BLOGKERESŐ

2012. április 21., szombat

A rozacea kezelése II - Vendégposzt

Régóta terveztem már, hogy írnom kellene a rozaceáról és annak a kezeléséről, de mivel a bőröm nem kipirosodásra hajlamos, mindig halogattam a dolgot és úgy gondoltam, hogy majd még jobban utánaolvasok. Kivételesen jól tettem a halogatást, mert horzso írt nektek a témáról, aki nemcsak rengeteget olvasott már róla, hanem nagyon sok tapasztalata is van, mert gyerekkora óta rozaceával kűzd.

Következzenek azok a kozmetikumok, amelyeket szerintem érdemes kipróbálni:

1. Arctisztítás



Kímélő, nem szárító lemosóval finoman át kell törölni a bőrt, vagy langyos vízzel lemosni róla.
Nagyon bevált a Paula’s Choice Skin Recovery lemosója, amely azon kívül, hogy nem tartalmaz semmilyen irritáló összetevőt, remekül tisztítja az arcot, már az első lemosásnál eltávolítja az alapozót is. Az ára is kedvező, főleg ha nagyobb kiszerelésben rendeljük meg. A Clinique Redness Solutions lemosója valamivel drágább változat, de a szép összetevők miatt érdemes kipróbálni. Tapasztalatom szerint a Clinique Extra Mild arclemosója is rendkívül kíméletes, többek között olivaolajat, uborkakivonatot és némi antioxindánst is tartalmaz. Az oliva miatt inkább száraz bőrre ajánlom, de nagyon jól nyugatja a nem zsíros, pattanásos bőrt is. Aki már aggódik a ráncok miatt, annak érdemes kipróbálni a Paula’s Choice Resist Optimal Result lemosóját, amely szintén nem tartalmaz irritáló anyagokat, viszont van benne kamilla és zöld tea kivonat, amelyek nyugtatják a bőrt. Szerintem nagyon kellemes a használata, és tökéletesen leszedi a sminket is. Többeknek jó a véleménye a La Roche-Posay Rosaliac arctiszítójáról, nekem nem jött be annyira, fura, ragadós érzést hagy maga után, ráadásul négyféle paraben van benne, amit igyekszem kerülni.

2. Exfoliálás

Rosacea-s bőrnél nagyon fontos, hogy eltávolítsuk az elhalt hámsejteket. A fizikai hámlasztók (arcradírok) használata egyáltalán nem javasolt, mivel a rozacea-s bőr amúgy is vékony, ennek dörzsölése bármilyen fizikai eszközzel meglehetősen rossz hatást vált ki. A kémiai hámlasztás viszont előnyös lehet, de itt is figyelni kell, hogy BHA hámlasztót válasszunk, mert az AHA készítmények gyümölcssavat tartalmaznak, amit tilos rozacea-s bőrre használni. A BHA szalicilsavat jelent, amely azon kívül, hogy hámlasztja a bőr, csökkenti a pirosságot és segít a mitesszerek eltüntetésében. Rosacea-s bőr esetén eleinte csak éjszakai használattal próbálkozzunk, egyrészt akkor jobban hat a bőrön, másrészt én nem akarom kitenni az erős UV sugárzásnak az éppen hámlasztás alatt álló bőrömet. Először a Paula’s Choice 1 %-os BHA lotion-t próbáltam, amely elég gyengéd ahhoz, hogy ne irritálja a bőrt. Hatása látványos, már az első használat után jelentősen csökkentek a száraz foltok, és rendszeres használatával szinte megszűnt ez a tünet. Sajnos a szilikon érzékenységem miatt időnként okozott némi bőrpírt, de akinek nem érzékeny erre a bőre, annak érdemes kipróbálni. A szilikonokra érzékeny bőrnél érdemes ugyanennek a cégnek a 2 %-os lotion-ját beiktatni a napi arcápolási rutinba, mivel ez nem tartalmaz szilikont. Jelenleg ezt használom, és elmondhatom, hogy semmilyen irritációt nem tapasztaltam. A Clinique Mild Clarifying Lotion is jó lehet, nem tartalmaz alkoholt és a PH értéke is nagyjából megfelelő, ráadásul tonik helyett is használható. Ettől a terméktől azért ne várjunk erőteljes exfoliáló hatást, mert a 0.5 % szalicilsav inkább csak a bőr felületét simogatja.

3. Hidratáló krém
A választásnál fontos tudni, hogy rosacea-s bőrnél mindenképpen fényvédőt kell nappalra használni, mert a napsugárzás rendkívüli károkat okoz az elvékonyodott bőrben. Ráadásul az exfoliáló mellé kötelező a fényvédő. Kémiai fényvédő nem javasolt, mivel az beszívódik a bőrbe és irritálhatja, emiatt érdemes fizikai fényvédőt, vagy ezzel ellátott nappali krémet választani.

Fényvédő nélküli krémek

Ezeket nappalra fényvédővel, vagy éjszakára érdemes használni. Nagyon bevált a Paula’s Choice Skin Recovery arcápolója, nekem ez az egyik olyan krém, amely egyáltalán nem irritálja a bőrömet, felvitele után semmilyen tünet nem jelentkezik. Emellett nem kell mellé külön szemkörnyék ápolót használni, mivel annak is kiváló. A krémben többféle antioxidáns is található. Ezek semlegesítik a szabad gyököket, amelyek károsítják a bőr feszességét és rugalmasságát adó kollagént, így az öregedés megelőzésében az egyik legfontosabb összetevők. A Clinique Redness Solution arckréme is jó megoldás lehet annak, akinek nem száraz a bőre, így nem igényel extra hidratálást. Ez a krém kellemesen hűsíti az égő arcbőrt, valamint enyhén zöld színű, ami valamelyest elfedi a pirosságot. Idősebb bőrre érdemes kipróbálni a Paula’s Choice Resist Barrier Repair hidratálóját, amely többek között gránátalma kivonatot (öregedésgátló), zöld tea és édesgyökér kivonatot (gyulladáscsökkentők), retinolt (A-vitamin, hatásos antioxidáns és sejtszabályozó) tartalmaz. Kifejezetten éjszakára való az Annamarie Börlind termékcsalád ZZ Sensitive krémje, amely azon kívül, hogy minősített natúrkozmetikum, az ára is baráti, ráadásul kiválóan tünetmentesíti az enyhe rosacea-t. Ebben a krémben található denaturált alkohol – igaz, az nem összetevőlista elején -, ezért először érdemes mintát szerezni belőle, vagy a drogériában felkenni az arcra. Jónak tűnik a Rosacea Care éjszakai hidratáló krémje, amelyet kifejezetten a rosacea kezelésére fejlesztettek ki, és kiemelkedően szép az INCI listája. Fő összetevői a gránátalma, a homoktövis és a füzike, amelyek a magyar forgalmazó szerint a rosacea kezelésének legjobb hatóanyagai közül valók. A Krémmánián még az Eucerin, La Roche-Posay és a Bioderma krémeit értékelték többen, változó véleményekkel.

Fényvédők

Az alábbi fényvédők nem arckrémek, azok kiegészítőjeként kell használni őket nappalra. Csak fizikai fényvédőket tartalmaznak (titanium dioxid, zink oxide). Fontos tudni, hogy a rozacea-s bőrnél nem elég akkor használni ezeket, amikor kimegyünk az utcára, hanem otthon is fel kell tenni, mivel az ablakokon átszűrődő UV sugárzás is károsítja a bőrt. Mindkettőt kipróbáltam, és mindkettő bevált. A redness soultion fehér réteget hagy a bőrön, ami idővel halványul, a city block sheer enyhén színezett, így akár az alapozó is kiváltható vele. Az Avene fényvédőjét még nem próbáltam, de az összetevők alapján érdemes megemlíteni. 50 faktoros fényvédővel rendelkezik, ami tavasszal-nyáron nagyon indokolt, ha több időt töltünk a szabad levegőn. Ráadás, hogy külön javasolja a gyártó kémiai hámlasztást követően. Ezeken kívül a Krémmánián található még néhány fizikai fényvédő, többek között a Paula’s Choice, a Bioderma és a Sundance kínálatában.

Fényvédővel ellátott alapozók

Akit zavar a bőrpirosság, általában használ alapozót, hogy elfedje a bőrpírt. Ha száraz foltok vannak
az arcon, érdemesebb sima fényvédőt használni, mert az alapozó összegyűlik a száraz részen, és még inkább kiemeli ahelyett, hogy elfedné.  Pusztán fizikai fényvédőt tartalmazó alapozót elég nehéz találni, nekem csak kettőt sikerült. A Clinique alapozóját rendszeresen használom, nagyon szépen elfedi a pirosságot, és vízzel leöblített arclemosóval is egyszerűen eltávolítható. A Paula’s Choice alapozóját 4 színben lehet megrendelni, és 20-as fényvédő faktorral rendelkezik. A gyártó szerint minden bőrtípusra alkalmas.

Fényvédővel ellátott nappali krémek
Kettő az egyben megoldás, ha már a nappalra használt krémünkben megtalálható a fényvédő is, így utóbbit nem kell külön megvásárolni. A Paula’s Choice krémje kiváló megoldás erre, ráadásul ez is tartalmaz antioxidánsokat. Idősebb bőrre szintén Paulától javaslom a már említett Resist termékcsalád magas antioxidáns tartalmú hidratálóját, amely megnyugtatja a bőrt, ráadásul smink alá is ideális és 25 faktoros fizikai fényvédőt tartalmaz.

Pakolások és szérumok

Én nem használok jelenleg pakolást vagy szérumot, mert még nem találtam meg az igazit, de a Krémmánia felhasználói adnak néhány tippet, mit érdemes kipróbálni. A Topix Replenix CF szérumjában magas arányban található zöld tea kivonat, és egyéb gyulladáscsökkentő összetevők. A Rosacea Care termékcsaládban is találunk arcszérumot, amiről eddig két lelkes vélemény érkezett, és sok gyulladáscsökkentő összetevőt, antioxidánst, valamint K vitamint tartalmaz. A Paula’s Choice Skin Recovery Treatment arcpakolása semmilyen irritáló összetevőt nem tartalmaz, viszont vannak benne hasznos antioxidánsok és hidratáló összetevők. A szilikonra érzékeny bőrűek először mintában próbálják ki, bár az INCI lista alapján látszik, hogy a szilikonok nem a lista elején találhatók, így mennyiségben nem tartoznak a fő összetevők közé. A gyártó főleg normál-száraz bőrre javasolja, de a Krémmánián olvasható visszajelzések alapján a kombinált, esetleg pattanásos bőrre is kiváló. Sajnos ezen a pakoláson kívül nem találtam a Krémmánián olyat, ami a fent felsorolt kerülendő összetevők közül egyiket sem tartalmazza, de talán érdemes még kipróbálni a Bioderma hidratáló maszkját, amiről 9 jó vélemény érkezett, és az irritálónak minősített parfüm összetevő a legutolsó az INCI-n, tehát arányaiban minimális a termékben.

Sampon, balzsam
Soha nem gondoltam volna, de érzékeny bőrnél a sampon és a balzsam kiválasztásánál is körültekintően kell eljárni. Gyakran nem tudjuk elkerülni hajunk leöblítésekor, hogy az arcunkra is jusson a hajápolóból. A legtöbb sampon és balzsam tartalmaz olyan összetevőket, amely azonnali irritációt vált ki az érzékeny bőrből, ezért érdemes megnézni ezek INCI listáját is. n mostanában a Paula’s Choice hajápolóit használom, amelyek semmilyen irritáló összetevőt nem tartalmaznak, viszont kiválóan tisztítják és ápolják a hajat. A sampon már eleve selymessé teszi a száraz hajat is, a balzsam használatával pedig könnyen kifésülhetővé válik a haj és selymességét megőrzi egészen a következő hajmosásig.  Sajnos a legtöbb kímélő samponban is találhatunk irritáló összetevőt, ha mást nem is, illatanyagot szinte biztosan. A natúrkozmetikumokban pedig gyakran használják a denaturált alkoholt, mint egyik fő összetevőt, valószínűleg az ismert tartósítószerek helyett (pl. parabének). Ez az anyag azonban szárító, irritáló hatással lehet a bőrre, ezért maximum akkor szabad kipróbálni a terméket, ha az alkohol az INCI lista 7. helyénél hátrébb található.

