. Ahogy nőtt és közben nyár is volt, bizony izzadt és most hogy rengeteget mászkál egész nap, maszatos is, már kell a fürdető mert tényleg vannak dolgok amik vízzel nem jönnek le. A lényeg, mielőtt túl hosszan magyarázok, hogy szerintem közel sem annyira szélsőséges ez a módszer, itt is simán lehet hasonló tapasztalat. Függ ez a kórház/szülész/szülő beállítottságától és hátterétől. Emma baba gyönyörű, kitartás és minden jót kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  30. Köszi. :)


    Ha nem titok, megmondod, hogy otthon ez melyik kórház volt? Mert költözünk haza és ha egyszer lesz még egy babánk, az otthon lesz, szóval jó lenne tudni olyan helyről, ahol nem annyira mások a szokások. :)

    VálaszTörlés
  31. Babafürdetéshez a gyógyszertári mosdókenőcsös vizet használtam, feloldottam benne, nem kentem rá a gyerekre, kis lötykölés és kész. A bukós, durranósat kakálós gyerek minden nap fürösztöttem.
    De a másikat, aki 77 takaróban is vacogott és végigordította a fürdést, heti egyszer kakált és egyáltalán nem bukott, na őt kétnaponta és villámgyorsan fürdettem.
    A gyerekek szerintem jobban bírják a koszt, nem hiszem, hogy egy baba diszkréten csendben marad, hogy ne zavarja a szüleit ordítással, ha zavarja a bukás vagy az izzadság marja a bőrét. A nagyobb gyerekem is lefeküdne full koszosan, nem izgatja, hogy mocskos vagy szaglik :)
    Mindenesetre azért nekem a heti 2-3 fürdetés lenne a normális, de nem zavar, ha más máshogy csinálja.

    VálaszTörlés
  32. Az meg külön horror, hogy nem kentem a 2. gyerek seggét semmivel. Nem lett vörös, mindig sikerült gyorsan tisztába tenni.
    A babacuccokat anyuka is elhasználhatja fürdéshez, testápoláshoz, ha a kedves rokonok ilyesmikkel árasztják el :)


    Nagyon édes baba, enyém totál tejpöttyös volt ennyi idősen :)

    VálaszTörlés
  33. Én is csak nem régen költöztem haza, de korábban jártam már az Uzsokiban (Zugló), ezért tudtam, hogy nagyon jól felszerelt, tiszta és bababarát kórház. Sajnos szükségállapot volt, de hála a jól felkészült ügyeletes csapatnak (senkit sem ismertem) mindenki jól van. Itthon nagyon dívik mindenkit lefizetni, mert ugye félnek mi van ha nem, de én elvből nem voltam hajlandó és nem bántam meg, egy rossz szavam sincs. Nézz rá a honlapra!

    VálaszTörlés
  34. Köszi, megnézem mindenképp. :) És tök jó hallani, hogy jó tapasztalatod volt ismeretség és minden nélkül. :)

    VálaszTörlés
  35. Valahogy én attól nem bízom jobban az orvosban vagy bárkiben, mert adtam neki egy csomó pénzt. Teljesen ismeretlen volt minden és mindenki, de maximális odafigyelést kaptunk és nem mellesleg mindenki jó fej volt :)

    VálaszTörlés
  36. Én magán dokinál szültem két hónapja az Uzsokiban, én is csak ajanlani tudom..

    VálaszTörlés
  37. A legtöbb nyugati országban is elterjedt a heti egyszeri fürdetés. De leginkább az érzékeny bőrű és ekcémás babáknál alkalmazzák. A mandulaolaj tényleg egy csodaszer. Az én babám is atópiás dermatitiszben szenved, bár szerencsére nem olyan súlyos a helyzet. A lényeg a megelőzés. Állandóan hidratálni kell a baba bőrét és itt jön képbe a mandulaolaj, ami védőréteget képez a baba bőrén és megóvja azt a kiszáradástól. Egyébként én sem alkalmazom a heti egyszeri fürdetést, mert amióta elkezdtem a hozzátáplálást mindig kiütéses lesz a kisbabám popsija, emiatt minimum kétnaponta fürdetem. Én a Szent Imrében szültem márciusban és ott megfürdetik a babát.

    VálaszTörlés
  38. Nálunk, a németeknél is így van. És tökéletes a baba bőre, 1x volt a 7 hónap alatt piros.
    Sőt, itt a megfázáskor orrba, piros popsi esetén a popsira anyatejet tesznek, illetve ezt használják "fürdetőként" is, ha már valamit "muszáj" a vízbe tenni. Nálunk bevált az anyatej ilyenféle használata.
    Ja, és a köldökét sem kellett kenegetni, fertőtleníteni semmivel, csupán steril gézt kötni alá minden pelenkázáskor.

    VálaszTörlés
  39. Hát ezt így elég érdekes olvasni. Az én kislányom már 7 hónaposan, és Johnson's fürdetőszert használunk, és minden nap fürdik újszülött kora óta. És mondjuk egy fogzó, napjában 10x bekakiló babát csak le kéne fürdetni este. És a nedves törlőkendő nélkül el sem tudnám képzelni az életem már -ezt soha nem gondoltam volna. És a kisbabák is izzadnak, de komolyan. Kislányom lába egy tutyiban töltött nap után, hát öcsém, a legédesebb büdi babaláb..:D Szóval ha Svájcban laknék, ha Etiópiában, nem a hagyományok szerint nevelném a kisembert, hanem amit az anyai ösztönök súgnak, és ami természetesen neki is jó.:)

    VálaszTörlés
  40. Én is gátmetszéssel szültem, totál magamnál voltam, és bizony véres a baba. de nem tudom ki hogy van vele, én a haja illatától elaléltam. 5 centis hajkoronával született, és olyan illata volt, hogy úristen. :)

    VálaszTörlés
  41. Sziasztok. Sajnos nem tudtam vegig olvasni a posztokat, mert annyi van. De termeszetesen itt is bebizonyosodik a magyar felfogas. Hogy az "nem jo, ez a jo.... ennek igy kell lennie... stb.."
    Elsosorban apolkanak irnek.
    Nekunk is van egy Emmank, otthon szuletett, vizben. A gyerek egyaltalan nem volt veres, a rajta levo maz nagyon is fontos, hogy rajta maradjon. Ausztraliaban szuletett es ott sokszor nem furdetik a babakat. Nincs gatmetszes, es nincs beontes. Amikor kerdeztem az ottani szulesznoket, akkor teljesen kiakadtak, hogy hogy csinalnanak olyat, az mar a 70-es eveben lejart....

    Naponta furdetes egy ujszulottnel?! Egyaltalan nem csinaljak Ausztraliaban. Angliaban sem, Canadaban sem. (tobb hetesen furdetik eloszor) , A furdetes nalunk azert volt, hogy nyugodjon a viz erintesere es semmi tisztitoszert nem raktunk bele.

    Popsitorlo: Mi pl. vizes vattat hasznaltunk. (hasonlo a tiedhez) Olvass el egy popsitorlot, vagy probalt ki magadon. Na, az aztan nem kimeletes es nem is hoz le mindent (amikor mar megy a hozzataplalas). Mig valaki csak szoptat, a tejcsi kakanak nincs szaga, edes illata van, es igen konnyen lejon. Egy baba tiszta, es egyaltalan nincs szuksege furdesre. A sok tisztitas, foleg vmi habositoval inkabb az ellenkezojet erik el.
    MI sosem hasznaltunk semmi kereskedelmi kremet testapolasra. Sosem hasznaltunk furdetot es sosem volt szaraz a bore.

    Babapopsi kenocsot nem hasznalnak sokan minden pelenkazaskor. Az en tapasztalatom is az, hogy csak akkor kell, ha szukseg van ra. Esszel kell hasznalni. Gondolj bele, ha folyton egy film reteget teszel a popsijara, hogyan szellozik ott a bor? Folyton nedves hatasa lesz, es az is elotudja idezni a kiutest. Valamint, ha a gyerek valoban kiuteses lesz, az a krem mar nem fog hatni, mert mar hozza van szokva a bor.

