BLOGKERESŐ

2014. december 30., kedd

Az év Krémmánia "leg"-jei 2014


Azt hiszem joggal és büszkén mondhatom, hogy az év leghitelesebb kozmetikai leg-listáját olvassátok éppen, hiszen kizárólag a Ti szavazataitok, véleményeitek alapján íródott, mindenféle részrehajlás nélkül.

Íme tehát 2014 legnagyobb dobásai:

Arcápolás
2014 arcápolási fronton kétségkívül a micellás vizek éve volt, amiből nem más, mint a Garnier Micellás Arctisztító Víz került ki győztesen:
jelenleg 344 véleménynél és 4,25 csillagnál jár, olcsó, gazdaságos, és bár nem mindenki volt vele maradéktalanul elégedett, a többség alapvetően szerette, és jó pénztárcabarát alternatívának ítélte mondjuk a L'Oreal micellásához képest. Az év ezüstérmese a kategóriában a Himalaya Herbals Kakaóvajas Intenzív Hidratáló Ajakbalzsam lett, aminek a véleményeitek alapján az ajakgyilkos tél nem a terepe, és a relatíve kemény állaga is megosztotta kissé a véleményezőket, viszont finom (kakaós) az illata és kellemes érzés viselni, ezért sok 4-5 csillagos véleményt is kapott. A bronzérmesünk egy nemrégiben külső-belső ráncfelvarráson átesett magyar termék, a Fabulon Tini Tonik lett, aminek ugyan nem mondható makulátlannak az összetevőlistája, de mégis sokatoknak bevált - állítólag kellemesen hűsít, segít gyorsan leszárítani a pattanásokat, jól tisztít, és jó az illata is. A drágább árkategóriában pedig nem olyan meglepő módon Paula termék győzedelmeskedett, nem más, mint a márka ultra könnyű, SPF 30 fényvédővel rendelkező, nappali hidratálója, a Paula's Choice Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense SPF30, amit száraz és zsíros bőrűek egyaránt kedveltek, és sokan alapozó helyett használtátok nyáron (többek közt én is), mert olyan szépen kiegyenlíti a bőr színét.

Testápolás
Az év tusfürdője a nyári limitált kiadású Balea After Sun Tusfürdő lett, az alig pár száz forintos árának, kellemes, nyárias, naptejre hajazó illatának sokan nem tudtatok ellenállni, néhányan jól be is raktároztatok belőle ínségesebb időkre. (Mellesleg jelenleg ez a Krémmánia 2. legnépszerűbb tusija is). Az Avon Care Hidratáló Kézkrém Kakaóvajjal és E-vitaminnalnak még 81 vélemény után is annyira jól áll a szénája, hogy a mai napig nem esett az értékelése 4,64 csillag alá. Isteni kakaóvajas illata van, gyorsan beszívódik és jól is hidratál, bár a nagyon száraz kézre sokak szerint kevéske, de azért alapvetően szuper kis kézkrémnek tartjátok. A bronzérmes szintén egy kézkrém lett, a 300 forint körüli áron kapható, 40 ml-es Tibolina Kézkrém és Testkrém 60 véleményt és 4,63 csillagot tudhat a magáénak. A rajongói a gyors és maradéktalan felszívódása, és kiváló hidratáló hatása miatt méltatták a legtöbbet, és nem egy krémmániás mondta igazi csodaszernek. Az év illata pedig a Lancôme La Vie Est Belle EDP lett, ami egy édeskés illatú, tartós finomság.

Smink
Smink fronton egy drogériás szemhéjtus vitte el a jól megérdemelt aranyérmét: a Maybelline Eye Studio Lasting Drama Zselés Szemhéjtus a véleményezők többsége szerint tartós, könnyű vele dolgozni és kellően pigmentált, vagyis mindent tud,amit egy jó tustól elvár az ember lánya. A körömlakkok között a gél lakkokra majdhogynem tökéletesen hajazó Moyra Gel Look lett az éves leg, a dobogó 3. fokán pedig az Essence Szemöldökceruza végzett, ezzel ő lett az év kedvenc szemöldökformázója - természetes, tartós és pénztárcabarát. A high end sminkek legje pedig mi is lehetne más, mint az Estée Lauder Pure Color Envy Sculpting Lipstickje, ami az Estee idei egyik legnagyobb, legjobban sikerült dobása volt.


TOP blogposztok
  1. Mit érdemes tőlük venni: Balea (15 976 oldalletöltéssel)
  2. Mit érdemes tőlük venni: Alverde (15 495 oldalletöltéssel)
  3. Mit ne vegyél, avagy a Krémmánia legrosszabb termékei (12 457 oldalletöltéssel)
  4. Gél lakk tapasztalatok - pro és kontra (11 910 oldalletöltéssel)
  5. Mit érdemes tőlük venni: AVON (11 990 oldalletöltéssel)
  6. Mit érdemes venni: BB vagy CC krémet? (8402 oldalletöltéssel)
  7. Mit érdemes tőlük venni: L'Oreal (8827 oldalletöltéssel)
  8. Hasznos kozmetikumok őszre (7804 oldalletöltéssel)
  9. Olcsó csodaszerek a patikából (7779 oldalletöltéssel)
  10. A kedvenc sminktermékeim 2014-ben (7093 oldalletöltéssel)

TOP Instagram

És ha már év végi összegző, akkor ezúton szeretnénk megköszöni Nektek azt a rengeteg aktivitást, kedves szót, hasznos véleményt és kommentet, amivel gazdagabbá teszitek a KM-et, és amitől igazi kis kencemán család vagyunk már több, mint 4 éve. <3

Boldog Új Évet lányok, jövőre találkozunk! :)

53 megjegyzés:

  1. Én köszönöm hogy vagytok, Boldog további Sikerekben Gazdag Újèvet nektek Apolka és Wish! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a 2014-es évet, Apolka és Wishes kitartó munkáját. Kívánok minden Krémmániásnak boldog új évet! Puszi :)

    VálaszTörlés
  3. Legjobb oldal....évek óta! :) Már a barátnőim / kolleganőim sem indulnak el vásárolni anélkül, hogy megnézzék a kiszemelt termék összetevőit. :) Ragadós... :) Boldog Új Évet nektek Apolka és Wishes, és persze minden KM rajongónak! :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog új évet kívánok minden krémmániásnak, klassz posztokat és sok hasznos véleményt jövőre is :)

    VálaszTörlés
  5. ááá, a fél életemet itt töltöm az oldalon :D rengeteg zsét, főleg kidobott zsét lehet megspórolni, ha az ember lánya türelmesen körülnéz itt. Ezúton köszönöm a szerkesztők áldozatos munkáját, és boldog új évet kívánok minden Krémmániásnak!

    VálaszTörlés
  6. Amióta regisztráltam minden nap itt tobzódom. Rettentően örülök, hogy vagytok, KM-lányok,-fiúk és kedves Wishes, Apolka! Alig várom az új posztokat! Tök jó, hogy Rátok találtam egyszer! Itt megérti mindenki a kencék iránti rajongásomat és senki nem néz ufónak, mint régebben. Írjatok sok-sok véleményt is, mert némelyik nagyon élvezetes olvasmány :) Nagyon boldog, kencében gazdag új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  7. Nem tudom elégszer megköszönni azt, hogy rávezettetek az INCI használatára, és hogy fenn van az oldalon ez a nagyon jó összetevőlista-elemző lehetőség :) Mostanában minden kence vásárlása úgy történik, hogy telefonos fotó az összetevőkről, ellenőrzés itthon, aztán megveszem, vagy nem. Többnyire sajnos/szerencsére nem :) Boldog új évet!

    VálaszTörlés
  8. Két éve és kilenc hónapja hazataláltam hozzátok....nem, ezt nem tudom eléggé megköszönni!
    Boldog Új Évet kívánok Évinek, Apolkának és valamennyi kedves krémmániásnak! :)
    Ne fogjátok vissza magatokat 2015-ben sem! :)

    VálaszTörlés
  9. Én is köszönöm, hogy vagytok, hogy van a KM, az utóbbi bő két évben minden nap nyitva van az oldal nálam. Nagyon sokat köszönhetek Nektek, hát azt nem mondom, hogy kevesebbet költök kencékre/sminkre, de sokkal kevesebb a kidobott pénz részemről, mert impulzusvásárlásba már szinte sose megyek bele (arc-/bőrápolók terén soha, smink terén azért néha még előfordul, de egyre kevesebbszer).
    Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánok Wishes-nek és Apolkának, és az összes krémmániásnak!
    Kicsit OFF, de hátha hasznos valakinek: feelunique-on holnap éjfélig mindenre 10% kedvezmény a NEWYEAR10 kóddal. :-) Reggel óta mantrázom magamban, hogy "nincs szükségem a Naked Basics 2-re". :-)

    VálaszTörlés
  10. Amennyiben mégis szükséged lenne rá, akkor nálam akad egy új :) Tesóm kissé túlzásba vitte a karácsonyi ajándékozást, konkrétan kifosztotta a Sephorát, így jelenleg 6 különböző sminkpaletta boldog tulajdonosa vagyok - ennyivel viszont nem tudok mit kezdeni, így kb a felén túl kell adnom, egyszerűen az életben nem használnék el ennyit, plusz sokszor hasonlóak a színek.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon örülök én is, hogy létezik a blog - régi nlc-s koromból nagy űr támadt, mikor a kedvenc fórumom megszűnt, és épp ezért nagy örömmel olvasom mindig az újabb és újabb bejegyzéseket (amik nem tesznek annyira jót a pénztárcámnak...de sebaj, viszont legalább tudatosabban vásárolok.:))
    Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

    VálaszTörlés
  12. Rakd fel zsibire, engem is érdekel :)

    VálaszTörlés
  13. Engem is, rakd csak fel :)

    VálaszTörlés
  14. Értettem! :) Szilveszter után felteszem, a holnap a sütés-főzés jegyében fog zajlani. Még ki kell találnom hogy a többi közül melyiktől válnék meg, egyszerűen mindegyik csodaszép ( a Too Faced Chocolate barral nem tudok betelni, eddig csak szagolgattam :)), de képtelenség ennyi sminket elhasználni. Tesóm nagyon drága - de nem komplett. :)

    VálaszTörlés
  15. Érdekelhet engem is, akár ez akár másik paletta. 😃 Kellene nekem is egy ilyen családtag. 😃 Bár inkább befogom a számat, mert a wishlist-emről pont azt teljesítették amiről azt írtam hogy biztos nem teljesül idén Karácsonykor.

    VálaszTörlés
  16. Bandita, lécci Te se fogd vissza magad a hozzászólásiddal, mert a férjemnek fel szoktam olvasni és együtt rötyögünk az írásaidon! Remélem nem veszed zokon :D
    Nem akarsz könyvet írni véletlenül?

    VálaszTörlés
  17. Nálam is folyamatosan nyitva az oldal, munka közben itt üdülök fel és élem ki hobbimat, a parfümöket. Boldog új évet minden kedves krémmániásnak, ápoltan, szépen, illatozva!

    VálaszTörlés
  18. Ezt szokták mondani a baratnőim is - még az, is, aki nem sminkel.:)
    Az a lényeg, hogy elkezdett teljesülni a wishlist - 2015-ben meg jöhet a többi kìvánság.;)

    VálaszTörlés
  19. kölcsönadhatnád tesókádat, az enyém nem bír sminket venni, igaz, férfiból van szegényem, de csak odáig jut el az ajándékozásban, hogy "a harisnya mindig jó ajándék"

    VálaszTörlés
  20. Hehehe. :) Az én tesóm is pasi, de harisnyát még nem kaptam tőle - szerencsére, mert ruhaneműkből néha nagyon el tudja nézni a méretet. Ellenben az összes parfümöm tőle van, még sminkecsetet is vesz, ha belinkelem neki és pontosan megadom a számát. És nem, nem meleg. :))) Eredetileg a karácsonyi kívánságlista is vagylagos volt, így majdnem szívrohamot kaptam, mikor kibontottam a karácsonyi csomagot.

    VálaszTörlés
  21. Uramatyám, hát mégis létezik a tökéletes férfi??? :DDD Sajna én már foglalt vagyok, de zöld az irigységtől, mekkora mákja lesz, akit majd elvesz!!!

    VálaszTörlés
  22. Nem egy könnyű eset, és rengeteg türelmet kíván - cserébe viszont jó az ízlése és vakító kék szemei vannak. :DDD (Sajnos ezt csak ő örökölte a családban, így nekem a zöldesbarna árnyalattal kell beérnem - és ahhoz kell megfelelő sminkeket találnom ;))

    VálaszTörlés
  23. Köszönöm én is a munkátokat, és boldog új évet!

    VálaszTörlés
  24. Több,mint 2 éve szinte naponta "veletek" vagyok és rengeteget tanultam! Ahh és még mennyit fogok! :-) Remek oldal még remekebb emberekkel! Lányok,asszonyok,fiúk a legjobbakat kívánom Mindenkinek a 2015-ös évre! Váljanak valóra álmaitok!

    VálaszTörlés
  25. Hihetetlen, hogy már négy éves az oldal! Régóta használom én is, de csak az utóbbi egy évben lettem olyannyira a függője, hogy naponta többször rákattintok. Ti, a krémmánia közössége segített abban, hogy tudatosan vegyek kozmetikumokat, figyelve az összetevőkre és a használhatóságára. :) Emellett idén kezdtem el megmutatni a sminkjeimet KM-en, amire sok kedves hozzászólás is érkezett és részben ezért is indítottam el a blogomat. Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok! :)

    VálaszTörlés
  26. Óóóó...! :D
    Ez most olyan jólesik, néha simán azt érzem, hogy magamnak írogatok, persze, hogy nem fogom vissza magam továbbra sem! :)
    Könyvírás: VAN ötletem már, de nem kiabálnám el még a témát, amint konkretizálódik, mindenképp jelzem!

    VálaszTörlés
  27. Ha kész, kérek egy dedikált példányt! XD
    Nekem nem sok képességem van, (vagy nem ismertem fel), ha lehetek pofátlanul szerénytelen, a jó stílust felismerem. Szal csak így tovább!

    VálaszTörlés
  28. Szia Kata! Neked is Boldog Új Évet, remélem idén is megtartod a jó szokásod, és velünk leszel sokat :))

    VálaszTörlés
  29. Nem mondod komolyan?? :D Bár az én tesómra sem lehet panasz, de azért nem semmi a tiéd sem :))

    VálaszTörlés
  30. De jó :) Rálestem amúgy. nagyon szép letisztult, barátságos kis blog, tetszik, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  31. Nagyon örülök, hogy maradtál velünk Natali, puszillak sokszor, és neked is a legjobbakat kívánjuk erre az évre (is) :)

    VálaszTörlés
  32. :) Köszönjük, és Neked is BUÉK!

    VálaszTörlés
  33. Neked is Boldog, Illatos Új Évet! :)

    VálaszTörlés
  34. Köszönjük Ildi, viszont kívánjuk Neked is! :*

    VálaszTörlés
  35. Mintha magamat hallanám, mikor épp a barátomnak magyarázom, hogy miért kellett X vagy Y :))))
    Neked is Bolog új Évet! :)

    VálaszTörlés
  36. Rendben! :)
    És köszi! :)

    VálaszTörlés
  37. Bandibébi, remélem alap, hogy nekem is küldesz majd ;D

    VálaszTörlés
  38. Neked is Drága Bandibaba! <3 :)

    VálaszTörlés
  39. Neked is Boldog Új Évet, és persze sok talit velem, mert abban nem voltunk túl hatékonyak tavaly :))) :(

    VálaszTörlés
  40. Köszönjük szépen, minden jót kívánunk mi is Neked! <3

    VálaszTörlés
  41. Köszönjük szépen a biztató szavakat, neked is Boldog Új Évet! :)

    VálaszTörlés
  42. Hihi, azt látom, hogy nagyon aktív vagy, nagyon örülünk Neked, szóval tartsd meg a jó szokásod idén is :)) BUÉK, és kellemes KMezgetést :)

    VálaszTörlés
  43. Köszönjük szépen a jókívánságokat, BUÉK Neked is! :)

    VálaszTörlés
  44. :) Örülünk, hogy segíthettünk!
    Neked is Boldog Új Évet!

    VálaszTörlés
  45. Köszi horzso! Én is mindig próbálom térítgetni a barátnőim... ^^ Néha rosszabb vagyok, mint valami hittérítős :D
    Boldog Új Évet!

    VálaszTörlés
  46. <3 Csak így tovább, a végtelenbe és még tovább is. Őszintén kívánom Nektek és az oldalnak is. (•‿•)

    VálaszTörlés
  47. Naná! :)
    ....erről priviben írni fogok! :)

    VálaszTörlés
  48. Köszi Wishes, '15-ben kicsit több feladatom lesz, de nem lesz nap, hogy ne KM-eznék! Igyekszem aktív maradni, ha buzgómócsing lennék meg csapj a kezemre :) Imádlak Titieket!

    VálaszTörlés
  49. Köszönöm szépen, biztos, hogy idén is sok időt fogok itt tölteni. 😃

    VálaszTörlés
  50. BUEK csajok! En is koszonom a Km-nek, en nem is allok mar a drogeriak allvanyai elott telefon nelkul a kezemben, mert mindig csekkolom az oldalon ha valami megfogja a szemem, es csak azutan landol a kosarban, ha elegendo a csillaga 😊💛

    VálaszTörlés
  51. a KM-nek köszönhetően teljesen átalakult a bőrápolási rutinom, ami korábban nem is igazán volt... most hámlasztok, szérumozok, fényvédőzök, különböző sminktechnikákat próbálok ki, és végre jóban lettem az én kis aknéra hajlamos zsíros bőrömmel, mert nektek köszönhetően meg tudom adni, amire szüksége van. Hajrá idén is :)

    VálaszTörlés
  52. Sziasztok! Van egy Paula's Choice Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense SPF30 krémem. Kb. 2-3 alkalommal használtam belőle. Szuper az állaga, kevés kell belőle, de sajnos az én bőrömet szárítja ezért szeretném eladni. Ha valakit érdekel jelezze. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  53. Nagyon szeretem a Krémmániát, nincsen nála hasznosabb oldal!

    VálaszTörlés