Pirosság azonnali csökkentése

Minden óvintézkedésünk ellenére időnként előfordul, hogy megjelenik a bőrpír az arcon, amihez égő érzés is társulhat. A Paula’s Choice Redness Relief Treatment-je azonnal megnyugtatja a bőrt, és lehúzza a pirosságot. Előnye, hogy nem csak mi, nők, hanem a párunk is tudja használni, amikor borotválkozás után érzékennyé, pirossá válik a bőre. Aszpirint tartalmaz, ami az egyik legerősebb irritáció elleni összetevő. Kipróbáltam, tényleg azonnali hatása van és remekül megnyugtatja a bőrt. A másik javaslatom az Avene termál víz spray, ami szintén nyugtatja a bőrt, habár kevésbé látványos a szemmel is látható azonnali hatása, de hosszú távon mindenképpen kiváló ápoló. Kiváltható vele a tonik használata, remek sminklemosás utáni áttörléshez, de akár napégés kezelésére is használható. A Krémmánián 5-en értékeltük, mindannyian maximális pontszámra. Érdemes kipróbálni a Rosacea Care csillapító spray-t is. Ennek fő hatóanyaga a füzike, amely csökkenti a bőr vörösségét, és nyugtató hatásáról ismert.

Nagyon szerettem volna az ismert naturkozmetikum márkákból is arcápolókat ajánlani, de sajnos nem igazán találtam olyat, amely megfelel az összetevőkkel szemben támasztott elvárásoknak. A legtöbb naturkozmetikumban vagy irritáló alkohol, vagy illatanyag található, amelyek tiltólistán vannak a rosaceaval kapcsolatban. Ha valaki mégis talál megfelelőt ezek között, akkor ossza meg velem is tapasztalatát.

A fentiekből és a Krémmániára feltöltött véleményekből is látszik, hogy nehéz megtalálni a jó bőrápoló programot a rosacea-s bőrre. Azonban, ha egyszer kikísérleteztük a megfelelő termékeket, jól karbantartható a bőr, és kis szerencsével tünetmentessé tehető. Nem szabad megijedni, ha időnként rosszabbodik, mivel pl. a hormonális hatások következménye is megjelenhet arcbőrünkön. Ilyenkor jobban oda kell figyelni a tünetek azonnali csökkentésére és a bőr kíméletes kezelésére.

Források: www.rosacea-info.huwww.paulaschoice.eu

27 megjegyzés:

  1. Szia Horzso, bár az én bőröm nem rozaceas, mégis nagyon érzékenyen reagál jó néhány összetevőre, ráadásul mitesszeresedésre nagyon hajlamos. Az oldalra másfél hónapja regisztráltam, azóta keresgélek sensitiv termékeket, amikkel kordában tudom tartani a bőrömet. A természetes kozmetikumokkal kapcsolatban már én is óvatos vagyok, tényleg gyakori az alkohol, irritációt okozó illóolaj, komedogén összetevő bennük. Azonban találtam néhány figyelemreméltó terméket
    1. Libero babafürdető, arclemosóként használom, kedvencem, hosszasan véleményeztem a terméket.
    2. Natuderm Botanics sensitive Tagescreme Ginkgoval, láttam, hogy ezt próbáltad is én még sajnos nem.
    3.Natuderm Botanics Arclemosó tej gingko+csodamogyoró, szintén tervezem próbálni sminklemosóként.
    4. Alverde napkrém érzékeny bőrre spf 30. Ez fizikai fényvédő krém, amely talán olcsóbb alternatívája lehet az Avéne-nek,szép INCI-vel.

    Gratulálok az igényes összefoglalóhoz, faltam a sorokat, hasznos számomra.
    Üdv: bandita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bandita!
      Köszönöm, és örülök, hogy hasznosnak találtad.
      A Liberó fürdetőt én is nézegettem már. A Natuderm ginkó krémben és az arclemosó tejben is van csodamogyoró, ami miatt már nem használom, amióta rosszabb a rozacea-m. Most már igyekszem minden olyan összetevőt kizárni, ami kicsit is irritálhat. Az alverde napkrém tetszetős :), van benne 1-2 ismeretlen anyag, ennek még utánanézek. Ez testre való vagy arcra?
      Üdv,
      horzso

      Törlés
    2. Összehasonlítottam az összetevő listát az Avéne termékével, és azt látom, hogy nagyon hasonló ahhoz. Az egy-két ismeretlen anyag számomra rejtély, de biztos, hogy arcra ki fogom próbálni, amint hozzájutok. Az ismeretlen összetevőkkel kapcsolatban, ha sikerül megtudnod valamit, jelezz kérlek, én is ezt fogom tenni. Remélem olvashatok még tőled írásokat, mivel a bőrproblémánk kezelése a legtöbb tekintetben fedi egymást. A javulást az általad is említett anyagok kerülése hozta meg számomra, bár az illatról lemondani számomra még nehéz kicsit, főleg kedvenc termékek esetében, amelyek ezt leszámítva jól működtek nálam.

      További szép napot!
      bandita

      Törlés
    3. Köszi, és ha lesznek új tapasztalatok, megírom. És kérlek Te is, ha találsz valami olyan kozmetikumot, ami jó az érzékeny bőrre.
      Üdv,
      horzso

      Törlés
    4. Az alverde-ben van illatanyag, igaz természetes, nem tudom mennyire számít.

      Törlés
    5. Szia Sammy,
      számít, persze. A fő irritáló természetes illatanyagokat leírtam az I.részben (menta, borsmenta, fahéj, levendula, stb). Az igazság az, hogy a legjobb az illatanyagmentes termék. Sajnos nem találtam meg, hogy ez az összetevő mit jelent, de majd még próbálok keresgélni.
      Üdv,
      horzso

      Törlés
  2. Én ajánlanám Ilcsi néni csipkebogyó zseléjét,tonikját + a ROZI-t!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      a csipkebogyó zselé INCI listájának 3.helyén a denaturált alkohol áll, ami rendkívül irritáló a rozacea-s bőrre. A zselé összetevői nincsenek feltöltve, ezért nem tudom megnézni. A habkrémben is van dentat alkohol,és valamilyen citrusos olaj vagy kivonat, szóval ez sem ideális. A Roziban pedig borsmenta olaj található, ami szintén ellensége a rosacea-nak (lsd I.rész).
      Egyébként én is nézegettem már az Ilcsi kozmetikumokat, de a száaz + rosacea-s bőrre sajna nem találtam megfelelőt.
      Azért köszi az ajánlást :)
      Üdv,
      horzso

      Törlés
    2. Kedves horzso!
      Nyilván igazad van,csak azért mertem ajánlani,mert kozmetikusként használom és imádom és a vendégeim is,főleg a csipkezselét!Ha nem felejtem el hazahozom a zselét és leírom az összetételt neked!

      Törlés
    3. Én is sok jót hallottam az Ilcsiről, de eddig sajna nem találtam megfelelő összetételű kozmetikumot nála. De egyébként ez nagyrészt igaz a többi naturkozmetikum márkára is. Természetes, igaz, de annyiféle illóolajat és kivonatokat használnak, hogy mindig akad bennük valami, ami miatt nem jó nekem. Sajna, mert amúgy híve lennék a natur cuccoknak, pl. tusfürdőt, testápolót ezek közül választok, mert az arcomon kívül nincs gond a bőrömmel (kivéve a napallergiát, ami viszont az arcomon nincs :) ). Csak hogy ne legyen egyszerű az élet... :)
      Várom a csipkezselé összetevőit :)
      Köszi,
      Üdv,
      horzso

      Törlés
  3. Szia Horzso, jelentkezem újra, mivel van néhány termék, amit az oldalon böngészve találtam. Az első találkozásom veled a Clinique Even Better alapozó volt, ahol elgondolkodtattál a szilikon érzékenység témakörben. Találtam egy olyan összetevőt, amely minden eddigi alapozómban van és minden olyan stiftes deoban, amelyre allergiás voltam. Ez az összetevő a Dimethicone. Találtam egy olyan alapozót, amelyik illatmentes, szerintem nem fényvédős, alkoholmentes, nem komedogén, és nem tartalmazza ezt az összetevőt.
    Ez a La Roche-Posay Toleriane teint korrekciós alapozó fluid.

    Aggódom, hogy ha nagyon rámegyek erre a szilikonmentes problémára ki kell szórnom a kedvenc arckrémeimet és szérumomat is és az fizikai fájdalommal járna, bár elgondolkodtat, hogy a fejbőröm is a szilikonmentes sampon használatát követően nem kiütéses már. Az alapozót én jó szívvel ajánlom figyelmedbe, bár tudom, hogy megvan a kedvenced már.
    Üdv: Bandita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bandita, én nem az Even Better, hanem a Repairwair laser focus-t használom. Egyébként én is a dimethicone-t szúrtam ki, mint fő problémát, amikor összehasonlítgattam a termékeket, amelyektől irritálódott az arcom. Én úgy vettem észre, hogy akkor irritál a termék, ha az első helyeken csak szilikon van, és ebből az egyik dimethicone. Érdekes, hogy az alapozóban is van, a 4.helyen, de az nem irritál. A skin recovery krémben is van, igaz a lista vége felé, ez sem irritál. Szóval szerintem kijelenthetem, hogy a szilikon alapú temrékek irritálnak, ill. azok, amelyekben sok a szilikon. Ami eddig a legkatasztrofálisabb volt, az a Clinique repairwear laser focus szérum, egyerűen szétmarta az arcomat.

      Sampon: az enyémben sincs szilikon (Paula's, a balzsamban van, igaz nem dimethicone, hanem két zöld pöttyös, és ezek egyáltalán nem irritálnak, sőt, megnyugatják a fejbőrt.

      Szerintem egyelőre ne dobd ki krémeidet, csak ne használd pár napig, és nézd meg, jobb lesz-e a bőröd. Ha igen, akkor sajnos... kuka. Ha nem, akkor nem ezek irritálják, folytasd a keresést... Egyébként nálad milyen tünetek jelentkeznek?

      Az alapozót mindjárt kitanulmányozom :)

      Köszi,
      horzso

      Törlés
    2. Pici, viszkető pöttyök az arcom közepén, homlokom közepén és az állkapocsvonalon, néhány órával a krémezés/alapozás után. Inkább csalánkiütésnek mondanám. Elszórtan jelentkezik. Nem múlik el nyomtalanul, rücskös, mitesszerszerű kinyomhatatlan csomót hagy maga után. Bőrgyógyásznál már voltam, a szokásos teszteken króm, nikkel, kobalt higany allergiát mutatott ki, mást nem.
      Az Even Betternél úgy találkoztunk, hogy ott volt az első véleményem az oldalon.

      Újabb figyelemreméltó termék, bár még dm-ben nem láttam:
      Garnier Sensitive bőrnyugtató tonik.

      A címedet el fogom kérni, köszönöm.
      Bandita

      Törlés
  4. Bandita, ha elkéred az e-mail címem Apolkától vagy Wishes-től, tudunk off-line értekezni :)
    Üdv.
    horzso

    VálaszTörlés
  5. Szia Horzso!

    A Paula's Choice termékeket hol tudom megvásárolni? Üzletben is vagy csak neten rendelhető?
    Köszönöm
    rozsuso

    VálaszTörlés
  6. íSzia Rozsuso,
    nézd meg a www.paulaschoice.hu oldalt, onnan eljutsz a paulaschoice.eu-ra, ott. A magyar oldalon tovább hasznos tanácsokat találsz a termékeik használatáról és hatásáról.
    Üdv,
    horzso

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, már rendeltem is 1-2 terméket. :-)
      A táplálkozással kapcsolatban nincs esetleg néhány jótanácsod? :) a hideg, meleg, fűszeres ételek elkerülése mellett van még szted olyan amire érdemes odafigyelni?
      Ha ez itt offline akkor meg lehet Téged valahol találni? :)
      köszönöm
      rozsuso

      Törlés
    2. Szia,
      írok Apolkának, hogy adja meg neked a mail címem, és akkor offline megbeszéljük. :)
      Üdv,
      horzso

      Törlés
    3. Szia Rozsuso,
      Apolka nem tudja az e-mail címed, így vagy kiírod ide a sajátod, vagy itt tudunk értkezni. :)

      A táplákozásról többet nem igazán tudok, de az életmóddal kapcsolatban olvastam néhány dolgot. A rosacea-info.hu szerint veszélyeztető tényezők:
      •Szélsőséges hőmérséklet (pl. hideg, szeles vagy túl meleg időjárás, forró étel-ital vagy fürdő, szauna vagy a túl hideg, jeges italok)
      •Közvetlen napsugárzás (a szolárium is)
      •Érzelmi megpróbáltatások: stressz, düh, szégyen, zavar stb.
      •Stimuláló italok: kávé, alkohol (még kisebb mennyiségben is)
      •Megerőltető testmozgás
      •Bizonyos ételek, különösen a fűszeres (csípős, sós) ételek
      •Dohányzás
      •Egyes vegyianyagok és kozmetikumok

      Ugyanitt találsz infot a kialakulásának lehetséges okairól.
      Remélem valamit segítettem :)

      ÜDv,
      horzso

      Törlés
  7. Kedves Horzso!

    Nem is tudom, hogy köszönjem, meg ezt a 2, számomra nagyon hasznos bejegyzést. Alapjaiban fogja megváltoztatni az arcápolásomat, mert eddig csak tapogatóztam, és körülbelül használtam jó termékeket. De most már teljesen megvilágosodtam:)Nem tudtam eldönteni a bőrömről, hogy érzékeny-kipirosodásra hajlamos és/vagy rozacea, de most már tudom, hogy utóbbi. Van egy kis piros foltom is a bal arccsonton (egyébként oda tennénk a pirosítót), de nagyon halvány,nagyítós tükörben látszanak a pici erek, meg úgy egyébként is stimmelnek a jelek, de ha lekorrektorozom, meg egy kis púder, hát senki nem mondja meg, h nekem kipirulásra hajlamos a bőröm, meg hogy mennyit küzdök vele reggelente, amikor úgy ébredek, hogy tiszta száraz hámlós a szemöldököm. Sajnos nekem betársul hozzá egy kis szeborrhea (bőrgyógyászom szerint), de csak a szemöldök, fülek, orr hajtő vonalban, és alkalomszerűen. Valószínű a stressz hozza ki, de ezekre a részekre plusz krémet kell kennem, amit a gyógyszertárban kevernek ki, ez valami hámlasztós cucc, és ezzel úgy ahogy megvagyok. De most már tuti biztos hogy be kell szerezzek egy paulás hámlasztót, úgy érzem az lesz a megoldás, meg fizikai fényvédőre váltás, a nappali-éjszakai krémem jó.
    Tényleg nagyon köszönöm, hogy ezeket leírtad, rengeteget segítettél.
    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judit,
      örülök, hogy hasznosnak találtad a posztot, majd írd meg tapasztalataidat a Krémmániára az új termékekről, amiket elkezdesz használni!
      Üdv,
      horzso

      Törlés
  8. Nagyon örülök ennek a posztnak is, nagyon-nagyon hasznos volt, alig vártam már, hogy milyen termékeket javasolsz!
    Már korábban is szemeztem a Paula'a choice-szal, de most már biztos vagyok benne, hogy rendelni is fogok tőlük. Az exfoliáló lotiont biztosan megrendelem, csak azzal vagyok gondban, hogy az 1%-osat, vagy a 2%-osat rendeljem meg, mert igazából fogalmam sincs, hogy érzékeny-e szilikonra a bőröm...
    Illetve nagyon tetszenek a Skin Recovery Moisture arcápolóról írtak is, de az meg a weboldal szerint elfogyott :(, pedig ha már rendelek, érdemes lenne a kettőt együtt, azért úgy jobban megéri.
    Illetve elgondolkodom még az Avéne 50 faktoros fényvédőjén, mivel írtam is az előző posztodnál, hogy a patikában egy kémiai fényvédőt "beszéltek" rám a Biodermától, hétvégén kiderül hogy mennyire válik be...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alexandra,
      ha normál-száraz a bőröd, próbáld ki az 1 %-os lotiont, ha inkább száraz-nagyon száraz, akkor a 2 %-ost.
      Majd írd meg a véleményed a Krémmániára, ha elkezdted használni a készítményeket, nagyon kíváncsi vagyok a tapasztalataidra.
      Várd meg, míg újra lesz skin recovery, szerintem gyorsan pótolják a készletet.
      A Bioderma fényvédős tapasztalatodat is oszd meg légyzi a Krémmánián!
      Üdv,
      horzso

      Törlés
  9. Kertész Gabriella2015. május 22. 14:43

    Tudom regi a poszt, de en csak most talaltam. Imadom, rengeteget segitett! Mar uton vannak A Paula's mintak es rohanok fenyvedoert a boltba :)
    A borgyogyasztol ilyen felvilagositast nem kaptunk- ami szegyen-, igy hihetetlen mennyit okosodtam a temaban. Remelem a termekek is bevaltjak a hozzajuk fuzott remenyeket :)

    VálaszTörlés
  10. Remélem, hogy beválnak a tanácsok! Szurkolok! :)

    VálaszTörlés
  11. Kertész Gabriella2015. június 8. 19:39

    Bevaltak! ☺️
    Mar elegge rossz allapotban-mar gobos gyulladt volt- volt a parom bore, eppen borgyogyaszhoz akartam vinni, amikor olvastam a tanacsokat. Leirom, ha valaki idetalal ugy mint en, talan segit neki. ☺️
    Elkezdtem termekeket keresni, mivel itt az ajanlottak joresze rendelos es kellett valami azonnal tuzoltasra is. A sampon-tusfurdo-arcmoso -vattakorongos arclemosas nem borosta barat- egy mindenmentes baba furdeto lett. (sajnos shea vajas, de a drogeria kinalatabol ez tunt a legjobbnak hirtelen) Belefutottam ebbe az oldalba is http://www.drbaileyskincare.com/blog/prescription-medication-and-cosmetic-procedures-to-treat-rosacea/. Gyosan vettem letrimin es benzoyl peroxide kremet, termeszetesen a Clinique borotvalkozo termekeit, valamit a City Blockot is. (utobbi nalam is favorit!) A multivitamin es a probiotikum szedese es kotelezo lett neki. Igy ezzel a tobbfrontos tamadassal ugy tunik nyeresben vagyunk. 2 nap(!) alatt visszehuzodtak a gobok es most egy het kezeles utan picit piros csak az arca. A tovabbiakban a PC kremeket es szerumokat teszteljuk. (a retinol az nekem mar most csillagos 5-os!!!)
    Koszonom megegyszer, nem csak ebben a temaban, mert rengeteget okosodtam ☺️

    VálaszTörlés
  12. Köszi a visszajelzést, nagyon örülök, ha beválni látszanak a dolgok! :))

    VálaszTörlés