BLOGKERESŐ

2021. december 6., hétfő

Allure: A probiotikus bőrápolás egy nagy hazugság

Igazán érdekes összefoglaló cikket tett közzé az Allure, melynek szerzője pontról pontra magyarázza el, miért hatástalanok a probiotikus bőrápolók. Legalábbis egyelőre.


A probiotikus összetevőket tartalmazó kozmetikumokat a mikrobiommal, vagyis a bőrünkön élő mikroorganizmusok vidám kiscsapatával hozzák összefüggésbe. Úgy tartják róluk, ha ők jók érzik magunkat, bőrünk is egészségesebb, bizonyos gyulladásos, irritált állapotok kevésbé lépnek fel. Ebből is következik, hogy érdemes a mikrobiomra vigyázni, a kérdés csak az, hogyan. Ahogy Jessica Chia írja cikkében, a probiotikus összetevőkről zanzásítva azt lehetett eddig hallani, hogy "újra egyensúlyi állapotba tudják hozni a bőr mikrobiomját azáltal, hogy "jó" baktériumokat visznek fel rá, amik kipaterolják onnan a "rosszakat", és eredményül csökken a bőr gyulladásos állapota."

Chia több témabeli szakértőt is felkeresett, akik azt erősítették meg, hogy a probiotikus összetevők hatásossága inkább csak ígéretesnek mondható, megfelelő vizsgálati eredmények ugyanis még nem igazolták sem közép-, sem hosszútávú hatásosságukat. Bár a probiotikus összetevők közt valóban lehetnek olyanok, melyek jó hatással vannak a bőrre, azonban csak addig lehet bármilyen hatásuk, amíg le nem mossuk őket, vagy amíg el nem pusztulnak. Ez utóbbit az a Larry Weiss nyilatkozta, akinek 2015-ben léterhozott Mother Dirt nevű kozmetikai márkája elsőként dobott piacra élő probiotikumot is tartalmazó terméket.

A lactobacillus például hiába népszerű, ezt nem igazolt bőrszépítő képességeinek köszönheti, sem annak, hogy igazoltan meghatározó alkotóeleme lenne a bőr mikrobiomjának. Egyszerűen csak azért használják, mert kezelhető, és hűtés nélkül is egészen sokáig életben marad a készítményekben.

Arról is ír cikkében az Allure, hogy a probiotikumokra vonatkozó kutatások jelentős részét a bélrendszer mikrobiomjával kapcsolatban végezték, mely mikrobiom Kristin Neumann mikrobiológus szerint kevesebb hasonlóságot mutat a bőr mikrobiomjával, mintha két teljesen idegen ember bőrét hasonlítanánk össze.

A készítményekkel kapcsolatban a megszólaltatott szakértők azt is problematikusnak tartják, hogy nincsenek pontos adatok arra nézve sem, milyen mennyiségű probiotikus összetevő lenne képes kimutatható bőrszépítő hatást elérni. Emiatt pedig az sem egyértelmű még, hogy ez a mennyiség milyen tárolást tenne szükségessé, hogy az aktív összetevők kellő ideig fejthessék ki hatásukat a bőrön.

Mindez nem jelenti azt, hogy bolondság az egész, csupán arról van szó, hogy a tudomány jelenlegi állása még nem tart ott, ahol a marketingosztályok azt szeretnék. A tudományterület eddigi eredményei azonban ígéretesek, így a szebb jövőben könnyen lehet, hogy valóban probiotikus kozmetikumokkal lesz érdemes szépülni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése