2015. december 30., szerda

Az év Krémmánia "leg"-jei 2015

Azt hiszem, hogy idén is büszkén kijelenthetem, hogy az év leghitelesebb kozmetikai leg-listáját olvassátok éppen, hiszen kizárólag a Ti szavazataitok, véleményeitek alapján íródott, mindenféle részrehajlás nélkül.

Íme tehát 2015 legnagyobb kedvencei:


Arcápolás



Az év egyik legje a kategóriában az extracuki csomagolású Maybelline Baby Lips Electro Lip Balm lett. Finom, enyhén gyümölcsös illatuk van, és viszonylag tartósan az ajkakon maradnak, de nem ragacsosak. A hidrataláló hatásuk mondjuk többek szerint inkább átlagos, de volta, aki még az is teljesen rendben találta. A legnépszerűbb árnyalat jelenleg a Strike a Rose és Pink Shock, amik csillogó, rózsás színnel vonják be az ajkakat. 2015-ben sem csengett még le a nagy micellás víz láz, amit jól érzékeltet, hogy a Helia-D Micellás Sminklemosó és Hidratáló Arctisztító Kendő is TOPlistás darab lett. Az elmúlt évben majdnem 100 véleményező írt hozzá, közülük a legtöbben nagyon meg voltak elégedve a nedvességével, a tisztító hatásával, és azzal, hogy nem irritálta, csípte a szemeteket és a bőrötöket. Népszerű micellás darab volt még a kombinált, zsíros bőrre való Garnier Pure Micellás Víz All In One - nem zsírosít, nincs illata, és a sminket is egész hatékonyan leszedi, bár a vízállóval volt, akinél meggyűlt a baja és páran panaszkodtak arra is, hogy kissé szárít. Arcápolási lett még a L'Oreal bőrtökéletesítő hatásúnak kikiáltott Skin Perfection Széruma, amiről ugyan többen állították, hogy az ígéreteihez hűen tényleg hibátlanabbá tette a bőrüket, de azért jócskán érkeztek rá olyan vélemények is, miszerint csak a hypenak köszönheti a népszerűségét, amúgy inkább placebo hatása van, mint tényleges. Összességében elmondható róla, hogy puhává teszi a bőrt, és smink alá is tökéletesnek bizonyult, csak épp csodát nem szabad tőle várni. A koreai bőrápolás népszerűsége a listánkon is nyomott hagyott a Mizon Hyaluronic Ultra Suboon Cream tárgyában - 42 darab, szint kizárólag maximális pontszámú vélemény érkezett eddig rá, ami nem csoda - szép az összetevőlistája, olcsó, és mindenféle bőrtípus vízhiányos állapotát elég hatékonyan kezeli, ragacsos utóérzet nélkül. (itt olvashattok róla összetevő szerinti elemzést
A magasabb árkategóriából nem került be az idei TOP50be új termék, viszont a régiek közül nem olyan meglepő módon idén is az ultra könnyű, SPF 30 fényvédővel rendelkező nappali hidratáló, a Paula's Choice Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense SPF30 lett a legnépszerűbb darab, amit száraz és zsíros bőrűek egyaránt kedveltek, és sokan alapozó helyett használtátok nyáron (többek közt én is), mert olyan szépen kiegyenlíti a bőr színét. (itt olvashattok róla összetevő szerinti elemzést)


Smink



Ha engem kérdeztek, szerintem smink szempontból sokkal erősebb volt az elmúlt év, viszont távolról sem lehetne azt mondani, hogy idén nem születtek remek darabok. Az év legnépszerűbb sminktermékére, a Maybelline Lash Sensational Szempillaspirálra nem kevesebb, mint 296 vélemény érkezett, az értékelése pedig jelenleg 4,31 csillagon áll.  Inkább hosszító-ívelő, mint dúsító hatása van, de így is látványos pillákat lehet vele pingálni és potyogásra sem hajlamos. A legtöbben nagyon dicséritek, nem egy vélemény szerint high endes spirálokat is simán lenyom, bár az elején hajlamos egy kicsit sok festéket felvenni a keféje, és sokak arra is panaszkodtak, hogy kb. 2 hónap után kiszárad. Igaz, csak március végén került fel Krémmániára, de már 202 véleménynél jár a Essence The Gel Körömlakk. Gyönyörűek, különlegesek a színei, a lapított ecsete hihetetlenül egyszerűvé teszi a lakkozást, szinte egy húzással beteríti az egész köröm felületet, a lakk pedig könnyen terül, egy rétegben tökéletesen fed. Sajnos volt akinél hamar elkezdett kopni a körömvégekről, de ez abszolút árnyalatfüggő, bizonyos színeknél ez sem okoz gondot. Egy szuper  új drogériás alapozót köszönhettünk idén az Astornak: a közepes fedést nyújtó Perfect Stay 24h Alapozó+Perfect Skin Primer SPF20 remekül építhető, gyönyörű bőrképet ad és tartós is, ami valljuk be, drogériás vonalon azért elég ritka, igaz, kicsit gyorsan kell vele dolgozni, mert hamar szárad. A Catrice Liquid Camouflage Korrektor elődje, a tégelyes változat még mindig a KM egyik TOP sminkterméke, de a folyékony verzió is elég esélyes arra, hogy felkússzon a következő években az abszolút KM TOP-ok közé. A szagát sokan képtelenek vagyunk neki megbocsátani, de a szuper fedését mindenki elismeri, szem alatti karikákra jelenleg az egyik legjobb drogériás alternatíva (bőrhibákon viszont oxidálódásra hajlamos). (teszt vele itt)
Az arcápolási kategóriához hasonlóan sajna a magasabb árkategóriából nem került be az idei sminkes TOP50be sem idei újdonság, a legnépszerűbb darab viszont a MAC Rúzs lett - idén jó páran fedeztük fel magunknak, milyen jó kis rúzsok ezek... :)


Testápolás



Pont nemrégiben jeleztétek, hogy sajnos már nem kapható, de ettől függetlenül az év TOP testápolási terméke mogyoróolajat is tartalmazó Balea Bodybutter Nuss volt 121 véleménnyel és 4,25 csillaggal. Azonnal beszívódik, nem hagy zsíros nyomot, és egyszerűen isteni mogyoróvaj (többetek szerint mogyorónugát) illata van. Ha több hasonló testvajjal rukkolna elő a Balea, a TBS komolyan elgondolkodhatna a gatyója felkötésén. A Balea idén (is) nagyon erős volt tusfürdő fronton is - a legnépszerűbb nyári darab az ananász és kókusz illatjegyeit viselő Balea Paradise Beach Tusfürdő volt, az őszi-téli szezonban pedig az ibolya és málna illatú Balea Frozen Breeze Tusfürdőért rajongtatok. Mind a kettő remekül habzik, jó az illata és nagyon olcsó, negatívum velük kapcsolatban, hogy az arra hajlamosakat ezek is szárítják picit és az illatuk nem sem egy tartós jelenség. A Borotalco Original Deo Roll On is tarolt nálunk - az ára ugyan 1000 forint felett van, de ez szerintetek ér is annyit. Finom, édeskés púderillata van, nem hagy nyomot, és nagyon hatásos az izzadtságfoltok és a szagok ellen, még nyáron is! A drágább árkategória legje a karácsonyi limitált kiadású The Body Shop Havas Szilva Testvaj lett, ami a TBS egyik legjobb állagú testvaja, de a sokáig érezhető, parfümösen gyümölcsös illata is sokaknál betalált.


Hajápolás



Nagy népszerűségnek örvendtek idén a napszítta hatású haj elérését segítő hajápolók, közülük került ki 2015 egyik legnagyobb KM-es hajápolási legje is, ami nem más, mint a L'Oreal Casting Sunkiss Jelly. Jelenleg 121 véleménynél és 4,14 csillagnál jár, a vélemények alapján pedig nagyon szép, természetes hatása van, és néhány használat után is már elég látványos hatást értek el vele a Krémmániásaink, még azok is, akiknek egészen sötét hajuk van. Az év legnépszerűbb samponja szintén egy L'Orealos darab lett, mégpedig az Elseve Extraordinary Oil Tápláló Sampon. 76 vélemény után jelenleg 4,11 csillagon áll az értékelése, és állítólag már 1 mosás után is javít a száraz haj állapotán. Kicsit markáns illata van, amit sokan szeretnek, de akad olyan is, akit zavart, bár állítólag meg lehet szokni. Idén debütált az itthoni polcokon is a szárazsamponjairól híres Batiste márka, a legek közé pedig rögtön be is került a speciálisan barna hajúaknak kialakított Dry Shampoo Medium and Brunette, ami egyrészt nem hagy fehér nyomot a hajon, másrészt 1-2 nappal ki lehet vele húzni a hajmosások közti időt, plusz az illata is kellemes. A bronzérmes hajápoló az Avon Advance Techniques Supreme Oils Luxus Tápláló Hajspray lett - nagyon kellemes az illata és puhaságot, valamint gyönyörű csillogást ad a hajnak, bár a tápláló hatását nem mindenki tartotta elegendőnek. A hajolaj újdonságok közül a L'Oreal Elseve Selymes Olaj Károsodott Hajra váltotta be többeknek is a hozzá fűzött reményeket, mert nem csak fényessé és puhává teszi a fürtöket, de a hajvégeket is ápolja, ráadásul kifejezetten kiadós is, volt, akinek egy éven át kitartott egy üvegnyi.


Illat



A legnépszerűbb illatújdonság idén a Paco Rabanne Olympea volt 101 véleménnyel és 3,71 csillaggal (kissé megosztó darab volt, azért az alacsonyabb értékelés), ezüstérmes a virágos-gyümölcsös-fás Avon Cherish EDP, a szintén Avonos Mesmerize Black for Her Kölni pedig a dobogó harmadik fokán végzett. Népszerű és egyedi darab volt még idén a Bvlgari Aqva Divina for Women is.


TOP blogposztok

  1. Mit ne vegyél, avagy a Krémmánia legrosszabb termékei (23 837 oldalletöltéssel)
  2. Olcsó és jó ecsetek az egész arcra (20 654 oldalletöltéssel)
  3. 3 ok, ami miatt nem használok natúrkozmetikumokat (18 199 oldalletöltéssel)
  4. A Krémmánia TOP 10 pénztárcabarát nyári kozmetikuma (12 600 oldalletöltéssel)
  5. Újdonság teszt: Rimmel Lasting Finish 25 HR Powder Foundation (11 311 oldalletöltéssel)
  6. Mitől más a koreai bőrápolás? + TOP termékek (9761 oldalletöltéssel)
  7. Mi a titka a hajvastagító samponoknak? (8628 oldalletöltéssel)
  8. Mit érdemes tőlük venni: MAC (8016 oldalletöltéssel)
  9. Kielemeztük a hónap krémjét: JimJams Fekete Szappan (7950 oldalletöltéssel)
  10. Alapozóvilágosítás egyszerűen (7923 oldalletöltéssel)

A havi kedvences posztok ebben a listában most nincsenek benne, egyébként 14 902 és 10 467 közti oldalletöltéssel a legnépszerűbb hónapok az április, a június és a július voltak.


TOP Instagram

Mindig megfogadom, hogy aktívabb leszek Instán, idén egy fokkal jobban rá tudtam venni magam, mint tavaly, ami 96 képet jelentett. No de majd jövőre! :) Jelenleg amúgy 6385-en követtek minket, de bevallom, valamiért már nagyon várom már a 10k-t, remélem jövőre összejön! :)


És ha már év végi összegző, akkor ezúton szeretnénk megköszöni Nektek azt a rengeteg aktivitást, kedves szót, hasznos véleményt és kommentet, amivel gazdagabbá teszitek a KM-et, és amitől igazi kis kencemán család vagyunk már több, mint 5 éve. <3


Boldog Új Évet lányok, jövőre találkozunk! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése