BLOGKERESŐ

2015. november 22., vasárnap

Mit érdemes tőlük venni: MAC

A MAC jelen pillanatban a Krémmánia 3. legnépszerűbb high endes sminkmárkája, és bevallom, nekem ez a márka volt az egyik legnagyobb szürke folt Kr. e. (=Krémmánia előtt), szóval már csak magamból kiindulva is régóta tervben volt összeszedni, hogy miért is érdemes betérni a MAC-be. Hát, íme! :)

UPDATE: 2015 novemberében frissült utoljára a posztban szereplő termékek listája

A márka története 1984-ben kezdődött, amikor is Frank Toskan és Frank Angelo Torontoban megalapította Make-up Art Cosmeticst. A MAC kezdetben profi sminkmestereknek árult márka volt, ma azonban márka boltokban és parfümériákban mindenki számára elérhető. A márkát a 1994-ben megvette az Estee Lauder Inc., így a Krémmánia első két legnépszerűbb high end márkájához hasonlóan a MAC is a több, mint 25 prémium márkát tömörítő Estée Lauder csoport tagja. 

Érdemes tudni, hogy 'MAC PRO' program keretében a tagok 35% engedményt kapnak az alaptermékek árából (a rendszerbe történő belépés feltételeiről itt olvashattok), a többség számára is elérhető kuponos napokon viszont sajnos nem igazán vesznek részt, egyedül az Alleeban található üzletükben, Douglas törzsvásárlói kártya révén tudtok kedvezménnyel (-5%) vásárolni náluk, a 'Back 2 MAC' program keretein belül pedig 6 darab üres tégely után lehet a tiétek egy szabadon választható színű rúzs (erről hamarosan lesz poszt, stay tuned). 


Rúzsok, sminkek szájra

A márka méltán egyik leghíresebb, Krémmánián legnépszerűbb terméke a Rúzsuk, amire már 174 vélemény érkezett a krémmániásainktól, és jelenleg 4,66 csillagon áll. Ha egy mondatban kellene összefoglalni a véleményeket, talán az "Egynél nem lehet megállni." lenne az, amivel a legjobban megfogható, milyen is MAC rúzs(oka)t birtokolni. Rengeteg szín és textúra áll a rendelkezésre, kezdve az erőse pigmentált mattól egészen a közepes fedésű gyöngyházfényűig, de a limitált kiadások és Viva Glam együttműködések darabjai is rendre elkényeztetik a rajongókat. A KM-esek körében legnépszerűbb színek a cukorkás halvány rózsaszín Creme Cup, a krémes, korallos bézs Shy Girl (ami egyébként az egyik személyes kedvenc "nude" rúzsom), a matt klasszikus vörös Ruby Woo, a szintén matt-vörös ikon kékes tónusú Russian Red és narancsos beütésű Lady Danger,  az ezüst mikrocsillámokkal meghintett, angyalian rózsaszín Angel, a halvány barackos bézs Créme d'Nude, a barackos korall Ravshing, a semleges rózsás Kinda Sexy, a sötét bogyószínű Rebel, kékes alaptónusú fuchsia Girl about town, a sötétbézs Velvet Teddy (igen, ezért van oda meg vissza Kylie Plasztik Jenner, meg mostanában még elég sokan) és még hosszan lehetne folytatni a sort... Sajnos bizonyos formulák hajlamosak szárítani az ajkakat, és nincs meg az a kimondottan luxus érzetük sem, mint egy legfelső kategóriás rúzsnak (Tom Ford, Estee Lauder Envy, stb.), de fixen hozzák a minőséget és az áruk is inkább a középmezőnyben van.

Kedvelt ajakra való termékük még a 4,62 csillaggal bíró  Prep + Prime Lip nevű, paraffin tartalmú ajakprimer, ami szép, egyenletes alapot ad a rúzs felvitele előtt és meghosszabbítja a smink tartósságát és ápol, is. Kessia nevű felhasználónk véleménye szerint kissé ragacsos alapot képez a folyékonyabb, csúszósabb állagú rúzsoknak, így hosszú-hosszú órákig tökéletesen definiált marad a száj kontúrja, valamint a rúzsok szárító hatását is minimalizálja. Nem olcsó, de aki próbálta, az nélkülözhetetlennek tartja.

17, javában maximális véleményt kapott a márka Szájceruzája, mert mindent tud, amit egy szájceruzától elvárhat az ember lánya: pigmentált, nem kopik gyorsan és akár még rúzs helyett is használható. Egy picit talán kemény, de ettől függetlenül könnyű vele dolgozni, ajkat formázni, satírozni és kontúrozni. A  márka szájfényei közül a legnépszerűbbek a Plushglass formula darabjai - nagyon szépek a színek, tartósak, nem ragadnak, egy pici ajakbizsergető hatással is bírnak, és feltöltik, hidratálják a száraz ajkakat. Közülük a legnépszerűbb árnyalat az Ample Pink a maga gyönyörű, természetes száj-színével.


