BLOGKERESŐ

2011. október 19., szerda

Ránctalanítanak-e a ránctalanító krémek?

Rövid válasz:
Nem.

Hosszú válasz:
A rövid válasz oka, hogy ha bemegyünk a drogériába, a parfümériába vagy akár a patikába és leveszünk a polcról egy ránctalanítónak titulált krémet, akkor az 99.99%, hogy valójában nem ránctalanít. Hogy miért? Mert ránctalanítani nagyon nem könnyű, mondhatni azt is, hogy baromi nehéz. A ráncok, az igaziak, elsősorban attól keletkeznek, hogy a bőrünk vázát adó kollagén rostok idővel elszakadoznak. Én a kollagént olyannak képzelem, mint a sátorban a sátor rudakat. Ha néhány rúd eltörik, akkor a sátor már nem áll olyan tuti feszesen, mint újkorában. Az elszakadt kollagén rostokat pedig semmiféle csodakence nem tudja összeragasztani.


Akkor mit lehet tenni?

Az ember első ötlete, hogy pótoljuk a kollagént a bőrben kollagénes krémmel. Mivel ez a gondolat természetes, és magától jön, számos kozmetikai márka marketing osztályán ki is adták az utasítást, hogy csinálni kell kollagén tartalmú krémet, aminek természetesen már a nevében kell szerepelnie a kollagén szónak (pl. L'Oreál, Balea, St Ives).  Sajnos azonban, ez olyan, mintha a düledező sátrunkra még rádobálnánk pár rudat, ami aztán ott fog heverni a sátor mellett. Csak mert odadobáltunk még pár rudat, az persze nem varázsolódott megfelelően a helyére, és ez pontosan így van a krémekben lévő kollagénnel is. Amúgy nem teljesen haszontalan összetevők a különböző kollagén félék, merthogy hidratálnak, viszont nem ránctalanítanak.

A kollagénes krémnél sokkal jobb ötelet az, hogy próbáljunk meg vigyázni a meglévő kollagénre, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a kollagén rostok minél lassabban szakadozzanak és fogyjanak. A fényvédők és az antioxidánsok erre szolgálnak, és ezért kortól függetlenül szerintem minden bőrápoló rutinban ott a helyük. Viszont csak mert van egy krémben fényvédő vagy néhány antioxidáns ettől persze még a krém nem fogja a meglévő ráncokat eltüntetni, vagyis nem ránctalanít, csak ráncmegelőz.

Ránctalanítani azok az összetevők képesek, amik a szervezet saját kollagén termelését serkentik. A kollagén természetesen folyamatosan bomlik és keletkezik, a baj csak az, hogy az idő előrehaladtával egyre gyorsabban bomlik és egyre lassabban keletkezik, vagyis összességében fogy. A ma ismert leghatásosabb anti-aging összetevők tehát serkentik a szervezet kollagén termelését. Ezek az összetevők elvileg valóban ránctalanítanak, a baj csak annyi, hogy alig néhány összetevő van, ami bizonyítottan képes erre, és ha még elvileg képes is rá, azt is csak nagy koncentrációban és sajnos sokszor csak egyéb mellékhatások mellett (lásd ezt az írást a ma ismert nr.1 anti-aging összetevőről, a retinolsavról).

Itt találsz egy részletes posztot a ráncmegelőzésről, itt pedig arról, hogy mi az, aminek tényleg lehet esélye ránctalanítani >>

Akkor mit tudnak a ránctalanítónak hirdetett krémek?

Annak ellenére, hogy valójában nem ránctalanítanak a krémek, mégis sokan állítják azt, hogy, de "XY" krém tényleg kisimította a ráncaikat. Ez meg miért lehet?

Egyrészt, ha a bőr nem elég jól hidratált, akkor ráncosnak látszik, jobban, mint amennyire valójában az. A ránctalanító krémek gyakran valójában nehezebb állagú hidratáló krémek, amik a rosszul hidratált bőr hidratáltáságát helyre hozzák, és így az apró, nem valódi ráncokat kisimítják. Másrészt a krémben lévő emolliens anyagok simábbá teszik a bőrt, és fizikailag feltöltik az apró ráncokat, amíg a krémet le nem mossuk az arcunkról. Különösen a drágább krémek még azt a trükköt is sokszor bevetik, hogy fényvisszaverő anyagok is vannak a tégelyben, amik optikailag simábbnak és ránctalanabbnak mutatják a bőrt. Meg persze ragyogónak, így növelve az illúziót, hogy remek krémet használunk, ami megérte az árát. Végül, de nem utolsó sorban pedig ugyebár tagadhatatlan, hogy létezik pszichés hatás is, aminek révén szintén ránctalanabbnak érezhetjük magunkat egy új csodakence hatására.

Ti mit gondoltok, egy krém képes ránctalanítani?

13 megjegyzés:

  1. .szamtalan kremet kiprobaltam, igazan jo ranctalanitot nem talaltam. Szamomra a legjobb ranctalanito: eleg alvas, sok viz, kiegyensulyozott elet, belso "joerzes". Egy atmulatott, alkoholos ejszaka utan egesz mashogy nez ki az arc :) Legalabbis nalam..

    VálaszTörlés
  2. a kollagén por vagy tabletta formájában be tud épülni a bőrbe?
    én próbáltam egy időben a Lenkei félét, de nem bírtam az ízét és hamar feladtam

    VálaszTörlés
  3. Nem értek hozzá, hogy szájon át milyen hatása van, szóval inkább nem írok semmi hülyeséget...

    VálaszTörlés
  4. Ránctalanítanak-e a ránctalanító krémek?
    NAGYON JÓ,TANULSÁGOS CIKK!

    Apolka örülök,hogy rátaláltam erre az oldalra nagyon super.
    Nagyon jó,hogy a csajok megtudják osztani egymással a valós tapasztalatokat:-)

    VálaszTörlés
  5. Köszi szépen. :) Örülök, hogy tetszik az oldal! :)

    VálaszTörlés
  6. Szerintem is a leghatásosabb a korai bőrápolás, sok víz fogyasztása, fényvédőkrém használata.A krémek csak a bőrfelszínt korrigálják, a ráncosodás mélyebbről indul.
    Természetesen sokat javít egy jó hidratálóhatású krém, vagy a szilikon tartalmúak amik kitöltik valamennyire a ráncokat,de visszafordítani a ráncosodás folyamatát nem lehet:(

    A meglévő ráncokat csak plasztikai sebész tudja mérsékelni, de annyit nem ér az egész, hogy valaha is megpróbálnám csak hiúságból, hogy 5-6 évvel fiatalabbnak nézek ki.

    Nagyon tetszett a bejegyzés :)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem megtaláltam azt a termék családot, ami igenis képes ránctalanítani. Pont arra találták ki, hogy a szakadozott kollagén hálót javítsa, kipótolja. Talán nem véletlenül medi-kozmetikum, mert jóformán gyógyszernek is beillik. Nekem is hihetetlennek tűnt elsőre, de tényleges fehérje bevitel történik, érdekes dolog ez a nanotechnológia. 2 terméket már fel is töltöttem a Dr.Neo kollekciójából. Nagyon kíváncsi vagyok mások tapasztalataira is.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Apolka!
    Olvastam ezt a fantasztikus cikket. Különösen tetszett a sátoros hasonlat is.
    De: miért nem esik szó a mimikai ráncokról szinte soha?
    A kollagéntermelés működik, napsugárzás, szokatlab hatás nem éri a bőrt.
    Valami más is közbejátszik akkor, nemde?
    Ezekről tudsz valamit??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tudom, hogy a mimikai ráncok főleg a mozgástól lesznek, pl ha sokat hunyorítunk a szemünkkel az nem tesz jót. De jobban utána olvasok majd a témának, mielőtt hülyeséget írok, és lehet hogy majd írok erről is posztot.... :)

      Törlés
  9. Sajnos a krémek nem képesek eltüntetni a ráncokat.Legfeljebb a bennük lévő glicerin megköti a vizet a bőrben egy rövid időre. Ezt tapasztalhatod, mikor ajakápolóval kened a szád és mégis folyton kiszárad. Sokkal hatásosabbak akár megenni is a különböző olajok, pl. szőlőmag és oliva,vagy a körömvirágolaj. Ez utóbbi legalább meg is gyógyítja a bőrt probléma esetén. A shea vaj és a kakaóvaj is szuper. Mindezeket gyógynövény vagy élelmiszer boltben lehet vásárolni.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon-nagyon-nagyon hasznos, és élvezetes cikk. :) Mai világban villanygyújtás az éjszakában kb. Kár, hogy csak egy szobát világít meg ez a lámpa, és nem pedig az egész fogyasztói társadalom agyberendezését.

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm ezt a felvilágosìtást! Lényegében csak hidratàlnak a krémek.
    Napok óta bújom az oldalakat, hogy meg talàljam a legjobb ránctalanìtót, ès ezt jó volt elolvasni, mèg mielött több pénzt kidobnèk rá. Köszönöm, üdv Timi

    VálaszTörlés