BLOGKERESŐ

2016. január 20., szerda

Mit érdemes venni: Clinique

Ezt az összefoglalót még horzso írta 3 évvel ezelőtt, de sajnos a termékek listája azóta részben elavult, részben pedig frissült, szóval arra jutottam, hogy ideje felfrissítenem benne az infokat, hiszen mégiscsak a Krémmánia legnépszerűbb high end márkájáról van szó... ;) 

UPDATE: 2016 janurájában frissült utoljára a posztban szereplő termékek listája

Az 1968-ban New Yorkban alapított márka az Estée Lauder csoport tagja, a világ első hipo-allergén, bőrgyógyászok által kifejlesztett márkája. Érdemes tudni, hogy a törzsvásárlói rendszerükben minden vevő 10% engedményt kap az árból, a rendszerbe történő belépésnek pedig nincs feltétele. Évente kétszer-háromszor a vásárlás mellé termékmintákat is adnak, és általában 20% kedvezménnyel lehet nálunk vásárolni a női magazinok által meghirdetett kuponos napokon. Magyarországon kevés olyan márkát találunk, amiről nagy biztonsággal elmondható, hogy illatmentes és szinte minden terméke használható érzékeny bőrre is - az egyik ilyen a Clinique.


Arclemosók és pakolások



A Take the Day Off Sminklemosó Balzsam minden bőrtípusra alkalmas, és kiválóan leszedi a sminket. Nem szárít, nem okoz pattanásokat, különösen télen szuper, amikor a hidegtől kiszárad a bőr. Nem olcsó, de a vélemények szerint akár egy évre is elegendő. Sajnos az üzletekben itthon nem kapható, de online több helyről is be lehet szerezni. A száraz bőrre kifejlesztett Extra Mild Folyékony Lemosó 4,5 csillagot kapott használóitól. Érzékeny vagy rozacea-s bőrre is alkalmas, sminklemosó kell előtte, önmagában kevés a smink leszedéséhez. Összetevői között találunk antioxidánst, gyulladáscsökkentőket, hidratáló anyagokat és vitamint is. 

Kombinált, zsíros bőrre sokan szeretik a Szilárd Állagú Arclemosó Szappant. Ára 5500 Ft, de nagyon sokáig tart, az egyik felhasználó 11 hónap használat után írta a KM-en, hogy még majdnem a fele meg van. Minden szappan mellé kapunk egy szappantartót is, amelynek teteje is van, így a szappan tárolása egyszerű, nem lesz vizes a kád szélén sem. Tisztító hatása kiváló, jól habzik, használata után üde, friss, puha lesz a bőr, de van, akit szárít, így érdemes utána egy könnyű hidratáló krémet feltenni. (Érzékeny bőrűek viszont vigyázzanak vele, mert menthol-t tartalmaz.) Pattanásos bőrre nagyon jó az arcra és testre is használható Anti-Blemish Solution Szappan.

A márka arcra való pakolásai között is érdemes szétnézni - a Turnaround Instant Facial Arcpakolásra eddig majdnem kizárólag maximum pontos vélemények jöttek: többen is azt írták, hogy ez a legjobb hámlasztó hatású pakolás, amivel valaha dolguk volt, olyan csodásan puha, tiszta, sugárzó és egyenletes lesz a bőrük a használata után. A 4,5 csillagos, hidratáló hatású Moisture Surge Overnight Mask elsősorban a vízhiányos bőrűeknek vált be, pattanásos bőrűeknek pedig az Anti-Blemish Solutiosil-Control Cleansing Mask - állítólag nagyon alaposan tisztít és szépen rendben tartja a zsíros, pattanásos bőrt,a nélkül, hogy szárítana.


Arc- és szemkrémek



A Clinique arckrémek elsősorban a száraz, öregedő és problémás bőr problémáit célozzák, a többségük pedig KM-esek körében is bevált - bár azt azért nem árt hozzátenni, hogy a tégelyes csomagolás az összetevők stabilitása miatt nem a legelőnyösebb. Nappalra érdemes kipróbálni a könnyű, krémzselé állagú Moisture Surge Extended Thirst Relief krémet. Jól hidratál, hamar beszívódik, nem irritálja a bőrt. Fontos hatóanyagként 5 féle antioxidánst, rengeteg hidratáló összetevőt, egyféle peptidet és kétféle vitamint tartalmaz.  Az ára 7400 Ft-tól kezdődik. Éjszakára remek választás a magas antioxidáns tartalmú Super Rescue krém. Kapható száraz/nagyon száraz  és zsíros bőrtípusra is. Mindkét verzió nagyon szép összetevőlistával rendelkezik, és rengeteg hasznos hatóanyagot tartalmaz. Jól beszívódik, jól hidratál, nem okoz pattanásokat, és hosszú távon segít megelőzni a bőr öregedését.

A Clinique híres DDML-je annyira nem, de a géles állagú változata, vagyis a hidratáló és bőrpuhító összetevőkben gazdag Dramatically Different Moisturizing Gel igen népszerű KM-es berkekben. Érdemes róla tudni, hogy önmagában nem váltja ki a hidratáló krém használatát, hanem csak a Clinique 3 lépéses tisztító programjának (apolka erről itt írt bővebben elemzést) a befejező lépése, a vélemények alapján sajnos úgy tűnik, hogy sokan rosszul használják. Nemrégiben megjelent a DDML balzsamos állagú krém változata is, a Dramatically Different Moisturizing Cream, amire már 2 darab 5 csillagos vélemény érkezett, és jó választásnak tűnik száraz, vízhiányos bőrre a téli időszakban. Sajnos nem alkoholmentes, de igen népszerű a tág pórusúak körében a Pore Refining Solutions Stay-Matte Hydrator mattító hatású hidratáló - látványosan összehúzza a pórusokat és egész nap (!) matt hatást biztosít a bőrnek

A márka szemkrémeikről általánosságban elmondható, hogy a hasznos összetevőik közt a rengeteg féle vízmegkötő és emollient mellett ráncsimító, gyulladáscsökkentő hatású összetevőket is találhatunk, így például egy bizonyos Siegesbeckia Orientalis nevű gyógynövény kivonatát és olyan erős antioxidánsokat, mint a zöldtea, az E-vitamin vagy épp a C-vitaminnak egy igen egy stabil formája. Ezen kívül van még bennük bőrfeszesítő hatású peptidféle és vízelhajtó hatású koffein is, melyek szintén a simább bőrkép elérését segítik. A szemkrémek közül a leginkább a Repairwear Laser Focus Correcting Szemkrémmel voltatok elégedettek: kellően hidratál, remekül hat az apró szarkalábak ellen és nagyon sokáig elég. Az Anti-Gravity Firming Eye Lift Cream a tapasztalatok szerint tényleg látványosan megemeli a petyhüdt szemkörnyéket, és a duzzadtságot is enyhíti, a Superdefense SPF20 Age Defense Eye Cream pedig fizikai fényvédővel óv a nap káros hatásától, plusz jól lehet rá sminkelni. Figyelemre méltó darab még az Even Better Eyes Dark Circle Corrector is. Érdemes a 3 hónapos használat előtte-utána fázisait is bemutató posztunkat elolvasni, ami alapján úgy tűnik, hogy néhány hónapos kitartó használat után valóban halványítja a szem alatti karikákat és ráncokat.


Szérumok, fényvédők



A márka szérumai elég vegyesen teljesítenek, mindenképp érdemes vásárlás előtt véleményeket olvasni. A jobbak közé tartozik a Repairwear Laser Focus Wrinkle & UV Damage Corrector, - ami egyébként az Estee Lauder ANR szérumának a kistesója - , találunk benne ránctalanító hatású A-vitamint, gyulladáscsökkentőket, peptideket, vitaminokat, zsírsavakat, vagyis csupa bőr számára hasznos dolgot, valamint több olyan összetevőt, melyek kutatások által is alátámasztottan a bőr hosszú és rövid távú simaságát eredményezik. A vélemények szerint a gyakorlatban is szépen teljesít - szépen simítja, feszesíti a bőrt. A Smart Custom-Repair Serum is tele van szuper összetevőkkel,de ez már egy picit megosztóbb darab - sokan dicsérték az egységesebbé tevő, simító hatása miatt, de van akinek egyáltalán nem vált be.

A Clinique fényvédői egytől egyig nagyon népszerűek Krémmánián. Több posztban dicsértük már a City Block Sheer SPF 25-ös fényvédő faktorral rendelkező krémet. Mivel csak fizikai fényvédők vannak benne, rozacea-ra is használható. Enyhén színezett, tele van hasznos anyagokkal, nyáron pedig akár önmagában is használható hidratáló krém nélkül. Szintén csak fizikai fényvédőket tartalmaz az Even Better Dark Spot Defense SPF45, amit többen is álmaik fényvédőjüknek kiáltottak ki, annyira kellemes, könnyű viseletet biztosít, és jól lehet rá sminkelni is.


Korrektor, alapozó, púder



A Clinique alapozóival nem igazán lehet mellényúlni, ezt bizonyítja a rengeteg pozitív vélemény is. Minden termék alkalmas érzékeny bőrre, nem irritálnak, nem okoznak pattanásokat. Több posztban dicsértük már a Repairwear Laser Focus-t, amely antioxidánst és fényvédőt is tartalmaz és remek rosacea-s bőrre is. Zsíros bőrre bőrre kiváló a mérsékelt fedésű Superbalanced, pattanásos bőrre az Anti-Blemish Solutions, amely remek kiegészítője lehet a pattanások elleni küzdelemnek ahogy az Anti-Blemish Solutions Korrektor is, mely többféle színárnyalatban kapható, zöldben is, ami a piros komplementer színe, így vizuálisan is képes csökkenteni a bőrpírt. Az egyenetlen bőrfelszínre ajánlott Even Better alapozóban szintén van fényvédő, valamint többféle antioxidáns és hidratáló összetevő. Szépen fed, nem csomósodik, hosszan kitart az arcbőrön.  Az utóbbi években a Superdefense CC Cream SPF30 is a kedvencek közé küzdötte fel magát, mivel szép egységes bőrképet biztosít és nagyon könnyed érzetet hagy a bőrön. Az alapozók ára egyébként 9100 és 11 900 Ft között van.

A púderel közül minden bőrtípusra alkalmas a Blended Face Powder and Brush, amely majdnem a maximális értékelést kapta. Az ecsetétől eltekintve remek termék, poros hatás nélkül lehet vele fixálni az alapozót és hatalmas kiszerelés, vagyis sokáig elég. Zsíros bőrre való a Stay-Matte Sheer Pressed Powder, amely a gyártó szerint a legnagyobb darabszámban eladott púderük. Szépen belesimul a bőrbe, nem kelt maszkhatást, az egész napot kibírja. 


Sminkek szemre



Szemre való termékek terén szempillaspirálok kapcsán mondható kiemelkedőnek a márka, már legalábbis ami a választékot illeti, sajnos a velük való elégedettség ingadozó, ezért nem árt véleményeket olvasni vásárlás előtt. A KM-esek körében legtöbb szavazatot kapó Cliniques termék (jelenleg 222 véleménynél jár) a High Impact Szempillaspirál egy nagyon megbízható minőségű termék: nem pereg le, könnyű használni, egyszerűen lemosható, sokáig használható marad a tubusban. Kifejezetten az alsó szempillák sminkelésére fejlesztették ki a Bottom Lash Spirált, amire a felhasználók véleménye szerint tökéletesen be is válik. Mini-micro keféje a legapróbb alsó pillákat is felnagyítja, miközben természetes hatást biztosít. A Lash Power Mascara egy tartós Szempillaspirál, amivel szép hosszú, dús pillákat lehet festeni, ráadásul egész nap tartós, anélkül, hogy merevvé, nehézzé tenné a pillákat.

A szemceruzák közül az enyhén csillogó Cream Shaper For Eyes a befutó - puha, felvitelkor még szépen eldolgozható, és aztán marad a helyén. A márka szemhájpúderei nagy népszerűségnek örvendenek, szinte az összes kizárólag csak maximális értékeléseket kap. Az All About Shadow Quadok közül a legnépszerűbb a lilás-rózsás Going Steady, a rózsakvarc és barna árnylatatokat rejő Pink Chocolate és a nude barna Morning Java összeállítás.


Sminek szájra, pirosítók



Ahogy az alapozóknál, a Clinique szájra való termékeinél is szinte lehetetlen mellényúlni. Az ikonikus Chubby Stick ápoló ajakszínező shea-vaj, méhviasz és mangóvaj tartalmának köszönhetően selymessé teszi az ajkakat. (teszt vele itt). Az intenzívebb színekben kapható Chubby Stick Intense verziót is sokan kedvelik. A High Impact rúzs egyik különlegessége, hogy 15 faktoros fényvédővel rendelkezik. Sokáig fennmarad, egyenletesen kopik és gyönyörű színekben kapható. Népszerű még a Colour Surge Butter Shine rúzs, amely szépen terül el az ajkakon, krémes és jól hidratál.  A Superbalm Hidratáló Szájfény majdnem maximális pontot kapott a KM-n. Sok hasznos hatóanyagot is tartalmaz azon kívül, hogy szép fényt és színt ad az ajkaknak, azonnal enyhíti a szárazságot, lassan kopik. A Clinique legújabb rúzsa, a gazdagon pigmentált Pop Lip Colour + Primer Rúzs 16 mesés árnyalatban kapható (a kedvenc árnyalatotok a Beige Pop és a  Plum Pop), tartós és kényelmes viselni.

A pirosítói is nagyon szuperek a márkának, akármit vesztek tőlük, jól jártok - a Blushing Blush Pirosító már 45 véleménynél és 4,6 csillagnál jár, a természetes hatású sminkek kedvelői vannak leginkább oda érte, mivel nagyon könnyű lágyan, természetesen felvinni, akár még a saját ecsetével is. Nem csak mutatósak, de amúgy is teljesen rendben vannak a Cheek Pop Pirosítók is. Gyönyörűen pigmentáltak, egyenletesen felvihetőek, egyáltalán nem porolnak és kirívóan tartósak is. A Chubby Stick Cheek Colour Balmokat nagyon egyszerű használni, és a Robust Rhubarb árnyalatának természetességét többen is dicsértétek.


Összességében: Az Cliniquet elsősorban a szájra való sminktermékeik, alapozóik, a fényvédőik valamint egyes hidratálóik, szérumaik és szemkrémeik miatt érdemes figyelni. Szinte akármilyen bőrtípusra össze lehet  szedni tőlük egy profi arcápolási rutin alaptermékeit (kémiai hámlasztójuk viszont sajnos nincs és a tonikjaik is jellemzően alkoholosak), de a sminktermékeikből is összerakható egy nagyon jó kis alap sminkszett.


Nektek mik váltak be a Cliniquetől?

41 megjegyzés:

  1. Hol lehet kapni? Nagyon jónak tűnik!!

    VálaszTörlés
  2. Csudijó hírek! Alig várom, hogy az üzletekben legyen!

    VálaszTörlés
  3. Már kint vannak a DM és a Rossmann polcain. :) Az Auchanba és Tescoba viszont csak 2013-ban kerülnek be.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz, tetszik, hogy a magyar márkák is igyekeznek felvenni a versenyt :) és kifejezetten ütős terméknek tűnik.

    VálaszTörlés
  5. Ebben az árkategóriában szerintem a legjobban között van, ha nem a legjobb. Én is nagyon örülök neki, hogy vannak még innovatív magyar márkák :)

    VálaszTörlés
  6. Adrienn Spaitsné Polgár2012. december 17. 12:25

    Eddig ez a legígéretesebb BB-krém, főleg ha tényleg ilyen jól mattít. Biztosan ki fogom próbálni, köszi a cikket!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépen, természetesen illeszkedik a bőrödhöz, és a kézfejen bemutatott pöttyök állaga, színe is meggyőző számomra. Sajnos, bár vadászok erre a krémre, még nem sikerült találnom a drogériák polcain Egerben. Emiatt inkább megvásároltam a Rival de Loop hasonló termékét, kellemes meglepetéssel tapasztalva annak nagyszerűségét és jelképes árát. Erre a krémre azonban mindenképp sort fogok keríteni, mert a teszted felcsigázott rendesen!!!!!!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon köszönöm a terméktesztet, már nagyon vártam:) Imádom a Hélia-D-t, mikor megláttam h lesz BB krémje nem tudtam éjszaka aludni:D Ha nem ezt kapnám a húgomtól karácsonyra, akkor már holnap meg is venném:))

    VálaszTörlés
  9. Wow! Nagyon felcsigáztál! Lehet, hogy kipróbálom, ennyi pénzért ajándék. :) Missha Signature-höz viszonyítva milyen? Azt nagyon szeretem, de ha jó ez is, akkor nem fizetek ki arra egy vagyont. Tudom, hogy Te azt is próbáltad. Hol lehet amúgy kapni, ahol a színeket is ki lehet próbálni?

    VálaszTörlés
  10. Hát, elvileg drogériákban már van :)

    A Missha Signaturet én nagyon csípem, mondjuk az én szárazkás bőrömhöz az jobban is megy... Ahhoz viszonyítva nem rossz a Heliás BB, de nekem a Misshától szebb, élettelibb a bőrképem, mert annak ugye szaténosabb a finishe. Szerintem ízlés dolga :)

    VálaszTörlés
  11. Jaj, nagyon örülök neked :) Remélem szeretni fogod! :)

    VálaszTörlés
  12. Köszi szépen a választ! Akkor kipróbálom. :) Nekem kombinált a bőröm, a Missha főleg az orromon nagyon csillog, bár a púder megoldja a gondot. De attól nem lett soha pattim, ezért imádom. :) Végül is túl sok veszítenivalóm nincs, amilyen olcsó, max. ha nem jön be, visszatérek a Misshára. Amúgy imádom a terméktesztjeidet, csinálj sokat. :)

    VálaszTörlés
  13. De jól esik ezt olvasni! :) Köszi!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon tetszik és amúgy is szeretem a Helia-D-t. Lehet beszerzem a Rimmel alapozóm mellé, mivel a Skinfood Aloe nem igazán jött be. Megkérdezhetem rajtad melyik szín van? Nekem is világos bőröm van, de rózsaszínes bőrtónusom és elég sárgásnak tűnik a kezeden.

    VálaszTörlés
  15. A világos bőrre való van rajtam, arcon nem sárga. Azt én se szeretem (:

    VálaszTörlés
  16. Elég meggyőző ez a kis krém, nekem is felkeltette a figyelmemet :) Szeplősöknek is jó lehet ez?

    VálaszTörlés
  17. Nézd csak, a szemem körül én is szeplős vagyok, és ha jól látom egy picit átüt. Attól függ, mennyire szeretnéd őket eldugni.

    VálaszTörlés
  18. jól hangzik, viszont nincs kicsit sárgás árnyalata a világosnak? Mert én azoktól irtózom.
    Ja és még annyi, hogy nélküle is csodaszép a bőröd, szóval nehéz látni a hatását :D

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm :))
    Nem sárgás, egész világos, komolyan :) Én is irtózom a sárgás beütésű alapozóktól =(

    VálaszTörlés
  20. Köszi a válaszod :) Nem akarom őket teljesen eldugni, csak kicsit szebbé akarom tenni, és hogy jó legyen az összhatás.
    Elég világos a bőröm, melyiket ajánlod?

    VálaszTörlés
  21. Ha olyasmi, mint az enyém, akkor a Világosat.

    VálaszTörlés
  22. ma kb az utamba eső összes Dm-ben és Rossmann-ban is kerestem, de még sehol se lehet kapni :( Te hol vetted?

    VálaszTörlés
  23. Még nincs kint a drogériák polcain, utánakérdeztem. Viszont a Hélia-d honlapján megrendelhető, illetve a KÖKI terminálban kint van egy Hélia-D stand karácsonyig (az első szinten a középső fotocellás ajtónál), ott lehet kapni, és akkor nincsen szállítási díj sem. Ma vettem meg, elsőre jónak tűnik :)

    VálaszTörlés
  24. szerintem nagyon szép a fedése - nekem is kb. ennyire lenne szükségem, kár hogy inkább zsíros bőrűeknek ajánlod, nekem elég száraz, valószínűleg ez is leomlana rólam, ha nem hidratálnék alá... amúgy drogériás cuccok közül tudnál olyat mondani, ami száraz bőrűeknek jó lehet? (próbáltam a Skin79 Vital-t, ami annnyira de annyira tetszett, amiket írtak róla... aztán az arcom hipphopp felszippantotta a krémet, a "szín" meg ott maradt és leomlott - nem szép látvány)

    VálaszTörlés
  25. A Clinique BB-hez képest milyen az állaga? Hasonlít a kettőnek az állaga? A világos szín nem sápaszt nagyon?

    VálaszTörlés
  26. Az sokkal krémesebb, könnyebb vele nagyvonalúbb mozdulatokat tenni, ezzel viszont területenként kell haladni, mert gyorsan szárad.
    Engem nem sápaszt, de én amúgy is nagyon világos bőrű vagyok, szóval ez ügyben nem tudok neked okosat mondani :(

    VálaszTörlés
  27. Na csajok folytatódik a BB mánia. Külföldi oldalakon nézelődtem és az Avon 2013/3-as katalógusában már lesz nekik is. Mintát már lehet rendelni majd a 2-es katalógusból. Idáig még egyik márkából se volt, de egyszer úgyis utól ér a "vég" engem is. xD

    VálaszTörlés
  28. A La-Roche Posay BB-je jó lehet, az nagyon jól hidratál. :)

    VálaszTörlés
  29. Huh, már sokszor hittem azt, hogy nem jön több, de ezek szerint még mindig van sok cég, akiknek nincs BBjük :)

    VálaszTörlés
  30. Most tesztelem, két árnyalatot, felkenni nagyon könnyű volt, enyhén csillog, de csak diszkréten, ez tetszik is benne. Bár mintha bizseregne a bőröm, de csak a világosabb árnyalat alatt: natural beige. Medium beige a másik nyári szín, akkor is szeretném használni.

    VálaszTörlés
  31. Boglárka Dózsa2013. január 20. 12:19

    A két kép magáért beszél. Ez a termék szerelem első látásra, remélem be is válik majd. Jövőhéten megyek is a rossmanba beszerezni. Most még van 10%-os kuponom is, így még olcsóbban juthatok hozzá.
    Bár picit tartok tőle, mert nem zsíros a bőröm, inkább vegyes. Egyszerre hajlamos zsírosodásra, néhány pattanásra és száradásra. Na erre találja meg valaki az én pénztárcámmal barátságban lévő, megfelelő BB krémet. Pont azért, mert nem zsíros a bőröm és a legtöbb - számomra elérhető - BB krém zsíros bőrre ajánlott, nem is vonzott a dolog. De még csak alapozót sem találok olyan, ami ideális lenne, így most teszek egy próbát a BB krémmel, hátha.. :) Nem várok nagy fedést, mert nincs nagy bőrhibám, inkább arra vágyom, hogy szép, egységes, természetes bőröm legyen tőle. Ha pedig néha-néha van 1-1 pattim, arra teszek egy pici korrektort és voila, az sem látszik már. :)

    VálaszTörlés
  32. Nagy reményekkel indultam én is ennek a krémnek főleg a jó "vélemények" miatt! Ma reggel használtam, mint akiről a bőr málik le foltos maradtam aztán elkezdtem dörzsölni ami lehámlott :/ ez így normális? előtte arcradíroztam és egy termálvízes krémet használtam ami beszívodott mire felvittem a bb krémet! Ti hogy használjátok ?

    VálaszTörlés
  33. Én is így jártam vele. :( Mégegyszer nem vennék.

    VálaszTörlés
  34. Nekem első számú kedvenc lett ez a BB krém!

    Viszont szükségem lenne egy kis segítségre.
    Elég világos a bőröm, és eddig a Világos árnyalatot használtam. Viszont időnként az volt az érzésem, hogy talán túl világos. Az lenne a kérdésem, hogy érdemes-e megpróbálnom akkor a Normál árnyalatot? A kézfejen tényleg nem tűnik sokkal sötétebbnek... de jó lenne egy konkrét tapasztalat ez ügyben, hogy arcon mégis mennyivel sötétebb. Nem szeretnék pórul járni a cserével. Köszönöm szépen előre is!

    VálaszTörlés