    Meg annyi, hogy ahogy no a baba, es eszik mindenfelet, mar en is szappannal mosom a popsijat, hogy szep tiszta legyen neki. De csak ott szappanozom, ahol kell, azt is hazi szappannal (kokusz olaj, shea butter, stb...)

    Tudnek irni meg az oltasokrol is, hogy plane kiakadjanak az olvasok. Ausztraliaban es Canadaba egyatalan nem kotelezo es sokan nem is teszik meg.

    Az a velemenyem, hogy akik ezellen a "termeszetes" modszer ellen vannak, csak sajat magukat mentegetik.
    Termeszetesen minden Anyuka a legjobbat akarja a babajanak.
    De valoban, egy tokeletes ma szuletett (7-8 honapos koraig biztosan) babanak valoban szuksege van egy csomo fele kulso anyagra?

    VálaszTörlés
  42. Ha enni kezd a gyerek egy kicsit megváltozik a helyzet, mert erős kaki szag lesz. :) Ekkor ajánlom a szódaporos vizet, eltünteti a szagot teljesen és továbbra is maradhat a jól bevált módszer. Én Dániában szültem és ott is ez a módszer, amit nagyon szeretek.

    VálaszTörlés
  43. Köszi a tanácsot, hamarosan aktuális lesz, mert most kezdjük majd a hozzátáplálást. :)


    Jó, tudni, hogy a nyugat-európai országokban is haonló a szokás. :)

    VálaszTörlés
  44. Itt sem kenegették a köldökt semmivel, de nem is tudtam, hogy ezt szokás, így nem is írtam bele a posztba. :) Sőt itt nem is kötözték át, születése után bekötötték és pár nap múlva meg leesett a kötés a csonkkal együtt, és ennyi volt. :)

    VálaszTörlés
  45. Én abszolút tudok azonosulni ezzel a felfogással. Szerintem azért (is) sokkal egészségesebbek a babák Svájcban, és ahol nem fürdetik őket mindenféle kencékkel, mert az immunrendszerük sokkal jobban működik. Ami elsősorban a bőrünk által (de nemcsak, azt hozzáteszem) működik.

    VálaszTörlés
  46. Nálunk a fürdés a víz, mint közeg miatt volt leginkább beiktatva a napi rutinba, és nem a kosztalanításra, mert fél éves, vagy legalábbis mászni tudó koráig nem lesz koszos egy baba És ha meg is izzad, az NEM büdös.

    VálaszTörlés
  47. A babáknak még nincsenak verejtékmirigyeik, mármint olyanok, amelyek a pubertás korban kezdenek váladékot termelni. :-) Magyarul nem büdösek, ha nem fürödnek minden nap, sőt. Én mindhárom gyerekemet sima vízzel fürdetem, hetente 2szer használnak a nagyok (6 és 8 évesek) szappant. Jó illetúak és egészségesek

    VálaszTörlés
  48. Én babszappan+melegvíz kombóra esküszöm, ami a popsit illeti. A bőre többi részére semmit nem kenek, olajat sem, mert egyszer próbáltam azzal a koszmót eltüntetni és csupa kiütés lett tőle. Szülés után nálunk is csak le lett törölve, de pár órával később azért megfürdették, nekem kicsit fura lenne. kb, mint menzeszkor egy hétig nem fürödni? Brrrrrrr
    Mindenkinek magának kell tudnia, hogy bánik a gyerkőccel, én mondjuk a nyakáról a büfit is lemosom azért este, még ha aznap nincs is fürdés, mert ugye az is büdös és ki is csípheti. A törlőkendőre megoldás az elvágott textilpelus beáztatva meleg vízbe, vagy az ikeában kaphatóak kis törlőkendők erre a célra.
    Valaki említette a babakocsi dolgot, na az az én vörös posztóm, legszívesebben beletenném az anyukákat is egy babaülésbe, hogy abban szoroskodjanak görnyedve 1-2 órát, nem értem mi a halálért nem lehet mélykocsit venni egy babának.
    Még valami, bár nem bőrápolás közvetlenül: egy strandnak dolgozom, és a vendégeknél látom, amikor babakocsiba kivisznek pici babákat is. Amikor figyelmeztetem őket, hogy tán nem kéne a kocsiban tartani a gyereket, gyakori válasz: hogy hát le van takarva. Ilyenkor el szoktam mondani a szülőknek hogy odabent a letakart kocsiban akár 60 fok is lehet vagyis lassan főzi a gyereket, és legyen kedves ő is másszon már be egy sátorba, had takarjam le én is. Felháborító!

    VálaszTörlés
  49. Csak most láttam ezt a posztot...gratulálok Emmához! Ahol én szültem, a Szent Margit kórházban, ott sem fürdetik meg a babákat szülés után. Igaz, kb. 2 naposan már igen, de csak tiszta vízzel. 2-3 hónapig én is csak azzal fürdettem a gyerekeimet, utána már használtam babafürdetőt, de csak nagyon picit...elsősorban én is a kaki és a bukás miatt, valahogy nehéz elhinni, hogy a sima víz is tisztára mossa a popsit...pedig lehet úgy van. A mindennapos fürdés viszont érzésem szerint kell, nyáron a 35-40 fokos melegek idején nagyon megizzadnak a babák is (legalábbis az enyéim nagyon izzadósak voltak), a visszabukott tej is megsavanyodik rajtuk, hiába öltözteted meg törölgeted őket meg rögtön bukás után, akkor is...mondjuk nem minden baba bukós, nekem a kisebbik nagyon az volt. De szetintem mint sok más témában, ebben sincs egy nagy egyetemes igazság, sokféle szokás van, 3s nem mindenkinél ugyanaz válik be.

    VálaszTörlés
  50. Emma cuki :)
    Németországban is hasonló a babaápolási szokás. Ami kicsit talán furcsa az, hogy szülés után sincs fürdetés. Miután kiörömködtük magunkat itt volt azért egy gyors fürdetés, de azt gondolom, hogy a lentebb olvasott fertőzés veszélytől szerintem nem kell tartani. Mert ha ez a gyakorlat, akkor nyilván több ezer csecsemőn működött és megúszták a fertőzést. Ez is valami olyasmi lehet amit a természet megold.

    Amúgy nem vagyok sem bio anyu, sem naturalista vagy mi, de én a magam részéről úgy érzem, hogy kicsit több teret kellene hagynunk a természetességnek. Mostanában egyre több helyen olvasom, hogy "koszos" a gyerekem, mert nem teszek eleget az elvárásoknak. Napi fürdetés, dugjuk fel a fülpiszkát az agyáig stb. (http://divany.hu/poronty/2014/04/20/az_apolatlan_csecsemok_kulso_ismervei/ ) Szerintem az őseink nem fürdőkáddal a nappali mellett születtek, és a fertőtlenítést sem vitték túlzásba. Nem vitának szánom, és nem is zavar ha más másképp csinálja, de én a magam részéről azt gondolom, hogy így teszek többet a gyermekemért és ezáltal lesz a szervezete ellenállóbb. Attól sem ájulok el, ha netalántán leesik valami és a földről felveszi és gyorsan megeszi, bár nem mindig repesek a boldogságtól :) (kicsit én is a fertőtlenítés rabja vagyok), de jelentem kicsikém él és virul, ilyen elszánt, ádáz egy kiscsajt ritkán látni. Popsikenőcsöt szintén csak ünnepnapokkor használunk, nálunk az első ilyen alkalomra 8 hónaposan került sor, addig szükségtelen volt. Fürdetőt csak az első hónapokban kerültük. Én pár csepp olajat egyenesen a fürdető vízbe tettem. Amióta nem csak tejcsin él, én minden kaki alkalmával a csap alá tartom és popsimosás van, kis babafürdetőt is használok.

    Ezt főleg azért írtam le, hogy több apolkához hasonló vélemény legyen. Szerintem ha a baba egészséges, fejlődik, akkor mindegy ki hogyan csinálja :)

    VálaszTörlés
  51. Esetleg tudnátok írni egy posztot a többfunkciós termékekről? :)

    VálaszTörlés
  52. Lehet kapni, kozmetikai törlőkendő néven, de szerintem erre a vatta is jó.

    VálaszTörlés