Szemhéjfestékek, szempillaspirálok és pigmentek



Ikonikus darab a kategóriában a MAC Paint Potja, amihez nálunk már 112 vélemény íródott. A PP-k nagyon jó és multifunkcionális krémbázisú szemhéjfestékek - könnyű őket eldolgozni, és akár egy egész napon át megtartják a szemsminket, ezért alapnak is kiválóak, de mivel erősen pigmentáltak, önmagukban is megállják a helyüket. Az abszolút kedvenc KM-en a bőrszínű Painterly -  ez az árnyalat már szinte sminklegenda - , a Bare Study, ami nagyon szép, selymes fényt ad, ezáltal optikailag üdévé, kipihentté teszi a szemet, a Vintage Selection fantázianéven futó, meleg, pezsgőszínű világosbarna, illetve a Groundwork nevű szépséges, enyhén selymes, barnás árnyalat.

A rúzsokhoz hasonlóan szintén kevés olyan árnyalat és textúra van a márka Szemhéjpúderei közt, ami ne lenne, ráadásul jellemzően tartósak, nem porzanak, könnyen satírozhatóak és kellően pigmentáltak is, bár ugyanúgy, mint a rúzsoknál, itt is minden textúra kicsit másképp viselkedik. Népszerű a neutrális középszürke Copperplate, a matt fekete Carbon nevű árnyalat, a matt Vanilla, illetve a szaténfényű a Jest vagy a Nylon highlightoló színként, az ezüstösen csillámló taupe Satin Taupe és a mályvás-szilvás Shale pedig akár önmagában is.... és itt is hosszan lehetne folytatni a sort. Bár kicsit körülményesebbek, de MAC Pigmentjei is említést érdemelnek, főleg a Vanilla árnyalat, ami highlighterként is mesés, de a Naked, a Golden Olive és az Old Gold is megér egy pillantást. Többen írtátok egyébként, hogy érdemes őket Fix+-szal átitatott ecsettel felvinni őket, mivel egész más, szinte fóliaszerű hatás érhető el így.

Ceruza vonalon két terméket érdemes kiemelni a szemöldökceruzájukat, valamint a csillámos szemceruzájukat. Az Automata Szemöldökceruza tartós, természetes hatású és pofonegyszerű használni, viszont sajnos gyorsan fogy, a Pearlglide Intense Szemceruza pedig csodálatosan krémes, tartós, pigmentált és barmi különleges a benne levő csillámoknak köszönhetően. A Petrol Blue árnyalatot nézzétek meg, érdemes!

A Fluidline Szemhéjtus szintén egy ikonikus darabja a márkának - könnyű vele vékony és vastag vonalat is húzni, és zsíros szemhájon sem mászkál el általában. Végül a MAC legnépszerűbb szempillaspirálja a Haute & Naughty Szempillaspirál, amivel többek szerint (többek közt szerintem is) fantasztikusan szép, dús és szénfekete pillákat lehet elérni. A termék egyébként 2in1, vagyis 2 féle hatás érhető el vele: az egyik kefe természetes, míg a másik drámai hatás elérését teszi lehetővé, szóval nappali és esti sminkhez is egyaránt jól bevethető. Egyedüli hibája, hogy sajnos hajlamos szem alatti pandába átvedleni, de még így sincs kevesebb pontja, mint 4,45, ezzel egyébként ez a KM egyik legnépszerűbb high endes spirálja is.


Alapozók, púderek és egyéb sminkek arcra



A MAC nagyon sok féle alapozót kínál, Suzy írt nemrég egy nagyon jó kis összefoglalót arról, hogy ezek milyen jellegűek és melyik bőrtípusra melyiket ajánlja. Ő egyébként éveken át dolgozott is velük, szóval érdemes a KM-es véleményeken kívül az ő tapasztalatait is elolvasni, mikor MAC-es alapozó után kutattok.

A KM legnépszerűbb MAC-es alapozója a Studio Fix Fluid Alapozó SPF15 jelenleg 78 véleménynél és 4,28 csillagnál jár. A rajongói szerint nagyon szépen beleolvad a bőrbe, nem ül bele a ráncokba és természetes matt finist és tökéletes fedést ad a bőrnek, szóval a zsíros/kombinált és problémákra hajlamos bőrűek szeretni szokták, bár akadt, akin könnyen elmászkált vagy éppen nem látta a színét (meg úgy egyáltalán az egészet) természetesnek magán, valamint az illata is elég megosztó. Az 55 véleményt és 4,18 csillagot bezsebelő, közepes fedésű, tartós hatású Pro Longwear Alapozó SPF10 szintén inkább a normál és zsírosabb bőrűeknek lett kitalálva, már csak azért is, mert mert hajlamos szárítani a bőrt és beülni a hámló részekbe. Könnyebb felvinni, mint a Studio Fixet és természetesebb a finise is, viszont ugyanúgy lágyan matt hatású bőrt biztosít, a hátrányaiként viszont ennél is majdnem ugyanazokat említettétek, szóval mindenképp érdemes őket vásárlás előtt kipróbálni. A 13 árnyalatban kapható, elsősorban száraz és normál bőrűek körében kedvelt  Face and Body Foundationt gyerekjáték eldolgozni, nagyon természetes, üde hatást biztosít és szinte láthatatlan a bőrön, igaz, cserébe a fedése is gyérebb, bár építgetve azért elfedi a kisebb bőrhibákat. A korrektorok közül a Pro Longwear Korrektor 72 véleménnyel és 4,32 csillaggal a top darab, főleg szem alá - könnyű eldolgozni és nagyon jól fed, nem ül be a ráncokba és még a nagyon sötét karikákkal is szuperül megbirkózik, bár az üveg csomagolása miatt könnyen törik, szóval vigyázni kell vele... A 4,67 csillagos Blot Púder egy finom textúrájú, majdhogynem áttetsző púder, ami tökéletesen  és hosszú időre lemattítja a bőrt, valamint fixálja a sminket, anélkül, hogy látszana a bőröm. Aki minimális fedésre is vágyik, és kicsivel kevésbé van a mattírásra kihegyezve, annak az 5 csillagos Studio Careblend Pressed mellett érdemesebb döntenie.



101 véleménnyel és 4,88 csillaggal büszkélkedhet a márka Arcpirosítója  - borzasztóan pigmentált, ezért nagyon kevés kell belőle, viszont nem foltosodik és tartós. Az én kedvencem a Peaches nevű csodaszép természetes, matt barackszín árnyalat, illetve népszerű még KM-es körökben az aranyfényű Springsheen, a Pinch Me és Melba is, amik szintén a barack árnyalatnak egy-egy mesés verziói. A könnyedebb állagú, selymes, diszktrét fényű és a sima píreknél egy fokkal kevéssé tartós, viszont hasonlóan népszerű Mineralize Blushok közül az arany málna Gentle, és a Warm Soul is egy nagyon szép, szinte mindenféle sminkhez passzoló szín. Az eddig kizárólag maximális pontszámú véleményeket kapó MAC Bronzosító Púdereket is sokan szeretitek, főleg a matt finisű Matt Bronze árnyalatot. Nagyon szép egészséges színt ad a bőrnek és sokáig elég, a matt árnyalatokkal pedig remekül lehet kontúrozni is. Az egyik kedvenc termékeim a márkától a selyemfényű Mineralize Skinfinishek - nem csak mesés, "sztárosan" ragyogó fényt, de egy kis színt is adnak az arcnak, plusz lehetetlen őket foltosan felvinni és tartósak is - főleg a Shimpagne és a Soft&Gentle árnyalatokért szoktatok odalenni. Érdemes egyébként figyelni a limitált kiadások darabjait is, sok esetben szerintem sokkal szebbek, mint az alapkínálat színei.


Ecsetek



Külön kategóriát érdemelnek a márka ecsetei. Az áruk nem túl baráti, de igazán kiváló, darabokat lehet kifogni közülük, amik hosszú éveken át kiszolgálják az ember lányát.

A legnépszerűbb ecset a 31 darab, kizárólag(!) maximális pontszámú véleményt begyűjtő 217 Blending Brush (amire most már hivatalosan is évek óta fáj a fogam, eh), ami a TÖKÉLETES satírozó ecset. Hogy újfent Keesia nevű felhasználónkat idézzem: "Sosem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lehet ecset és ecset között. Elégedett voltam az eddigi, ugyancsak minőségi satírozó, szemre való ecseteimmel, de amióta megvettem, minden egyes használattal leesik az állam tőle... (A többihez pedig hozzá sem nyúltam.) ". Ha a 217-es a tökéletes satírozó, akkor a 239 Eye Shader Brush a tökéletes árnyékoló - puha, tömött, tökéletesen leadja a festéket és hosszú éveken át bírja a strapát. A kecskeszőrből és szintetikus anyagból kézzel készült 187 Duo Fibre Face Brush és a 188 Duo Fiber Small Brush az alapozó, sőt, pirosító felviteléhez is bevált sokatoknak, viszont a 187-esnél páran panaszkodtak rá, hogy a fekete szőrei eléggé hullanak. Ha már ecsetek, a márka Brush Cleanser nevű ecsettisztító folyadékja is egy elég népszerű termék. Nem csak kiadós, de remekül és gyorsan végzi a dolgát, és hamarabb meg is száradnak a vele mosott ecsetek, mintha mondjuk (baba)sampont használnátok.


Arcápolók



Biztos vagyok benne, hogy aki beteszi a lábikóját a MACbe, 90%, hogy valamilyen sminkcuccért megy, pedig zseniális arcápolóik vannak, amiket szintén érdemes figyelembe venni, mikor épp bőrápolási rutint pakoltok össze. Nagyon szép INCIjeik vannak, még a "legalapabb" hidratálókrémeik dugig vannak szuper antioxidánsokkal és mindenféle bőr számára hasznos összetevővel. Bár a többségük tartalmaz illatanyagot is, de nekem őszintén szólva még egyik sem okozott soha problémát, sőt, pedig elég érzékeny az arcbőröm.

41 véleményt és 4,37 csillagot gyűjtött össze Krémmánián a Fix+ nevű többfunkciós (ebben a posztban fejtettük ki, hogy pontosan mikre is használható) hidratáló permet, ami tele van szuper gyulladáscsökkentő, hidratáló és antioxidáns hatású összetevőkkel. Remekül frissít, hidratál, a "porosságot" természetes hatásúvá teszi, egybemossa a kontúrokat, de még a szemfestékek is egész más arcukat mutatják, ha Fix+-os ecsettel visszük fel őket.

A Strobe Cream szintén az ismertebb termékeik közé tartozik; nálunk jelenleg 22 véleménynél és 4,68 csillagnál jár. A SC alapvetően egy magas antioxidáns-tartamú, ragyogást adó hidratáló krém, primer, ami lilás-rózsás gyöngyházfénye révén finom, természetes ragyogást ad, egyben ápol is, a fáradt, sápadt bőrrel kvázi csodát tesz, sőt, állítólag -10 év garantált, ha ezzel a primerrel indítjátok a sminkelést, és persze a sminket is fixen a helyén tartja.

Ha a Strobe Cream A Primer, akkor a Pro Eye Makeup Remover A Lemosó. Eddig kizárólag maximális pontszámú értékelések érkeztek rá: nagyon gazdaságos, még a vízálló szemfestékkel is pillanatok alatt leszámol, ellenben a szemhez nagyon kíméletes, még a kontaktlencsét viselők sem panaszkodtak rá. Sminkelés közbeni korrigáláshoz s jó szolgálatot tesz, mivel a használata után azonnal lehet rá sminkelni.

A 4,83 csillagos Fast Response Eye Cream azon kevés szemkrémek közé tartozik, mely retinolt tartalmaz, amiről tudjuk, hogy annak a ma ismert kevés olyan összetevőnek az egyike, ami valóban képes ránctalanítani, illetve koffeint is, ami érszűkítő hatása révén pedig azonnal hat a szem alatti puffadás és sötét karikák ellen. A vélemények szerint azonnal eltünteti a puffadtságot a szem alatt és nagyszerű alap korrektor alá is.

A hidratálókrémek közül a legnépszerűbbek 7 véleménnyel és 5 csillaggal a Mineralize Charged Water Moisture Gel (sajnos hozzá még nincs INCI feltöltve), és 3 véleménnyel és szintén 5 csillaggal a Studio Moisture Fix SPF15. Előbbi egy könnyed, gyorsan és maradéktalanul felszívódó géles formula, amivel nagyon szépen karba lehet tartani a vízhiányos bőrt, utóbbi pedig főleg téli időszakban egy szuper hidratáló. Ásványi anyagokban gazdag forrásvízen kívül olyan szuper összetevőket tartalmaz elég nagy arányban, mint az E-vitamin, a hialuronsav, vagy a bőrsimító hatású koffein, és még elég sok féle remek vízmegkötőt és antioxidánst is, érdemes végigmazsolázgatni az összetevőit.



Összességében: A MAC-nél elég könnyű elveszni a színek, formulák és termékek rengetegében, pedig nagyon jó dolgokat lehet kifogni tőlük, szóval mindenképp érdemes legalább egy picit tisztában lenni a márka kínálatával (Krémmániára fel!). Személyes tapasztalatom, hogy sokkal elégedettebben lehet kijönni a MAC-ből, ha eleve úgy mentek be, hogy nagyjából tudjátok, hogy mit akartok, szemben mondjuk a Bobbi Brownal, ahol a márka koncepciójából adódóan akár nulláról is segítenek összeszedni a sminkkészleteteket.


Nektek milyen tapasztalataitok vannak a márkával? Mik váltak be tőlük?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése