BLOGKERESŐ

2016. szeptember 10., szombat

Újdonság teszt: MAC Viva Glam Ariana Grande II rúzs + szájfény

Korábban már volt szó a blogon a MAC Viva Glam kampányáról, melyet 1994-ben indított el a márka, és a lényege, hogy kollekciók részeként megjelenő, egymáshoz tökéletesen illő rúzs és ajakfény bevételének száz százaléka az AIDS ellen küzdő szervezetekhez kerül a világ több országában, így hazánkban is. 



A 2016-os kampány arcának az énekesnő Ariana Grandet választották, tavasz óta kapható itthon a nevével fémjelzett sötétlila rúzs és a csillámos halványpink szájfény, a napokban pedig debütált az őszi kampány lila (bár a hivatalos leírás szerint pink) rúzsa és szájfénye is.



A MAC Viva Glam Ariana Grande II Lipstick és Viva Glam Ariana Grande II Lipglass egy 1 éven át kapható limitált kiadású, egymáshoz illő rúzs és szájfény. A rúzs ára 6100 Ft, a szájfényé pedig 5800 Ft, melyet teljes egészében jótékony célra fordítanak, ráadásul az itthon eladott termékek hazai szervezeteteket támogatnak (hamarosan updatelem, hogy pontosan melyiket).



A rúzs matt finisű, az árnyalat hivatalosan Deep Cool Pink megnevezést kapta, vagyis egy hidegpink szín. Grande kiassszony azt nyilatkozta, hogy valami egész mást, egészen pontosan valami sokkal játékosabb, nőiesebb és fiatalosabb színt szeretett volna csinálni, mint az előző kampány sötétlilája volt, és azt hiszem, hogy ez tökéletesen össze is jött neki, én legalábbis teljesen odáig vagyok érte! Igaz, elég feltűnő szín, és kell egy csöpp merészség hozzá, de nagyon csodálatos, különleges darab! Bár matt, nem annyira szárító hatású a formulája, mint mondjuk a Retro Matte formulájú rúzsoknak, egész napos viseléssel sem lesz tőle kellemetlen érzése az ajkaknak. Ráadásul csodaszép egyenletesen fed, nem kell alá ceruza, mint az előző Ariana rúzs alá, és a tartósságával is elégedett vagyok, az evés-ivást is nagyon jól állja, plusz szépen kopik.



A szájfény Neutral Nude Pink, vagyis neutrális nude rózsaszín árnyalatot és icipici ezüst csillámokat kapott. Önmagában igazából nem sok vizet zavar (nekem egyébként nem is kifejezetten áll jól + szeret az ajakráncaimba is becsücsülni), viszont a rúzs fölé kenve nagyon szépen fényesíti és nagyon picit egy neutrálisabb, "koszospink" irányba viszi annak a színét, ami sokkal hordhatóbbá teszi számomra a rúzst, szóval én kizárólag együtt viselem őket (ld. lenti kép), már csak azért is, mert együtt kifejezetten hidratáltan tartják az ajkaimat. A szájfény állaga amúgy elég testes, de csak icipicit ragad, viszont kényelmesen viselhető és meglehetősen tartós, rajtam 3-4 órán át simán fennmarad. Ami tetszik benne, hogy nem oldja fel a rúzst (bááár, a Temptalia blog írója meg pont az ellenkezőjét tapasztalta ilyen téren) és nem lesz sokkal kevésbé tartós tőle a végeredmény sem. 




Ajánlom? A rúzsnak gyönyörű, különleges színe van, a szájfény pedig nagyon szépen kiegészíti, ráadásul jótékony célra megy a teljes bevétel, naná, hogy ajánlom. :)

A termékeket az Estee Laudertől kaptuk tesztelésre, de ez a véleményemet nem befolyásolja.

9 megjegyzés:

  1. Nekem ezekkel az alacsonyabb árfekvésű szemfestékekkel az volt a tapasztalatom, hogy általában csak csillámot tartalmaznak, színt szinte alig. Tonnányit kellett feltenni, hogy ne csak a selyem látszódjon, és mire ezzel végez az ember, tiszta por az egész arca. Ezért már jó ideje inkább minőségi terméket igyekszem vásárolni, ami általában mélyebben a zsebbe nyúlással jár.

    VálaszTörlés
  2. Én jó ideje használom és szeretem is hétköznapokra. Először kicsit mérges voltam,mert azt hittem,hogy egy totál nude paletta,matt színeket kell,hogy tartalmazzon,de idővel megszoktam és megszerettem. 37 évesen,persze,hogy a mattabb termékeket részesítem előnyben,de egyszerűen nem kapok drogêriás,matt szemhéjfestékeket. Ezeket a színeket legalábbis.

    VálaszTörlés
  3. Hümm.. Kár a matt színekért. :/
    Magamnak nem, de anyának megvenném. Neki tetszene ez a brown with brown and again with BROWN paletta. ;P
    Én sok izgalmat nem találok a színekben, de ha nem így összezsúfolva látnám őket, talán látnék benne fantáziát. Lebarnult arcbőrömön szerintem fel se tűnne, hogy kentem fel valamit belőle...
    Amúgy nagyon szép sminket rittyentettél vele. Mikor is van anya szülije?!.. :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek ezek a színek, és bár nem vagyok palettás csaj, mégis hosszasan elidőztem ennél a tesztnél.
    A sminkfotó alapján azt gondolom, hogy ehhez a hatáshoz bőven elegendő két színt használni, egy sötétebb és egy világos selyemfényűt. Így aztán kissé funkciótlannak érzem a paletta meleg barna-pasztell színvilágának túlragozását.
    Akkor lennék ráizgulva, ha az alábbiakat tartalmazná:
    1. Világos, selyemfényű pezsgőszín
    2. Sötét, selyemfényű kakaóbarna.
    3. Irizáló, szikrázó, FELTŰNŐ smaragdzöld, mélybordó, vagy brutálnarancs.

    VálaszTörlés
  5. Én is használom..de keverem mással is mert árnyalni nincs benne elég intenzív sötét szín...de amúgy egész jó

    VálaszTörlés
  6. Ha nem haragszotok, bemásolom a korábbi véleményem, amit írtam a terméknél:

    "Azt kell mondanom, rettentő csalódott vagyok. Vásárlás előtt alaposan utánanéztem, 3 matt 3 fényes árnyalatról írtak. Végignéztem vagy tíz videót, nagyon jónak tűnt - irány az üzlet! Megvettem, uzsgyi haza, próba - és hideg zuhany. Színei rettentő haloványak, kissé porol, és a halálom: csillám csillám hátán. Én naiv, egy enyhe, selymes fényt vártam, erre csillogok, mint a karácsonyfa (na jó, nem az a szemkiverő, de hiába icipicik a csillámok, baromira csillognak). Kínomban felvittem rá egy réteg átlátszó púdert, így már viszonylag elfogadható, de nappal nem viselném tompítás nélkül, akkor meg nincs sok értelme...
    A csomi vonzó, maga a paletta igényes, de ha lehetne, visszavinném. Voltam már sminkes által sminkelve nude árnyalatokkal, ennek köze nincs ahhoz.
    A szívem szakad meg, mert egyébként gyönyörű, de nem erre számítottam, nálam a nude mást jelent. Estére oké, de nem esti palettára ruháztam be + egyáltalán nem érezni, hogy 6 szín lenne..
    Még próbálkozom, agyalok, mit tehetnék vele, addig hármast kap, remélem, idővel javul a kapcsolatunk, de most még túl csalódott vagyok."



    Natali-val teljesen egyetértek, nem a színek, a csillámok okoznak gondot.
    Remélem wishes nem haragszik meg, de ha élőben ilyenek lennének a színek, imádnám, de sajnos a fotókon nem jön át a csillogás.
    Annyit tennék hozzá a fenti írásomhoz, hogy azóta sokszor használva megkedveltem, nappalra sem rossz, csak szöszölni kell vele...igazából ez nem nude, hanem smokey light paletta:)) kiegészítem az essence törtfehér mono matt, és a gerilla sorozat sötétbarna mattjával, és csodaszép füstös, lágy-esti sminket varázsolok vele.
    De akkor is, azok a fránya csillámok..a hiányzó mattok..
    Mindent mérlegelve négyest fog kapni tőlem, csak épp nem azt kapjuk a pénzünkért, amit ígér, mert azt tekintve, csak közepes.

    VálaszTörlés
  7. Megnéztem a teszt fotókat újból még a vásárlás után is. Eleve azért vásároltam meg a catrice szemhéjpúder palettáját, mert mikor megláttam ezeket a szép visszafogott árnyalatokat, meg azt a néhány barnát amit a termék tartalmaz nagyon kedvet kaptam hozzá. Így aztán végül tegnap elindultam nyakamba véve a várost, hogy úgyis be kell néznem a deichmannba lapos talpú szandálért. Meg gondoltam akkor már beugrok a rossmannba is vetek egy pillantást erre az újdonságra, hogy mit is kínál a drogériás választék. Bebaktattam az üzletbe a catrice állványhoz, kerestem a képen levő szín összeállításokat de épp ez nem volt. Meg aztán persze lapos talpú szandált sem kaptam a méretemben.:P Összesen ebből az újdonságból kb 3 paletta volt kirakva, egy zöldes és egy lilás valamint nem írom biztosan de ha jól emlékszem egy kékes. Kicsit csalódtam, mert régóta keresek selyem fényű természetes barnásabb árnyalatokat. Bár végül úgy voltam vele, hogy a halvány lilás árnyalatot elhozom magammal én 1400Ft-ot fizettem érte. Kipróbáltam milyen ezzel a füstös hatás. A mozgó szemhéjamra került a legvilágosabb árnyalat majd alá az egyel sötétebb orgona lila, majd végül a szempilláim tövébe alkalmaztam a legsötétebb lilát. A két világosabb árnyalatot kicsit összemostam, aztán jöhetett a satírozás, utána kipróbáltam a zselés tust (nekem az az ötödik kocka szemhéjpúder helyett). Meg persze még mielőtt bármit is kentem volna a szemhéjamra, használtam szemhéjalapot és egy kis kőpúdert. Ez tette igazán tartóssá a sminkemet, kb 4 óráig a helyén maradt bár a felvitel után kb olyan 2 órával később kis rásegítésre szorult, mert a színek eléggé elhalványultak. A színek tényleg nem valami intenzívek pár órás viselet után azonban nekem alappal már felkenve is szépen hatnak két ecset vonással. Aránylag tartósnak is mondanám, mert bírta a meleget. Valamint füstös smink elkészítéséhez nagyon jó tény hogy nagyon porol. De én ezt azzal oldom meg, hogy előbb a szemfestéket viszem fel addig semmi más nem kerül az arcomra. Aztán ha tényleg porolt akkor fogom a púderecsetemet és lesöpröm az arcomról. A csillámok alig láthatóak viselve úgy vettem észre vagy csak én fogtam ki egy mattabb változatot. A porolástól, csillámoktól és a kicsit gyenge tartósságtól eltekintve megéri az árát. Tanulság ebből nekem is és szerintem mindenkinek aki hozzászólt ehhez a teszt cikkhez, hogy ha valaki jó minőségű professzionális smink terméket akar a polcára akkor az nem a catrice lesz, nem az essence és nem a new york color. Mit akarok ezzel a hosszú hozzászólással mondani? Szerintem az igazán professzionális termékek zsebbe nyúlósak és valódi márkák néha borsos áron. Sajnos az is elmondható, hogy nem a catrice állványon vagy a rimmel állványon fogunk ezekre rátalálni. Bár a közép árkategóriás termékek közt tesztelgetve magam is tapasztaltam amit fentebb írtam! De mégis behozzák az árukat. Viszont ha valaki nagyon jót akar magam is tapasztalom, hogy össze kell rá gyűjteni aztán évente max 1,5 évente érdemes jó minőséget beszerezni erre kijelölt üzletben, nem épp drogériában.

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok! Hol lehet ilyet venni?:)

    VálaszTörlés
  9. Natali E: nem reklámképp, nekem ebből semmi hasznom nem származik, de
    pl matt palettát itt találsz: (Sleek Au Naturel paletta, kétszer ennyi
    szín tehát 12 féle, és csak 1000Ft-al drágább...)
    http://www.makeuplaza.com/hu/products/479/549/Üdv: Mia

    VálaszTörlés