BLOGKERESŐ

2011. november 25., péntek

Előzd meg a ráncokat!

Nem régen kifejtettem, hogy nem hiszek a ránctalanító krémekben, merthogy azok valójában nem ránctalanítanak. Azért persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet semmit sem tenni. Nagyon is lehet, csak nem egészen úgy, ahogy azt a reklámok sugallják. A ránctalanító krémes írásban írtam, hogy jó ötlet az, ha vigyázunk a bőrünk kollagén tartalmára, hogy az minél lassabban bomoljon le. Ezt a "vigyázást" pedig minden életkorban és folyamatosan célszerű csinálni. Minél több még a kollagén, amire vigyázhatunk, annál jobb! Szóval ha még 20 se vagy, akkor is olvass tovább, ha meg már több is vagy, akkor meg főleg! :)



Fényvédelem

Az első és legfontosabb dolog, amit tehetsz, az a fényvédelem. Ha nem akarsz 40 évesen egy pöttyös aszalt szilvára hasonlítani, akkor célszerű, ha a 20as éveidben nem szolizol és nem napozol, hanem ehelyett minden nap hordasz fényvédőt. Ha nem tudsz lemondani a barna bőrről, akkor érdemes az önbarnítók és az UV mentes, sprés barnító szalonok világát felfedezni. Mert a nap az elsős számú külső bőröregítő faktor, ami nemcsak hogy szorgosan bontja le a kollagént, de pigmentfoltokat is okoz (és akkor persze a komolyabb dolgokat még nem is említettem....). Szóval a legfontosabb a fényvédelem, minden nap és minden életkorban!

Antioxidánsok

A második legfontosabb dolgok pedig az  antioxidánsok, amik a gonosz, kollagén romboló szabad gyököket semlegesítik, vagyis szintén segítenek vigyázni a meglévő kollagénre. Éppen ezért minden életkorban célszerű a napi bőrápolási rutinba bele építeni antioxidánsokat, minél többet annál jobb.

Lehetőleg olyan hidratáló krémet és fényvédőt válasszunk, ami nem csak hidratál, de antioxidánsokat is tartalmaz. És ne dőljünk be annak, hogy mondjuk a Q10 csak 40 éves kor felett ajánlott, ez csak marketing hülyeség. Minden életkorban keressük és örüljünk az antioxidánsoknak, hiszen ezek elsősorban a meglévő kollagénre vigyáznak, ha pedig már alig van mire vigyázni, akkor nem fognak csodát tenni.

Minimál ráncmegelőző napi rutin

Ha az ember lánya még fiatal, és a bőrlottón is 5-öst nyert, vagyis semmi egyéb bőrproblémája nincsen, akkor arclemosón kívül csak egy jó fényvédő krémre (reggelre) és egy hidratáló krémre (estére) van szükség, lehetőleg olyanokra, amik antioxidánsokat is tartalmaznak. Nappali krémekről,  amik fényvédőt és antioxidánsokat is tartalmaznak írtam régebben egy posztot, esti, fényvédő nélküli, sok antioxidánst tartalmazó hidratálónak pedig például ezt a Clinique hidratálót ajánlom, ami egy zsíros és egy száraz bőrre való változatban is kapható. (Itt lehet keresni még hidratáló krémeket. :))

Profi ráncmegelőző napi rutin

Ha az ember lánya nagyon profi akar lenni, akkor az alap rutinon egy magasabb faktorú fényvédővel és egy antioxidánsokban gazdag szérum beiktatásával javíthat. A szérumot rögtön arcmosás után, a fényvédő vagy hidratáló krém alá a legjobb használni, mert így tud legjobban beszívódni. Ha az embernek még minden féle egyéb bőrprobléma ellen is kell kűzdeni, akkor is jó, ha figyel mellette az anti-agingre is. Nekem az vált be, hogy reggel ráncmegelőzök antioxidáns szérummal és fényvédővel, este pedig az egyéb bőrproblémáimmal küzdök.

Fényvédő téren szuper márka a Bioderma, aminek a zsíros bőrre való fényvédője a Krémmánia kedvenc, de minden bőrtípusra, bőrproblémára gyárt a Bioderma fényvédőt. Az antioxidáns szérum téma szerintem a legnehezebb, könnyen elérhető és olcsó, igazán jó terméket sajnos nem ismerek. (Ha valaki igen, légyszi szóljon! :)) A könnyen elérhető, de elég drága kategóriában a Clinique Smart szérum jó választás szerintem, mert sok hasznos dolog van benne, köztük antioxidánsok, és nem mellesleg lelkes vélemények is vannak róla a Krémmánián. A kevésbé drága, de online kell rendelni kategóriában a Paula's Choice antioxidáns szérumokat ajánlom, a drága és nehezen elérhető kategóriába pedig a SkinCeuticals nagy klasszikusát, a CF Ferulic szérumot vagy pedig érzékeny bőrre a Topix Replenix CF szérumot.


Te mit teszel, hogy megelőzd a ráncokat?

13 megjegyzés:

  1. Akkor én a profi ráncmegelőzést preferálók táborába tartozom :) A kencék mellett fontosnak tartom még a helyes táplálkozást, elegendő mennyiségű folyadékot és persze a testmozgást is.

    VálaszTörlés
  2. A megelözést belülröl kezdem : egészséges táplálkozás, sok víz, semmi alkohol és cigi, napozás és szolárium kerülése. Ezen kívül bedölök a nagyobb márkák igéreteinek és végigpróbálom öket. Személyes kedvencem a Kanebo. Most az arcomra a fenn említett Estée Lauder szérumot használom, amire este E. L. hidratálót, reggel Garnier BB krémet kenek. A szememre Benefit. Plusz hetente peeling és hidratáló maszk. (andrea.horvath79 )

    VálaszTörlés
  3. Hát igen, a normális, egészséges életmód az alap az biztos... :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz volt ez a bejegyzés!! :) Köszi!

    VálaszTörlés
  5. Köszi Marcsi, örülök, hogy tetszett! :)

    VálaszTörlés
  6. Ezért a posztért is nagyon hálás vagyok, köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  7. Nekem még van egy két évem a 30-ig, de akkor ezek szerint a Q10-es termékeket már nyugodtan használhatom, jó tudni :) Jókor jött ez a cikk, holnap épp arckrémet akartam venni, most már tudom mire figyeljek nagyon :)

    VálaszTörlés
  8. Már megint kaptam jó ötleteket! Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  9. Jó poszt:)Lassan nekem is be kell iktatni egy szérumot, 27 leszek, bár 22 éves korom óta fényvédőzök (akkor világosodtam meg, bár előtte is kerültem a napot).
    Én első pontba tenném a jó minőségű természetes anyagokból összerakott vitamin és ásványi anyagok napi szintű bevitelét, nem csak kúraszerűen, hanem életünk végéig:)Sajnos ezen nem lehet spórolni, a jó vitamin drága.

    VálaszTörlés
  10. Én hiszek a ránctalanításban és nem hiszek a bio, meg a csak természetes anyagokból összetett krémek hatásában (a bio, a minerál meg egyéb maszlag, csak jó PR fogás - véleményem szerint). Az olcsóbb krémek nem tartalmaznak akkora mennyiségű Q10-et vagy hyaluronsavat, hogy ne merjük őket már huszonévesen is használni. De a drágábbak sem. Amit egy 50-60 éves érett bőrre ajánlanak, azt már akár 35 évesen is nyugodtan lehet használni, mivel az összetevők olyan drágák, hogy szinte minimális az esély arra, hogy megfelelő mennyiségben tartalmazzák ezeket a hatásos összetevőket. Természetesen az egészséges táplálkozás valóban sokat segít.

    VálaszTörlés
  11. Tud valaki olyan hidratáló krémet ajánlani nappalra, ami könnyű (22 évesen még nem érzem szükségét a mindenféle ráncfeltöltős csodaszereknek, meg tartok tőle, hogy ha hozzászoktatom a bőröm, akkor 40-50-60 évesen, amikor az ilyen tartalmasabb krémet igényelné a bőr, nekem már nem fog hatni), és amiben van fényvédő? Nézegettem már az oldalon a krémeket, de valahogy nem tudok dönteni egyik mellett sem. A bőröm egyébként kombinált, a T-vonal zsíros, tág pórusokkal, a többi részén az arcom meg a normál kategóriába sorolható, pattanások is ki szoktak jönni rajtam, de nem olyan vészesen sok, mint tinikoromban. A krémtől meg a következőket várnám el: fényvédő, könnyen beszívódó, zsíros(abb) bőrnek se legyen sok. Ha mattít, pórust húz össze, az persze nem hátrány. :) Illetve mivel az arcápolási termékeim (Alverde pattanásos bőrre való lemosó, tonik és a barackos arcradír, illetve most beszereztem a héten a Baviphat epres maszkot és az almás éjszakai krémet), ezért ezen natúr(abb) a vonalon szeretnék maradni. Szóval ha valaki tud rá megoldást, ne tartsa magában. :) (Az is segítség, ha valaki megmondja, hogy ilyen nincs, ne keressem mindezt egy krémben, helyette használjak 3 másikat.)

    VálaszTörlés
  12. Natúr vonalon nem ismerek ilyen krémet, de amúgy szerintem reggeli fényvédőnek kombinált, problémás bőrre ő nem rossz: http://kremmania.hu/kremek/photoderm-akn-mat-spf-30
    Csodát a mattítás terén nem kell várni tőle azért, mattító lap, púder nem árt mellé. :)
    Jövő héten lesz poszt is a fényvédőkről, abban fogok még több mindent is ajánlani.

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm szépen a tippet, pont ezen a krémen gondolkodtam leginkább! :) A megfelelő púdert már beszereztem meg nem számítottam arra, hogy egy krém mindenre alkalmas lesz.
    A posztot megvárom, mielőtt veszek valamit, hátha tudok valamit alkalmazni a tippekből. :)

    VálaszTörlés